Csonthéjasok moníliás virágfertőzése és hajtásszáradása

Ezt a kórokozót Amerikában „európai barna rothadásnak” nevezik, megkülönböztetve az „amerikai barna rothadástól” amit az Európában eddig még nem kimutatott, ezért az EU országokban karantén Monilinia fructicola faj okoz. Ez utóbbi kórokozó nem fertőzi a virágokat, viszont az érett gyümölcsöket sérülés nélkül is képes megfertőzni. A magyar szaknyelvben, a „barna rothadás” elnevezés nem csak erre az egy kórokozó által előidézett betegségre utal, ezért azt tartjuk helyesnek, ha a tudományos név magyarosan irt változatát jelzőként az okozott tünet elé tesszük. Mivel ennek a kórokozónak két latin neve is van moníliás és monilíniás virág száradásnak, illetve gyümölcsrothadásnak is nevezhetjük ezt a csonthéjas gyümölcsfáinkat sújtó betegséget.





Érdemes végignézni a fertőzés folyamatát. A Monilinia laxa faj sebparazita, az éredő gyümölcsöt sebzéseken keresztül fertőzi. A kórokozó, az előző évi, fára száradt, vagy a földre hullott moníliás gyümölcsmúmiában áttelelve, hűvös, csapadékos időben penész-párnácskákon nagy mennyiségben fejleszti a spórákat. A spórák a légáramlattal, széllel kerülnek a virágokra. A virágok moníliával való fertőződése hasonló módon történik, mint a megtermékenyülés. A gyümölcs fejlõdése akkor kezdõdik, amikor a virág bibére rákerült pollen csirázik, és fejlõdése közben bejut a magkezdeménybe, és azt megtermékenyíti. Ehhez az egészséges folyamathoz hasonlóan, nedves idõben a Monília spórája is megtelepszik a virág bibéjén, gombafonalat fejleszt és növekedése során szintén eljut a magkezdeménybe. Elpusztul a bibe, a magkezdemény és megbarnulva lefonnyad a virág. Az elszáradt, fonnyadt virág nem hull le, párás körülmények között penészpárnákat figyelhetünk meg a sziromleveleken és a virágkocsányon. Általában ekkor vesszük észre a bajt, de sokszor még ekkor is fagykárra gyanakodunk. Természetesen elfagyhatnak a virágok, de a fagy elmúltával az elpusztult virágok lehullanak, a levelek, hajtások azonban tovább fejlõdnek. Ezzel szemben a moníliás fertõzés miatt elpusztult virágból a kórokozó tovább fejlõdve a virágkocsányon át bejut a vesszõbe, és a levelek, hajtások is elhervadnak. Második évben már az ágak is száradnak, mutatva a kórokozó útját a korona belseje felé. Csapadékos tavasz megsokszorozza a járványveszélyt.





Vegyszeres és mechanikai védekezés elmulasztása esetén, az elsõ évi moníliás fertõzést a következõ évben ismét moníliás fertõzés követi. A második évben azonban kettõs fertõzést tapasztalhatunk. Csapadékos idõben, védekezés hiányában ismét fertõzõdhetnek a virágok, de belsõ fertõzõdés is fokozza a bajt. Azokon a fákon, ahol erõs metszéssel nem távolították el a fertõzött hajtásokat és vesszõket, ott a vesszõk belsõ szöveteiben tovább növekvõ gomba-fonál sorban pusztítja az elõzõ évben egészségesen maradt vesszõkön fejlõdõ virágokat is. A vesszõkön kicsorduló mézgacseppek felhívják a figyelmet a betegség súlyosságára, de ezt a belsõ fertõzést permetezéssel már nem lehetett megállítani. Ahol a mechanikai védekezést, a fertõzött vesszõk levágását nem végzik el, ott hatástalan marad a legdrágább, leghatékonyabb készítménnyel, több alkalommal végzett permetezés is. A fertõzés erõssége, a pusztulás mértéke a virágzás alatt bekövetkezõ idõjárási tényezõktõl, a hõmérséklettõl és a csapadéktól függ.





A moníliás fertõzésnek tulajdoníthatjuk, hogy pusztuló meggyfákat látni országszerte, árutermelõ ültetvényekben, házikertekben és falusi utcákon egyaránt.





Mit lehet tenni, vágjuk ki a gyümölcsfákat, kérdezik a kertészek. Nagyon fontos a fertõzött növényi részek mielõbbi levágása, mert amennyiben a fertõzött virágokat nem távolítjuk el, akkor a kórokozó bejut a vesszõbe, ha idõben nem vágjuk le a száradó vesszõket, akkor a kórokozó bejut az ágakba. A száradó vesszõket, ágakat vissza kell vágni, még az egészségesnek látszó részbõl is egy darabot le kell vágni, mert abban is benne lehet a Monilinia laxa micéliuma és másodlagosan a gyengültségi kórokozók, mint a nektriás ágrákosodást okozó Nectria-fajok, a leukosztomás vesszõszáradást okozó Leucostoma-fajok és gyengültségi kártevõk, mint például a szúbogarak. Az elmúlt években már olyan mértékû volt a pusztulás, hogy a vastag, tartóágak is száradtak, azokat is le kell vágni, ha szükséges. A csonkolást azonban nagyon óvatosan kell végrehajtani, mert csonthéjas gyümölcsfáink nehezen tûrik az erõs visszametszést, az ifjítást. Vigyázzunk arra, hogy a megmaradó csonkokon legyen élõ vesszõ, vagy vízhajtás. Ezeken fejlõdnek tavasszal a nedvszívó hajtások, amelyek segítik a tavaszi kihajtást. Ezt a sebészi beavatkozást legjobb tavasszal, rügypattanáskor végezni, amikor már látni az élõ részeket, könnyebb eldönteni a fûrészelés, lemetszés helyét. A vastag ágak lefûrészelése után azonnal kezeljük a sebeket, fasebkezelõ készítménnyel, mert a nedves tavaszi idõjárás kedvez a xilofág taplógombák fertõzésének. Természetesen nem tudjuk valamennyi kisebb metszési felületet kezelni. Ezért a metszés és a sebkezelés befejezõdése után, még a virágzást megelõzõen permetezzünk réz-tartalmú növényvédõ szerrel. Az erõs visszametszést követõen elveszítünk egyévi termést, de életben maradnak a fák és az egészséges gyökerek biztosítják az intenzív fejlõdést, a csonkolt fák hamarosan pótolják a levágott koronarészeket. Amennyiben nem sikerül idõben ifjítani a moníliás fertõzés miatt pusztuló fákat, akkor sajnos a kivágás vár a még termõkorban lévõ fákra. A moníliás virágfertõzés megelõzhetõ a virágzás alatt végzett permetezéssel. Hûvös, nedves tavaszi idõjárás esetén a virágzás elhúzódik ezért egyes években meg kell ismételni a virágzás alatti permetezést. Virágzás alatt csak olyan gombaölõszer használata engedélyezett, amelyik nem károsítja a méheket és nem akadályozza a kötõdést sem.





Dr. Véghelyi Klára