MENÜ

A zöldégfélék sótűrése és sóérzékenysége

Oldalszám: 40
2014.10.01.

Az már régóta ismert a zöldségtermesztésben, hogy az egyes zöldségfajok eltérõ módon reagálnak a talaj szikesedésére. Vannak amelyek az enyhén szikesedõ talajon is elfogadható mértékû fejlõdést mutatnak, míg másoknak az ilyen talajon vagy a rossz minõségû - szikesítõ hatású - öntözõvíz hatására a fejlõdésük, gyorsan leáll. Az utóbbi tíz évben a tápoldatozás elõretörésével (víz és a tápanyag egyszerre történõ kijuttatásával), ennek a növényi tulajdonságnak a szerepe elõtérbe került, a termesztési technológia fontos része lett.

A talajoldat ill. a tápoldat töménységének növekedése vagy csökkenése a növényen szemmel jól megkülönböztető elváltozásokat eredményez, ezek a következők:



  • Magas sótartalom, ill. tömény tápoldattal történő kezelés tünetei
  • Csökkenő növekedési ütem, kisebb lombtömeg,
  • haragos zöld levélszín az idősebb levelek és a hajtás esetében is,
  • vékony szár, rövid ízközök,
  • kisebb levélfelület, 
  • lassú gyökeresedés
  • barna ill. elhalt gyökerek,
  • egyes fajok estében fonák irányába pödrődő, kemény, sprőd levélzet,
  • lankadás és hervadás,
  • lombhullatás, 
  • sötétebb termésszín, magasabb szárazanyagtartalom
  • egyes fajoknál kényszerérés (idõ elõtti színesedés).
  • Jellegzetes élettani betegségek megjelenése (csúcsrothadás, levélszél barnulás)





Alacsony talajoldat töménység ill. a túl híg tápoldatos kezelés tünetei:



  • Nagyobb lombtömeg, buja növényhabitus,
  • vastag szár, megnyúlt ízközök,
  • világos lombozat,
  • rossz kötõdés, terméselrúgás,
  • lassúbb, vontatott érés,
  • alacsony szárazanyagtartalom,<BR
  • ízetlen termés.



A növények között a sóstressz, azaz a talaj szikesedése iránti érzékenység alapján megkülönböztethetünk sótûrõket (halofiták), sóra mérsékelten toleráns, és sóérzékeny (glikofita) növényeket. Ez utóbbi csoportba tartozik a hazánkban termesztett és ismert zöldségfélék nagy része. A zöldségfélék esetében a „sótûrõ” kategória csak viszonylagosnak tekinthetõ, ami azt jelenti, hogy az ide tartozó növények kisebb mértékben érzékenyek a talaj szikesedésére vagy a tápoldat magas koncentrációjára, csak az ún. érzékeny csoporthoz viszonyítva „sótûrõk”, de a sziki növényekhez képest érzékenyek.





Sótûrôk (viszonylag sótûrõk): Káposztafélék, zeller, spenót, cékla, mángold, spárga, metélõhagyma



Közepesen sótûrôk: karfiol, paradicsom, hegyes paprika, brokkoli, endíviasaláta, borsó, vöröshagyma



Sóérzékenyek: dinnye, uborka, fehérhúsú paprika, fejes saláta, sárgarépa, petrezselyem, hónapos retek.





Az érzékenység fajtatípustól, illetve a növény korától (fenológiai fázisától) is függ. Szikleveles és palántakorban a növények érzékenyebbek a talajoldat koncentrációjára, ilyen fejlettségi fázisban a sótûrõ kategóriába sorolt növényeket is sóérzékenynek kell tekinteni.



A talaj sótartalmának mérésére több módszer ismert. Ma leginkább elterjedt az EC érték (elektromos vezetõképesség) meghatározása, amely a helyszínen kézi mûszerrel, viszonylag nagy pontossággal elvégezhetõ. Az így mért sótartalmat mS/cm-ben, azaz EC-ben kapjuk.





A talajoldat töménysége és összetétele több tényezõ függvénye. Az EC-t növeli a mûtrágyázás, a talaj nedvességtartalmának csökkenése, a talajásványok mállás, továbbá a szerves anyagok intenzív bomlása (ásványosodása) és a rossz vízminõségbõl valamint a talajvízszint átmeneti megemelkedésébõl adódó másodlagos elszikesedési folyamatok Ellentétes hatással van a tápoldat koncentrációra az öntözés, a növények tápanyagfelvétele, a tápanyagok kimosódása a gyökérzónából és az oldható vegyületek kicsapódása ill. lekötõdése. Termesztési gyakorlatban is ezek a lehetõségek kínálkoznak a talajoldat EC-jének a szabályozására.





Az intenzív zöldségkultúrák esetében - ellentétben a szabadföldi növénytermesztéssel - még mindig nagyon gyakori a túltrágyázás, és ennek következménye a magas talajoldat koncentráció, továbbá a rossz minõségû öntözõvízbõl és a talajvízszint emelkedésbõl adódó másodlagos elszikesedés. A talajoldat töménységének a csökkentése legegyszerûbben hígítással, azaz öntözéssel lehetséges. Jó minõségû öntözõvíz (0,4-0,5 mS/cm) esetében már kis vízadaggal is jelentõs javulás érhetõ el. Az öntözéssel kétféle módon csökkenthetjük az EC értéket, hígítjuk a talajoldatot, és nagyobb vízadag esetén az oldott sók egy részét a gyökérzóna alatti talajrétegekbe mossuk. Nem használható a módszer, ha magas a talajvízszint (pl. tavaszi hóolvadás idején hajtatásban) és rossz minõségû, magas EC értékû vizek esetén ( 2,5-3 mS/cm). Nehezen alkalmazható erõsen kötött talajoknál, és közvetetten káros lehet a hajtatásban a késõ õszi, téli és kora tavaszi fényszegény hónapokban azáltal, hogy a túlöntözés elõsegíti a fertõzõ gombás és baktériumos betegségek terjedését. A talajoldat hígítása lényegesen több vizet igényel, mint az az oldat töménységének számításából következne, tekintettel arra, hogy a hígításkor olyan ionok is oldatba mennek, amelyek a magas koncentráció következtében oldhatatlan állapotba voltak a talajban.





Másik, gyakorlatban is alkalmazott ionkoncentráció csökkentési mód, az oldható vegyületek lekötése. Ennek legegyszerûbb módja a nagy adszorpciós kapacitású anyagok, pl. tõzeg, érett szerves trágya, lombföld, fûrészpor, faforgács, faháncs, szalma, újabban riolit tufa, kókuszszövet, perlit, elmunkálása és talajba keverése. A módszer elõnye, hogy valamennyi talajtípuson a talaj nedvességtartalmától függetlenül alkalmazható, nem környezet szennyezõ, hátránya, hogy csak a termesztés megkezdése vagy a növények lekerülése után alkalmazható, a tenyészidõszakban nehezen kivitelezhetõ, és költséges. Hatékonyságát, megvalósíthatóságát és költségességét figyelembe véve a hazai gyenge minõségû kotus tõzegek tûnnek erre a célra a legalkalmasabbaknak, bár az anyag jó, gazdaságos kiválasztását a helyi lehetõségek jelentõs mértékben befolyásolják. A felhasznált közömbösítõ anyag mennyisége, ami 100-300 t/ha is lehet, függ magától az anyag minõségétõl és a talaj EC értékétõl.





Sokszor a két módszer kombinációját használják, átmosatják a talajt, majd magas humusztartalmú anyagot kevernek hozzá. Tekintettel arra, hogy a gyorsabb felmelegedés miatt többnyire a laza szerkezetû talajokon folyik a korai és hajtatásos a termesztés, és már az üvegházak és fóliasátrak helyének kijelölésénél figyelembe veszik a talajvízszint magasságát, a legkézenfekvõbb és legolcsóbb módszer, noha környezetvédelmi szempontból elmarasztalandó, a talaj átmosatása.