MENÜ

A gabonafélék károsítói a vetésfehérítő bogarak

Oldalszám:
2014.09.30.

A vetésfehérítő bogarak (Oulema spp.) imágóinak és lárváinak legjelentősebb táplálékforrásai a termesztett gabona- és fűfajok között vannak. A vetésfehérítők eredetileg a franciaperjén, csomós ebiren, tarackbúzán, pántlikafüvön, rétiperjén, hélazabon, mezei komócsinon, tollas szálkaperjén, egérárpán, kanári kölesen és más különböző perje fajokon éltek. A termesztett búzafajokra, azok fajtáira, továbbá a rozsra, az árpára, a zabra, a tritikáléra és a kukoricára csak a rendszeressé váló majd pedig az intenzív termesztés fázisában tértek át.

A vetésfehérítő bogarakat alapvetően az árpa és a zab kártevőiként tartottuk nyilván. Az utóbbi évtizedekben azonban megváltozott a helyzet és a kártételek elsősorban a búzán váltak jelentőssé. Ebbõl is adódik, hogy majdnem minden évben szükséges ellenük védekezni. A károsított búza vetésterületek nagysága az 1980-as évek elejétõl 5 év alatt megduplázódott. A védekezésben részesített területek meghétszereződtek. Az inszekticid alkalmazás egyrészt az önköltséget, másrészt pedig a környezetterhelést növeli.

A vetésfehérítő bogarak elterjedése és tápnövény választása

A vetésfehérítő bogarak között alapvetően 4 fajt tartunk nyilván, amelyek lárvái és imágói károsítanak és többnyire egy időben vegyes populációban vannak jelen a tápnövényeken. Közéjük tartozik :

  • a vörösnyakú árpabogár (Oulema melanopus)
  • a vörösnyakú zabbogár (O. cyanipennis)
  • a kéknyakú árpabogár (O. gallaeciana)
  • a kéknyakú búzabogár (O. septentrionis)

Jelen ismereteink szerint a vörösnyakú árpabogár elterjedését illetõen eurázsiai, a vörösnyakú zabbogár délnyugat-európai, a kéknyakú árpabogár délkelet-európai, a kéknyakú búzabogár észak- és nyugat európai fajnak tekintendõ.

Az USA Indiana, Michigan és Ohio államaiban 1950-ben jelent meg, ahol az elsõ súlyos károkat 1962-63-ban észlelték.

Hazánk gabonatermesztõ területein mindenütt megtalálható a vörösnyakú árpabogár. Vegyes populációban legtöbbször meghatározó szerepben van, domináns faj. A vörösnyakú zabbogár fõként a melegebb déli megyékben (Somogy-, Békés-, Bács-Kiskún) károsít. A kéknyakú árpabogár általánosan elterjedt, esetenként domináns faj is lehet a populációban. A kéknyakú búzabogár elõfordulása ritka, szórványos.

A vetésfehérítõ bogarak kártételét elõször az 1850-es évek végén és az 1860-as évek elején észlelték Magyarországon. Voltak olyan évek, amikor a súlyos károsítás miatt a tavaszi vetések nem tudtak kikalászolni. Tetemes károkat jeleztek 1891-ben Bihar vármegyébõl (60%), Hevesbõl (20%), Barsból (20-25%). Súlyos károk kialakulásáról az elõbbi adatokat követõen az 1910-es évek elején, majd pedig 1940-ben számoltak be.

Hazánk területén újabb felszaporodás az 1970-es 80-as években következett be. Feljegyzések tanúskodnak arról, hogy 1983-ban Zala-megyében 30 ezer hektáron, 1985-ben Baranya-megyében 42 ezer hektáron kényszerültek inszekticides védekezésre. Ezekben az években vált jellemzõvé a búzára, mint tápnövényre való váltás. A tápnövények faj-gazdagsága és a termesztésbe vont fajták térfoglalása kedvezõ táplálékforrást biztosít. Az eddig rendelkezésre álló bizonyítékok alapján leszûrhetõ következtetés, hogy gradációra a szokásostól eltérõ csapadékosabb években kell számítani. Ennek ellentmond a 2002-ben kialakult gradáció, amit a Dunántúl egyes körzeteiben tapaszaltunk.

A rovarok ízlelésre alapozva rangsorolják a tápnövényeket, ezt teszik a vetésfehérítõ bogarak is. Vizsgálati eredmények vannak, amelyek értelmében a vörösnyakú árpa- és zabbogár fõként a zabot és az árpát, a kéknyakú árpabogár az árpát, a kéknyakú búzabogár pedig a búzát kedveli. Az eddigi vizsgálati eredmények korrekcióra szorulnak, mert hiszen az elõbbiekben már jeleztük, hogy a vetésfehérítõ populációk kialakulása elsõsorban a termesztett búzafajtákon érvényesül. Fajta összehasonlító kísérletekben megfigyeltük, hogy elõszeretettel táplálkoznak a durumbúza fajtákon és a tritikálén is. Kártételükkel esetenként a rozs és a kukorica állományokban is számolni kell.

Táplálkozás, kárkép, kártétel

A növényt fogyasztó és ezzel kárt okozó fejlõdési alak az imágó és a lárva. A táplálékfelvétel az erõteljesen fejlett rágó szájszerv segítségével valósul meg. A kárkép eltérõ módon jelenik meg az imágó és a lárva táplálkozását követõen. A gramineae családba egyszikû növények tartoznak, amelyek egyik közös jellemzõje, hogy a levelek erezete párhuzamos elhelyezkedésû. Az imágók táplálékfelvétel közben hátrafelé haladnak a levéllemezen és azt az erek között teljesen átrágják. Az erek közötti átrágás hossza a vörösnyakú árpabogár esetében 6-8 mm, a vörösnyakú zabbogárnál 4-7 mm, a kéknyakú fajoknál a csíkok hossza mindössze 1-2 mm. Az átrágások zárt elhelyezkedésûek a levéllemezekben.

A lárvák hámozva táplálkoznak, aminek során a fonáki epidermisz sértetlen marad. A hámozott csíkok egymás mellett helyezkednek el, amelyek egybeolvadhatnak és szabálytalan kifehéredett foltot képeznek. A lárva kártétel idõpontja egybe esik a kalászolással, amikor a felsõ levél emeletek, közöttük a zászlós levelek, szinte teljesen kifehérednek. Errõl a jellegzetes kárkép formáról eredeztethetõ a vetésfehérítõ elnevezés. A kifehéredés lehet góc és tábla méretû. A búzatábla teljes kifehéredését tapasztaltuk 1988-ban Fülén. Több hektárt kitevõ gócszerû kifehéredést tapasztaltunk 2002-ben Lovászpatonán.

A kártételek nagyságának megítélésekor abból kell kiindulni, hogy egy lárva teljes kifejlõdéséhez szükséges táplálékigény 1-2 levél. Ennek megfelelõen 10 %-os levélveszteség a termést 5,4 %-kal mérsékli. A növényeket károsító egy lárva okozta termésveszteséget 4,7 %-ra értékelték. A gradáció a gyakorlatban veszélyesen szélsõséges esetnek számít. Feljegyzések vannak arra, hogy a leveleknek 60-75, sõt 90 %-a is elpusztulhat, ha azok mindegyikén 6-12 lárva táplálkozik. Ilyen esetben a termésveszteség 0,6-4,8 t/ha. A tág határok közötti termésveszteség ingadozása a termesztett fajta tenyészidejével és a lárvanépesség tápnövény fenológiai állapotához való kapcsolódásával van összefüggésben. Hazai vizsgálatok során megállapították, hogy a vetésfehérítõ bogarak 10-70 %-os termésveszteséget okozhatnak.

A rágó szájszervvel rendelkezõ rovarok között kevés fajnak ismert a vírusterjesztõ képessége. A vetésfehérítõ bogarak imágói terjesztik a rozsnok mozaik, az árpa sárga törpülés és a csomós ebír tarkulás vírusát. Ez a közvetett szerep még inkább megerõsíti az ellenük alkalmazandó védekezés szükségességét.

A vetésfehérítõ fajok táplálkozását és telelésre való felkészülését nagyban elõsegíti a nitrogén túladagolás következtében megnyúlt tenyészidõ és a táblán belül kialakult buja foltok (N-túladagolás következtében kialakuló buja fejlõdésû csíkok)

A kártevõ éves fejlõdési ciklusa

Az áttelelõ alak mind a 4 faj esetében az imágó. Erre a célra alkalmas hely az erdõ szélek avartakarója, a füves területek gyökérzónája és a dudvás szárú gyomok elszáradt kórója. A telelésbõl való elõjövetel március végén, április elején várható, amikor a hõmérséklet több napon keresztül 10 oC körül alakul. Elõször füveken táplálkoznak, majd 15 oC-on kezdõdik a repülés, ami 20 oC körül éri el csúcspontját. A megszálló repüléssel felkeresett gabonatáblák növényein néhány napos táplálkozás után kopulálnak, majd 1 héttel késõbb tojást raknak a levél színére a fõér mellé. A tojások könnyen felismerhetõk a citromsárga, majd barnássárga színrõl és a gyöngysornak megfelelõ fûzér-szerû elhelyezésrõl. Az egyedek utódszámát biztosító tojás produkció 27 oC-on és 100 % levegõ relatív páratartalom mellett alakul a legkedvezõbben. Ilyen ökológiai környezetben az egyedenkénti tojás szám elérte a 260-at. A tojásrakást követõ embrionális fejlõdés 1 hétig tart. A tojásból kikelõ lárva azonnal táplálkozni kezd.

A lárvák táplálkozás közben nyálkás váladékot - benne ürülékkel - hordanak fel a hátukra a kutikula mozgatásával. Kinézetük ezért házatlan csigára emlékeztetõ. Ezt a csillogó de sötét alapszínû védõréteget vedlések alkalmával a lárvabõrrel együtt levetik. A lárvák háromszor vedlenek, négy lárva-stádiumuk van. Kártételi veszélyesség szempontjából és a védekezések hatékonysága érdekében fontos ismeret, hogy a lárvák táplálékuk 90 %-át a 3. és 4. lárva-stádiumban fogyasztják el, ebbõl 70 % a 4. stádiumra esik. A lárvafejlõdés 15-30 oC között zavarmentes.

A bábbá alakulás a lárvafejlõdés befejezését és a nyálkabevonat levetését követi. A vörösnyakú fajok a talajban, a kéknyakúak pedig a növényeken bábozódnak a lárva által készített báb-bölcsõben. A báb állapot általában 2 hétig tart, ez alatt fejõdik ki az imágó, amely leveti a báb inget és megjelenik a talaj felszínén ill. a növényeken. Az új nemzedék imágói még táplálkoznak a kalászosok zöld részein, különösen azokban a növényállományokban, ahol a termesztett fajta a tenyészidõ miatt késõn érik. Ott ahol foltokban vagy csíkokban nitrogén túladagolás történt, buján fejlõdõ növényzet alakul ki, rajta tömörülnek és elõszeretettel táplálkoznak az új nemzedék bogarai. A gabonaéréssel egy idõben megszûnik a táplálékforrás ezt követõen a bogarak különbözõ gramineae fajokra repülnek és ott folytatják a táplálkozást. Szeptember végén októberben telelõre vonulnak.

Elõrejelzés, védekezés

Az átlagos, vagy annál csapadékosabb de egyenletes eloszlással érvényesülõ esõk esetén tavasszal érdemes a búzatáblákhoz közeli erdõszéleken avarvizsgálatot végezni. Az adatokra figyelemmel felkészülhetünk a kártevõ betelepedését követõ védekezések optimális idõben való elvégzésére. Az imágók betelepedésének idõpontja és az egyedszám alakulása a rendszeresített idõközönként (kritikus idõben április elején) hetente 1 vagy 2 alkalommal elvégzett fûhálózással ellenõrizhetõ. A lárvanépességet, azok foltszerû elõfordulását a terület átjárásával vizuálisan, a növény egyedeken táplálkozó lárvák számának megállapításával mérjük fel.

A védekezési megoldások között szerepe van az izolációnak, ezért ügyelni kell a terület és a telelõ helyek közötti távolságra. Fontos szempont a termesztett fajták rezisztenciája, ami ebben az esetben a levél szõrözöttségét jelenti. Szõrözött jellegû fajtákon 1-2, a csupasz levelûeken 25-30% a levél károsodás. Az elõírás szerint elõkészített vetõágy, az idõben végzett vetés az egyik biztosítéka a jól fejlett, megerõsödött növényállománynak és így az ellenálló képesség érvényesülésének.

Az engedélyezett inszekticideket a tavaszi imágó betelepedéskor vegyük igénybe még a tojásrakás elõtt, hogy a lárvanépesség kialakulását meg tudjuk akadályozni. A lárvák elleni esetleges, de már megkésett védekezésnél méhkímélõ szereket vagy méhkímélõ technológiát alkalmazzunk, ha a közvetlen közelben méhlegelõ van.

A lárvaszám fokozatos gyarapodása miatt és a termésveszteség mérséklése érdekében 2001 május 22-én Karate 2,5 WG készítménnyel kontroll hagyása mellett 25 hektáros területet részesítettünk védelemben.

A kezelt és kontroll területekrõl 10-10 helyrõl begyûjtött 100-100 kalászban kifejlõdött szemeket kicsépelve megállapítottuk a számbeli eltérést. A szemek száma 100 kalász átlagában 2832 volt a kontroll és 3045 a kezelt területeken, ami 7,5%-os többletet igazolt a védett növényállomány javára. A vizsgálatba vont kalászok szemtömegének mérésekor 8%-os súlytöbbletet állapítottunk meg. Az ezerszemtömeg különbsége 0,17 gr volt, ami 0,4%-os eltérést jelentett. A védekezés hatékonysága a lárvaszám mérséklésének és az e miatt megõrzött asszimilációs felület funkcionális hatékonyságának köszönhetõ. A 8%-os hozamtöbblet 0,5 t/ha terméstöbbletet eredményezett. Az értékesítési ár 24.000 Ft/t+ÁFA volt, ami hektáronként 12.000 Ft-tal növelte az árbevételt. Az árbevétellel szemben 3.600 Ft védekezési költség merült fel. A többlet árbevételbõl származó tiszta jövedelem 8.400 Ft/ha volt.

Dr. Kuroli Géza