MENÜ

„A nyúltartást a család szívügyének tekinti!”

Oldalszám: 64
2014.09.26.

Zsigó Gergely családi hagyományt követve vágott bele a nyúltartásba. A harkai fiatalember 2001-ben folytatta a már 3. generációt felölelõ állattartást, amelyet most már egyetemi tanulmányai mellett végez.

Bábolna: Kérem, mondjon néhány szót a gazdaságáról.

Zsigó Gergely: A nyúltartást a család szívügyének tekinti, én is ebben a szellemben nevelkedtem két öcsémmel együtt, talán ezt máshogy már nem is lehetne csinálni. A telep Petőházán található, egy régi tehénistállóból alakítottuk ki, a fűtést kell csak megoldani, amúgy jó feltételeket biztosít a nyúltartáshoz. 2001-ben 120 anyával kezdtünk, most már 400 anyánk van. Jelenleg az egész megyében a miénk az egyetlen ilyen méretű telep, az ún. telepi nyulasok megszűntek a szedett nyulasoknál talán még 3-4 anyás létszámú állományokat találni. A 10-20 anyások is felhagytak a tartással, hiszen nem igazán éri meg. Már az elejétől fogva a Kaposvári Egyetemről vásároljuk az anyanyulakat, Kapos Fehér fajtájút veszünk, általában 30-asával szerezzük be őket. 7-8 turnus megy le egy év alatt.



Bábolna: Mióta etetnek bábolnai takarmányt, milyen bábolnai termékeket vásárol?



Zsigó Gergely: Az elejétõl fogva bábolnait etetünk, méghozzá egyedi nagyüzemi tápot, az Extra Cuni Fortot. A bábolnai táp mellett szóltak az ismerõsök jó tapasztalatai, a kimagaslóan kedvezõ ár-érték arány és a rugalmas kiszolgálás. Általában egyszerre 2 tonnát hívunk le, így gazdaságos. Sosem kérünk gyógyszeres tápot, úgy gondoljuk, hogy a gyógyszer nélkülivel is nagyon szép eredményeket lehet elérni. Egyébként ezt a kiegyensúlyozott, szép állományunk is bizonyítja. Nagyon ügyelünk arra, hogy ne zsaroljuk le az állatokat, van olyan 2001 januári anyánk, amely még mindig jól fial!



Bábolna: Mondana néhány termelési eredmény?

Zsigó Gergely: Ahogy már említettem 400 anyával dolgozunk, amely 11 hetes vágás esetén 2,6-2,7 kg-os vágási súllyal rendelkezik.



Bábolna: Milyen az állomány egészségi állapota?

Zsigó Gergely: Az állatorvost csak hírből ismerem, szerencsére még nem járt nálunk Petőházán.



Bábolna: Mi a véleménye a cég akcióiról?

Zsigó Gergely: Nagyon jó ötletnek tartjuk ezt a pontgyűjtögetős akciót (Pont Bábolna), amelyben részt is veszünk. Szeretnénk egy értékesebb ajándékot kérni (kávéfőzőt, vagy gurulós utazótáskákat), amelyre még több pontra van szükségünk.



Bábolna: Milyen tervei vannak a jövőre nézve?

Zsigó Gergely: A közeljövőben szeretnénk az állományt 400 anya fölé emelni, mert úgy érné meg igazán termelni. A faluban szoktuk ajánlani a bábolnai tápot, ill. adunk ide-oda néhány anyát is, próbálják meg, hátha ők is úgy beleszeretnek a nyúltartásba, ahogyan mi.



Bábolna: Köszönjük, hogy elmondta tapasztalatait, és további jó munkát kívánunk!

A cikk végére kerüljön be a logonk és a cégadatok:



Bábolna Takarmányipar Kft.





2942 Nagyigmánd, Pf.: 16





Tel./Fax: 34/557-000, 557-015





e-mail: info@btakipar.hu





www.babolnatakarmany.hu