A szarvasmarhák légzőszervi betegségei elleni védekezés

A szarvasmarhák légzőszervi megbetegedéseinek legnagyobb jelentősége a felnevelés során van.

A borjúnevelés technológiája alapvetően megváltozott. Húsz éve a borjakat un. profilaktóriumokban és fűtött borjúnevelőben tartották. Állandó volt a légzőszervi probléma is a hasmenés mellett, hiszen büdös, párás, sokszor sötét borjúnevelőben kínozták a fiatal állatokat, ahol minden hajlamosító tényezőt meg lehetett találni. Ma már sehol nem fűtenek. A szarvasmarha fejlett hőszabályozással születik, a hőoptimuma 0 és + 15 o C között van, ebben a hőmérséklet tartományban érzi magát a legjobban. Nem kell attól félni, hogy megfázik a borjú, bármilyen hideg van, ha száraz helyre tud feküdni, semmi baja nem lesz. Sokkal fontosabb az, hogy friss tiszta levegőt tud belélegezni és nem egy ammóniás, párás, büdös istálló légkört.

Örvendetesen általánossá vált az egyedi ketreces borjúnevelés. Azon kívül, hogy az itatásos borjak jó levegőn vannak, egymás szopásával, nyalakodással nem tudnak fertőződni. A tejről való leválasztás után, viszont megfigyelhető egy bizonyos megbetegedési hullám. Ennek az egyik oka nyilvánvalóan a csoportosítás, a leválasztás okozta stressz, a másik pedig az immunbiológiai áthangolódás. Az addig külön tartott, eltérő ellenálló képességgel rendelkező, különböző baktériumokkal fertőződött állatok összekerülnek és fertőzik egymást. Általában egy homogén immunbiológiai állapotú állományban nem okoz nagy problémát a csoportosítás, de mindenesetre számítani kell rá, és esetleg szóba jöhet a preventív gyógyszeres kezelés is. Abban az esetben, ha pl. több helyrõl vásárolt állatokat teszünk egy csoportba, akár járványszerû megbetegedési hullámot is ki lehet a robbantani. Ennek megelõzésére jó, ha a vásárló elõre, az eladónál vakcináztatja az állatokat, hogy a szállítás és majd a csoportosítás idejére, megfelelõ védettséggel rendelkezzenek. (Természetesen a felnőtt állatokra is ez vonatkozik).

A szarvasmarhák légzõszervi megbetegedései között jelentõségénél fogva elsõ helyen kell megemlíteni a TBC-t. A betegség az egyik legfontosabb zoonózis, tehát nem csak azért fontos az ellene való védekezés, mert nagy gazdasági kárt okoz, hanem azért is, mert az állat megfertõzheti az embert is. Az ország szarvasmarha-állománya TBC-tõl mentes, amit az évente elvégzett szűrővizsgálatokkal (tuberkulinos bőrpróba) folyamatosan ellenőriznek, és az esetleges szórványosan jelentkező, pozitív reakciót mutató állatokat, a szigorú állategészségügyi-igazgatási rendszabályoknak megfelelően eltávolítják az állományokból.

A Pasteurellák okozta megbetegedések hátterében, mindig a hajlamosító tényezõknek van fontos szerepe. Akár a növendék borjakban jelentkező bronchopneumoniára gondolunk, akár a felnőtt állatokban előforduló szórványosan jelentkező tüdőgyulladásra, mindig meg kell keresni a háttérben húzódó kiváltó okokat.

A mycoplasmák okozta heveny tüdőgyulladás már a nagyon fiatal (első héten) borjakban is jelentkezhet, és az esetek nagy részében izületgyulladással is párosul.

Izületgyulladás van a clamydiák okozta heveny tüdõgyulladásnál is. Mindkét kórokozónál általában a fertőződés tünetmentes marad. A klinikai megbetegedések kiváltásában a hajlamosító tényezőknek van nagy szerepük.

A vírusok önmagukban is megbetegíthetnek, de „elõkészíthetik a talajt” a baktériumoknak is. Mivel a vírusokra nem hatnak a gyógyszerek, a vírusos betegségekkel szembeni védekezésnél az elsõdleges eszköz a megelõzés, a vakcinázással biztosított aktív, vagy az anya vakcinázása után a kolosztrummal átadott passzív ellenanyagokkal való védelem.

Ma a leghangsúlyosabb vírusos légzõszervi megbetegedés a szarvasmarhák fertõzõ rhinotracheitise (IBR). Országos mentesítés folyik a betegség felszámolására (19/2002. FVM r.). Nagy lépést jelentett az un. markervakcinák megjelenése. Ezek használatakor, vérvizsgálatokkal el lehet különíteni a vakcina okozta ellenanyagokat, a természetes fertõzõdés miatt képzõdõ ellenanyagoktól. Így egy adott állományban lehet vakcinázni (védeni a fertõzõdéstõl) és ezzel párhuzamosan szelektálni a már fertõzött állatokat.

Ugyancsak herpesvírus okozza a szarvasmarha állományokban sporadikusan jelentkezõ, roncsoló orrhurutot. A juhokban tünetmentes fertõzést okozó vírus a szarvasmarhában a felsõ légutakat érintõ megbetegedést okozhat. Megelõzhetõ, ha nem tartunk együtt juhokat és szarvasmarhát.

A parainfluenza-3 vírus önmagában általában tünetmentes fertõzést okoz, de más vírusokkal, baktériumokkal társfertõzésben gyakran szerepel. Nem így a kifejezetten ragályos, RS vírus, a járványos köhögés okozója. Ez a növendékek között okoz, súlyos tünetekkel jelentkezõ heveny tüdõgyulladást, tüdõemfizémát, amit társfertõzésként baktériumok súlyosbítanak. A tünetek olyan súlyosak, a légszomj olyan erõs, hogy a kezelés (tüneti) során alkalmazott rögzítés, az állatok megfogásával járó fizikai megterhelés, stressz akár végzetes is lehet. Mérlegelni kell, nehogy a gyógyító beavatkozással nagyobb kárt okozzunk, mint ha nem kezelnénk.

Van néhány teljesen kézenfekvő dolog, amit nem árt sohasem ismételni.

• Ha nem muszáj, ne engedjünk be az állományba idegen állatot, ha mégis, azt csak karanténozás és vakcinázás után!
• Ha vakcinázunk, mindig minden állat be legyen oltva! A tessék-lássék elvégzett vakcinázásnál az is jobb, ha nem csinálunk semmit.
• A vakcinázás során minden állatnál vagy külön tűt használjunk, vagy minden állat után fertőtlenítsük a tűt, gondoljunk a iatrogen fertőzésre (BLV)!
• A tüdőgyulladásos borjak kezelésénél nagyon kíméletesen rögzítsük az állatokat, a megfogással, szabadulási kísérletekkel járó stressz, és fizikai erőkifejtés tovább súlyosbíthatja az állapotát!
• Ne tartsunk egy helyen juhot és szarvasmarhát!
• A kolosztrumitatás az egyik legfontosabb védekezési lehetőség.

A végén a legfontosabb: Az optimális tartási-takarmányozási viszonyok biztosítása a legjobb betegségmegelőző módszer.

A tiszta levegő, száraz alom, jó takarmány és ivóvíz biztosítása mellett kevés dolga van az állatorvosnak.