MENÜ

Kérődzők takarmányainak energia- és fehérjeértékelése

Oldalszám: 88
2014.08.26.

Energiaértékelés

A kérődzők nagyon változatos összetételű takarmányokat fogyasztanak, az abraktól a gyenge minőségű melléktermékig. Az anyagcsere során az elfogyasztott takarmányenergiát (bruttó energia) számos veszteség éri, melyek nagyságát a takarmány tulajdonságai is befolyásolják. E két legnagyobb veszteségforrás a bélsárral távozó energiamennyiség és az emésztéssel járó hőképződés. A takarmányok minőségétől függően a bélsárral a bruttó energia 20-65 %-a ürül.

Az energiafelvételből levonva a bélsárral távozó energiamennyiséget, az emészthető energiához jutunk, mely relatíve könnyen mérhető és a hazai kutatóhelyeken meghatározása rutinszerűen folyik. Az emészthető energiát csökkentve a bélgázok és a vizelet energiával a metabolizálható energiát kapjuk meg. A kérődzők részére az emészthető vagy a metabolizálható energiára alapozott értékelés nem alkalmas, mivel a takarmányok minőségétől függően a hőszaporulat nagyon jelentős energiaveszteség, a metabolizálható energia 10-40 %-a. A hőszaporulattal csökkentve a metabolizálható energiát elérkezünk a nettó energiához, melyet a kérődzők már közvetlenül életfenntartásra vagy termelésre fordíthatnak. Valamennyi korszerû energiaértékelési rendszer a nettó energián alapul.

A nettó energia rendszerben a létfenntartó szükséglet megfelel az éhező állat hőtermelésének, a termelés energiaszükséglete azonos a termelt termék energiatartalmával. Tehát, ha 1 kg tej energiatartalma 3 MJ, akkor termelésének energiaigénye is 3 MJ.

A metabolizálható energia (ME) hasznosulásának hatékonysága eltérő az egyes fiziológiai funkciók szerint, életfenntartásra 70-80 %, tejtermelésre 60-70 %, növekedésre 40-60 %, vehemépítésre 10-25 %.

Hazánkban alkalmazott nettó energia rendszer

Az új nettó energia rendszer 1986-ban került bevezetésre. Az USA-ban alkalmazott takarmányértékelési módszert adaptáltuk. A hazai rendszer több tekintetben eltér az amerikaitól (takarmányok energiaértékének számítása, szükségletek), ezért az NRC-k közvetlenül nem alkalmazhatóak a hazai, gyakorlati takarmányozásban.

Miután a ME hasznosulásának hatékonysága eltérõ, három nettó energiát használunk a takarmányok energiaértékének kifejezésére:

Tejtermelõ nettó energia, NEl, - a tejtermelõ tehenek takarmányozásában alkalmazzuk, mivel a ME hasznosulásának hatékonysága közel áll létfenntartásra és tejtermelésre, lehetõség van arra, hogy a tejtermelõ tehenek létfenntartó szükségletét is ebben fejezzük ki. A takarmányok emészthetõsége csökken, amikor a takarmányozási színvonal nõ. A takarmányok NEl értéke a létfenntartó szint háromszorosára vonatkozik, figyelembe véve a nagy tejtermelésû tehenek igényét.

Létfenntartó nettó energia, NEm - a húshasznú tehenek és az anyajuhok takarmányozásában egyedüli energiaértékként alkalmazzuk. Valamint ebben fejezzük ki a növendék kérődzők létfenntartó szükségletét.

Nettó energia súlygyarapodásra, NEg – a növendék kérődzők súlygyarapodásának szükségletét NEg-ben fejezzük ki. A ME hasznosulásának hatékonyságában nagy az eltérés létfenntartásra és súlygyarapodásra. Amennyiben egy összevont (NEm+g) energiaértéket használnánk, úgy a takarmányok energiaértéke változna a takarmányozási szinttel, alacsony súlygyarapodásnál alá – magas súlygyarapodásnál túlbecsülnénk a takarmányok energiaértékét.

Növendékállatoknál a két nettó energia (NEm és NEg) használata miatt a takarmányadagok energiaértékének számítása eltér a szokásostól. Az adagszámítás az alábbi lépésekből áll:

  • A takarmányból etetett szárazanyag mennyiségét külön﷓külön szorozzuk a takarmány létfenntartási (NEm) és súlygyarapodási (NEg) nettó energia értékével.
  • A különböző takarmányokból származó szárazanyagot, létfenntartó és súlygyarapodási nettó energiát összegezzük.
  • Kiszámítjuk a takarmányadag energiakoncentrációját. Az összes létfenntartó nettó energiát, illetve az összes súlygyarapodási nettó energiát osztjuk a szárazanyag mennyiségével.
  • Meghatározzuk a létfenntartáshoz szükséges takarmány szárazanyag mennyiségét. A létfenntartó szükségletet osztjuk a takarmányadag létfenntartó nettó energiakoncentrációjával.
  • Az összes szárazanyag mennyiségéből kivonva a létfenntartáshoz szükséges szárazanyag mennyiségét, megkapjuk az adagból súlygyarapodásra rendelkezésre álló szárazanyagot.
  • A súlygyarapodásra rendelkezésre álló szárazanyag mennyiségét szorozzuk az adag súlygyarapodási nettó energia koncentrációjával. Ezt az értéket hasonlítjuk össze a szükséglettel, vagy a megfelelő egyenletekkel kiszámítható a várható súlygyarapodás.

Valamennyi takarmány három nettó energiaértékkel rendelkezik. A kérődzők energiaszükségletét 1999-ben korszerűsítettük, pontosítottuk.

Fehérjeértékelés

A takarmánnyal felvett fehérje egy része, rendszerint nagyobb hányada lebomlik a bendőben, ez a bendőben lebontott fehérje vagy lebontható fehérje, jele RDP.

A fehérje másik része lebontatlanul hagyja el a bendõt, ez a bendõben lebontatlan fehérje, szinonim kifejezései: nem lebontható fehérje, bendõemésztést elkerülõ fehérje, bypass fehérje, jele UDP. A takarmányfehérjét a bendőmikrobák bontják le, a lebontás mértéke takarmányonként eltérõ és függ a takarmány bendőben való tartózkodásának idejétõl is. A takarmányfehérje lebontására jellemzõ, hogy míg bizonyos takarmányok, így pl. a kukoricaszilázs, lucernaszilázs, búza, árpa esetén a fehérje lebontása megközelíti, illetve meghaladja a 70 % -ot, más takarmányoknál (pl. kukoricaglutén) ez az érték csak 20 % körüli. A hazai szokásosan etetett kérõdzõ takarmányadagok fehérjelebonthatósága mintegy 70 %-ra tehetõ, tehát az etetett takarmányfehérje mindössze 30 %-a kerüli el a bendõemésztést.

A lebontott fehérjébõl mikrobafehérje képzõdik. A bendõben szintetizált mikrobafehérje mennyiségét a mikrobák energia és lebontható fehérje, azaz N ellátása határozza meg elsõsorban. A kérõdzõknél használt energiaértékek nem tükrözik a mikrobák energiaellátását, mivel a zsírokat, a bendõemésztést elkerülõ- fehérjét és keményítõt, valamint az erjesztéses tartósítás során keletkezõ szerves savakat a kérõdzõk jól hasznosítják, de e táplálóanyagok nem jelentenek energiaforrást a mikrobák részére. A mikrobák energiaellátása a fermentálható szervesanyag (FOM) mennyiségével fejezhetõ ki, mely megfelel az emészthetõ zsírral, a bypass fehérjével és bypass keményítõvel, valamint a szerves savakkal csökkentett emészthetõ szervesanyagnak.

A bendõmikrobák N ellátását a takarmányfehérje lebontható hányada szolgáltatja.

A kérõdzõk fehérjeellátása tehát két tényezõtõl függ, melyek:

  • az emészthetõ mikrobiális fehérje és,
  • az emészthetõ lebontatlan takarmányfehérje.

    Valamennyi új fehérjeértékelési rendszer, így a hazánkban bevezetett metabolizálható fehérje értékelés is, a fenti alapelvekre épül.

A hazánkban alkalmazott metabolizálható fehérje értékelési rendszer

A fehérjeértékelési rendszer 1999-ben került bevezetésre. A metabolizálható fehérje alatt azt a vékonybélbõl felszívódó aminosav mennyiséget értjük, mely egyrészt a takarmányfehérje bendõben le nem bomló részébõl, másrészt a bendõben lebomló takarmányfehérjébõl képzõdõ mikrobafehérjébõl származik. Az új rendszer, mind az állatok fehérjeszükségletét, mind a takarmányok fehérjeértékét metabolizálható fehérjében fejezi ki.

A vékonybélbõl felszívódó aminosavakat (metabolizálható fehérje) a kérõdzõk eltérõ mértékben hasznosítják életfenntartásra, illetve a különbözõ termékek elõállítására. A hasznosulás hatékonysága termelésre: tejtermelésre 65 %, növekedésre (átlagosan) 50 %, vehemépítésre 50 %, gyapjútermelésre 40 %.

A kérõdzõk metabolizálható fehérje szükségletét a nettó szükséglet és a metabolizálható fehérje hasznosulásának hatékonysága határozza meg. Az életfenntartás nettó szükségletét a vizelettel és bélsárral távozó endogén N, valamint a bõr és szõrkopásból származó fehérjeveszteség teszi ki. A termelés nettó szükséglete megfelel a termelt termék fehérjetartalmának. A fehérjeszükséglet metabolizálható fehérjében: a nettó szükséglet és a hasznosulási hatékonyság hányadosa. Tehát, ha 1 kg tej 32 g fehérjét tartalmaz, akkor 1 kg tej termelésének nettó igénye 32 g, metabolizálható fehérjeszükséglete 32/0.65 = 49 g.

A takarmányok metabolizálható fehérjeértékét az emészthetõ lebontatlan takarmányfehérje és az emészthetõ valódi mikrobafehérje összege adja. Miután az adott takarmányból szintetizálható mikrobafehérje mennyiségét két tényezõ, a bendõmikrobák energiaellátása (FOM) és lebontható fehérje ellátása (RDP), határozza meg, ezért két fehérjeértékre van szükség.

MFE= energiafüggõ metabolizálható fehérje :

Az emészthetõ lebontatlan fehérje + a mikrobák energiaellátása alapján várható emészthetõ mikrobiális valódi fehérje összege.

MFN=N-függõ metabolizálható fehérje:

Az emészthetõ lebontatlan fehérje + a mikrobák N (lebontható fehérje) ellátása alapján várható emészthetõ mikrobiális valódi fehérje összege.

Tehát mindkét fehérjeérték tartalmazza az emészthetõ lebontatlan takarmányfehérjét és az emészthetõ valódi mikrobafehérje mennyiségét, utóbbit a mikrobák energiaellátása (MFE), illetve N ellátása (MFN) alapján. Minden takarmány két fehérjeértékkel (MFE, MFN) rendelkezik.

A takarmányadagok összeállítása során az etetett takarmány-szárazanyag mennyiségét külön-külön szorozzuk az energiafüggõ (MFE) illetve a N-függõ (MFN) metabolizálható fehérje értékekkel. A fehérjeértékeket (MFE, MFN) külön-külön összegezzük. A takarmányadag metabolizálható fehérjeértékét a kisebb összeg mutatja.

A N-függõ (MFN) metabolizálható fehérje mennyiségébõl kivonva az energiafüggõ (MFE) metabolizálható fehérje mennyiségét, a fehérjemérleget kapjuk meg a bendõben. Ez arról tájékoztat, hogy milyen a bendõmikrobák N ellátása az energiaellátásukhoz hasonlítva. Pozitív fehérjemérleg azt jelzi, hogy a bendõmikrobák részére, a mikrobiális fehérjeszintézishez, több lebontható fehérje áll rendelkezésre, mint energia, a negatív fehérjemérleg a bendõmikrobák N hiányára utal. A fehérjemérleg a bendõben jól tájékoztat a karbamid és egyéb NPN anyagok felhasználhatóságáról a gyakorlati takarmányozásban. Amikor a fehérjemérleg negatív és a metabolizálható fehérjeszükséglet kielégítését az MFN (N-függõ metabolizálható fehérje) mennyisége korlátozza a takarmányadagban, az NPN anyagok jól alkalmazhatók a bendõmikrobák N hiányának pótlására. Amikor a takarmányadagban a metabolizálható fehérje mennyiségét az MFE értéke mutatja és az MFN mennyisége ennél nagyobb (pozitív fehérjemérleg), használatuk indokolatlan, sõt káros lehet.

Kísérleti eredmények és gyakorlati tapasztalatok szerint a bendõbeni fehérjemérleg és a szárazanyag-felvétel között pozitív kapcsolat van, a takarmányfelvétel nõ, amikor a fehérjemérleg a negatívtól a pozitív irányba változik. Másrészt negatív fehérjemérlegnél a bendõmikrobák N hiányát a rumino-hepatikus körforgáson keresztül a bendõbe visszajutó karbamid (recirkulált N) részben, vagy teljes mértékben fedezheti. A fenti két tényezõ miatt, a fehérjemérleget eltérõen ítéljük meg a különbözõ hasznosítású és termelésû kérõdzõknél.

A nagy termelésû teheneknél a fehérjeszükséglet fedezését csaknem minden esetben az energiafüggõ metabolizálható fehérje (MFE) mennyisége korlátozza. Elméletileg az MFE mennyisége az adagban két módon növelhetõ, a mikrobák energiaellátásával vagy az emészthetõ bypass fehérje mennyiségével (l. MFE definíció). A nagy termelésû teheneknél a zavartalan bendõmûködés fenntartásához az adag szárazanyagában kifejezve mintegy 16 % nyersrost vagy 19 % savdetergens rost (ADF) biztosítására van szükség, ezért az adagok gabonahányada korlátlanul nem növelhetõ (a zsírok csak a gazdaállatnak jelentenek energiaforrást). A tehenek fehérje ellátása ezért általában csak olyan takarmánykomponensek bevonásával javítható, melyekben az emészthetõ bypass fehérje aránya nagy. Ezekre jellemzõ, hogy az MFE és az MFN értéke egyaránt magas. Tejtermelõ tehenekkel folytatott kísérletekben a metabolizálható fehérjefelvétel növelésének hatására, - jó minõségû bypass fehérjeforrások etetésével -, a tejtermelés növekedését tapasztaltuk minden esetben.

Várhegyi Józsefné dr. , dr. Várhegyi József

Állattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézet, Herceghalom