Raktározott szemestermények fõbb kártevõi, valamint felderítési és elõrejelzési lehetõségeik

Mivel az általuk okozott kár mértéke, hazai becslések alapján 5-10%-os is lehet, a tárolás folyamán rendkívül fontos feladat felderítésük, elõrejelzésük és ezzel együtt kártételük megelõzése is.

A károsítók által okozott veszteség lehet mennyiségi, mikor a kártétel következtében csökken a tárolt termés mennyisége. Ehhez képest a minõségi veszteség sokrétûbb lehet: a termék szennyezõdése a kártevõ ürülékével; íz-, szín- és szaghibák kialakulása a kártétel következtében, vagy pl. vannak kártevõk, amelyek a szemestermények csírarészének károsításával vetõmag céljára alkalmatlanná teszik az adott tételt. Összességében a mennyiségi és a minõségi veszteség egyaránt csökkenti az adott termék értékét és az esetek jelentõs részében – a felhasználás vagy forgalomba hozatal érdekében – plusz ráfordítást és többletköltséget okoz a termelõnek.

A szántóföldön élõ fajokhoz képest a raktári kártevõk viszonylag védett körülmények között károsítanak, de mivel a terményraktárak zöme nem klimatizált, fejlõdésüket ugyanúgy befolyásolják a környezeti feltételek. A raktári kártevõk fejlõdése, szaporodása szempontjából fontos a megfelelõ hõmérséklet. A fajok többsége melegigényes, 8-35oC közötti hõmérsékleti tartományban képesek kifejlõdni és szaporodni, viszont 15oC alatti hõmérséklet általában lassítja a fejlõdésüket és szaporodásukat. A fejlõdésük szempontjából másik fontos környezeti tényezõ a levegõ páratartalma. Szaporodásuk és fejlõdésük szempontjából optimális számukra a 70% körüli relatív légnedvesség. E fölötti és alatti tartományban a hõmérséklethez hasonlóan élettevékenységük, szaporodásuk kisebb intenzitású. Mivel a terményekben élõ fajok azokból veszik fel a fejlõdésükhöz szükséges vizet fontos számukra a raktározott termény nedvességtartalma. Általában igaz, hogy minél nagyobb a betárolt termény nedvességtartalma, annál kedvezõbbek a feltételek a kártevõk szaporodásához, fejlõdéséhez. Fejlõdésükhöz, szaporodásukhoz minimum 10-12% szemnedvesség szükséges, ez alatt élettevékenységük leáll, elpusztulnak. Ebbõl következõen a betakarítás és a betárolás megszervezésekor arra kell törekednünk, hogy a szemesterményeket olyan alacsony nedvességtartalomnál takarítsuk ill., tároljuk be, amely a kártevõ fajok szempontjából már kedvezõtlen, de - pl.: vetõmagnál – még nem következik be minõségromlás a túlzott kiszáradás következtében. Fontos figyelembe venni, hogy az eddig ismertetett három tényezõ között sajátos egyensúlyi helyzet áll fenn. Például Scotti (1978) szerint 70% relatív páratartalom és 20oC hõmérséklet estében a búza 13,5%, a kukorica 13,5%, a rizs 13%, a repce pedig 10% víztartalmú lesz. A környezeti tényezõk közül - mivel a raktári kártevõk rejtett életmódúak – a fényviszonyok befolyásolják legkevésbé fejlõdésüket. A kártevõk egy része a magvak belsejében él, másrészük viszont a garmadában tárolt gabona felsõ 15-20cm-es rétegében. Fontos tudni, hogy a környezeti tényezõk ugyan jelentõs hatással vannak a kártevõk fejlõdésére, de a kártevõk élettevékenysége is befolyásolja valamelyest a raktározott termény hõ és nedvességviszonyait. A rovarokkal fertõzött gabona - mivel rossz a hõvezetõ képessége - azok légzése következtében viszonylag gyorsan felmelegszik. Majd a felszálló hõ következtében – ha alacsony a külsõ hõmérséklet – a gabona külsõ néhány cm-es rétegében víz csapódik ki. A kicsapódás helyén nedvessé vált termény könnyen felmelegszik, így kedvezõbb feltételek alakulnak ki a kártevõk szaporodásához és fejlõdéséhez, de különbözõ penészgombák is megtelepedhetnek itt, amelyek tovább rontják a termény minõségét. A kártevõ fajok szaporodása és fejlõdése szempontjából fontos környezeti elem a táplálék fajtája is. Vannak fajok, amelyek tápnövényköre szûk (pl.: babzsizsik) és vannak, amelyek többféle terményen is megélnek (pl.. molylepkék lárvái, gabonazsizsik, kaprabogár). Egyes fajok több tápnövényen is egyformán fejlõdnek, míg más kártevõk fejlõdése egy-egy kedveltebb tápnövényen rövidebb, mint egyéb kevésbé kedvelt terményeken. Valamely kártevõk az ép szemeket is képesek károsítani, míg mások inkább a már károsított vagy törött szemeken képesek csak táplálkozni.

A termények fertõzésmentességének biztosítása érdekében azok tárolása alatt meg kell oldanunk a kártevõk elõrejelzését és felderítését, hogy betelepedésüket és felszaporodásukat megakadályozzuk. Legegyszerûbbek a különbözõ mechanikus mintavevõ eszközök - zsákszúrcsap; réteges, kúpos vagy csigás mintavevõ – amelyek segítségével a zsákos vagy garmadában tárolt tételek különbözõ rétegeibõl vehetünk mintákat. A mintavevõ eszközökkel vett terménytõl ezt követõen különbözõ lyukméretû szitákkal tudjuk a kártevõket elválasztani. Fontos, hogy minél nagyobb az adott tétel annál több elemi mintát kell vennünk, hogy pontos adatot kapjunk a termény állapotáról. A termények fertõzöttségérõl információt kaphatunk a mechanikus elven mûködõ szonda vagy veremcsapda alkalmazásával. Az illetõ csapdák – különösen alacsony kártevõ egyedszám esetén – pontosabb eredményt szolgáltatnak a termény növény-egészségügyi állapotáról, mint a mintavételezési módszerek. A csapdák fogását hetente minimum két alkalommal ellenõrizzük, és az eredmény alapján dönthetünk a terményvédelmi eljárásról. A kártevõk egy részének megjelenését és felszaporodását nyomon követhetjük feromoncsapdák segítségével is. A feromoncsapdák a bennük elhelyezett szintetikusan elõállított illatanyag segítségével magukhoz vonzzák a kártevõ hím egyedeit, és csapdatípustól függõen (pl.: ragacsos, varsás, vizes-ragacsos) valamilyen módszerrel megfogják azokat. A csapdákat hetente minimum két alkalommal ellenõrizzük. A fogási eredményeket rendszeresen feljegyezve, az ún. rajzásgörbe alapján következtethetünk a kártevõ egyes fejlõdési alakjainak várható megjelenési idejérõl, és dönthetünk az alkalmazandó terményvédelmi eljárás idejérõl és módjáról.