MENÜ

Pannon Állattenyésztési Napok, Kaposvár, 2004. szeptember 23–25. - Sertéstenyésztési kerekasztal-beszélgetés

Oldalszám:
Dr. Csató László, Dr. Baltay Mihály, Dr. Radnóczi László 2014.06.17.

A Pannon Állattenyésztési Napok olyan regionális kiállítás és vásár, mely széles teret biztosít a szakmai találkozóknak. Az idei évre ez különösen jellemzõ volt.

Nem csupán szûkebb szakmai „rétegtanácskozásokra” került sor, hanem több állatfaj esetében konferenciát rendeztek a szervezõk.

A sertéstenyésztés ez évben kimaradt a szimpóziumok sorából, de a „hagyományos” kerekasztal-beszélgetésre most is sor került. Az idén két témakör szerepelt kiemelten a fórum napirendjén, így
• a hazai sertéságazat általános helyzete, illetve
• a vágósertés-minõsítés és az árképzés kapcsolata.

Az elsõ témakörben a vitaindító elõadást a résztvevõk – és a szervezõk is – a Vágóállat és Hús Terméktanács (VHT) képviselõjétõl várták. Sajnos csalódniuk kellett, mert a VHT képviselõje nem jelent meg a fórumon, így a nagy érdeklõdéssel várt, országos áttekintést sejtetõ ismertetés elmaradt. Helyette a jelenlévõ sertéstenyésztõk és hizlalással foglalkozók spontán helyzetelemzésére került sor.
A bevezetõben a legújabb statisztikai adatokról esett néhány szó, melyek a hazai sertéságazat pillanatnyi helyzetét nem mutatták felhõtlennek. Ugyanis az utóbbi évben rendkívül jelentõs sertésállomány-csökkenést regisztrálhattunk. Ez év szeptember 1-jén a magyarországi sertéslétszám nem érte el a 4,4 milliót sem, ami az egy évvel ezelõttihez képest több mint 750 000-es csökkenés. Ez a 4,4 milliós szeptember eleji állomány 45 év óta a legkisebb! E téren 1949-be léptünk vissza! Mindez azt fogja eredményezni, hogy az év végi állománylétszám is történelmi mélyponton lesz. Ugyanis általában szeptember elején van az országban a legtöbb sertés, s majd a decemberi vágások után a legkevesebb.
A kilábalásra – rövid távon – sincs sok remény, hiszen a kocalétszámban is hasonló a trend. Az anyakocák száma egy év alatt 57 ezerrel csökkent és szeptember elején csak 304 ezer volt. Jól mutatja a kocatartók menekülését az ágazatból, hogy április eleje óta is 8 ezerrel fogyott a kocák száma, holott ezzel ellentétes tendencia szokott érvényesülni.
Az utóbbi néhány év nemcsak a sertéslétszámot, hanem a sertéstartókat is „megtizedelte”. Míg 2000. szeptember elején 510 ezer sertéstartó volt hazánkban, addig 2004 szeptemberében már csak 292 ezer. Négy év alatt csaknem megfelezõdött a sertéstartással aktívan foglalkozók száma, ezen idõszak alatt 218 ezer sertéstartó–tenyésztõ hagyott fel e tevékenységével! S nemcsak a kistermelõk nagy hányadának „lett elege” a sertéstartásból, hanem a nagyobb állatlétszámú telepekkel rendelkezõ sertéstartó gazdasági szervezetek száma is fokozatosan „morzsolódik”. Így az õ számuk is több mint 100-zal csökkent 4 év alatt és mára már csak 600 körül van (szeptember 1-jén 611 volt).
Mindez bizonyítja – amit különben minden mezõgazdasági szakember tud –, hogy az állattenyésztésben a stabilitás (ár, költség, piac, támogatás stb.) hiánya leépülést, bizalmatlanságot eredményez. S hiába emelkedtek az Európai Unióhoz való csatlakozásunk óta a vágósertés felvásárlási árak, a bizalom az ágazat iránt nem állt helyre. Hogy jelent mindez meg a fórumon? Például úgy, hogy a jelenlévõ – gyakorló – sertéstartók, -tenyésztõk elmondták, bár az utóbbi hónapokban kismértékben növekedett a kereslet a vágósertés iránt és az árak is kedvezõbbek, de a kereslet minimális javulása esetén is azonnal megjelenik az import áru, ami rögtön letöri az árakat.
Többen felvetették, hogy a kialakulóban lévõ magyar sertéspiacot nagymértékben rontja a tervszerûtlen, ellenõrizetlen import, amirõl csak töredékes információk jutnak el a termelõkhöz. Felmerült, hogy a legutóbbi idõkben Szlovákián keresztül osztrák sertések érkeznek Magyarországra, lényegesen olcsóbban, mint az elõállítási ár. Tudomásuk szerint az osztrák sertéstartók jelentõs környezetvédelmi támogatáshoz jutnak a sertéstrágya környezetkímélõ hasznosítása, illetve a trágyakibocsátás csökkentése révén, s ezek a bevételek áttételesen lehetõvé teszik a hízósertések áron aluli értékesítését. Így például a dunaszerdahelyi vágóhíd olcsón tud sertéshúst szállítani Magyarországra.
Ennél is nagyobb gondot jelent – a fórum résztvevõi szerint – a holland import. Hollandiában a trágyakihelyezés csökkentése érdekében támogatják a hízóalapanyag kivitelét az országból. A kereskedõk ezeket az „akciós” malacokat a hazai 500 Ft/kg-os árral szemben 400 Ft/kg-ért kínálják. Ezzel az árral – a hazai takarmányárak mellett – nem lehet versenyezni. További problémát okoz, hogy a holland import malacok minõsége gyakran megdöbbentõen rossz. A kiszõrösödött, hasmenéses, a zsúfolt tartás következtében összevert vagy rágott malacokat a kereskedõk sokszor 350 Ft/kg-os áron kínálják. A termelõk felvetették, hogy az állategészségügyi hatóságoknak kellene fellépniük az import leállítása érdekében. Meg nem erõsített híresztelések szerint az import malacok a dizentéria mellett Aujeszky-féle betegségre és PRRS-re is pozitívak, de elõfordul a falkákban cirkovírus és mikoplazma is. A malacokat a falvakban kamionról árulják az érdeklõdõknek, megkerülve a hatályos elõírásokat.
A kontrollálatlan import mellett a termelõk a környezetvédelmi elõírásokkal kapcsolatos visszaéléseket vetették fel. A hazai hatóságok gyakran irreális követeléseket állítanak a sertéstartók elé, újabb és újabb igényekkel állnak elõ az eredetileg megkövetelt feltételek megvalósítását követõen. Ha a faluban befolyásos embereket zavar az állattartás, addig zaklatják a termelõt, amíg kénytelen nem lesz felszámolni az állományát, vagy máshová költöztetni.
Az árrendszer, az importok és a környezetvédelmi elõírásokkal történõ visszaélések egyaránt felvetik az érdekvédelem kérdéseit. A termelõk úgy látják, hogy a jelenlegi szervezeti keretek között a termelõi érdekvédelem egyáltalán nem mûködik. Nem látják arányosnak a VHT által nyújtott szolgáltatásokat a befizetett tagdíj mértékével.
A hozzászólók a kormányzat segítségét várják a problémák megoldásában, ugyanakkor jól tudják, hogy közvetlen, jövedelempótló támogatások kifizetése az EU-szabályozás értelmében nem lehetséges.
A kerekasztal-beszélgetés résztvevõi egységesen úgy látták, hogy a nyolcvanas évek közepén jó pozícióban lévõ sertéságazat az elmúlt mintegy tizenöt évben gyakorlatilag összeomlott. Annak ellenére, hogy az EU-csatlakozásunkat egy évtizeddel megelõzõen is ismertek voltak a várható következmények. S mindezek ellenére az ágazat modernizálására, a rossz struktúra megváltoztatására nem történtek érdemi lépések. Elmaradt a mûszaki fejlesztés, így az üzemek nagy része elavult technológiával dolgozik. Nem sikerült javítani a termelés szerkezetén, túlságosan elaprózott az állomány és kevés a jól felkészült családi gazdaság. Nem kerültek kialakításra jól mûködõ integrációk, amelyek a képzésen és a szaktanácsadáson túlmenõen az értékesítés megszervezésében, az ellenõrzött viszonyok között egységesen elõállított árualap létrehozásában is nélkülözhetetlenek lennének.
Mindezeket a hiányosságokat ezután kell(ene) bepótolni, azonban ehhez kevés a termelõi kezdeményezés, az állam részérõl pedig egyelõre nem mutatkozik túlságos eltökéltség a sertéságazat holtpontról való kimozdításában.
Egyértelmûen pozitív változás csupán a tenyészanyag-elõállítás területén történt azáltal, hogy a korábban négy különbözõ szervezetben tevékenykedõ hazai sertéstenyésztõ szervezetek a Magyar Fajtatiszta Sertést Tenyésztõk Egyesületébe tömörültek. Az új szervezeti forma lehetõséget teremt a hatékonyabb munkára és – amennyiben az árutermelõ gazdaságokat is sikerül bevonni ebbe a szervezetbe – lehetõség nyílik egy mûködõképes integráció kiépítésére.
A külföldi példák is az integráció építésének szükségességét támasztják alá. Dániában az egész ágazatot a termelõk tulajdonában lévõ szövetkezet integrálja a tenyésztéstõl a hizlaláson át a vágással és feldolgozással bezárólag. Hasonlóan jól szervezett termelés folyik a többi skandináv országban is. Ugyanígy az osztrák és német szervezetek a tenyésztésen kívül a hizlalást és értékesítést is felvállalják tagjaik részére. Megszervezik a tenyészanyag-utánpótlást és a szaktanácsadást is. Ezek a szervezetek több évtizedes tapasztalatuk és kiváló szakembergárdájuk mellett megfelelõ vagyonnal is rendelkeznek feladataik ellátásához, s a befizetések – és a néha burkolt támogatások rendszere – pedig biztosítják a mûködés anyagi hátterét. A rendszer mûködésének kulcsa, hogy jelentõs elõnyt biztosít a tagoknak, amivel a kívülállók nem versenyezhetnek, így a termelés egységes marad.
A kerekasztal-beszélgetés során felmerült a vágás utáni minõsítés (EUROP) és az árképzés rendszerének kérdése is. Mindaddig, ameddig nem rendezõdik a színhústartalom szerinti ár kérdése, és ameddig nem ez lesz az alapja a hasított féltestek árának, addig nem várható, hogy a nagy vágóértékû hízósertés-elõállítás költségeire húzó hatást gyakoroljon a minõsítés. Ez fokozottan jelentkezik a tenyészállat-elõállítás területén, hiszen csak akkor lesz igény nagyobb színhústartalmat örökítõ tenyészállatokra, ha a feldolgozók honorálják a számukra megfelelõ színhústartalmú végtermék elõállítását.
Elhangzott, hogy az Európai Unióban elõírt árrendszer hiányát a 2004. évi európai uniós ellenõrzések hiányolták egyes most csatlakozott országok esetében. Tekintettel arra, hogy Magyarországon 2005-ben várható a vágósertés-minõsítéssel és a hozzá kötõdõ árrendszerrel kapcsolatos ellenõrzés, fel kell hívni az államigazgatás figyelmét ennek a hiánynak a pótlására, ami egyben – reményeink szerint – húzó hatást gyakorolhat az egész ágazatra.
A sertéstartók részérõl felmerült az a kérdés is, hogy vajon egyes támogatások – tudomásuk szerint az európai uniós elvekkel ellentétesen – köthetõek-e rendeletileg bizonyos szervezeti tagságokhoz? Azt kifogásolták a sertéstartók a beszélgetés során, hogy bizonyos támogatásokat a vonatkozó magyar rendeletek egyértelmûen VHT-tagsághoz kötnek.
A kerekasztal-beszélgetés résztvevõi ezt a szakmai fórumot is reménykedéssel zárták. Bár mindnyájan tudjuk, hogy az elkövetkezõ évek nagyon nehezek és küzdelmesek lesznek a magyar sertéshús-elõállításban részt vevõk számára, azonban az a meggyõzõdés is megfogalmazódott, hogy a szakmai munkájukat komolyan és felelõsséggel végzõk számára megvan a talpon maradás és a tisztes megélhetés lehetõsége.
Dr. Baltay Mihály–Dr. Radnóczi László OMMI,
Dr. Csató László Kaposvári Egyetem

A Kaposvári Egyetem Állattudományi Kar Sertéstenyésztési Tanszéke részérõl 2005. évre javasolt szakközlemények tervezett témakörei (címei) a következõk (a számozás nem jelent sorrendet):
1.  A BLUP-módszer alkalmazásának szükségessége a hazai sertéstenyésztésben (Dr. Csató László–Dr. Nagy István)
2.  A környezeti tényezõk hatása a sertés teljesítményvizsgálati eredményekre (Dr. Nagy István–Dr. Csató László)
3.  A hazai sertésfajták összehasonlító vizsgálata genetikai paraméterek alapján (Dr. Nagy István–Dr. Csató László)
4.  Fõbb tendenciák a magyarországi sertéstenyésztésben (2005 õszén) (Dr. Csató László–Dr. Nagy István)
5.  Alternatív sertéstartási technológiák szerepe hazánkban
 (Dr. Házas Zoltán)
6.  A vágósertések minõsítése és fejlesztésének fõ irányai
 (Dr. Kovách Gábor)