MENÜ

A cukorrépa integrált növényvédelme

Oldalszám:
2014.06.23.

A cukorrépa termesztés közgazdasági helyzete, megítélése, a termesztés lehetõségei és feltételei jelentõs mértékben megváltoztak az utóbbi években. A termõterület az elmúlt tizenöt évben a közel 140.000 ha-ról kevesebb, mint felére csökkent. Az idei évben várhatóan 70-75.000 ha lesz a betakarítható terület.

A hazai felhasználás a lakossági fogyasztás és ipar igényeinek csökkenése miatt mérséklõdött. A viszonylag drága hazai cukortermelés akadályozza az olcsóbb nádcukor elõállítás és forgalmazás térnyerése miatt egyébként is nehézségekbe ütközõ exportot. Ennek ellenére a cukorrépa - a kiemelkedõen magas költségek mellett - ma is a legnagyobb hektáronkénti jövedelem ígéretével termeszthetõ szántóföldi növények közé tartozik.

 

Területkiválasztás

A cukorrépa a talaj minõségével, vízháztartásával, tápanyagszolgáltató képességével és az elõveteménnyel szemben leginkább igényes növények közé tartozik. Jó eredménnyel mély termõrétegû, morzsalékos, semleges, vagy enyhén lúgos kémhatású talajokon termeszthetõ. A hideg, nyirkos, mély fekvésû területek, valamint a kötött, vagy túlzottan laza homoktalajok nem kedveznek a cukorrépának. Ezek a termõhelyi adottságok nem csak közvetlenül befolyásolják a termést, hanem közvetett módon is, elsõsorban a növény kezdeti fejlõdésére hatva. A kedvezõtlen körülmények között lassan, vontatottan csírázó, kelõ cukorrépát a talajjal, vagy a vetõmaggal terjedõ kórokozók, illetve a talajlakó kártevõk – drótférgek, áldrótférgek, pajorok, ezerlábúak - olyan mértékben károsíthatják, hogy az a répa újra vetését teheti szükségessé. A táblák kiválasztásánál célszerû figyelembe venni az úgynevezett területi kvadrátmódszerrel õsszel elvégzett kártevõ felvételezések eredményeit. Kerülni kell a frissen feltört gyepterületeket, lucernást, vagy a több éve parlagon hagyott táblákat, mert itt a talajlakó kártevõk felszaporodhatnak. Lehetõleg ne vessünk cukorrépát a nagy gyommagkészlettel rendelkezõ, gyomosodásra hajlamos területekre, különösen akkor, ha erõs évelõ gyom fertõzöttség jellemzõ. A vetésforgót úgy kell kialakítani, hogy a répa négy évnél hamarabb ne kerüljön vissza ugyanarra a táblára. A rossz elõvetemények közül ki kell emelni a napraforgót, mely a cukorrépában mint „kultúrgyom” súlyos és nehezen megoldható problémát okoz.

 

Cukorrépa fajták

Általában hatvan-hetven hibrid közül választhatnak a termelõk. A nemesítõházak nem csak a cukortermés mennyiségének növelését, hanem a betegség ellenállóság elérését is elsõdleges nemesítési célnak tekintik. Ennek eredményeként jelentek meg a rizománia toleráns és cerkospóra rezisztens, illetve kettõs ellenállósággal rendelkezõ fajták. Az utóbbi években rizoktónia toleráns, valamint lisztharmat rezisztens hibridek is bekerültek az államilag elismert fajták sorába.

A cukorrépa vetõmag központilag csávázva, drazsírozva és kalibrálva kerül forgalomba. A drazsírozó anyaghoz adott rovar- és gombaölõszerek a felhasznált hatóanyagtól függõen különbözõ ideig terjedõ védelmet nyújtanak a fiatal répát károsító rovarok ellen, illetve az egyetlen lehetséges kémiai megoldást jelentik a gyökérfekélyt okozó gombákkal szemben. A modern felszívódó rovarölõ szerekkel kezelt mag drágább, de a hatóanyag hosszabb ideig nyújt védelmet a szúró-szívó, rágó kártevõkkel szemben.

 

Gyomszabályozás

A cukorrépa termesztés költségeinek egyik legnagyobb – ha nem a legnagyobb – részét a gyomirtás teszi ki. A növény tág térállása és viszonylag lassú kezdeti fejlõdése miatt különösen érzékeny a gyomosodásra. Ezért az állomány gyommentesen tartása nagy odafigyelést, szakértelmet és ráfordítást igényel.

A gyomnövények közül ki kell emelni a nyárutói egyéveseket. Ezek legjelentõsebb képviselõi a disznóparéj (Amaranthus spp.) és libatop (Chenopodium spp.) fajok, a keserûfûfélék (Polygonum spp.), a selyemmályva (Abutilon theophrasti), a parlagfû (Ambrosia artemisifolia) a csattanó maszlag (Datura stramonium) és az egynyári szélfû (Mercurialis annua). Az egyéves egyszikûek közül a kakaslábfû (Echinochloa crus-galli), valamint a muhar (Setaria spp.) és ujjasmuhar (Digitaria spp.) fajok jelenhetnek meg tömegesen. Az évelõk közül a mezei acat (Cirsium arvense), az apró szulák (Convolvulus arvensis) és a fenyércirok (Sorghum halepense) okozzák a legjelentõsebb problémát.

A gyomirtás kivitelezése több módon történhet. A hagyományos, csak kézi kapálásra alapozott módszer olyan területeken jöhet számításba, ahol nagy a szabad és megbízható munkaerõ kapacitás. A módszer elõnye, hogy a teljes gyomspektrumra hat és nincs a répára nézve fitotoxikus hatása. A kézi kapálást egy vetés elõtt (presowing), vagy vetés után, kelés elõtt elvégzett (preemergens) vegyszeres gyomirtással lehet kombinálni. Az itt alkalmazott széles hatásspektrumú gyomirtók, illetve ezek kombinációi meghosszabbítják a kapálásra rendelkezésre álló idõt.

A csak vegyszeres megoldásokat alkalmazó gyomirtási módszereknek több változata ismert. A kelés elõtt elvégzett kezeléseket kiegészíthetjük a kelés után, állományban végzett (posztemergens) permetezéssel, vagy permetezésekkel. A preemergens módon alkalmazott vegyszerek hatása csak akkor érvényesül kielégítõen, ha a kezelés után 15-20 mm csapadékot kap a terület.

Az utóbbi években – elsõsorban külföldi példát követve – terjed a csak állománykezelésre alapozott gyomirtás. A posztemergens permetezéseket osztott formában alkalmazzuk. A szükséges szermennyiséget több részletben juttatjuk ki. A kezelések idõpontjának megválasztásánál elsõsorban a gyomok fejlettségét kell figyelembe venni. Az elsõ gyomirtást akkor kell elvégezni, mikor a répa 4-6 leveles, a gyomok 2-4 levelesek. Ezt az állapotot gondos talajelõkészítéssel és a vetésidõ helyes megválasztásával általában biztosítani lehet. Elõfordulhat, hogy kedvezõtlen idõjárási feltételek hatására a répa lassabban kel, míg a gyomok fejlõdése már megindul. Ebben az esetben lehetséges a szikleveles répa kezelése. Ilyenkor azonban feltétlenül kérjük szakember tanácsát a kijuttatható hatóanyaggal és a kezelés módjával kapcsolatban. Fontos, hogy a fiatal, kezelt répa egészséges legyen, mechanikai sérülések, rovarrágások ne legyenek a szik-, illetve lombleveleken, mert ezzel csökkenthetõ a gyomirtószerek perzselõ hatásának veszélye. A posztemergens kezelésekre használt hatóanyagoknak a talajon keresztül érvényesülõ gyomirtó hatása nincs, vagy nagyon csekély. Ennek következtében – mivel a cukorrépa még nem borítja ilyenkor a területet – újabb gyomosodási hullámra, vagy hullámokra kell számítani. Ez további egy, vagy két kezelés elvégzését teszi szükségessé, melyek 7-14 naponként követik egymást. A permetezések idejét ebben az esetben is a gyomnövények 2-4 leveles állapotához igazítsuk.

A kétszikû gyomok elleni védekezéssel egy menetben – ha ezzel kapcsolatban a gyártónak nincs ellenjavallata - az egyszikû gyomok ellen is védekezhetünk. Az itt alkalmazható készítmények alacsonyabb dózisa az egynyári, míg magasabb dózisa az évelõ egyszikûek ellen hatásos. Az egyévesek a tenyészidõszak folyamán több hullámban is kelhetnek, ami a kezelések megismétlését teheti szükségessé.

Ha a területen mezei acat (Cirsium arvense), vagy árvakelésû napraforgó fertõzéssel kell számolni, az alkalmazható szereket külön, önmagukban kell kijuttatni. A fiatal répa érzékeny ezekre a hatóanyagokra, ezért ha a növény nem érte el a 6-8 leveles állapotot, akkor a kezelést osztott dózissal, két menetben célszerû elvégezni.

A permetezéseknél ügyeljünk arra, hogy a levegõ hõmérséklete ne haladja meg a 25 °C-ot, mert ilyenkor a herbicid perzseléseket okozhat a répán.

A jól beállított sorközmûvelõ kultivátorral elvégzett kapálás nem csak a gyomirtó hatás, hanem a felsõ talajréteg tömörödöttségének megszûntetése, a talaj vízháztartásának javítása szempontjából is elõnyös. Az elsõ mûveletet a répa 2-4 leveles állapotában a másodikat lombzáródás elõtt végezzük el.

 

A növényállomány védelme

A cukorrépa betegségei

A rizománia jelenleg minden hazai cukorrépa termesztõ körzetben megtalálható a betegség. A fertõzés hatására 60–80 %–kal csökken a termés tömege, csökken a kinyerhetõ cukor mennyisége.

A kórokozó a répa nekrotikus érsárgulás vírus (beet necrotic yellow vein virus). Gyors és intenzív elterjedéséért egy, a talajokban gyakori nyálkagomba (Polymyxa betae) felelõs. A vírust hordozó kitartóspórák a szél útján, vízzel, vagy a mûvelõ eszközökre tapadva nagy távolságokra eljutnak, így a gomba nem csak idõben, hanem térben is terjeszti a kórokozót.

A fiatalon fertõzõdött növény levelei világoszöld, sárga elszínezõdést mutatnak, a levéllemez elkeskenyedik, a levélnyél megnyúlik, a lombozat lankad, hervad. Az erek mentén sárga foltosság, majd elhalás látható. Késõbb a répatest növekedése leáll. Betakarításkor a fiatalon fertõzõdött növények gyökértömege 1/3–a, 1/5–e az egészségesekének.

 


 A répatesten intenzív oldalgyökér képzõdés, „szakállasodás” indul meg, mely a betegség legjellemzõbb tünete (1. ábra). Az újonnan képzõdött gyökerek jelentõs része barnán elhal. Ennek következtében a répa a talajból az oldalgyökerekre tapadt nagy mennyiségû földdel együtt könnyen kihúzható. A kóros gyökér-képzõdés gyakran a répatest nagyobb részén, néha csak a farokrészen jelenik meg. A répatest metszetében az edénynyalábok barnán elszínezõdnek.

A kártétel csökkentésének egyik lehetséges módja a nyálkagomba fertõzésének megelõzése, illetve a fertõzés mértékének csökkentése kémiai, agrotechnikai és biológiai módszerekkel. Ezek az eljárások azonban önmagukban, de egymással kombinálva sem adnak kielégítõ eredményt. A leghatékonyabb védekezést a rezisztencianemesítés jelentheti.

 


 A kelõ, fiatal répát fertõzik a gyökérfekély (2. ábra) kórokozói. A csíranövény gyakran a talajfelszín elérése elõtt elpusztul, így a betegségre csak a tõhiány utal. A szikleveles, vagy egy-két lombleveles répa gyökérnyaki része sárgás, majd barnás színû, vizenyõs. Száraz idõben cérnaszerûen elvékonyodik, összeszárad, nedves idõben elrothad, a növény elfekszik a talajon és elpusztul. Néha a répa túléli a fertõzést, de a gyökérnyak megbetegedése miatt a késõbbiekben fejlõdésében visszamarad. A 6-8 leveles kornál idõsebb répa már nem fertõzõdik.

A betegséget több kórokozó idézheti elõ, melyek egy része a talajban (Pythium spp., Aphanomyces laevis, Rhizoctonia solani, Fusarium spp.), másrészük (Fusarium spp., Phoma betae) a vetõmagban telel át és fertõzi a fiatal cukorrépa növényeket. A Phoma és Fusarium fajok a meleg száraz tavaszok idején okoznak megbetegedéseket. A gyökérfekély azonban gyakrabban a hideg, hûvös, csapadékos tavaszok betegsége. A Pythium fajok, az Aphanomyces laevis és a Rhizoctonia solani ilyenkor, a répa számára kedvezõtlen körülmények között elhúzódó kelés idején okoz jelentõs fertõzéseket.

A gyökérfekély elleni védekezés egyik legfontosabb eleme a csávázás, mely mind a vetõmaggal terjedõ, mind a talajban áttelelõ és onnan fertõzõ gombák ellen hatásos. Elhúzódó kelés esetén ez nem nyújt kielégítõ védelmet, ezért biztosítani kell a répa gyors, „robbanásszerû” kelését. Ezt a jól kialakított vetõággyal, az idõben – legalább 6-8 °C, talajhõmérsékletnél – a nem túlzottan mélyre történõ vetéssel és harmonikus tápanyagellátással segíthetjük elõ.


 Hûvös, csapadékos tavaszon jelentõs mértékû fertõzéseket és súlyos veszteségeket okozhat a répa-peronoszpóra  kórokozója, a Peronospora farinosa f.sp. betae. Az elsõ tünetek májusban, júniusban a fiatal, középsõ, u.n. szívleveleken jelennek meg (3. ábra). Kezdetben világoszöld szabálytalan foltok képzõdnek, majd az egész levéllemez elsárgul. A levelek megvastagodnak, hólyagosodnak, szélük lefelé hajlik. A fonákon nagy kiterjedésû szürkésibolyás színû penészbevonat jelenik meg. A levelek 8-10 nap alatt elszáradnak. A fertõzött magrépa szára elszárad, a növény nem hoz termést. Meleg, száraz idõben a betegség terjedése leáll.

A megelõzõ védekezés szempontjából elsõdleges fontosságú a magtermõ és az ipari répa táblák izolációja. Amennyiben a fertõzés mértéke meghaladja a 0,5%-ot, és az idõjárás a kórokozó számára kedvezõ, szükség lehet kémiai védekezésre. Erre felszívódó hatóanyagú készítményeket használjunk.

 


 A cerkospórás levélragya (Cercospora beticola) a cukorrépa egyik legsúlyosabb betegsége. Erõsen fertõzött állományban a veszteség elérheti az 50%-ot. A kórokozó mérsékelten meleg, csapadékos, párás idõben júniustól, de gyakrabban július-augusztusban fertõzi a cukorrépa külsõ, idõsebb leveleit. Sötétbarna, néha vöröses szegélyû, szürkésbarna közepû, 3-5 mm átmérõjû foltokat okoz (4. ábra). Ezek kezdetben elszórtan jelennek meg a leveleken, de számuk gyorsan gyarapszik. Az erõsen fertõzött levelek sárgulnak, majd barnán, ráncosan elszáradnak. A lombvesztés tömeges lehet. A növény pótolja az elvesztett levélfelületet. Miközben a répafej megnyúlik, a répatest növekedése lassul, vagy leáll, csökken, vagy megszûnik a répatestben a cukor raktározása. A fertõzött magrépa levelei és oldalágai leszáradnak. A képzõdött gomolyok aprók, értéktelenek, rosszul csíráznak.

A gomba a fertõzött növényi maradványokban telel. A védekezés szempontjából ezért fontos ezek mély aláforgatása és a vetésváltás betartása. A csávázás véd a vetõmaggal történõ terjedéssel szemben. A fajták fogékonyságában jelentõs különbségek vannak. Az utóbbi években Cercospora rezisztensnek mondott hibridek jelentek meg. A kémiai védekezést célszerû elõrejelzésre alapozni, mellyel a cukorrépa közé, a mélyebb fekvésû párásabb táblarészekre vetett – a C. beticola-ra a répánál fogékonyabb – cékla levelének tüneti vizsgálata alapján a védekezés idõpontja pontosan megállapítható. A betegség ellen hatásos készítmények széles skálája áll a termelõk rendelkezésére. Ezek jelentõs része kontakt és felszívódó hatással is rendelkezik és eredményesen használhatók a többi levélfolt betegség elleni védekezésben is.

A répa lisztharmatot két gomba okozhatja: Erysiphe betae, Microsphaera betae. Hazánkban az elõbbi fordul elõ gyakrabban, de a két kórokozó által okozott tünetek és a betegség lefolyása megegyezõ. A jelenlegi fajtaválaszték és az intenzív termelési technológia mellett a betegség jelentõsége megnõtt.

Mindkét szervezet melegigényes, létrejöttéhez magas páratartalom szükséges. Nyár közepén a leveleken kezdetben leheletfinom, foltszerû, majd egyre gyarapodó és növekvõ kiterjedésû micéliumbevonat jelenik meg. Ez kezdetben fehér, majd szürkés árnyalatú, benne alakulnak ki az apró sárga, barna, végül fekete ivaros termõtestek. A fertõzött levelek, levélrészek leszáradnak.

A gomba elsõsorban a fertõzött növényi részeken telel. A preventív védekezés szempontjából ebben az esetben is fontos ezek mély aláforgatása. Az elsõ tünetek megjelenésekor használhatunk kontakt hatású, kéntartalmú készítményeket. Ezt követõen felszívódó, szisztémikus hatóanyagok alkalmazása szükséges. A felhasználható kemikáliák többsége azonos a levélragya elleni védekezésben alkalmazottakkal. A lombvédelemben használt növényvédõszerek hatását a velük egy menetben kijuttatott lombtrágyák fokozzák.

 

Állati kártevõk

A cukorrépát világszerte mintegy négyszáz állatfaj károsítja. A kártétel mértéke és a kártevõ együttes faji összetétele évjáratonként és termõhelyenként változik. Itt csupán a legjelentõsebb, leggyakrabban fellépõ kártevõket mutatjuk be.

 


 A kelõ répát károsító talajlakó kártevõk közül a drótférgeknek – a pattanó-bogarak (Agriotes spp.) lárváinak - kártételével találkozunk leggyakrabban. A lárva (5. ábra) szinte minden növény föld alatti részén károsíthat. A csírázó cukorrépa gyökerét rágja, ezért a növények kisebb-nagyabb foltokban kipusztulnak. Késõbb a répa korona alatti részébe rág be. A károsított növények közelében megtalálhatók a sárga színû lárvák.

A kifejlett rovar kártétele jelentéktelen. A talajban áttelel, majd a párzást követõen a nõstény növényzettel borított, nyirkos helyre rakja a tojásait. A fiatal lárvák nem károsítanak, fõleg humuszt esznek, a 3. lárvastádiumtól térnek át a növények fogyasztására. Érzékenyek a nedvességre és a hõmérsékletre. Száraz idõben a talaj mélyebb, nedvesebb rétegeibe vonulnak, 10-12 °C alatt nem károsítanak. Három-négy év után a talajban bábozódnak, áttelelnek, majd elõjönnek.

A védekezéseknél elsõsorban a területkiválasztással kapcsolatban említetteket kell figyelembe venni. Amennyiben a vetésre kijelölt tábla drótféreggel fertõzött, talajfertõtlenítést kell alkalmazni. A drazsír anyagban található inszikticid nem nyújt kielégítõ védelmet ott, ahol 1 m2-en 5-6, vagy több drótféreg él. A kijuttatásnál figyelembe kell venni, hogy a felhasznált készítmények egy része a répára nézve fitotoxikus.

Szintén a fiatal répát veszélyezteti egyes években a törpe répabogár (Atomaria linearis). A kifejlett rovar, az imágó a kártevõ. A csíranövény szik alatti szárrészén, a talaj szintjében apró, fekete rágásnyomok látszanak. A növény eltörik, elpusztul. Késõbb a leveleken hámozgatás, lyuggatás látszik. A bogár a kétlevelesnél idõsebb répában nem okoz kárt. Leginkább humuszos és agyagos talajon károsít.

A répatábla, vagy a táblával szomszédos füves terület talajának felsõ rétegében telel az imágó. A répa kelése idején jön elõ és csoportosan támadja a vetéseket. Nedves idõben a lomb- és szikleveleket támadja, melegben inkább a földhöz közeli szárrészeket

Az egyenletes, gyors kelés biztosításával a kár csökkenthetõ. A kártevõ tápnövényei közé tartozó gyomnövények – libatop- és keserûfûfélék – irtásával, a répamaradványok gyors leszántásával a tömeges felszaporodás megelõzhetõ. A magra juttatott felszívódó inszekticidek néhány napos védelmet biztosítanak, késõbb a répabolha, illetve  a lisztes répabarkó ellen használt készítmények használhatók.

 


A répabolha a száraz, meleg tavaszokon vontatottan kelõ répában okozhat érzékeny veszteségeket (6. ábra). A tenyészõ csúcsot gyakran még a talajban lerágja. Ilyenkor a növény ki sem kel. Késõbb a szikleveles, 1-2 leveles répán hámozgat, a levelek szélét rágja. Az erõsen károsodott növények a fokozott vízveszteség miatt elszáradnak, elpusztulnak. A sérülések miatt a fiatal növényeken a gyomirtó szerek perzseléseket okozhatnak.

A kártevõ új nemzedéke június végén, július elején jelenik meg újra. Ilyenkor azonban már nem okoz jelentõs veszteséget.

A bogár füves árokpartokon, táblaszéleken telel. Innen márciusban, áprilisban indul felkeresni a kelõ répát. Kezdetben ugrálva, majd repülve települ be a répatábla szélére, majd a tábla belsõ részeire. Ilyenkor nem csak a kártétel nyomait figyelhetjük meg, hanem a meleg idõben a növényen, vagy a talajon ugráló apró imágókat is megtaláljuk. Hûvös idõben a rögök közé húzódik, de a károsítást ilyenkor sem szûnteti be.

Meleg, száraz tavaszok kedveznek a répabolha elszaporodásának. Ilyenkor, az állomány megfigyelése alapján általában védekezésre van szükség. Enyhébb fertõzés esetén elegendõ lehet a táblaszegélyek kezelése, de tömeges elõfordulásnál elengedhetetlen a teljes tábla kezelése. A talajfertõtlenítõk és a drazsírozásnál használt felszívódó inszekticidek is bizonyos fokú védelmet nyújtanak a kártevõ ellen. A répa gyors kelésének biztosításával a kártétel csökkenthetõ.

A fiatal répát károsítja a lisztes répabarkó (Cleonus punctiventris) is. A lárva a répa gyökerén táplálkozik. A növény sárgul, elszárad. Az imágó a talajfelszín alatt lerágja a tenyészõcsúcsot. Késõbb a szikleveleket rágja le, majd az idõsebb leveleken végez karéjozó rágást. Az elõzõ répatábla talajában telelõ, majd március végén április elején elõbújó szürkés színû imágó kezdetben gyalog, a meleg déli órákban pedig repülve keresi fel tápnövényét.

Az agrotechnikai védekezés fontos eleme az egyenletes és gyors kelés biztosítása. A vetésforgó betartása mellett figyelemmel kell lenni az egymást követõ répavetések térbeli izolációjára is. A répabolhához hasonlóan a lisztes répabarkó is meleg, száraz tavaszokon károsít tömegesen. Ilyenkor a répatábla körül árkolásával megakadályozható a kártevõ betelepülése. A gyalog vándorló bogarak az árokba szórt inszekticiden áthaladva elpusztulnak. Egyes évjáratokban szükség van az állománykezelés elvégzése is.

Bár a répa fonálféreg (Heterodera schachtii) fertõzés már 10 °C-os talajban bekövetkezik, az elsõ tüneteket csak júniusban, júliusban jelentkeznek. A répa levele lankad, hervad, erõs fertõzésnél leszárad. A répatest a fejlõdésében visszamarad, az erõs oldal- és hajszálgyökér képzõdés miatt „szakállas” lesz. Az apró répák a betakarításnál elvesznek.

A fonálféreg a nõstény testébõl alakuló ciszta formájában telel. A cisztákkal erõsen fertõzött területekre 5-6 évig ne vessünk répát. A vetésforgóba iktatott rozs, kukorica, lucerna a fonálférgek egyedszámát jelentõsen csökkenti, mert a lárvák elõjönnek a cisztákból, de elpusztulnak. A fertõzött táblákon különös figyelmet kell fordítani a gyomirtásra. A talajfertõtlenítés költséges és nem jelent tökéletes megoldást.

A cukorrépa minden föld feletti részén, de leginkább a fiatal szívlevelek fonáki részén károsíts a fekete répa-levéltetû (Aphis fabae). A kedvezõ feltételek mellett – 20 °C körüli hõmérséklet, magas páratartalom – gyorsan növekvõ kolóniák egyedeinek táplálkozása miatt a levéllemez lefelé besodródik, sárgul, majd elszárad. A magrépán a gomolyok torzulnak. A közvetlen kártétel mellett jelentõségüket növeli, hogy az általuk terjesztett vírusok – répa sárgaság (Beet yellows virus) és répa mozaik vírus (Beet mosaic virus) – 10-20%-os cukortermés csökkenést okozhatnak.

Jól fejlett egyöntetû állományban kisebb a levéltetû kártétel. A répa gyomnövényei közül a disznóparéj és a libatop egyben a fekete répa-levéltetû tápnövénye is. Ezért is fontos ezek irtása. A védekezésre több hatóanyag áll rendelkezésre. A kezeléseket a levéltetvek vírusterjesztõ szerepe miatt célszerû elõrejelzésre alapozva az elsõ szárnyas egyedek megjelenésekor elkezdeni.

A répa aknázómoly (Scrobipalpa ocellatella) lárvái májustól a leveleken hámozgatnak. Késõbb berágják magukat szívlevelekbe, a levélnyélbe és fõleg száraz idõszakokban a répafejbe is. A finom szövedékkel átszõtt szívlevelek elszáradnak, közöttük fekete ürülék látszik. A károsított répa repedezett, a répafejben járatok vannak. A magrépákon a vegetatív és generatív részeket egyaránt károsítják.

A kártevõ elleni védekezés a helyes agrotechnikán, az egészséges jól fejlett állomány kialakításán alapul. Betakarítást követõen a fertõzött növényi részeket, a répafejet szántsuk alá. Tömeges felszaporodásra az átlagosnál melegebb és szárazabb években kell számítani. Ilyenkor szükség lehet kémiai védekezésre.

 

Ábrajegyzék:

1. ábra:  Kóros mellékgyökér képzõdés, a rizománia jellegzetes tünete.

2. ábra:  Egészséges (balra) és gyökérfekélyes (jobbra) fiatal cukorrépák.

3. ábra:  A peronoszpóra tünetei a szívleveleken.

4. ábra:  A cerkospórás levélragya foltjai.

5. ábra:  A pattanóbogár lárvája a drótféreg.

6. ábra:  A répabolha és kártétele.