Ásványi anyagok, nyomelemek alkalmazása a tejtermelõ gazdaságokban

Az ásványianyag szükségletet alapvetõen a tehén élõtömege, tejtermelése, szaporodásbiológiai állapota (vemhessége) szabja meg. A termelõ állat ásványianyag szükséglete a takarmány szárazanyagában megadva: 3,7-6 g/kg Ca, 2,6-4 g/kg P, 1,6-2,5 g/kg Mg, 8 g/kg K, 1-1,9 g/kg K, 50 mg/kg, 0,1 mg/kg Co, 8 mg/kg Cu, 60 mg/kg Mn, 40-50 mg/kg Zn, 0,5 mg/Kg J, 0,1 mg/kg Se. A tehén igényének optimális kielégítését a laktáció különbözõ termelési szakaszaihoz (szárazonálló, elõkészítõ, ellési, lakt. eleje, csúcsa és vége) idomuló tápok, takarmány kiegészítõk teszik lehetõvé. Kívánatos a laktáció elején és a csúcsán magasabb, a szárazonállás valamint az elõkészítés során a laktációkezdést és az ellést elõkészítõ vitamin és ásványianyag szint. A kiegészítés mértékét meghatározza a tömegtakarmányok, illetve a termõterület talajának (pl. gyakori a Se, Mn, Zn hiánya) ásványi szintje.

Fontos az etetett anyagok ismerete. A takarmányozási táblázatok általában csak a Ca, P mennyiségérõl tájékoztatnak, a tápokon ezek mellett fel kell tüntetni a Na mennyiségét, az elõkeverékeknél (koncentrátumok) még Mg-ot, a kiegészítõ takarmányoknál, premixeknél minden benne lévõ makro- és mikroelemet. A rutinszerû takarmányvizsgálat  során a Ca, P, Na, Mg, K, Cl tartalomról kapunk képet, ami a mikroelemek körével bõvíthetõ.

Az ellátás fokozott optimalizálását az indokolja, hogy a  tejjel nagy mennyiségû elem ürül. A szervezetbõl 1 liter tejjel pl. 1,28 g Ca, 0,95 P, 3-5 mg Zn kerül ki.

Az ellátás zavarai növelik a tejtermelõ ágazat költségeit, egyrészt a gyógykezelések kiadásai, másrészt a romló mutatókkal jellemezhetõ állapot (pl. tejmennyiség és –minõség, szaporodásbiológia mérõszámai), a tehenek korai kivonása, selejtezése, esetleges elhullása miatt keletkezõ károk és elmaradt hozamok által.

Az ásványianyag-ellátás megvalósítása ellenõrizhetõ: a tehén elé kerülõ ásványi anyagokat  jászolminta-, az aktuális ellátást vér-, a régebbi, negyedévnyi idõszakot szõrvizsgálattal kontrolálhatunk. A makro- és mikroelem ellátás hiányossága legtöbb esetben a tehén tüneteibõl is látható, pl.:

Magas vemhes tehénnél, vagy a laktáció eleji nagy tejtermelés idõszakában megjelenõ tünetek: csökkenõ étvágy, nyalakodás, sántaság, maga alá szedett lábakkal púposítva jár, gyakoribb mellkasi és medencei csonttörések, késõbb fekvés és a tejtermelés csökkenése. → csontlágyulás (osteomalacia) → foszforhiány → Megelõzés: foszfor kiegészítés és D-vitaminadagolás, Ca: P arány beállítása (laktációban 1,6-2: 1; szárazonállás alatt 1:1).

Ellés utáni tünetek: bágyadt, étvágytalan, gyengülõ bendõmozgású, ingatag mozgású, hamar lefekvõ, fekve fejét hátra nyújtja és végtagjait mereven kinyújtja, erõltetett légzésû, eredménytelen felkelési kísérletek; súlyosabb esetben szegycsonton fekszik fejét jellegzetesen oldalra, a lapockára hajtja, környezetére kevéssé reagál, nehezített légzése közben bõven nyálzik, gyenge pulzus és csökkenõ testhõmérséklet jellemzi, az esetlegesen jelentkezõ görcsös állapotot elhullás követheti. → ellési bénulás → kalcium ellátás zavara → Megelõzés: Ca: P arány beállítása, túlzott Ca etetés elkerülése.

Tünetek tavaszi legelõre hajtás, zöld gabona etetése idején: az új takarmány fogyasztása után jelentkezik, csökken az étvágy és a tejtermelés, hasmenés tapasztalható, izomrángások között elfekszik az állat, fejét görcsösen hátra veti; súlyos esetben nyálcsorgás és felfúvódás mellett elhullás is várható. → tetánia → magnéziumhiány → Megelõzés: Mg kiegészítés (pl. nyalósó) még az új takarmány etetése elõtt.

Tünet nyalósó ciklikus etetése esetén: a korábban elhagyott nyalósót az elsõ etetéskor intenzívebben fogyasztja (szinte harapja), majd csökkenõ étvágy és tejtermelés, fokozott nyálzás, hasmenés, idegrendszeri tünetek melletti elhullás → sómérgezés (hipernatrémia) → nátrium túladagolás → Megelõzés: nyalósó  és ivóvíz folyamatos biztosítása.

Tünetek hõstressz esetén: szapora légzés tátogással, nyelvlógatással és intenzív nyálzással, csökkenõ takarmány-   felvétel, csökkenõ tejtermelés mellett → kation-anoin egyensúly szélsõséges változása → Na és K hiánya → A hatások csökkentése: a nyári félévben kation pótlás, Na és K kiegészítés növelése, az arányok megtartásával.

A mikroelem ellátás problémái sokszor a tünetek alapján nehezebben megítélhetõk, sõt több elem (makro és mikro is!) ellátási zavara hasonló hatású lehet. Erre példa az ellátási problémák szaporodásbiológiai hatása:

Cinkhiány: Rontja a termékenyítési indexet, növeli a petefészek ciszták elõfordulási gyakoriságát, a vetélések számát.

Jódhiány: Növeli a korai magzat elhalások és a vetélések számát, ezekhez kapcsolódóan nõ a csendesen és rendszertelenül ivarzók aránya. Megnöveli a vemhességi idõt és az involuciós idõszak hosszát.

Kobalthiány: A vetélések és az életképtelen (gyenge és kicsi) borjak arányának növekedése.

Mangánhiány: Elnyújtott, csendes ivarzás. Az ivarzási tünetek és a tüszõrepedés aszinkronja. A bikaborjak arányának növekedése. Csökkent életképességû, idegrendszeri problémás borjak.

Rézhiány: Korai magzatelhalás, elnyújtott és csendes, esetenként rendszertelen ivarzás.

Molibdéntoxikózis: Csökkenõ termékenység.

Szelénhiány: Növekvõ magzat felszívódás, romló termékenyítési index. Tömeges vetélés és halvaellés, gyakoribb magzatburok visszatartás.

A sav-bázis egyensúly zavarai (pl. acidózis) rontják az ásványi anyagok felvételét, hasznosulását, mobilizálhatóságát; tehát annak ellenére, hogy a felvett takarmány tartalmazta a szükséges mennyiséget hiány tünet alakulhat ki.

A vitamin ellátás befolyásolja az ásványi anyagok forgalmát. A D-vitamin a Ca felvételéhez szükséges, hiányában a szervezet csak a korábban felvett, csontban tárolt Ca-val tud gazdálkodni, a deponált mennyiségeit éli fel.

A monodiéta éven belül kiegyenlített alapanyagokat biztosít, de a hagyományos legeltetésre, vagy a „zöld futószalag”-ra épülõ ellátás más kiegészítõket igényel. Pl. legeltetés elõtt növelni kell az Mg adagolását.

Az ásványi anyagok egymás felvehetõségét, mobilizálhatóságát szabályozzák a mennyiségük és arányuk hatásaként. Pl. ezért kell figyelni a Ca:P arányára a termelés és az ellés idõszakában. Egyik elem szükségesnél nagyobb mennyisége csökkenti a másik felvehetõségét. Pl. a P, a Mg többlete a Ca-t; a S-é a Se, a Cu és a Mo hasznosulását rontja.

A kiegészítõk adagolását lehetõleg a táphoz vagy a teljes takarmányadaghoz keverve oldjuk meg, alternatíva a nyalósón keresztüli bejuttatás. Kritikus idõszakban (pl. elõkészítõ csoportban zsúfoltság mellett), hogy az egyed valójában hozzájusson pl. a szükséges D vitamin, Se mennyiséghez injekcióval is bejuttathatjuk.