Védett zsírok és fehérjék a tejtermelõ tehenek takarmányozásában

Takarmányozás az ellés után, a csúcstermelés idején

Gyakorlati tapasztalatok szerint is azok az adagok, komplett keverékek tekinthetõk megfelelõnek, melyek táplálóanyag koncentrációja a takarmány szárazanyagában 6,8-7,2 MJ NEl, 95-105 g MF, 17, maximum 18,2 % nyersfehérje, 19-21 % ADF, illetve 15-17 % nyersrost. Elõnyös, ha az UDP aránya 35-40 %, valamint ha az adag zsírt vagy védett zsírt is tartalmaz.

Ez az idõszak az elléstõl számítva mintegy 8 hétig tart és jellemzõje – különösen az ellés utáni hetekben -, hogy a táplálóanyag-felvétel kisebb, mint a szükséglet. A tehenek ilyenkor termelésük érdekében testtartalékaikat mobilizálják. Ilyen esetben azonban figyelembe kell venni, hogy a testtartalékok lebontása lényegesen több tej termeléséhez nyújt energiát, mint fehérjét és a zsírtartalékokhoz képest a fehérjetartalékok gyorsan kiürülnek. Ez azt jelenti, hogy a fehérjeellátásra fokozottan ügyelni kell és adott esetben azok a kedvezõ adagok, melyek több tej termeléséhez nyújtanak fehérjét, mint energiát.

Mivel a laktáció elején a takarmányfelvétel nem kielégítõ, a bendõmikrobák részére is korlátozott mennyiségben áll rendelkezésre az energia (FOM), a fehérjeszükséglet biztosításához jelentékenyen járulhatnak hozzá a bypass fehérjeforrások. Nyilvánvaló, hogy azok a takarmányok kedvezõek, melyeknek mind az MFE, mind az MFN tartalmuk nagy. A laktáció elején a fehérjehiányos takarmányozás gyakran vezet a tej mennyiségének és fehérjetartalmának csökkenéséhez és elõsegítheti a tehenek nem kívánt elhízását a laktáció második felében.

Energiaellátás

A laktáció elején és a nagy termelésû állományoknál az energiaszükséglet fedezése, az energiaellátás javítása jelenti a legnagyobb nehézséget. A takarmányadag energiakoncentrációjának növelése elõsegítheti az energiafelvétel javítását, melyre több módszer kínálkozik, növelhetõ az adagok zsírtartalma, nõhet a könnyen fermentálható szénhidrátok aránya és javítható az etetett szálas- és tömegtakarmányok minõsége.

Zsírkiegészítés

Egységnyi zsír energiaértéke több mint kétszerese a könnyen fermentálható szénhidrátok (keményítõ) energiaértékének, így a takarmányadagok energiakoncentrációja zsírokkal növelhetõ. A szokásosan etetett szálas- és tömegtakarmányok, abrakok zsírtartalma 2-4 % körüli és az adagok zsírtartalma normál zsírokkal cca 2 %-al növelhetõ anélkül, hogy a takarmányfelvételt és a bendõerjedést hátrányosan befolyásolná. Az etetett zsír mennyisége nem növelhetõ korlátlanul, mivel a túl nagy zsíradagok hátrányosan befolyásolják a bendõbaktériumok, különösen a rostbontók mûködését és az egygyomrú állatokhoz hasonlítva a kérõdzõk kisebb mennyiségû zsír emésztésére képesek. A telítetlen zsírsavak a bendõerjedést nagyobb mértékben gátolják, mint a telítettek. A teljes olajos magvak etetése kevésbé hátrányos, mintha ugyanazt az olajat kiegészítés formájában etetik.

A tejtermelés energetikai hatékonyságát tekintve, a kísérletek alapján optimális, ha a NE 15-17 %-a származik zsíranyagokból. A takarmányok természetes zsírtartalmát figyelembe véve, 0,4-0,8 kg zsiradék etethetõ tehenenként, naponta, ami a teljes adagban 6-8 %-os össze zsírtartalmat biztosít. Ilyen mennyiségû zsírkiegészítés 3-5 kg többlet tej termelésének energiaigényét fedezi.

A zsírkiegészítés történhet teljes olajos magvak (napraforgó, gyapot, szója) vagy ezek pogácsáinak (expeller) felhasználásával és az úgynevezett védett zsírok segítségével. Az etetett zsírtartalmú takarmányokkal vagy zsírféleségekkel szemben követelmény, hogy a bendõ mikrobák számára közömbösek (védettek) legyenek, ne gátolják a normál bendõerjedést, emésztést. Az elõbbieken túl a zsíros vagy zsír alapú takarmányoknak még további követelményeknek is meg kell felelni: könnyû kezelhetõség, kedvezõ emészthetõség, nagy nettóenergia tartalom, ízletesség, illetve ne rontsa az adag ízletességét, felhasználásuk gazdaságos legyen.

Inertség a bendõben (védettség)

A védett vagy bypass zsírokat jelenleg olajokból, elsõsorban a viszonylag olcsón beszerezhetõ pálmaolajból állítják elõ telítéssel vagy szappanosítással. A Ca-szappanok védettsége megfelelõ, jól emészthetõek, azonban szappan szaguk és ízük miatt csak szoktatás után és korlátozottan használhatók fel eredményesen. A telített zsírok védettsége szintén jó, de ha nem tartalmaznak kb. 15 % telítetlen zsírsavat, úgy az emészthetõségük 30-35 %-ra csökkenhet, amely kérdésessé teszi a felhasználás eredményességét. A telítéssel történõ védett zsír elõállításnál ezért utólag a telített zsírhoz 15-20 % telítetlen zsírt kevernek.

Mikor és mennyi zsírt etessünk

A vélemények nem egységesek, egyes tapasztalatok szerint mihelyt a tehén kiheverte az ellésbõl következõ stresszt, meg kell kezdeni az adag zsírral történõ kiegészítését. Mások szerint a laktáció legelején az elsõ 30-40 napon a zsírféleségek etetésének csak minimális hatása van a tejtermelésre. A zsírral kiegészített adagok etetése mindaddig indokolt, amíg a tehén tejtermelése napi 30 kg felett van. Különösen elõnyösnek tartják a zsírok etetését hõstressz esetén a nyári idõszakban, emésztésüknél ugyanis szemben más takarmányféleségekkel, csak kevés hõ szabadul fel. A különbözõ zsírok célszerû mennyisége tekintetében viszonylag egységes vélemény alakult ki. Az ajánlott mennyiségeket az 1. táblázat szemlélteti.

1.     táblázat

Az ajánlható etetendõ zsírmennyiségek

Zsírféleségek	Zsír az adag szárazanyagában	Mennyiség
	%	kg
Normál takarmányokból származó zsír	2,5-3	0,4-0,7
Normál hozzáadott zsír, növényi zsírok	1,5-2	0,3-0,5
Bendõben közömbös, inaktív, „védett” zsír	2-3	0,4-0,65
Összesen:	4-8	0,9-1,8

A természetes takarmányokból mintegy 0,5 kg zsír származik, ezt ki lehet egészíteni hasonló mennyiségû, kb. 0,5 kg normál zsírféleséggel, mivel ilyen arányban még nem befolyásolják számottevõen a bendõemésztést és olcsóbbak, mint a különleges zsírforrások, további kb. 0,5-0,7 kg zsír etethetõ, bendõemésztést nem zavaró, „védett” formában. Problémát jelent, hogy a hozzáadott zsírok nem jelentenek energiaforrást a bendõbaktériumok számára. Ezért a szénhidrátok, mint energiaforrások kiváltása zsírokkal, csökkenti a mikrobiális fehérjeszintézist a bendõben. Ennek ellensúlyozására több, bendõben nem lebontható fehérjét kell etetni. A zsír arányának minden 3 %-kos növelésével párhuzamosan 1 %-kal célszerû növelni a nem lebontható fehérje arányát.

A zsírkiegészítés pozitív hatása a nagy termelésû és laktáció elején lévõ teheneknél várható elsõsorban. Nõhet a tejtermelés, javulhat a perzisztencia, csökkenhet a testtartalékok mobilizációja, és ez utóbbi következményeként mérséklõdhet a ketózis elõfordulása és javulhat a reprodukció. Hazai kísérleti eredmények is igazolták a natúr zsiradékok, illetve a védett zsír felhasználásának eredményességét.

Fehérjeellátás, védett fehérjék

A fehérjeellátásnál egyrészt figyelembe kell venni, hogy a testtartalékokból csak csekély mennyiségû fehérje mobilizálható. Másrészt az új fehérjeértékelési alapelvek figyelembe vételével a fehérjeellátást az anyagcsere részére rendelkezésre álló aminosavak mennyisége jelenti, mely mikrobiális és bendõemésztést elkerülõ fehérjébõl származik. A bendõben lebontható fehérje csak olyan mértékben járul hozzá a kérõdzõk fehérjeellátásához, amilyen mértékben mikrobiális fehérjévé alakul. A mikrobiális fehérjeszintézist meghaladó lebontható fehérje mennyisége értéktelen a kérõdzõk részére, sõt káros lehet, mert feleslegesen terheli a májat, és szaporodásbiológiai szempontból is hátránnyal járhat.

Optimális fehérjeellátás úgy érhetõ el, ha a takarmányadag annyi lebontható fehérjét és fermentálható energiát tartalmaz, mely lehetõvé teszi a maximális mikrobiális fehérjeszintézist és a fentmaradó részt bendõemésztést elkerülõ védett fehérjével pótoljuk. A mikrobiális fehérjetermelést számos tényezõ befolyásolja, mennyisége naponta 2-3 kg között lehet. A nagy termelésû tehén részére (amely 100 kg élõsúlyra vetítve több mint 5 kg tejet termel, pl. 600 kg-os élõsúlynál 30 kg felett) általában elõnyös, ha a szokásos adagokban lévõ bendõemésztést elkerülõ fehérjehányadot növeljük. A hazai tehenészeti telepeken etetett takarmányadagok fehérjetartalmának lebonthatósága mintegy 70 % felméréseink szerint. A takarmányok fehérjelebonthatósága eltérõ, és adott takarmányon belül is jelentõs variabilitást mutat. A 2. táblázat néhány takarmány fehérjelebonthatóságának átlagos értékeit tünteti fel 8 %-os bendõbõl való kiáramlási sebességre vetítve, mely megfelel a nagy termelésû tehenek takarmányozási szintjének.

2.     táblázat

Fontosabb takarmányok fehérjelebonthatósága

Abrakfélék	Fehérjelebonthatóság
	%
Extrahált napraforgó	73
Extrahált szója	59
Hõkezelt extrahált szója	28
Sörtörköly	54
Kukorica	43
Búza	68
Árpa	68
Szálas- és tömegtakarmányok
Kukoricaszilázs	71
Zöld lucerna	69
Lucernaszenázs	71
Lucerna széna	68
Zöld fû	69
Fûszenázs	69
Réti széna	53

Külföldi és hazai kísérleti eredmények igazolják, hogy a bendõemésztést elkerülõ fehérjehányad növelésével, a tejtermelés a laktáció elején lévõ, nagy termelésû teheneknél növelhetõ. Mintegy 2 kg tejtermelés növekedés érhetõ el, ha az adagok fehérje lebonthatóságát 68-70 százalékról 61-63 százalékra csökkentjük.

Bypass fehérje etetésekor az alábbiakat célszerû figyelembe venni: Nem elõnyös a bendõemésztést elkerülõ fehérjehányad növelése, ha a szokásos adagok lebontható fehérjéjébõl képzõdõ mikrobafehérje kielégíti a szükségletet. Ez esetben a nem lebontható fehérje a mikrobafehérje egy részét helyettesíti, a fehérjeellátás nem javul (sõt a rost lebontása és a takarmányfelvétel csökkenhet).

A bendõemésztést elkerülõ fehérjehányad növelése akkor javítja a tehenek fehérjeellátását, ha a nem lebontható fehérje emészthetõsége a vékonybélben jó. A nem lebomló fehérje emészthetetlen hányada természetesen nem javítja a fehérjeellátást.

A bendõemésztést elkerülõ fehérjehányad aminosav összetételének minõségileg el kell érnie, vagy jobbnak kell lennie mint a mikrobafehérje aminosav összetétele, a termelést egyes nélkülözhetetlen aminosavak hiánya, illetve nem megfelelõ mennyisége is limitálhatja.