Megelõzõ lábvégápolás szarvasmarha-állományokban

A ház körül tartott vagy a telepeken elhelyezett tehenek többségére már jellemzõ, hogy nagyon keveset mozognak és sokat állnak. A tartósan mozgásszegény elhelyezés egészségtelen állataink számára. Ez a tartásmód nem annyira a mellsõ, mint inkább a hátulsó végtagok ízületeit, felépítését és különösen a lábvégeket vagy csülköket károsítja. A mellsõ végtag állandó, statikus túlterhelése következtében a csülökcsont talpi részén csontkinövések keletkeznek, melyek jól igazolhatók vágóhídi vizsgálatokkal. Az ilyen csontkinövések helyrehozhatatlanok, és terheléskor az idõsödõ állat folyamatos fájdalmát okozzák és a talpszaruban az ilyen felrakódások alatt bevérzéseket eredményeznek. Annak ellenére, hogy a mellsõ lábak a testtömeg nagyobb súlyát viselik, mint a hátulsók, mégis általában a hátulsó végtagok csülkeinek betegségei gyakoribbak. A szarvasmarha csülökbetegségek 80%-a a hátulsó végtagokat érinti (1. kép).

A megelõzõ csülökápoláshoz tehát hozzátartozik, hogy az állat akár naponta egy-két órát mozoghasson, lehetõleg nem köves vagy betonozott, hanem földes vagy gyepes talajon. A csülkök vérellátása és ezáltal táplálóanyag-ellátása is jobb ilyenkor. Az akár idõszakosan is legeltetett tehenek lábvégállapota sokkal egészségesebb, mint a folyamatosan istállózottaké. Javasolhatjuk, hogy a szakszerû csülökápolást évente 1-2 alkalommal el kell végezni, de ugyanilyen fontos a csülkök fertõtlenítõ fürösztése havonta 3-4 napig, amit jól kiegészít az állat szabad mozgásakor a napfény baktériumölõ hatása is. A túl hosszúra hagyott körmök torzítják a lábvégek ízületeit, maradandó károsodást okoznak, és gyakori esetben elõrehaladott fekélyesedési folyamatok is megindulnak az ilyen körömben. Istállózott szarvasmarhák között a legtöbb gondot mégis a különbözõ baktériumos bõrgyulladások okozzák, melyek részben az ujjak között, részben a pártaszélen mutatkoznak. Az elõzõekben említett fertõtlenítõ módszereket - melyekre már nagyon hatékony és jó szerek is vannak - célszerû megelõzésként alkalmazni, nem pedig akkor, amikor az állat az ekcémás gyulladások miatt már láthatóan emelgeti a lábát. 

Nagy termelésû teheneink végtagjainak általános betegsége a csülök irhagyulladása, amit általában laminitisz néven tartunk nyilván. Ez a betegség az ellés körüli idõszakban és a laktáció elsõ hónapjaiban alakul ki, ezért megelõzésére érdemes különös figyelmet fordítani. Ebbõl a szempontból a túlzott vagy hirtelen történõ abraketetés, a bendõ savasodását elõidézõ helytelen takarmányozás kerülendõ. A kialakuló irhagyulladások következtében éretlen, porlékony vagy töredezõ szaru képzõdik, illetve a köröm csavarodik, különbözõ irányokba torzul. Az ilyen csavarodott körmök néhány hónap alatt megváltoztatják a végtagok teherviselõ képességét, a körömben helyenként túlnyomások, bevérzések keletkeznek, amely szaruképzõdési zavarokhoz vezet. A csavarodott körmök ápolása ezért különösen fontos, és megfelelõ óvatosságot igényel.

A gyakran nem tiszta környezet elõsegíti a kórokozó baktériumok feldúsulását az alomban vagy az istálló padozatán és a körmök közötti kisebb sérüléseken keresztül ezek a baktériumok a csülök belsõ szöveteibe is bejuthatnak. Az ún. flegmonés csülökgyulladások egyik napról a másikra mutatkozhatnak, súlyos sántasághoz vezetnek és körömápolással már nem gyógyíthatók. Ilyenkor az állat kezeléséhez állatorvost kell hívnunk, aki a megfelelõ, rendszerint antibiotikumos kezeléssel segíthet a bajon. Problémát jelent azonban, hogy az ilyen esetek többségét nem idõben látja az állatorvos, az elhanyagolt esetek pedig nagyon sokszor már nehezen, vagy nem gyógyíthatók véglegesen. Az állat ellenálló képességétõl függõ gyógyulási folyamat ennél a betegségnél sokszor eredményez az ujjak között szövetszaporulatot, amit vadhúsnak is szoktunk nevezni. Ez folyamatosan növekszik és csak sebészi módon távolítható el, és akkor is gyakran csak idõlegesen (2. kép).

A flegmonés gyulladásokat korábban panariciumnak is nevezték, és az elmondottakból következõen ezt a betegséget könnyebb lenne megelõzni az istálló tisztán tartásával, a csülkök sérüléseinek elkerülésével, mint aztán gyógykezelni. A megelõzésnek azonban fontos lehetõsége, hogy mihelyt a csülök hátulsó, fûkörmök alatti területén észleljük a duzzanatot, és az állat erre érzékenyen reagál, azonnal hívjunk szakembert, mert a folyamat gyorsan elõre haladhat és a spontán gyógyulás is okozhat szövetburjánzást, tehát a folyamat megállítása fontos.

Teheneink megelõzõ csülökápolásához tehát az állatok idõszakos, rendszeres mozgáslehetõsége a szabad levegõn ugyanúgy hozzá tartozik, mint a túlnõtt körmök szabályozása. A megelõzés lényege az, hogy teheneink lehetõleg sokat mozogjanak szabad levegõn. Rendszeres ellenõrzésüket, ápolásukat a lábvégek idõszakos fertõtlenítésével is érdemes összekapcsolnunk, amit - néhány tehén esetében - az állat fekvésekor az istállóban, 5%-os rézgálic oldattal el lehet végezni. Nagyobb állományoknál lábfürösztõ alkalmazása javasolható. Mindezeket az intézkedéseket elsõsorban a látszólag egészséges lábvégek esetén érdemes elvégeznünk, mert a megelõzésnek csak így van értelme. Ezek az intézkedések mindig kevesebbe kerülnek, mint maga a gyógykezelés. A kialakuló sántaság ugyanis naponta 10%-ot meghaladó tejveszteséget, növekvõ kezelési költségeket és az állat indokolatlan szenvedését okozza. 

1. kép. A csülökbetegségek többnyire a hátulsó végtagokat károsítják

2. kép. Az ujjak közötti szövetburjánzás tartós sántaságot okoz