Emlõs állatok elektromos kábítása

Elektronarkózis alkalmazásakor, az elektródákat úgy kell elhelyezni, hogy az áram áthaladjon az agyon. Az eszméletvesztés elérése érdekében különös figyelmet kell fordítani arra, hogy az elektróda és a test között jó elektromos kapcsolat jöjjön létre (pl.: test benedvesítése, gyapjú lenyírása), valamint, hogy a testméretnek megfelelõ erõsségû és feszültségû áram haladjon át az állaton. Azonban az elektródák felhelyezésének módja, illetve az alkalmazandó feszültség és áramerõsség értéke, sem a magyar, sem az uniós jogszabályban nincs konkrétan meghatározva. Erre azonban nincs is mód, hiszen azt hogy az állat a megfelelõen kábult állapotba kerül-e vagy sem, azaz az agyon áthalad-e a kábult állapot eléréséhez szükséges áramerõsség vagy sem, számos tényezõtõl függ.

Az agyon áthaladó áram erõsségét alapvetõen befolyásolja az áramkör feszültsége, az áramkör ellenállása, az áram frekvenciája, és az áram útja az állati szervezeten belül.

Míg az áramkör feszültsége a kábító berendezést üzemeltetõ által beállított érték, addig az ellenállás, számos tényezõtõl függõen változik.

Az áramkör ellenállását természetesen befolyásolja a vezetékek ellenállása, illetve az elektródák állapota (a korrodálódottság, a rárakódott szennyezõdés rontja az elektróda vezetõképességét, ezáltal növeli az ellenállást), ezért ezek folyamatos karbantartására nagy figyelmet kell fordítani, de megfelelõ karbantartás mellett ezek ellenállása állandó értéknek vehetõ. Az állati test összetétele ezzel szembe fajtánként, egyedenként változó, ennek megfelelõen az ellenállása is más. Az állat teste nagy százalékban tartalmaz vizet, ami az elektromos vezetést elõsegíti, azonban a szõr, a bõr (beleértve a rárakódott szennyezõdést), a zsír és a csontok gyengén vezetik az elektromos áramot, azaz növelik az ellenállást. Az elektródák és a test közötti elektromos kapcsolat, a szõr átnedvesítésével (gyapjas állatok esetében a gyapjú lenyírásával), a szennyezõdések bõrrõl való eltávolításával ugyan javítható, de a szõrzet mennyisége, a zsírréteg vastagsága, a koponyacsontok vastagsága fajtánként, egyedenként változó, ennek megfelelõen, ahhoz, hogy az agyon a kábult állapotot elõidézõ erõsségû áram haladjon át, a feszültséget az állat szõrözöttségének, zsírosságának, testsúlyának megfelelõen kell beállítani (egyes források szerint, a régebbi 150 V feszültségen mûködõ berendezésekkel nem lehetséges a megfelelõ fokú kábítást elérni, ezért minimálisan 200V feszültséget javasolnak).

Az elektronarkozís eredményességét, a gyakorlatban, az állaton megfigyelhetõ élettani jelek alapján lehet elbírálni. Mielõtt azonban ennek részletezésére rátérnék, tisztázni kell az elektromos kábítás (elektronarkózis) és az elektromos árammal elõidézett leölés közötti különbséget. Az elektronarkozis egy reverzibilis folyamat, amely azonnali hatással, rövid idõre megszakítja a normál agyi mûködést. Ezzel szemben az elektromos árammal történõ leölés esetén az elektromos áram kamrafibrillációt okoz, amelyet a szív megállása, illetve agyi hypoxia követ és végül az állat halálához vezet. Minthogy az elektromos leölés fájdalommal járó folyamat, fontos, hogy ezt is elõzetes kábítás mellett végezzék.

Az elktronarkózis, tüneteiben az ember „grand mal” típusú epilepsziás rohamához hasonlítható. A folyamatot három fõ fázisra lehet osztani: tónusos görcs fázisa, klónusos görcs fázisa, eszmélet visszanyerés fázisa.

Az agyon áthaladó elektromos áram hatására az állat tónusos görcsbe rándulva összerogy, elülsõ végtagjai mereven kinyújtott, a hátulsók pedig hajlított állapotba kerülnek, légzése leáll. A második (klónusos görcs) fázisban a görcs enged és az állat mind a négy lábával öntudatlan kapálózásba kezd, szemgolyója lefelé mozdul. Az elsõ két fázis alatt az állat öntudatlan, fájdalmat okozó ingerekre érzéketlen. Az eszmélet visszanyerésének (harmadik fázis) elsõ jele, hogy visszatér az állat normál, ritmikus légzése. Ebben a fázisban már egyre élénkebben reagál a fájdalom ingerekre, fokozatosan visszatér öntudata, majd megpróbál felállni. (Az elektromos árammal történõ leölés során, ezen tünetekkel szemben, az állat megmerevedik, melyet finom rángások kísérhetnek, majd a test fokozatosan elernyed.)

A kábítás célja, hogy az állatot eszméletlen, a fájdalomra érzéketlen állapotba hozza, amíg az állat teljesen ki nem vérzik vagy egyéb más módon be nem áll a halál. Ehhez azonban ismerni kell, hogy az elektronarkózis egyes fázisai milyen hosszú ideig tartanak, illetve a különbözõ módon kivitelezett véreztetés révén mennyi idõ alatt vérzik ki az állat. Egy angol állatvédelmi szervezet (Humane Slaughter Association) tanulmánya szerint, a kábítás egyes fázisainak, illetve a különbözõ módon történt szúrást követõ véreztetés hossza az 1. és 2. táblázatokban láthatóan alakul.

1. tábláza Az elektronarkózis egyes fázisainak idõtartama

2. táblázat A szúrás és a kivérzés következtében beálló agyi funkció vesztés között  eltelt idõ

A táblázatokban feltüntetett eredmények, alapján kiderül, hogy például sertés esetében, annak érdekében, hogy a teljes elvérzés még a kábítás harmadik fázisának megindulása elõtt biztosan befejezõdjön, a szúrásnak a kábítást követõ tíz-tizenöt másodpercen belül, szakszerûen meg kell történnie. Ezek az eredmények természetesen, a tanulmányban javasolt körülmények között adódtak (már pedig a kábítási paraméterek, mint ahogy azt már korább említettem, vágóhidanként változhatnak), így ezek sem vehetõk etalonnak, de a kábítás illetve véreztetés egymáshoz való viszonyát jól szemléltetik. Más körülmények között az idõtartamok alakulhatnak másképp is, de az ideális kábítási paramétereket, hasonló logika alapján kell beállítani.

A kábítás foka, ahogy azt már a korábbiakban is említettem, az elektromos paraméterek mellet, nagy mértékben függ a helyes elektród elhelyezéstõl (halánték tájék) is, ugyanis ha a két elektróda nem az agykoponyát fogja közre, akkor az áram nagyobb része, a kisebb ellenállás irányába folyik és az agyon nem fog a kellõ erõsségû áram áthaladni. Ez az eset fordul elõ akkor is, amikor a kábító-villát az állat tarkótájékára helyezve, az elektródák lefelé irányulva a nyakat fogják közre és nem elõre felé a halánték-tájékra fekszenek fel, ami elégtelen kábításhoz vezet.

Mint ahogy az a leírtakból látható, az elektromos kábítás igen összetett folyamat, ezért nehezen standardizálható, a célja viszont meghatározható. Ennek megfelelõen, az egyes vágóhidaknak saját maguknak kell „kikisérletezni”, hogy az általuk használt berendezéssel, adott fajnál, fajtánál, egyednél milyen paraméterek mellett lehet megfelelõ kábítást elérni.