MENÜ

Hízómarhák takarmányozása

Oldalszám: 89
Dr. Szabó Ferenc 2014.06.20.

1) A marhahízlalás irányelvei

A növendék marhák hizlalásánál alkalmazandó takarmányozást elsõsorban a gazdaságossági szempontok irányítják. A hizlalás intenzitása meghatározza a súlygyarapodást és ezáltal a hizlalási idõ hosszát. A nagyobb súlygyarapodást rövidebb hizlalási idõvel, de általában magasabb takarmányköltséggel párosul.

A vágómarha iránti piaci követelmények idõrõl idõre változhatnak, igény lehet a fiatal, intenzíven hizlalt, kis súlyú vágómarhára, ugyanúgy mint a nagy súlyú, sok soványhúst adó vagy a nagy súlyú kihízott, márványozott húsú végtermékre egyaránt. Az eltérõ vágottáru iránti követelmény eltérõ hizlalási gyakorlatot igényel. Ám más szempontok irányítják a takarmányozást, ha hízóalapanyag elõállítása a cél, amikor is az eladó (az elõállító) és a vevõ (a továbbhizlaló) érdekei - a takarmányozással szemben – eltérõek lehetnek.

Európában és hazánkban is a marhahizlalásra az intenzív vagy félintenzív hizlalás a jellemzõ, a nagy súlyú, de jó minõségû vágottárut szolgáltató marhák iránt nagyobb a kereslet. Az európai piac kevésbé zsíros vágottárut igényel, mint pl. a hagyományos amerikai. Az európai és a hazai gyakorlatra jellemzõ, hogy a vágósúlyt a növendék bikák két éves kor elõtt, általában 16-20 hónapos kor körül érik el.

1)      A súlygyarapodást és a táplálóanyag – szükségletet befolyásoló tényezõk

Kifejlett kori élõsúly. Az adott korban elérhetõ súlygyarapodást a kifejlett kori élõsúly befolyásolja. Ennek elérésekor megszûnik a szövetekbe a fehérjebeépítés, a további súlynövekedést, a gyarapodás a zsír mennyiségének növekedését jelenti. A késõbb érõ, nagyobb kifejlett kori élõsúlyú növendék marháknál a fehérjebeépítés tovább tart, mint a kisebb rámájú fajtáknál, ezért azonos korban, azonos takarmányozásnál súlygyarapodásuk nagyobb. A súlygyarapodás növelésére irányuló szelekció például a élõsúly növekedésével járt együtt (Szabó, 1994). Jóllehet a kifejlett kori élõsúly genetikailag determinált, bizonyos takarmányozási tényezõk csökkenthetik (OWENS és MTSAI 1995). A választás utáni, túl intenzív takarmányozás (abrakos hizlalás), különösen a korán érõ típusoknál, vagy súlyos fehérjehiány kisebb kifejlett kori élõsúlyt eredményez, mint a genetikailag meghatározott maximum. Ennek következményeként a hizlalás késõbbi idõszakában az ilyen állományoknál kisebb súlygyarapodásra és zsírosabb vágottárura számíthatunk.

Ivar, fajta. Az ivar és fajta szerinti eltérések a súlygyarapodás összetételével vannak összefüggésben, amelyeket az energiaszükségletrõl szóló részben részletesen bemutattunk. Azonos takarmányadag etetésekor a bikák súlygyarapodása nagyobb a tinókénál és a tinóké nagyobb az üszõknél. Azokban az országokban, ahol tinót hizlalnak, általános a hormonkészítmények használata (pl. USA), amelyek 8-12%-kal növelik a súlygyarapodást (Nrc, 1976). Hazánkban ahol a hormonok felhasználása tilos, a tinóhizlalás a bikák hizlalásával szemben nem indokolt.

Azonos takarmányozásnál a fajták súlygyarapodását alapvetõen meghatározza a beépített szövetek energiatartalma. A nagyobb kifejlett kori élõtömegû, nagy rámájú fajták súlygyarapodása általában nagyobb, mint a közepes rámájú típusoké. Típuson belül is jelentõs eltérés lehet a fajták között.

Hizlalási végsúly. A hizlalási végsúly és az elérhetõ súlygyarapodás nem független egymástól. A nagy rámájú típusba tartozó növendék bikák a súlygyarapodás maximumát 300-400 kg élõsúly között érik el- üszõknél és a kis rámájú típusba tartozó bikáknál ez kisebb élõsúlynál jelentkezik-, majd a súlygyarapodás lineárisan csökken. Adott genotípuson belül minél nagyobb az értékesítési súly, annál kisebb a potenciálisan elérhetõ, átlagos súlygyarapodás.

Kompenzációs növekedés. A növendék marhák teljesítménye és takarmányhasznosítása nem független a korábbi takarmányozási szinttõl. Minden olyan idõszak után, amelynek során az állatok genetikai képességük alapján várhatónövekedési erélyükhöz képest alacsonyabb szintû táplálóanyag-ellátásban részesültek, a táplálóanyag ellátási színvonal növelésekor kompenzációs növekedés lép fel.

A kompenzációs növekedés jellemzõi, hogy a szûkös ellátáskor a növendék marhák súlygyarapodása és takarmányfelvétele nagyobb, mint folyamatosan takarmányozott társaiké és a táplálóanyagok hasznosulása kedvezõbb. A kompenzációs növekedés után a növendék marhák testösszetétele hasonló a folyamatosan takarmányozott marhákéhoz, annak ellenére, hogy a növekedési idõszak kezdetén energiatartalékaik kisebbek voltak. A kompenzációs növekedés alatt tehát az energiahasznosulás hatékonysága kedvezõbb. A visszatartott növekedés oka a fehérje vagy az energiahiány egyaránt lehet, tehát az energia- és fehérjeellátás javításának hatására egyaránt kompenzációs növekedés léphet fel. Azoknak a kísérleteknek az eredményei, amelyekben a kompenzációs növekedés hatását a teljes idõszakban (visszatartott + kompenzációs) vizsgálták, azt mutatták, hogy a teljes idõszakra vetítve a teljesítmény és takarmányhasznosítás kedvezõtlenebb, mint folyamatos ellátásnál. A kompenzációs növekedés kihasználása elsõsorban tehát gazdaságossági elõnyöket rejthet magában, ha a visszatartott növekedési szakaszban a növendékmarhák takarmányozása nagyon olcsón megoldható. Ilyen megoldásokat kínál a választást követõen a legelõre hajtás, néhány hónapig olcsó legelõn tartás, majd viszonylag intenzív hizlalási szakasz. A tenyésztésre alkalmatlan vagy felesleges üszõk a tenyészállományhoz hasonlóan legelõn tarthatók, majd a legeltetés után intenzíven hizlalhatók stb.

A módszer akkor gazdaságos, ha az ún. visszatartott idõszak takarmányozásának és az azt követõ hatékonyabb takarmányhasznosítást biztosító kompenzációs idõszaknak együttes költsége kevesebb, mintha az állományt választás után azonnal hízóba állítanánk. A kutatások szerint a visszatartott idõszakban nem ajánlatos létfenntartó szint alatti táplálóanyag ellátást nyújtani, legalább csekély gyarapodást el kell érni.

Vérmérséklet, temperamentum. Amikor az azonos körülmények között tartott és takarmányozott növendékmarhákat vérmérsékletük szerint kategóriába soroltak (1-3-ig terjedõ pontszámmal) azt tapasztalták, hogy a nyugodtabb marhák nagyobb súlygyarapodást értek el. Az 1 (nyugodt) kategóriájú növendék marhák esetén napi 1,38 kg, a 2., illetve 3. kategóriába sorolt élénkebb vérmérsékletû állatoknál 1,29 , illetve 1,19kg súlygyarapodás tapasztaltak (Voisinet és Mtsai 1997). A nyugodtabb vérmérsékletû marhák ugyanakkor könnyebben kezelhetõk (az istállóban és kezelõ berendezésekben kisebb kárt tesznek és az állatvédelmi szempontok is jobban érvényesíthetõk, a szükséges kezelések, mérlegelések nem jelentenek sresszt, törést számukra, ezért a hizlalás szempontjából a nyugodtabb állatok feltétlenül elõnyt jelentenek.

Hizlalási módszerek. A növendék marhák kizárólag tömegtakarmánnyal és nagyon csekély mennyiségû strukturális szálas- vagy tömegtakarmány kiegészítés mellett abrakkal is hizlalhatók. A tömeg takarmány: abrak aránya (szárazanyagban) mintegy 90:10 és 10:90 között változhat. A takarmányozás intenzitásának mértéket a tömeg takarmányok, illetve az abrakok arányai és a piaci igények (vágósúly, hízottság foka stb.) egyaránt befolyásolják. A hízlalási módszer megválasztásában a gazdaságossági szempontok az elsõrendû fontosságúak. A következõkben azok a takarmányozási tényezõket mutatja be, amelyek a hizlalási technológiák kialakítása szempontjából fontosak lehetnek, illetve befolyásolják az elérhetõ teljesítményt és a hízlalás gazdaságosságát.

2)      Takarmányozási tényezõk

A tömegtakarmányra és a tömegtakarmány +abrakra alapozott hizlalás összehasonlítása. Azokban a kísérletekben, amelyeket külföldön és hazánkban jó minõségû tömegtakarmánnyal és a tömegtakarmány abrakkal való kiegészítésével folytatták, változatos hizlalási eredményeket értek el.

A tömegtakarmányra és a tömegtakarmány + abrakra alapozott hizlalás összehasonlítása

Fajta:A=angus, He=hereford, Mt=magyar tarka, Ch=charolais, Hf=holstein-fríz, Fl=fekete tarka lapály

A tömegtakarmánnyal hizlalt állatoknál feltûntetett abrakmennyiség a kiegészítõket (fehérje+ásványi+vitamin) foglalta magába. A tömegtakarmányok abrakkal való kiegészítése minden esetben javítja a súlygyarapodást.

Az Állattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézetben kiterjedt vizsgálatok folytak a kukoricaszilázs+abrakra alapozott hizlalási kísérletek keretében, több fajtával, eltérõ végsúlyra, több éven keresztül. Ezeknek a kísérleteknek az eredményei az alábbiakban foglalhatók össze:

  1. Tömegtakarmánnyal kielégítõ hizlalási eredmények érhetõk el.
  2. A hizlalásvégi végsúly növelésével a súlygyarapodás csökken, de ez a csökkenés a tömegtakarmányra alapozott hizlalásnál mérsékeltebb, mint tömegtakarmányra+ abrakra alapozott hizlalás esetén. A takarmányozás intenzitásának jelentõsége alacsony vágósúly esetén nagyobb. Nagy súlyra való hizlalásnál a tömegtakarmányok abrakkal való kiegészítése a súlygyarapodás szintjét kevésbé befolyásolja.
  3. Az abraketetés hatására nõ a takarmányköltség és a ráhizlalás a két hizlalási mód költsége hasonló, míg nagy vágósúly esetén a tömegtakarmányra alapozott hizlalás a gazdaságosabb.
  4. Tömegtakarmányra alapozott hizlalásnál a fehérjeszükségletet fedezõ vagy az annál kissé bõségesebb fehérjeellátás lényeges, mivel alacsony szintû fehérjeellátás estén a súlygyarapodás további 8-10%-kal csökken.
  5. A területegységrõl elõállítható hús mennyisége a tömegtakarmányra alapozott hizlalásnál több, mivel a tömegtakarmányokkal területegységre vetítve az elérhetõ táplálóanyaghozam általában nagyobb. Ez utóbbira a táblázat mutat be egy példát külföldi vizsgálat alapján.

Kukoricára és kukoricaszilázsra alapozott hizlalás területi hatékonyságának összehasonlítása (Stneberg és mtsai,1974)

A hizlalás során a tömegtakarmányok abrakkal való kiegészítésének hatékonyságát befolyásolja a hizlalási végsúlyt, a tömegtakarmány és abrak áraránya, a hozamok aránya, és nagymértékben függ a rendelkezésre álló tömegtakarmánytól és annak minõségétõl.

A növendék marhák hizlalásában azok a tömegtakarmányok kedvezõek, amelyek energiakoncentrációja nagy. Azok a kísérletek, amelyekben különbözõ tömegtakarmányokat hasonlítottak össze, egyértelmûen a kukoricaszilázs és a répaszelet fölényét bizonyították a hizlalásban a többi takarmánnyal szemben. A különbözõ tömegtakarmányokkal elért hizlalási eredményeket külföldi és hazai vizsgálatok alapján a következõ táblázat mutatja be. A kukoricaszilázsnál nem közömbös a betakarítás ideje. Olaszországban (Giardini és mtsai 1976) folytatott kísérletekben korai, közepes és késõn, 23,9;28,2 és 36,9% szárazanyag-tartalommal betakarított kukoricaszilázsokat hasonlítottak össze a hizlalásban, abrakkiegészítés nélkül. A korán, középidõben és késõn betakarított szilázsokat 985, 1027 és 1078g súlygyarapodást értek el naponta. A legkisebb takarmányozási költséget és a legnagyobb jövedelmet a 36,9% szárazanyag- tartalmú szilázs adta. Az 1 ha-ra jutó élõsúlytermelés az elõzõ sorrendben 2,2 2,3 és 2,6 t volt. A viaszérés végén, fiziológiai érésben betakarított kukoricaszilázs elõnye a korábbi betakarításhoz hasonlítva, mind a súlygyarapodás, mind a területi hatékonyság szempontjából vitathatatlan.

A tömegtakarmányok közül, nagy energikoncentrációja miatt a répaszelet különösen alkalmas hizlalásra. A répaszelet mellett, ha az egyedüli tömegtakarmányként kerül etetésre, csekély mennyiségû szénát vagy szalmát vagy egyéb száraz szálastakarmányt kell etetni, aminek mennyisége nem több 1 kg-nál. Répaszeletre alapozott hizlalásnál a növendék marhák takarmányfelvétele kisebb az átlagosnál, a szelet nagy nedvességtartalma miatt.

Hazai adottságaink között a legjobb, nagy mennyiségben rendelkezésre álló hizlaló takarmány a silókukorica-szilázs és a répaszelet. A répaszelet frissen vagy silózva egyaránt jól felhasználható. Ez nem jelenti azt, hogy más tömegtakarmányokat nem lehet sikeresen felhasználni, de kisebb táplálóértékû takarmányok esetén (cirok, cirkos kukoricaszilázs, árpaszilázs stb.) ugyanolyan teljesítmény eléréséhez több abrakot kell felhasználni.

Abrakfélék felhasználása a hizlalásban. Az abraketetés módja. A hizlalás során az állatok energia- és fehérjeszükséglete nem azonos mértékben változik. Az energiaszükséglet folyamatosan az állatok súlyával és korával nõ, a fehérjeszükséglet magas szintrõl indul, majd gyakorlatilag stagnál. A takarmányfelvétel növekedésével a növendékmarhák a tömegtakarmányból is egyre nagyobb mértékben képes fehérjeszükségletük fedezésére. Mindezek alapján az energia- és fehérjehordozó abrakokat célszerû különválasztani. A fehérje kiegészítõ abrakba keverhetõ az ásványi- és vitaminkiegészítés, hozamfokozók stb. A fehérjekiegészítõk mennyisége a hizlalás során csökkenthetõk.

Az energiában gazdag abrakok felhasználásakor irányadó lehet, hogy átlagos minõségû kukoricaszilázs ad libitum etetésekor 1000g körüli napi súlygyarapodás abrak nélkül, csak fehérjekiegészítéssel is elérhetõ. Jó tartási feltételek mellett és kiváló minõségû takarmányokkal ennél jobb eredmények is elérhetõk. Az 1200-1300g és e feletti súlygyarapodás energiaigényének fedezéséhez abrakkiegészítésre van szükség. Az abrakkiegészítés hatékonysága javítható, ha a hizlalás elsõ idõszakában csak tömegtakarmányt etetünk és abrakot csak a hizlalás második felében adunk.

A hizlalásvégi abrakkiegészítés hatását a folyamatos abraketetéshez és a végig tömegtakarmánnyal folytatott hizlaláshoz hasonlítva az alábbi táblázat foglalja össze. A hizlalás második felében adott abrakkiegészítés a teljesítményt tekintve csaknem ugyanolyan hatékony, mint a folyamatos ellátás, mivel a hizlalás második idõszakában a teljesítmény jelentõsen nõ és meghaladja a folyamatosan abrakkal etetett hízómarhák teljesítményét. Ez kompenzációs növekedés hatásának tudható be. Ezzel a módszerrel, hogy a hizlalás elején csak tömegtakarmányt a hizlalás második idõszakában vagy utolsó harmadában tömegtakarmányt + abrakot etetünk, jelentõs mennyiségû abrakot takaríthatunk meg.

A folyamatosabrakkiegészítés, a hizlalás végig abrakkiegészítés és a tömegtakarmányos hizlalás összehasonlítása. (Fajta: 75% magyar tarka, 25% hereford vér) (Várhegyiné és mtsai, 1986)

Olyan körülmények között, ahol a kedvezõtlen tartási feltételek és/vagy a tömegtakarmány minõsége miatt a tömegtakarmánnyal elérhetõ teljesítmény alacsony, ott a gazdasági abrakkiegészítésre a hizlalás nagy részében folyamatosan szükség lehet. Ez esetben az energiában gazdag abrakot a hizlalás során folyamatosan növekvõ mennyiségben célszerû etetni. Energiában gazdag abraknak a kukorica vagy a csõzúzalék kitûnõen megfelel.