Sertésállományok légzõszervi problémáinak megítélése

Azt könnyû belátni, hogy minden, az oxigéncserébõl kiesett tüdõterület a termelés hatékonyságának csökkenésével jár. A különbözõ mérések azt mutatják, hogy minden 10 % tüdõfelület, ami kiesik a normál oxigéncserébõl, az kb. 20-40 gramm testtömeg gyarapodás kieséssel jár naponta. Állományszinten jelentõsen hozzájárulhat az adott korcsoport szétnövéséhez, amely azután tovább nehezíti a technológia precíz betartását.

Mit lehet tenni, és milyen vonzatokkal (költség-hozadék) járnak a betegség megoldására irányuló lépések? Ahhoz, hogy ki tudjuk küszöbölni a problémát, nagyon fontos, hogy magát az egészséges állapottól való eltérést ne egy adott pillanat, vagy rövid idõszak alapján ítéljük meg, hanem egy folyamat olyan stádiumaként, amely klinikai tünetekben is manifesztálódik. Érdemes szétválasztani a légzõszervi problémákat két csoportra: az egyik azon kórokozók csoportja, amely akkor is megbetegít az állományon belül bizonyos számú egyedet, ha az állomány általános egészségi és immunbiológiai állapota jó. A másik csoport – és ez adja a gyakorlatban a megbetegedések javarészét – az úgynevezett fakultatív kórokozók által kiváltott megbetegedések, amelyek hátterében több faktor, hajlamosító tényezõ kell ahhoz, hogy az egyébként az állományban jelen lévõ kórokozó elváltozásokat tudjon kialakítani a tüdõben. A két csoport között nem lehet éles határt húzni, mert egyrészt „vegytiszta” formában csak nagyon ritkán fordul elõ az elsõ csoport, és fõként vírusok tartoznak ebbe a kategóriába, míg a fakultatív tüdõproblémák hátterében elsõdleges szerepe van a tartástechnológiának, és csak a technológiai hiányosságok révén tud felszaporodni a kórokozó, legyen az parazita, baktérium, mycoplasma vagy vírus.

Az állományt, mint egységet tekintve nagyon fontos az adott populációban keringõ kórokozók dinamikája, annak megértése nagyban segíti az egészséges állomány kialakítását. Egy állomány több korcsoport összessége (általában, ha csak egy korcsoport fordul elõ egy telepen, úgy a megjelenõ problémák is nagyságrendekkel kisebbek), és az egyes korcsoportok különbözõ istállóban vannak, azon belül egy-egy istállóban több, izolált légtér lehetséges. A populáció dinamika szempontjából egységnek kell tekinteni az egy légteret, az egy istállót, és a legnagyobb egységnek pedig magát a telepet. Jó esetben az egyes korcsoportok elkülönítve, önálló istállóban kerülnek elhelyezésre, kevésbé szerencsés, ha egy istállón belül – ad absurdum egy légtéren belül - több korcsoport is található. Miért is fontos a különbözõ korcsoportok elkülönítése, izolálása?

Minden kórokozó szaporodási helye az élõ szervezet maga, legkisebb egysége az egy egyed. Az, hogy milyen mértékben tud elszaporodni egy egyedben az adott kórokozó, azt elsõsorban a kórokozó virulenciája, annak mennyisége, és a gazdaszervezet általános immunbiológiai állapota határozza meg.

Hogy is van ez? A kórokozó virulenciája alatt azt értjük, hogy milyen „erõszakosan” tudja a gazdaszervezetet saját „céljaira” fel- ill. kihasználni. A kórokozó mennyisége szintén nagyon fontos, mert adott esetben meghatározó lehet a betegség kialakulása szempontjából. Ismert az a tény, hogy még a legvirulensebb vírusokból is kell egy un. kritikus mennyiség, amely el tudja indítani a szaporodási folyamatot is. Így van ez pl. a veszettség vírusa esetén ugyanúgy, mint pl. az emberi AIDS-t kiváltó HIV vírus esetén is. Ez azzal magyarázható, hogy az egészséges szervezet víruselhárító mechanizmusai összetettek, ezek egy része nem specifikus, és kevés mennyiségû vírus esetén meg tudja akadályozni azt, hogy a vírus (de igaz ez a baktériumokra is) el tudjon jutni a szaporodási helyére. Az, hogy mekkora mennyiségû vírusterhelés éri a szervezetet, nagy mértékben függ a környezetében tartózkodó társaktól, amelyek a kórokozót ürítik. Minél nagyobb az egy légtérben tartózkodó vírusürítõ egyedek száma, annál nagyobb a valószínûsége annak, hogy az egyedet érõ vírusterhelés eléri, vagy meghaladja a kritikus tömeget. Ezért van rendkívüli fontossága annak, hogy az egyes egyedek jó immunbiológiai háttérrel rendelkezzenek, mert ebben az esetben csak kis mennyiségû kórokozót ürítenek a fertõzõdést követõ idõszakban, és arra is lesz elég idejük, hogy kialakuljon szervezetükben a specifikus védettség, amely meg tudja akadályozni a kórokozók további szaporodását. Szélsõséges esetben pl. egy zárt teremben lévõ, rossz általános állapotban levõ egyedben olyan mértékben fel tud dúsulni az adott, a tüdõben szaporodó kórokozó, hogy az légzõszervi betegséget tud kialakítani. Ugyanebben a teremben elhelyezett, jó egészségi állapotú sertésben, szellõztetés mellett ugyanaz a kórokozó nem tud olyan mértékben elszaporodni, hogy az betegséget váltson ki, sõt, egy idõ után megjelenik a specifikus védettség is a gazdaszervezetben. Ennek oka egyrészt az, hogy a szellõztetéssel, a szervezetbe bevitt csíraszámot jelentõsen le tudjuk csökkenteni, másrészrõl a gazdaszervezetbe is csak korlátozott mértékben tud szaporodni a kórokozó. Ha azonban a gazdaszervezet immunbiológiai állapota nem kielégítõ, akkor a bejutott kórokozó is sokkal gyorsabban tud szaporodni, s amikor eléri a kritikus mennyiséget, akkor betegség alakul ki, amely során irreverzibilis, vissza nem fordítható folyamatok, maradandó elváltozások is kialakulhatnak. Önmagában az immunrendszer fokozott mûködése is rendkívül energiaigényes folyamat, az irreverzibilis folyamatok kialakulásával pedig a maximális teljesítményhez szükséges élettani funkciók is gátoltak. Ebben áll a fertõzések okozta veszteségek fõ oka, nem beszélve arról, amikor a normális élettani funkciók annyira gátoltak, hogy az már nem egyeztethetõ össze az élettel, s bekövetkezik a halál.

Hogyan hasznosíthatjuk a fenti ismereteket a mindennapi életben? Ahhoz, hogy megõrizzük állományainkat a légzõszervi problémáktól, és mindemellett még maximálisan termeljenek is, az alábbiakra kell törekedni:

1. Óvjuk meg állományunkat a kórokozóktól, különös tekintettel a specifikus kórokozóktól.

1. Ha nem tudjuk megóvni, legalább törekedjünk arra, hogy csak kis mértékben tudjanak elszaporodni, és lehetõség szerint minél gyorsabban épüljön fel a specifikus védettség, az immunitás a kórokozóval szemben.

1. Ha a 2. pontot sem tudjuk maradéktalanul megvalósítani, akkor legalább arra törekedjünk, hogy ne alakuljanak ki irreverzibilis elváltozások, a fertõzõdést követõ megbetegedés elmúltával az állatok térjenek vissza a normális kerékvágásba.

1. Ha ez utóbbit sem sikerül maradéktalanul megvalósítani, akkor legalább a fatális kimenetelû megbetegedések számát próbáljuk a lehetõ legkisebbre csökkenteni.

További fázisok felsorolásának nincs értelme.

Hogyan tehetünk eleget az 1. pontban megfogalmazottaknak?

A legfontosabb célkitûzés, amely igen nehezen tartható, de elérése esetén számos fölösleges problémától mentesül a telep. A megoldás kulcsa a hatékony járványvédelem, amely kiterjed az állományimportra, a munkaerõre, az egyéb telepi mozgásra, a takarmány útjára, mikrobiológiai minõségére, specifikus vakcinázásokra és az egyéb nem kívánatos, fertõzésközvetítõ élõlények (rágcsálók, madarak, stb.) mozgásának korlátozására, stb.

Hogyan tehetünk eleget az 2. pontban megfogalmazottaknak?

A leggyakrabban ezzel az állapottal találkozunk. Három fõ irány adja a megoldást: az egyik a tökéletes mikroklíma biztosítása, amivel el tudjuk érni, hogy ne dúsuljanak fel a légtérben a kórokozók, a másik az egyes egyedek általános egészségi állapotának biztosítása fõként a jó takarmányozáson keresztül. Az egyes korcsoportok különálló felnevelése, az. un. all in - all out technológia megtartása segíti, hogy a még fogékony állatokat elkülöníthessük az olyan korcsoportoktól, amelyek már átestek a fertõzésen, vagy éppen ürítik a kórokozót. Érdemes kihasználni a vakcinák nyújtotta specifikus védekezés lehetõségét is, ill. a stratégiai gyógyszeres beavatkozás is kínálhat megoldást adott esetben.

Hogyan tehetünk eleget az 3. pontban megfogalmazottaknak?

Ebben a helyzetben már biztosan veszteséggel kell számolnunk, s annak minimalizálása a cél. Elõtérbe kerül a jó mikroklíma kialakítása, a specifikus megelõzõ vakcinázások, ill. az antibiotikumos kezelések.

Hogyan néz ki a gyakorlatban egy „légzõszervi folyamat”?

Légzõszervi problémát leggyakrabban az alábbi kórokozók indíthanak el, ill. válthatnak ki: a sertésinfluenza vírusa (SIV), a légzõszervi koronavírus, a PRRS vírusa, a cirkovírus PCV-2 (?), az Aujeszky-féle betegség vírusa, a mycoplasmák ( M.hyopneumoniae, M.hyorhinis), a Pasteurella multocida A/D baktérium, a Bordetella bronchiseptica, az Actinobacillus pleuropneumoniae, esetenként Arkanobakter pyogenes, Haemphylus parasuis, a salmonellák és az orsóféreg vándorló lárvái.

A felsorolás nem teljes, mégis a gyakorlatban ezek közül csak kevés jut szóhoz.

Egy tipikus folyamat így zajlik le:

Az újszülött malacok már az anyjuk alatt fertõzõdnek a torzító orrgyulladást elõidézõ kórokozókkal (P.multocida + B.bronchseptica), amelyek megtelepednek az orrüreget bélelõ nyálkahártyán. Egy rosszul kialakított szellõzési rendszer (pl. túlnyomásos) ahelyett, hogy elvonná az élettérbõl a káros gázokat és kórokozókat, inkább felkeveri azt, s azok ezáltal  bejutnak a légutakba.  Toxikus anyagaik megbénítják a nyálkahártya csillóit, ill. elsorvasztják a porcszövetet, amely az orr szûrõrendszerének a vázát alkotja. A rostacsontok alkotta, eredetileg szûk rések kitágulnak, lehetõséget adva a porszemcsék behatolására a mélyebb tüdõrészekbe. A mycoplasmák általában ezekhez a porszemcsékhez kapcsolódva jutnak le a tüdõbe, ott megtelepedve a nyálkahártya felületén helyi gyulladást alakítanak ki, ráadásul az immunrendszer normális mûködését is gátolják. A rossz mikroklíma (nagy hõingadozás, hiányos szellõzés, hidegstressz, stb.), a magas ammónia-koncentráció egyrészt gátolja a szervezet seprûinek, a csillóknak a mozgását, ill. a stressz önmagában is egy jól definiálható folyamaton keresztül gyengíti a védekezést szolgáló immunrendszert. A mycoplasmák elszaporodását nagyban segíthetik egyéb immunszuppresszív kórokozók, amelyek az szintén az immunrendszer mûködését gátolják. Az ily módon legyengült szervezetben azután nagymértékben el tudnak szaporodni olyan baktériumok, amelyek jelentõs kiesést is tudnak okozni az állományban (pl. APP=Actinobacillus pleuropneumoniae,  pasteurellák, stb.)A baktériumok szaporodását gyakran segíti az orsóférgek lárváinak vándorlása során keletkezett mechanikai mikrosérülések a tüdõben.

A leírt folyamatból kitûnik, hogy a végkifejlethez több lépcsõ vezet. Ha csak a legutolsó lépcsõfoknál avatkozunk be, az mindig veszteséggel és nagy költséggel jár, és mindezek mellett kétes a beavatkozás kimenetele. Érdemes felmérni, és a felmérés eredménye alapján megtervezni a védekezési stratégiát, amely elvezet a légzõszervi problémák felszámolásához, a gazdaságos termelés lehetõségéhez!