A szójatermesztés fejlesztési lehetõségei

Vetésterülete az utóbbi évtizedekben 56-65 millió hektár között változott. Hektáronkénti átlagtermése 1800-2100 kg között változik, így évente 130-150 millió t magtermést takarítanak be. A kimutatások ezt a növényfajt az olajosok között említik, mivel magjának közel 20%-os olajtartalmát elsõdlegesen étkezési, élelmezési célra használják. A 20%-nyi olajtartalom mellett magja nagyon jelentõs – 40% körüli – fehérjetartalommal rendelkezik, emiatt nálunk elsõdlegesen fehérjenövényként tartják számon. A legnagyobb területen az Amerikai Egyesült Államokban termesztik, ahol a kukorica övezetben a kukorica váltónövénye. A második legnagyobb termelõ Brazília, a harmadik Argentína. Ezek azok az országok, melyek szójafeleslegeiket a piacon értékesítik, s az évjárattól függõ hozamszintjük egyúttal meg is határozza a szójából nyert extrahált dara mindenkori világpiaci árát.

Az EU-15-ök vetésterülete az utóbbi években jelentõs mértékben növekedet, s a vetett terület nagysága 350‑480 ezer ha között változott az utóbbi évtizedben. A fajlagos termésmennyiségek az USA-ban és az Európai Unióban a világátlag felettiek, az utóbbi régióban a hektáronkénti magtermés elérte a 2,76‑3,14 t/ha-t.

Hogy értékes kultúráról van szó azt eleinek cselekedetei is bizonyítják. Európában való megjelenését és nagyobb területen való elterjedését a Magyaróvárott is dolgozó Haberlandt Frigyes az 1870-es évek elején segítette elõ a Kínából, Japánból, Mongóliából, a Kaukázusból és Tuniszból kapott „fajták” honosításával. Termesztése idõrõl-idõre változott, az iránta való érdeklõdést mindig egy-egy világégés elõzte meg. A múltban a háborúra való készülõdés, a fehérje- és az olaj terén való önellátás igénye fordította a figyelmet termesztésére, s ezek indokolták, hogy nagy nemzeti kampányok középpontjába kerüljön. Nagyobb területen történõ hazai termesztése Fáber Sándor munkásságának köszönhetõ, akinek irányítása mellett 1935-ben már 146 ha-on vetették el magját. A vetésterülete ezt követõen 1943-ig fokozatosan nõtt, 1943-ban 34 480 ha-t ért el. A II. világháború után termelése visszaesett, s a fehérjegazdálkodás hazai változásaihoz igazodóan változott megítélése. Az 1980-as évek második felében az újraindított fehérjeprogram következtében 1988-ban érte el eddigi legnagyobb termõterületét - 66 ezer hektárt. Az ösztönzõ rendszer megszûnése következtében 1995-re a vetése ismételten 10 ezer hektárra csökkent, majd ezt követõen az évenként is változó támogatások hatására 15-35 ezer ha között változott a terület nagysága. Az elõzetes adatok alapján vetésterülete ebben az évben 10 ezer ha körüli.

A magtermés mennyisége évjárattól erõsen függõ tényezõ. Az utóbbi évek átlagos magtermése hektáronként 2 t körüli, ami jócskán elmarad az EU-15-ök termésátlagától. Ennek oka részben az, hogy ott öntözhetõ területekre helyezik el, s szükség szerint biztosítják a növényállományok vízigényét. A különbözõ idõszakok hazai részletes termésadatait az 1. táblázat mutatja be, melybõl látható, hogy a különbözõ fejlesztések eredményeként a hozamok a kezdeti idõszakokhoz képest is jelentõs mértékben növekedtek.

1. táblázat

A vetésterület és a hektáronkénti magtermés alakulása 1935-2000. között

A hazai termelési adatok a vetésterület nagyságát illetõen is messze elmaradnak a lehetõségektõl. Nálunk az ökológiai feltételek szintén kedvezõek e növény számára, amit jól alátámasztanak a következõ adatok: a fejlesztési tervekhez készült felmérések szerint mintegy 400 ezer ha olyan területtel rendelkezünk, mely a talajok adottságai- és 300 ezer ha olyan területtel, mely a klimatikus adottságai alapján az eredményes termesztés minden feltételét kielégítené. A különbözõ termõtájak alkalmasságát mutatja az 1. ábra.

1. ábra

Szójatermõ tájak értékelése Kurnik E. és Szabó L. (1987.) munkája alapján

A szója ma is stratégiai növény, amit jelez, hogy kemény tõzsdei árucikk. Nagyobb arányú termesztésével az évenkénti félmillió tonnát is elérõ fehérjeimport részlegesen kiválthatóvá válna. Fontosságát növeli, hogy a szójából készült ételek egészségesek, emellett a szója kiváló takarmánynövény is.

Nagyon sokféle módon hasznosítható. A mag sok vízben oldódó fehérjét tartalmaz, az aminosavak aránya és mennyisége szintén kedvezõ. Magja könnyen õrölhetõ, jól süthetõ, kellemes ízû, az élelmiszeripari kívánalmaknak megfelel. Fõzelékként való használatát alátámasztja, hogy a mag édes, dió-ízû, a maghéjat azonban célszerû a fogyasztás elõtt eltávolítani. Az étkezési célra elõállított fajták magszíne halvány-sárga, vagy zöld. Lisztjébõl szójahús, -tej, keksz, magjából lecitin állítható elõ. Olaját elsõdlegesen a margarin gyártásához használják, de a bõripar is hasznosítja a bõrök cserzésére. Olaja, mely lassan száradó, a különbözõ hõfokon is állandó rugalmasságú és nem elszínezõdõ, a festékipar alapanyaga. Belõle lakk, kence, zománc- és nyomdafesték készíthetõ. Az egyéb ipari felhasználási területek közül a linóleum, a glicerin, a celluloid, különféle plasztikus anyagok, illetve a szappankészítéshez való hasznosítása emelhetõ ki. Magas lecitintartalmú olaja gyógyászati készítmények alapanyaga.

Az extrahálással, vagy hideg préselés útján nyert magpogácsa értékes takarmány, a tejelõ szarvasmarhák napi adagja azonban az 1 kg-ot ne haladja meg.

Zöldtakarmányként nálunk kevésbé hasznosítják, ekként való értékét azonban megalapozza magas fehérjetartalma, s az, hogy dús, nagy zöldtömeget nevel. Közvetlen etetéshez a virágzás elején szükséges levágni, a növényt borító szõrzet miatt azonban az állatok nem szívesen fogyasztják. Zöldtömegtermése elérheti a 25-30 tonnát is hektáronként. Silózással is tartósítható, a vágás optimális ideje a hüvelyesedésekor van. Vegyes vetésekben – silókukorica közteseként – is termeszthetõ, bár az árnyékolást kevésbé tûri, megnyurgul és a tiszta vetéshez képest jóval kevesebb hüvelyt köt. 26-30% közötti nedvességtartalom mellett magtermése a kukoricával együtt jól tartósítható (CSM-technológia). Legeltethetõ is, viszonylag jó sarjadzóképességgel bír.

Szénaként való felhasználás esetén a csúcsi virágzás idején kell vágni, szénája egyenértékû a lucernáéval. Szalmatermése a magtermés kettõ‑négyszerese. Szalmájának energiaértéke vetekszik a fáéval, így erre a melléktermékek hasznosítása során érdemes lenne több figyelmet fordítani. Szalmája csak alomnak használható.

Magját a benne lévõ, a fehérje hasznosulását gátló un. antinutritív anyagok miatt a takarmányozásra való felhasználás elõtt hõkezelni szükséges. Ez a kezelés többféle módon történhet, a csak néhány pillanatig tartó felmelegítésen kívül fõzéssel, esetleg párolással. Több állatfajjal végzett kísérlet is igazolta, hogy a hõkezelt szójával való hizlalás esetén javult a hús minõsége, jobb az állatok napi testtömeggyarapodása és kedvezõbbé vált a takarmányértékesítés mutatója.

A szója kiváló talajszerkezet-javító, ugyanakkor talajzsaroló növény. A gyökerein élõsködõ, de vele szimbiózisban élõ rizóbium-baktériumok segítségével a talaj szervesanyagkészletét növelõ kultúra. Jól társítható. Elõveteményértékét elsõsorban betakarításának ideje határozza meg. Zölden kaszálva kiváló elõveteménye minden kalászosnak. A korábban érõ fajták után még az õszi kalászosok mindegyike elvethetõ, azonban már az évjárat határozza meg azt, hogy utána milyen minõségû talajmunkát lehet végezni. A szója ugyanis a rendelkezésére álló talajszelvényt szinte teljes mértékben átszövi fejlett gyökérzetével, ezáltal kiválóan hasznosítja annak tápanyag- és vízkészletét. Így száraz idõjárás esetén csak többszöri tárcsás talajelõkészítéssel lehet jó minõségû vetõágyat készíteni az utána következõ kalászosoknak. A késõérésû fajták elõveteményértékének megítélése is nagyban függ az elõzõekben említettektõl, így kellõ elõrelátással praktikusabb e fajták után már tavasszal vetendõ kultúrát a vetésszerkezet kialakításakor számításba venni.

Az utóbbi években jelentõs mértékben csökkent a pillangósokkal bevetett terület nagysága. Termesztésének nagyobb arányú fejlesztését indokolja az is, hogy vele kedvezõbb vetésváltási rendszer alakítható ki. Bikultúrában termesztve, mint már a korábbiakban is volt róla szó a kukorica váltónövénye lehetne, elõsegítve ezáltal a kukorica veszedelmes kártevõje, a kukoricabogár elleni preventív – vetésváltáson alapuló – védekezés lehetõségének kialakítását. A vetésváltásban való nagyobb részvételével így biztosítani lehetne a 70% feletti gabonaarány (kalászos és kukorica együttesen) fellazítását. Természetes N-megkötése révén a talajok tápelemmérlege javítható, az általa megkötött - egyes irodalmi források szerint a 60-70 kg-ot is elérõ nitrogénnel.

A szója a kettõstermesztésbe és köztestermesztés feltételrendszerébe is könnyen beilleszthetõ. Jól társítható növény, vethetõ a már említett kukoricával, de napraforgóval is. Zöldtrágyaként nálunk ritkán használják.

A termesztés feltételrendszerét megalapozó tényezõk (biológiai: fajta, ökológiai: éghajlati, talajadottságok, termesztéstechnológiai - agrotechnikai, ökonómiai) közül ezúttal csak az elsõvel foglalkozom.

A fajtaellátottság – a bevetett terület nagyságát alapul véve – nagyon jónak minõsíthetõ. Az államilag elismert fajták száma a 2004. évi „Nemzeti Fajtajegyzék” szerint 38, melyek 4 éréscsoportba (4 igen korai érésû, 12 korai érésû, 20 középérésû, 2 kései érésû) tartoznak. E fajták közül 22 hazai nemesítésû, 16 honosított. Törlésre került a Borza és a CM-048 fajta, míg újonnan került állami elismerésre az Amphor, az Ika, a Lambton, a Meli és a PR 9901 jelû fajta. A fajták zöld- és maghozamai elsõdlegesen a tenyészidõ hosszától függnek, annak növekedésével egyenes arányosságban nõ a termõképességük. Vizsgálataink alapján az is megállapítható, hogy még a legnagyobb terméseket adó kései állománycsoportba tartozó fajták is eredményesen termeszthetõk hazai viszonyaink közepette.

A fajták éréscsoport szerinti besorolását az elismerés éve és a fajta származási helye szerinti megjelölésével a következõkben ismertetem:

1. Legkoraibb érésûek: Boróka (2001 HU), PR 9901 (2004 CA), Amphor (2004, FR), Lambton (2004 CA).

2. Korai érésûek: Evans (1978 US), I. Sz. 15 (1980 HU), Mc Call (1984 US), Bólyi 44 (1989 HU), Borostyán (1991 HU), Panther (1991 CA), Kurca (1992 HU), Réka (1993 HU), Tarna (1994 HU), Primor (1995 F), Korada (2001 CA), Meli (2004 HU).

3. Középérésûek: Eszter (1983 HU), BS 31 (1984 HU), Crusader (1987 CA), Bólyi 56 (1988 HU), Chandor (1989 F), Bólyi 45 (1990 HU), Ámor (1992 HU), Karola (1992 US), Otilia (1992 HU), Stefi (1993 HU), Flóra (1993 HU), Dávodi 2016 (1993 YU), Anita 66 (1994 YU), Elvira (1995 HU), Bóbita (2001 HU), Krisztina (2001 HU), Alisa (2002 YU), Etelka (2002 HU), Bács Kun (2002 HU), IKA (2004 HU).

4. Késõi érésûek: Drina (1989 YU), Zsuzsanna (1995 HU).

A fajtától elvárható legfontosabb értékmérõ tulajdonságok a

• nagy magtermõképesség;

• nagy zöldhozam;

• jó termésbiztonság;

• megfelelõ ökostabilitás;

• betegségekkel és kártevõkkel szembeni ellenállóság;

• jó állóképesség;

• a betakarítást befolyásoló alsó hüvelyszint magasság;

• pergésmentesség;

• nagy fehérje- és olajtartalom

• nagy fehérje- és olajtermés.

Egy-egy termesztési körzetbe, vagy egy adott táblába vetendõ fajta kiválasztásához az évente kiadásra kerülõ „Leíró fajtajegyzék”, vagy a nemesítõ helyek által kiadott tájékoztatók adnak megfelelõ információt. A fajtamegválasztás a követendõ agrotechnikai beavatkozások szükségességét is befolyásolja, s csak a fajta igényének ismeretében lehet dönteni arról, hogy mikor, mekkora csíraszámmal és mekkora ezermagtömegû vetõmagból mennyit vessünk. Érdemes a technológia összeállításánál arra is figyelemmel lenni, hogy milyen a fajta betegségekkel szembeni ellenállóképessége, a vegyszerérzékenysége, az öntözésreakciója, tenyészidõ- és tápanyagszükséglete.

A szója a borsónál sokkal igényesebb kultúra, ami a talajjal, a tápanyagellátottsággal és a vízzel szembeni fokozottabb igényessége tekintetében egyaránt megmutatkozik.

Felhasznált irodalom

Kurnik E. ‑ Szabó L.: 1987. A szója. Kultúrflóra 58. Akad. Kiadó Bp. 243.