MENÜ

Gyepterületek ápolása, trágyázása

Oldalszám: 68
Makai Péter Sándor, Dr. habil. Dr. h. c. Makai Sándor 2014.06.18.

A gyep nem más, mint a különbözõ évelõ növényfajokból (fûkeverékek, pillangósok és egyéb takarmányozás szempontjából értékes növényfajok, pl. vadontermõ gyógynövények) létrejött, vagy mesterségesen kialakított növénytársulás, mely a talaj – növény - és a legelõ állat bonyolult egymásra hatása, kölcsönhatása következtében a folyamatos változás állapotában van.

Voisin és Gruber szerint a gyep nemcsak botanikai, növényélettani és növénytermesztési fogalmat jelent, másrészt a legeltetés nemcsak olcsó takarmányozási mód. A gyep növényei és a rajta legeltetett állat összhatása teszi a legelõt jó legelõvé. A legelõ növényzete, a gyep talajában munkálkodó hasznos mikroszervezetek („liliputi szervezetek hatalmas serege munkálja be az alaptrágyát a gyepbe”) és a legelõ állat életközösséget alkotnak, ezek szoros kapcsolatban állnak egymással (Voisin).

A gyepek termõképességének fenntartása, élettartamának kialakítása érdekében végzett beavatkozások, az alkalmazott agrotechnikai eljárások során mindezen törvényszerûségeket figyelembe kell venni. Nem véletlenül mondta Klapp az ismert német gyepkutató, hogy „a gyepgazdálkodás sokkal nagyobb mûvészet, mint a földmûvelés”.

A gyep állateltartó képességét meghatározza az ökológia, szabályozza a technológia és befolyásolja az állatok igénye. Ezért hasznos a természeti tényezõkhöz igazított technológia, amely lehetõvé teszi a kedvezõ hatások érvényesülését és mérsékli, vagy kiiktatja a terméscsökkentõket (Vinczeffy).

A gyepek szakszerû ápolását, okszerû tápanyagellátását, az ezekre irányuló kutatómunkát, a hazai és külföldi kutatók, gyakorlati szakemberek talán a legfontosabb feladatainak tekintik, melyek döntõen meghatározzák a terméshozamot, a termés minõségét, a gyepek élettartamát. Az ápolási munkák elmaradása miatt a gyepterületek gyomosodása, mohásodása tapasztalható, a levegõ és vízhiány miatt a mikrobák tevékenysége lelassul, a tápanyag feltáródási folyamatok csökkennek. E leromlás irányába ható folyamatok alapvetõen megváltoztatják a gyep botanikai összetételét, elsõsorban az értékes fûfajok és pillangósok rovására.

A gyepek ápolásának és az erre a célra kifejlesztett speciális mûvelõ eszközök célja: a gyomok irtása, gyephasználattal járó talajtömörödöttség megszüntetése, a csapadék azonnali és veszteségmentes befogadásának, tárolásának biztosítása, a talaj szellõzésének, víz-levegõ arányának növelése, a gyepnövényzet mélyebb rétegekbe való legyökerezésének elõsegítése (szárazságtûrõ képesség fokozása), a tápanyag-, víz- és hõgazdálkodás javításával a terméshozam növelése. A mûvelõ eszközök közvetett hatása is fontos.

Az újtelepítésû és a már beállt többéves gyepek ápolását az eltérõ sajátosságaik miatt, külön szeretnénk ismertetni. E publikáció keretében elsõsorban a legelõk termõképességének fenntartását célzó ápolási munkákra térünk ki. Fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy a mûvelõ eszközök használata „nyirkos” talajállapotban történjen. A túl nedves, vagy túl száraz talajállapot mellet nem érjük el a kívánt célt, sõt a gyepnemez sérülése is nagyobb mértékû lehet.

Az új õszi telepítésû legelõk tavaszi ápolási munkái közül elsõként a réthenger szerepét emelnénk ki, mely kiválóan alkalmas a felfagyások és a talajegyenetlenségek megszüntetésére. A tavasszal kelõ, a gyepállományt túlnõtt gyomnövények irtása 10-12 cm magasságban megemelt fûkaszával történhet. A lekaszált gyomokat a területrõl el kell távolítani, mert alatta a fiatal gyepnövények kipusztulnak.

Az elsõ növedék lekaszálása után (szenázsnak, vagy szénává történõ tartósítást követõen) ismét réthengert alkalmazzunk. Ezt az elsõ évben minden kaszálás után célszerû megismételni. Célja a legelõterület elõkészítése a következõ évi legeltetésre. Azokon a területeken, ahol nincs mód, un. váltott, legelõ - kaszáló hasznosításra (pl. természetes kaszálóknál), a réthenger használata elõsegíti az értékes aljfüvek megmaradását a gyeptársulásban.

A beállt, több éve telepített legelõk, természetes gyeptársulások ápolása, a gyepavar eltávolítására, a felfagyott gyepek hengerezésére, a talaj tömörödöttségének és a felszíni egyenetlenségek megszüntetésére, a trágyalepények szétteregetésére, a tápanyagok valamint a természetes csapadék talajba juttatásának elõsegítésére, a tisztító kaszálások elvégzésére irányul. A gyepek ápolására használt speciális gépekkel e mûveleteket úgy kell elvégezni, hogy a gyepállomány lehetõség szerint ne károsodjon.

A gyepavar eltávolítására, a felszíni egyenetlenségek elmunkálására gyepboronát alkalmazzunk. E mûvelõ eszköz sajátossága, hogy mindkét oldalán Y alakú csuklós tagokból és ezeket összekapcsoló láncszemekbõl áll. A borona egyik oldalán hosszabb vésõ alakú fogak találhatók, mely alkalmassá teszi a gyepszõnyeg szellõztetésére, a tápanyagok talajba juttatására. A különbözõ kivitelben (háló, csuklós, rugós) készült boronák jól idomulnak a gyepfelszínhez. A gyepboronát kora tavasszal a vegetáció megindulásakor kötött talajokon elsõ mûvelõ eszközként használhatjuk, laza talajokon ellenben tapasztalataink szerint, elõtte célszerû réthengert járatni. A legeltetést követõen a rétboronák alkalmasak a trágyalepények szétterítésére, a bujafoltok kialakulásának megakadályozására, a friss vakondtúrások elmunkálására, valamint a tisztító kaszálást követõen, a szervesanyag maradványok eltávolítására.

A rétszellõztetõ késes henger (RKH) a tömõdött és taposott gyepek szellõztetésére, víz-és hõgazdálkodási viszonyok javítására szolgál. A hegyes vésõ alakú kések (11-12 db/m2) talajtól függõen a gyep felsõ 5-8 cm-es rétegében fejtik ki hatásukat. Használata legeltetés után és a gyepek õszi beteleltetése elõtt indokolt, de mûtrágyák és meszezõ anyagok kijuttatása elõtt, valamint felülvetések elõkészítésére is elõnyös.

A gyep talaj levegõ arányának növelése elõsegíti a káros kén- és szerves vegyületek oxidációját, kedvezõ feltételeket teremtve a hasznos élõszervezeteknek elõsegíti a szerves anyagok mineralizációját.

A talajlazítók több típusát alkalmazhatjuk gyepen (középmély 300-400mm, mélylazítók 600-700 mm). Legfontosabb szerepüket a gyepek termõképességének fenntartásában, az alábbiakban foglalhatjuk össze: javul a gyeptalajok vízgazdálkodása, jelentõsen változik a gyep gyökérzetének szintenkénti viszonylagos mennyisége, kedvezõ botanikai összetételû gyepállományt alakíthatunk ki, csökken az erózió veszélye, jelentõsen javítja a talajok biológiai életét, a tápanyagok felvételét, megakadályozza a mohásodás kialakulását. Az altalajlazítók hatása a terméshozamra a második és harmadik termõ évben mutatkozik. 15-20 % többlettermés érhetõ el. Az altalajlazítást célszerû telepítés elõtt elvégezni. Mélylazítást 5-6 évenként, középmély lazítást (fenntartó lazítás) 3-4 évenként célszerû elvégezni.

Tisztító kaszálást az állatok által le nem legelt, a területen hagyott növények eltávolítására, a vegetációs idõben a legeltetés befejezése után célszerû elvégezni.

A gyepek ápolása, mûvelése során végzett beavatkozások eredménye sok esetben nem azonnal jelentkezik, ugyanakkor tartós hatású. Az itt elkövetett hibák korrigálása hosszú idõt és többletköltséget igényel. Egy adott termõhelyen kialakult, vagy az általunk kialakított optimális gyeptársulás fenntartása, termõképességének növelése nem egyszerû feladat, az elméleti ismereteken felül nagy gyakorlati tapasztalatot igényel.

A gyepek trágyázásának irányelvei különböznek a szántóföldi kultúrákétól. A gyepnövények sajátossága, hogy a gyökérzet - melyben a tartaléktápanyagok felhalmozódása történik - 92% a talaj felsõ 10-15 cm rétegében helyezkedik el. A gyeptársulás különbözõ növényfajokból áll (pázsitfüvek, pillangósok, egyéb növények), melyek eltérõ tápanyagigényét a trágyázás, a trágyaféleségek megválasztásánál figyelembe kell venni. Trágyázással nemcsak a terméshozamot, annak beltartalmi értékeit befolyásolhatjuk, de jelentõsen megváltoztathatjuk a gyeptársulás botanikai összetételét is. Közismert, hogy a nitrogén trágyák elsõsorban a pázsitfûfélék terméshozamát, annak minõségét, a foszfor- és kálium trágyázás a pillangósok fejlõdését segítik, de befolyásolják télállóságukat is.

Mivel a gyep területét állandó növényzet borítja, szerves trágyák közül elsõsorban a hígtrágyák használata terjedt el. Korábban végzett híg sertéstrágya öntözési kísérleteink során kedvezõ változásokat tapasztaltunk az õsgyep állomány botanikai összetételében a pillangós komponensek javára. A 20 mm híg sertéstrágya kijuttatását követõen 20 mm lemosó öntözést alkalmaztunk intenzív szakaszváltó legelõn.

A gyepek trágyázásában legnagyobb jelentõséggel a mûtrágyák és azok különbözõ formái bírnak. Ezek kijuttatása a talajfelszínre, a növényzetre (levéltrágyázás) a növények táplálóanyag igényének megfelelõen több részletben történik. A számtalan hazai- és külföldi mûtrágyázási kísérletek eredményeibõl nagyon nehéz közös és általánosan alkalmazható következtetéseket levonni. A mûtrágyázás hatékonyságát az ökológiai viszonyok, a növényállomány faji összetétele, a kijuttatás ideje, stb. nagymértékben befolyásolják. A tápanyagpótlásnál irányelvként fogadjuk el a 100kg széna elõállításához szükséges hatóanyagok mennyiségét, melyet a legtöbb szakirodalom 3,0 kg nitrogén, 0,7 kg kálium, 1,4 kg foszfor , összességében 5,1kg vegyes hatóanyagban határoz meg. Alapelvnek tekintjük, hogy a foszfor és kálium mûtrágyákat alaptrágyaként õsszel, a nitrogén trágyákat tavasszal és a vegetáció során adagtól függõen több részletben juttatjuk ki.

 Nagy adagú N mûtrágyázás esetén különösen fontos a mikroelem trágyák különbözõ formáinak egyidejû kijuttatása.

A pillangósok gyökérgümõin élõ baktériumok megkötik a levegõ nitrogénjét a talajban. A füvek részére e módon juttatott nitrogén közvetlenül hasznosul. Különösen értékes számunkra a fehérhere, melynek megtartására a gyeptársulásban nagyobb adagú mûtrágyahasználat mellett is törekedni kell.

Újabban kedvezõ eredményeket értek el a különbözõ környezetkímélõ, a tápanyagok feltáródását elõsegítõ baktériumok, természetes hozamfokozók alkalmazásával.