A hazai birtokszerkezet várható változásai

A 2000. évi összeírás alapján megállapítható, hogy mezõgazdaságunk üzemi struktúrájának fõ jellegzetessége, hogy „kétpólusú”-vá vált. Az egyik oldalon a nagyon nagy számú, de viszonylag csekély gazdasági súlyú törpegazdaságok állnak. A másik oldalon a jelentõs termelést produkáló, nagyméretû társas vállalkozások vannak. A két pólus között elhelyezkedõ már jövedelmezõ családi gazdaságok száma nagyon kevés. Miközben egész Európában lassú, de folyamatos birtokkoncentráció megy végbe, nálunk a rendszerváltást követõen a szétaprózódási folyamat újra megindult (Darabos Éva – Pfau Ernõ – Maier, Petra, 2003).
Napjainkra a helyzet annyiban változott, hogy a földhasználati koncentráció és dekoncentráció egyszerre van jelen, mint ezt az alább,i a táblázatból is jól látható, és ez a folyamat még egy ideig nem változik, mivel a termelõk reagálnak a gazdálkodási környezet változásaira és ezen változások folyamatosan alakítják a körülményeket, amikhez a „talpon maradás” érdekében igazodniuk kell.
A magyarországi tulajdonosi szerkezetben a 10 ha alatti birtokok dominálnak. A gazdaságok átlagos birtokmérete 5 hektár (4,8 ha), az Európai Unióban található ezzel szemben 19 hektár. A mezõgazdasági termelés során lényeges, hogy a termelõknek megfelelõ földmennyiség álljon rendelkezésére. Ugyan a tulajdoni arányokat megvizsgálva az egyéni gazdák (88%) túlsúlyával találkozhatunk, de a termõterület felhasználásában az egyéni gazdák és gazdasági társaságok már közel egyenlõk. Ez következik abból, hogy a gazdasági társaságok haszonbérlik a földet a magánszemélyektõl, akik nem akarják, vagy nem tudják a földet mûvelni. Így, egyrészt sikerül a gazdasági társaságoknak a mûveléshez szükséges földterületet megszerezni bérletként, másrészt az egyéni gazdák pár hektáros területeinek mûvelése is megoldott (Gyuris, 2004).
A földmûveléshez, tehát lehet a földet tulajdonolni, de bérelni is. Mindkét megoldásnak megvannak az elõnyei. A magánszemély – családi gazdaság – egyrészt vehet földet, ha nincs elegendõ pénze, bérelheti a földet. A magánszemély tulajdonolhat és bérelhet egyszerre, ami szintén növelheti a rendelkezésére álló földterületet. A bérlet egyik fõ pozitívuma, hogy olcsóbb a föld megvételénél. Összegezve a statisztikai adatokat megfigyelhetjük, hogy az összes földterület 60%-át használja egyéni gazda és a 40%-át  használja szövetkezet vagy gazdasági társaság.

Az optimális üzemnagyság
Az üzemi méret közgazdaságilag összetett kategória. Egyszerûen meghatározható a méret akkor, ha az üzem csak egy adott növényt termeszt, vagy csak egy 1 állatfajt tart. A mezõgazdaságban azonban általános a több termékre szakosodott üzem. Ilyenkor a termelési tényezõk (pl. terület) mennyiségét szokták közölni. Ezek azonban könnyû kiszámíthatóságuk mellett nem alkalmasak a valós üzemi méret jellemzésére (Szûcs, 2003).
Az üzemméret kapcsán kiemelten fontos foglalkozni az optimális üzemnagyság problémakörével. Egy adott mezõgazdasági üzem akkor éri el az optimális nagyságot, ha az üzem nyereségkapacitása elérte a maximumot. Pénzben kifejezve: ha a határhozam és a határköltség egyensúlyban van, praktikusan, ha egy termék pótlólagos egységének az ára megegyezik annak pótlólagos költségével. Az optimális üzemnagyság adott termékárak mellett a költség viselkedésétõl függ (Szûcs, 2003, a).
A mindenkori politikának is függvénye az optimális üzemnagyság. Ez fõleg abból ered, hogy az adott és a hosszabb távon optimális struktúra között nagy lehet a különbség és az optimum szüntelenül változik (mûszaki haladás, ár költségviszonyok miatt), továbbá az üzemnagyság alkalmazkodásának gyakorlatban jelentõs akadályai (munkaerõ, tõkehiány, földterület stb.) vannak (Szûcs, 2003, a).
Nagyon fontos meghatározni az életképes üzem minimális méretét is. Erre végzett számításokat Dorgai L.–Stauder M.–Kovács G.–Tóth E. –Varga Gy. forintra átszámított EU kritériumok alapján. Számításaik szerint a kisméretû kategóriát mintegy 40 ha búza vagy 43 ha kukorica, 7,5 ha alma, 16 ha borszõlõ termesztéssel vagy 15 tehén tartásával, 179 sertés hízlalásával lehet magyar viszonyok között elérni. Ugyanezek a számok nagyméretû kritériumnál a következõk: 416 ha, 424 ha, 187 ha, 388 ha, 378 db, 4475 db. Ha megvizsgáljuk, hogy az életképes üzem minimális mérete mekkora az EU egyes tagországaiban, megállapíthatjuk, hogy vélelmezhetõen 6–8 ezer egyéni gazdaság érheti el Magyarországon az életképes görög, spanyol, portugál küszöbértéket (Szûcs, 2003).
Emellett arról sem feledkezhetünk meg, hogy az optimális gazdálkodási méret meghatározása adott idõpillanatban, adott helyen és adott gazdálkodási viszonyok között értelmezhetõ így ezek változása nagyban meghatározza az eredményességet, így inkább csak iránymutatásul szolgálhat. Még hazánkban is nagy a szórása a különbözõ méréseknek pedig nagy területi távolságok igazán nem befolyásolják azt, de ezen „csekély” távolságokon is (EU-s léptékben) nagyok a területi különbségekbõl fakadó mind árutermelõ, mind keresleti oldalon megjelenõ eltérések.

Az üzemi struktúra lehetséges jövõbeni változása
A hazai és a nemzetközi tendenciákat és hatótényezõket is figyelembe véve az üzemi és birtokszerkezet jövõbeni alakulására a következõ fõ irányok lesznek jellemzõek:

• A birtok és üzemi struktúra lassú ütemben, de jelentõs állami beavatkozással fog alakulni. Ez feltételezi a falun élõk életkörülményeinek elsõdleges szem elõtt tartását;
• A nagy, tõkés típusú mezõgazdasági vállalkozások kialakulásának kevés az esélye, mert nem fér bele a már beindult, jelenlegi középgazdaságok rendszerébe;
• A közepes méretû (50–150 ha) családi gazdaságok fogják képezni a jövõben a mezõgazdasági termelés gerincét. (A magyar falvakban a családok szorgalma és akarata hihetetlen felhajtóerõt jelent. Gondoljunk az 1945–1960-as évek parasztjainak a lelkületére. Bár sok kudarc érte napjainkban a mezõgazdasági termelésre vállalkozó családokat, a gazdálkodók mégsem mondtak le végleg a termelésrõl és reménykednek a jövedelmezõségi helyzet javulásában (Szûcs, 2003, a).

Azokban a térségekben – fõleg a halmozottan hátrányos területeken – ahol sem munkaalkalom, sem eszköz nincs az ott lakók kezében, várhatóan a nagyobb családi vállalkozások, vagy bérmunkára alapozott vállalkozások lesznek a meghatározók, mintegy 300–600 ha-os üzemi méretekkel (Szûcs, 2003, a).
A jelenlegi szövetkezeti gazdaságok és társas vállalkozások várhatóan a gazdaságuk stabilitásának megerõsítésére törekszenek, kevésbé foglalkoznak a területi méret növelésével.
A birtok- és üzemi viszonyok rendezésére az egész országra kiterjedõ programot kell beindítani. E nélkül egyáltalán nem lehet a földkérdésben elõrelépni. Ennek eszköze a Nemzeti Földalap intézményrendszerének hatékony mûködése.

Következtetéseink
Ahhoz, hogy Magyarország az Európai Unióban fel tudja venni a versenyt a többi nyugat-európai országgal, szükséges az ágazat megfelelõ profittermelésének a biztosítása, melynek egyik akadálya a szétaprózódott tulajdoni viszonyok.
Hatályos EU jogszabályok által elõírt kötelezettségünk, hogy bizonyos mezõgazdasághoz kapcsolódó vidékfejlesztési támogatások (mezõgazdasági beruházások támogatása, fiatal gazdálkodók pályakezdési támogatása) felhasználhatósága érdekében meghatározzuk a gazdaságilag életképes üzem kritériumait. Mivel az EU-ban a fejlesztési (modernizációs) támogatásokat elsõsorban azokba az üzemekbe irányítják, amelyek hosszabb távon is mûködõképes árutermelõ gazdaságok lehetnek (Dorgai, 2003).
A gazdálkodási és társadalmi környezet folyamatos változásai új és új kihívások elé állítják a mezõgazdasággal foglalkozókat és ezen változások folyamatosan alakítják a körülményeket, amikhez a „talpon maradás” érdekében igazodni kell az optimális földhasználati méret kialakításával is, így megállapítható az is, hogy az életképesség nagyrészt a gazdálkodók rugalmasságától fog függni.

Felhasznált irodalom:
Darabos Éva–Pfau Ernõ–Maier, Petra (2003): A mezõgazdasági üzemek szerkezete Németországban és Magyarországon. Agrárgazdaság, vidékfejlesztés és agrárinformatika az évezred küszöbén (AVA) konferencia elõadás április 1–2. CD kiadvány 1–9. o.
Dorgai László (2003): A gazdaságilag életképes üzem kritériumai és alkalmazásuk következményei Magyarországon. Agrárgazdaság, vidékfejlesztés és agrárinformatika az évezred küszöbén (AVA) konferencia elõadás április 1–2. CD kiadvány 1-10.o.
Dorgai L.–Stauder M.–Kovács G.–Tóth E.–Varga Gy. (1999): Mezõgazdaságunk üzemi rendszere az EU-tapasztalataink tükrében. Agrárgazdasági Tanulmányok AKII. 1999. 8. sz.
Gyuris Árpád (2004): A racionális birtokméret kialakításának jogi eszközei a Földtörvényben. IX. Nemzetközi Agrárökonómiai Tudományos Napok konferencia elõadás március 25–26. Gyöngyös CD kiadvány 1–6. o.
Szûcs István (szerk.) (2003): Birtokméret és mérethatékonyság. Agroinform Kiadó, Budapest 61–72.o.
Szûcs István (2003, a): A mezõgazdaságunk nemzetközi versenyképessége szervezési, piaci, regionális és környezeti tényezõi vizsgálatának módszere. Agrárgazdaság, vidékfejlesztés és agrárinformatika az évezred küszöbén (AVA) konferencia elõadás április 1–2. CD kiadvány 3–4. o.