Az idei évben nagyon változóan alakultak a napraforgó termések. Voltak területek, ahol a tavalyi évhez hasonló termésátlagok alakultak és voltak olyan területek amelyek elmaradtak a tavalyi év jó termésétõl.
Ennek a terméskiesésnek az egyik fontos okozója az idei év csapadékos idõjárására vezethetõ vissza. Az idei év idõjárását jellemzi, hogy a nyári hónapokban sokéves hõmérsékleti és csapadékrekordok dõltek meg. Július végén, a jó egy hétig tartó hõségben 38–40 fokot is mértek, utána néhány héttel késõbb pedig mindössze 8–10 fokot ért el a hõmérséklet napközben. Sok helyen a július-augusztusi csapadék mennyisége meghaladta a 300 mm-t és a tenyészidõszakban is jóval 600 mm felett volt. Ezek a természeti hatások próbára tették úgy a napraforgó fajták ellenálló és termõképességet, mint a termelõk növényvédelmi és gyakorlati ismeretét.
Bár az idei OMMI fajtakísérletek eredményei még nem kerültek nyilvánosságra, és most még üzemi kísérleteink eredményeirõl sincsenek végleges eredményeink, de a meglévõ eredmények és a termelõk véleménye, elégedettsége alapján bátran kijelenthetjük: a KWS napraforgók kiállták az idei év szélsõséges megpróbáltatásait!
A BAROLO RM ismét megbízhatóan, a legjobb hibridekkel azonos termésszinten teljesített, a TUSCANIA RM kiemelkedõ betegség-ellenállóságával és magas termésével hívta fel magára a figyelmet. A HELIASOL RM továbbra is a rosszabb adottságú termõhelyek és a költségtakarékos technológiák stabil, megbízható fajtájaként teljesített, ahogy a piaci bevezetés elsõ évében a TELLIA RM is kimagasló termésátlagokkal és rendkívül egészséges állományokkal mutatkozott be!
A KWS kínálatának érésidõ szerint legkorábbi fajtája a TUSCANIA RM. A hibrid a korai éréscsoport elején érik, középmagas, rendkívül tetszetõs, dekoratív növényeivel a legszebb napraforgók egyike. Nagy termõképesség jellemzi, magas olajtartalommal párosulva (általában 50–52%). Mind az öt Magyarországon vizsgált peronoszpóra rasszal szemben ellenálló, kimagasló Diaporthe és Sclerotinia (szár és tányér) toleranciáját idén meggyõzõen bizonyította. A TUSCANIA RM-et a jobb adottságú termõhelyekre ajánljuk, nagyfokú alkalmazkodó képességével stabil termést biztosít minden évjáratban. 2004-ben az OMMI államilag elismert fajták kísérletében 102,7%-kal a legjobb eredményt elért napraforgó fajták között volt megtalálható. Tavaly üzemi kísérleteinkben 40 hely átlagában 3,33 t/ha hozamot adott 50,3% olajtartalom mellett.
A TUSCANIA RM-et érésidõben követõ HELIASOL RM már évek óta és 2005-ben ismét bizonyította kiemelkedõ és megbízható terméspotenciálját, magas, stabil olajtartalmát és átlagon felüli alkalmazkodó képességét. A messzirõl is felismerhetõ, kifejezetten alacsony, szilárd szárú növények kiváló kórtani értékekkel rendelkeznek. Teljes körû peronoszpóra rezisztenciája mellett átlagon felüli Diaporthe (Phomopsis) és Sclerotinia toleranciát mutat. Az IKR napraforgó kísérleteiben tavaly a BAROLO RM után 110,5%-kal (3,34 t/ha, 51% olajtartalom) a korai éréscsoport harmadik hibridje lett. Kiváló alkalmazkodó képessége miatt a gyengébb adottságú termõhelyekre ajánljuk leginkább, ahol kiemelkedõ terméshozamra képes.
A BAROLO RM, a Barolo teljes körû peronoszpóra rezisztenciával rendelkezõ változata igazi csúcshibrid, a mai magyar napraforgó fajtakínálat egyik legjobbja! A kórtanilag igen problémás 2005. évben is stabilan, meggyõzõen magas hozamokat produkált!
A BAROLO RM a korai éréscsoport végén érõ középmagas hibrid, közepesen magas olajtartalom mellett igen nagy termõképességével magas olajtermést biztosít. 2004-ben 106,3%-kal a második helyet érte el az OMMI államilag elismert fajták korai éréscsoportjában, ezen kívül az IKR nagyparcellás kísérleteiben 114,4%-kal 7 hely átlagában szintén a második helyet érte el. A KWS üzemi kísérleteiben 43 hely átlagában 3,68 t/ha terméssel messze az országos átlag felett teljesített! A BAROLO RM nemcsak a legnagyobb termõképességû KWS napraforgó, hanem nektártermelése is a legmagasabb: a méhészek számára is jó üzlet!
Idén mutatkozott be francia társ anyacégünk az RAGT egy új, ígéretes hibridje, a TELLIA RM, amely minden Magyarországon vizsgált peronoszpóra rasszal szemben ellenálló, kiemelkedõen egészséges, igen magas olajtartalmú (akár 52–53%-ot is elérhet). A TELLIA RM a jó adottságokkal rendelkezõ, intenzíven gazdálkodó, magas olajtartalmú napraforgót keresõ termelõknek ajánlható. A nagy terméshez igen jó éréskori vízleadás párosul, ami jelentõsen csökkenti a szárítási költségeket, kedvezõ idõjárás esetén akár a deszikkálás is elhagyható! A hatalmas tányérokat a középmagas, erõs szár stabilan tartja, amely igen jó Sclerotinia toleranciával rendelkezik, idén országszerte a fajtasorok legegészségesebb hibridjei között találhatták meg!
Remélem fajtáink rövid leírása azoknak is felkeltette érdeklõdését, akik eddig nem találkoztak vele. Hibridjeink most is bizonyítottak! Próbálja ki és engedje hogy Önnél is bizonyíthassunk!
Sipos Géza területi képviselõ
Jász-Nagykun-Szolnok és Heves megye
KWS RAGT HYBRID KFT.
Tel.: 06 (20) 3774 710
eMail: [email protected]