Tavaszi árpa minõségorientált termesztése

Ezek a speciális minõségi tulajdonságok a fajta, az agrotechnika és az ökológia által alapvetõen befolyásoltak, biztosításuk jelentõs szakmai felkészültséget és termesztõi fegyelmet igényel.

A tavaszi árpa a búza után a második legnagyobb területen termesztett kalászosunk, de évenkénti területét az elõzõ év sikeressége vagy sikertelensége jelentõsen befolyásolhatja. Területe a 90-es évek elején jelentõsen meghaladta a 200 ezer ha-t, mai vetésterülete 150–180 ezer ha között változik (1. táblázat). Az árpa az emberiség legrégebbi termesztett növényei közé tartozik és a sörkészítés is a történelmi idõkre nyúlik vissza. Mai termesztési célja elsõsorban a sörgyártás, mivel a söripar biztos piacokkal rendelkezõ stabil és fizetõképes felvásárló. A söripar minõségi igényei szigorúak és speciálisak. A malátagyártás céljára termesztett árpának tulajdonképpen a csírázás, tisztaság, nedvességtartalom, szemméret, kiegyenlítettség, egészség stb. szempontjából a vetõmag minõségûnek kell lennie, de emellett a söripar egyéb minõségi igényeit is ki kell elégítenie. Ezek a speciális minõségi tulajdonságok a fajta, az agrotechnika és az ökológia által alapvetõen befolyásoltak, biztosításuk jelentõs szakmai felkészültséget és termesztõi fegyelmet igényel.

A sörgyártás céljára nem megfelelõ árpát a söripar nem veszi át, az a továbbiakban csak takarmányként értékesíthetõ és így a termelõ számára jóval kisebb nyereséget hozhat. Ezért sörárpát termeszteni csak maximális hozzáállással szabad, ha a termesztési cél elérése bizonytalan, célszerûbb más célú, nagyobb terméspotenciállal rendelkezõ fajtát vagy más fajt választani.

Az eredményes sörárpatermesztést a fajta, a termõhely és az agrotechnika helyes megválasztása alapvetõen befolyásolja. Ezek megválasztásában a termelõ döntési helyzetben van, azonban a klíma esetleges negatív hatásait csak korlátozottan tudjuk módosítani.

Környezeti igény, termõhely

A sörárpa környezeti igényét általában a hûvösebb csapadékos tavasz és nyárelõ jellemzi, de kezdeti fejlõdéséhez kora tavasszal az átlagosnál melegebb idõjárás ideális. Talajigénye: középkötött, mélyrétegû, jobb humusz- és mészellátottságú, semleges körüli pH-jú mezõségi vagy erdõtalajok, melyek könnyen felvehetõ tápanyagokat kielégítõ mennyiségben tartalmaznak. Savanyú talajok javítás nélkül kevéssé alkalmasak a termesztésre, mert rajtuk romlik a bél–héj arány.

Hazánk kontinentálisba hajló éghajlatával az európai sörárpa termesztési körzet déli határain terül el, ezért egyes években lehetetlen a szabványnak megfelelõ minõségû sörárpát elõállítani. Ilyenkor a söripar kisebb engedményeket tehet, mely leginkább a szem nagyobb fehérjetartalmára vonatkozik, de erre nem szabad építeni. Az ország kis területe ellenére jelentõs klimatikus eltérések vannak, melyek meghatározták a sörárpatermesztõ körzetek kialakulását. Két nagy hagyományos körzetünk Észak- és Nyugat-Magyarországon helyezkedik el.

É-magyarországi termõhely: Salgótarján, Hatvan, Gyöngyös, Füzesabony, Tiszafüred, Mezõnyárád, Miskolc, Szarvas, Sátoraljaújhely vonal, ill. az ettõl északra fekvõ területek.

Ny-Magyarország: Sopron és környéke, Rába völgye, illetve Vas megye, Gyõr-Sopron megye nyugati része, Zala megye. Az ideális területeken kívül nagyobb minõségi kockázattal sok helyen, szinte az ország egész területén termesztenek sörárpát. Ezek között jelentõsek a Tisza völgyében, Jász-Nagykun-Szolnok megyében és Békés megyében fekvõ területeken (1. ábra).

Minõség

A kelés, kezdeti fejlõdés idején a szokásosnál melegebb, a szemkitöltõdés ideje alatt a szokásosnál hûvösebb csapadékos idõjárás az ideális a termés minõsége és mennyisége szempontjából. A nálunk a szemfejlõdés idején gyakran fellépõ meleg és szárazság jelentõsen megemeli a fehérjetartalmat és csökkenti a szemek teltségét, ill. az osztályozottságot. A gabonaszemekbe ugyanis elõször nagyobb arányban a fehérjék épülnek be, a keményítõ csak késõbb következik. A szemkitöltõdés alatt beálló meleg és szárazság hatására a keményítõ beépülése már akadozik, így kisebb, de relatíve magasabb fehérjetartalmú szemek alakulnak ki. Ez a jelenség, ami a kenyérbúza sikértartalmát növeli, a sörárpa minõségét, jelentõsen lerontja (2. ábra). Ha kora tavasszal jóval hidegebb van az átlagosnál, akkor a vontatott kelés és kezdeti fejlõdés miatt a növénynek nincs lehetõsége kellõ bokrosodásra és vegetatív fejlõdésre, ezért kicsi lesz a termés.

A malátaipar a termelõtõl a szabvány (2. táblázat) szerinti, vagy annál szigorúbb minõségi paramétereket és még sok egyéb kedvezõ érzékszervi tulajdonságot kíván meg (vékony, finoman redõzött héj, egészségre és jó minõségre utaló szalmasárga szín és szag).

Ezeken a gyorsan megállapítható minõségi mutatókon felül elsõsorban a következõ vizsgálatok döntik el, hogy egy fajta, illetve tétel mennyire alkalmas és kívánatos a maláta-, illetve söripar részére:

Malátázási veszteség: megmutatja, hogy a szem tömegének hány százaléka marad vissza a csíráztatás után malátaként.

Friabilitás: a maláta porhanyóssága, mely a késõbbi oldhatóságára, feldolgozhatóságára utal.

Extrakt tartalom: a malátából a sörlébe kioldódni képes anyagok (fõleg keményítõ és fehérje) abszolút mennyisége.

Kolbach-szám: jelzi, hogy a maláta fehérjetartalmának hány százaléka tud kioldódni a sörlébe.

Hartong-szám: a maláta összoldékonysága, azaz a 45 °C-on a sörlébe az enzimatikus hatásokra kioldódó extrakt tartalom aránya a lehetséges maximálishoz.

Végerjedés: jelzi, hogy a sörlébe kioldódó extrakt tartalom hány százaléka erjeszthetõ a sörélesztõgombák által.

Viszkozitás: melynek alacsony értéke a jó oldhatóságra és egyéb technológiai és végtermék minõségi paraméterekre ad adatokat

Ha az évjárat megfelelõ, jelentõs lehet a túlkínálat, amikor is az ipar nagyon szigorúan válogat. A fajták összekeverése a maláta minõségét jelentõsen csökkenti. A söriparnak megvannak a vizsgálati módszerei arra, hogy a fajták esetleges összekeveredését kimutassa, melyet a továbbiakban kizáró okként kezel.

Fajtamegválasztás

A két- és hatsoros árpák közül a malátaipar döntõ mértékben a kétsoros árpákat használja. A kétsoros árpánál a kalászpadkánként elhelyezkedõ három egyvirágú kalászka közül csak a középsõ virága termékenyül meg, így – szemben a hatsorossal – a kalászban azonos nagyságú és formájú szemek tudnak kifejlõdni, melyeknek csírázási tulajdonságaik azonosak.

A jó fajták kiválasztása hosszú és nehézkes folyamat, mivel az eltérõ évjáratok hatását is meg kell ismerni nagyszámú minõségi paraméter vonatkozásában. Ezért ha egy fajta megbízhatóan jól teljesít, a malátaipar hosszú ideig ragaszkodik hozzá, nem sokféle, hanem csak néhány bevált fajtát használ szívesen. Termelési szándékunkat ezért egyeztetni kell a felvásárlóval. Az ipar érdekei miatt a fajtaváltás is lassabb és csak indokolt esetben következik be. Jelenleg a Nemzeti Fajtalistán 42 tavaszi sörárpa (és 14 õszi sörárpa szerepel). Ennek ellenére a mai vetésterületet 85 százalék körüli értékben 3 fajta, a Jubilant, a Scarlett és a Pasadena uralja, de a fajtalistán találhatók új, ígéretes fajták is.

Az alkalmas fajtáknak jó termõképességgel, megdõlés- és betegség-ellenálással, valamint kiváló söripari minõségi tulajdonságokkal kell rendelkeznie.

A jó agrotechnikai tulajdonságok elsõsorban a termelõ szempontjából fontosak, de nemcsak ezek, hanem a rosszabb klimatikus feltételek között és szabvány szerinti minõséget produkáló képesség a fontosak. Klimatikus adottságainkból adódóan a fehérjetartalom nálunk jóval nehezebben tartható a kívánt értéken. A fehérje kérdése azonban nem ilyen egyszerû, ugyanis a szem fehérjetartalma szoros kapcsolatban van egyéb olyan tulajdonságokkal is, amelyek a sör végsõ minõségét megadják. Ezen tulajdonságok közül az extrakt tartalmat a fehérjetartalom csökkenése növeli, tehát ezzel a sör minõségének növelése irányába hat. Vannak viszont olyan tulajdonságok, amelyeket a szem fehérjetartalmának csökkenése egyes fajtáknál negatív irányba befolyásol, más fajtáknál viszont nem (ß-glukóz-tartalom, diasztatikus enzimaktivitás). Ez esõsorban a diasztatikus enzimaktivitás esetében fontos. Az új fajták vizsgálata ilyen szempontok szerint is történik.

Kedvezõtlen klimatikus adottságainknak jobban megfelelõ lehetõségként kínálkozik az, hogy egyes nyugat-európai sörgyárakban észak-amerikai típusú söröket (pl. Budweiser) kezdtek el gyártani. Ehhez speciális fajtákra van szükség, mely fajtáknak az átvételi fehérje határértéke 1–1,5%-kal magasabb, mint a hagyományos európai típusú sörök esetében. Az ehhez szükséges maláta-alapanyag megtermelésében hazánk is részt vesz, mely termelési integráció keretében fog megvalósulni. Ez újabb lehetõséget teremt az igényes és vállalkozó szellemû termelõk részére.

Elõvetemények

A sörárpa-minõségi térkép (2004) országos felmérése szerint az elmúlt évben az elõvetemények döntõ mértékben a napraforgó, az õszi búza, õszi káposztarepce, a cukorrépa, a kukorica és a mustár voltak. Ezek közül a cukorrépa a tavaszi sörárpa hagyományosan jó elõvetemé-nyének számít a talaj minõsége és tápanyagtartalma szempontjából. A sörárpa szempontjából még jó elõveteménynek tekinthetõ az õszi káposztarepce, a mustár, a silókukorica, valamint a burgonya, ha nem savanyú a talaja. A napraforgó és õszi búza, valamint a kukorica már kevésbé jó elõveteménynek ítélhetõk. A napraforgó és kukorica hosszú tenyészideje és nagy vízfogyasztása miatt jelentõsen kiszárítja a talajt és sok, viszonylag nehezen bomló szármaradványt hagyhat vissza. A kukorica ezenkívül a fuzáriumfertõzés veszélyét is hordozhatja. Az õszi búza az azonos betegségek miatt nem optimális, de még mindig jobb, mint az árpa maga. Persze a termelõ kénytelen kompromisszumokat kötni, és az elõvetemény hatás az õszi–téli idõjárás függvényében át is értékelõdhet. Igen rossz elõveteménynek minõsülnek viszont a pillangósok és hüvelyesek.

Talajmûvelés

A sörárpatermesztés sikerességét jelentõsen megszabja az idejében történõ vetés és a talaj megfelelõ nedvességellátottsága. Mindkettõt a megfelelõ talajmûveléssel segíthetjük elõ. A tavaszi árpa alá a kora tavaszi növények talajmûvelési rendszerét alkalmazzuk. Korán lekerülõ elõvetemény esetén tarlóhántást és szükség szerint tarlóápolást végzünk a vízmegõrzés, a talaj beérése és a gyomirtás céljából. Az õszi alapmûvelést az elõvetemény, annak szármaradványa és a talajba bedolgozandó alaptrágya szabják meg. Végezhetjük forgatás nélkül lazítóval vagy ekével. A szántás univerzálisabb hatást gyakorol, mert a növényi maradványokat és az alaptrágyákat a talajba forgatja és ideális az õszi–téli csapadék beszivárgása szempontjából is. Általában gyakrabban is áll ez a mûvelõ eszköz a gazdák rendelkezésére. Kora tavaszi vetésû növények esetén alapvetõ, hogy a szántás után még õsszel munkáljuk el a talajt. Ezzel biztosítjuk, hogy tavasszal a talajunk felszíne mindenhol és egyenletesen érje el azt a nedvességi állapotot, ami a gépi munkák megkezdését lehetõvé teszi. Ekkor kombinátorral egy menetben készítsünk magágyat és azonnal vessünk. Célszerû mindig csak akkora területû talajt elõkészíteni, amit aznap el is vetünk, mivel a másnapra maradt talaj felszíne éjjel könnyen visszanedvesedhet. Még jobb, ha olyan vetõgéppel rendelkezünk, amely a vetõágy készítést és a vetést egy menetben képes elvégezni.

Trágyázás

A tavaszi árpát igen rövid tenyészidõ, viszonylag gyenge gyökérzet és ezzel együtt járó rossz tápanyagfeltáró képesség jellemzik. Ennél fogva könnyen felvehetõ tápanyagokra van szüksége, de ugyanakkor a söripar céljára termesztett árpánál a trágyázással meg kell teremteni a minõség és mennyiség kompromisszumát. Fontos a harmonikus, kiegyenlített tápanyagellátás. Sajnos az utóbbi idõben sok gazda anyagi kényszerbõl csak a nitrogénellátottság biztosítására gondol. 1 t terméssel és annak szalmájával 20 kg N-t, 9 kg P2O5-t, 21 kg K2O-t és 8 kg CaO-t vesz fel. Istállótrágyát, annak gyomosító és jelentõs elsõ éves N-hatása miatt ne közvetlenül az árpa, hanem elõveteménye alá adjuk ki. A mûtrágyákat legjobb talajvizsgálaton alapuló szaktanács szerint adagolni. Talajvizsgálat hiányában a tábla elõéletének ismeretében becsülhetjük az adagokat. Igyekezzünk elkerülni a szélsõséges tápanyagarányok kialakulását.

A sörárpa N-ellátása a trágyázásának legnehezebb kérdése. A talaj igen gyenge P- és K-ellátottsága esetén a viszonylag kevés N-trágya is úgy hat, mint egy N-túltrágyázás. A növénynek kielégítõ N-ellátottságra fejlõdésének kezdetén van szüksége, mivel a bokrosodás idején differenciálódik a kalász és ekkor dõl el, hogy potenciálisan hány kalászka fejlõdhet ki. A sörárpa érése körül viszont már csak kevés felvehetõ nitrogénre van szükség, hogy mérsékelt legyen a fehérjebeépülés. Ehhez a sörárpa N-adagját úgy kell kiszámítani, hogy az a virágzás utáni idõszakra fogyjon el a talajból, mivel ekkor már a talaj természetes N-szolgáltatása is jelentõs. A tavaszi N-trágyázás adagjának pontos meghatározáshoz legjobb módszer a talaj kora tavaszi nitrát-N-tartalmának vizsgálata a talaj 0–60 cm-s rétegében (N-min. módszer). A nitrátvizsgálatok alapján adható pontos szaktanácsadás alapján az is elõfordulhat, hogy a N-trágyázás teljesen mellõzhetõ, máskor ennek ellenkezõje, egy, a szokásosnál nagyobb N-dózis kiadása válhat indokolttá. Friss talajvizsgálati adatok híján az elõzõ évek termésszintje, a korábbi istállótrágyázás ideje, az elõvetemény, az õszi N-adag és talajunk humusztartalma alapján becsülhetjük N-trágya vetés elõtti adagját. Annak egy adagban kiadott nagysága a 60 kg/ha mennyiséget lehetõleg ne lépje túl.

A sörárpa foszforfelvétele mintegy fele a nitrogénnek, de a foszfor fontos minõségbefolyásoló tényezõ. A talaj alacsony ellátottsága esetén pótlása nem mellõzhetõ, legalább a legkisebb gazdaságosan kiszórható adagot, adjuk ki.

A kálium fontos minõségjavító tényezõ. Megfelelõ káliumellátottság hatására telt, lisztes, finom pelyvával borított szemek fejlõdnek, jobb lesz a szárazságtûrés és csökken a megdõlés veszélye. A magyarországi talajok többsége korábban káliummal megfelelõen el volt látva, de ma már sok tábla talaja K-hiányos. Ezért a tervezett termés által felvett kálium mennyiségét célszerû õsszel kiadni. Az elõvetemény szalmájának K-tartalma adagcsökkentõ tényezõ.

Vetés

Az az alaptétel, hogy a vetés a szántóföldi növénytermesztés egyik legfontosabb eleme, a sörárpára különösen igaz, mivel legrövidebb tenyészidejû kalászos gabonánk, és így termesztésének eredményességét a vetési hibák fokozottan veszélyeztetik. Alapkövetelmény a talaj jó kultúrállapota, a csávázott, fémzárolt vetõmag használata, a precíz gépbeállítás, a minél korábbi vetés. Mivel az árpa magja már +1 °C fölött csírázásnak indul, a korai vetést a talaj hõmérséklete nem, csak annak nedvessége korlátozza.

A kivetendõ hektáronkénti csíraszám 4,5–5 millió, melynek 10, esetleg 20%-os növelése indokolt lehet, ha a vetés valamely feltétele nem optimális. Bár a tavaszi árpa bokrosodó képessége általában jobb, mint a többi tavaszi gabonáé (zab, búza), mégsem érdemes a bokrosodó képességre hagyatkozva túl ritkán vetni, mert egyenetlen fejlettségû kalászokat kaphatunk, vagy a korai meleg idõjárás miatt a bokrosodás leáll és kisebb lesz a termés. A vetés szokványos mélysége 4–5 cm.

Ápolás

A sörárpa ápolási munkáit az esetleges cserepesedés megszüntetésére és a kelés egyenletességének biztosítására gyûrûshengerléssel kezdhetjük. A legfontosabb ápolási munkának a gyomszabályozás tekinthetõ. Ennek elsõ lépése, hogy lehetõleg olyan táblát válasszunk, amely gyomokkal kevéssé fertõzött. A jelentkezõ gyomok leküzdésére manapság nagyszámú széles hatású készítmény található. A vegyszer kiválasztásánál fontos szempont az ár, valamint az, hogy a hatóanyag ne okozzon a szemben fehérjetartalom-növekedést.

A gombás betegségek elleni védekezés elsõ lépését a csávázás jelenti. A bokrosodástól jelentkezõ levélbetegségek helmintospórium (Dechslera), lisztharmat, törperozsda, valamint a késõbb jelentkezõ fuzárium ellen egyszeri vagy szükség esetén kétszeri fungicides állománykezeléssel védekezhetünk. A permetezéseket célszerû összekapcsolni a gyomirtással. Ha szükséges, a késõi védekezést ne hagyjuk el, mert a kalászos gabonákban általában is, a zászlós levélen-kalászon jelentkezõ betegségek okozzák a legnagyobb mennyiség- és minõségcsökkenést a termésben. A kalászoláskori védekezés kivitelezését nagyban megkönnyítheti a mûvelõutas vetés. A rovarkártevõk közül a legkorábban jelentkezõk (talajlakók, fritlégy, földibolhák) ellen is védekezhetünk megfelelõ csávázással. Ha a talaj igen fertõzött, talajfertõtlenítést kell végeznünk. A késõbb jelentkezõ levélkártevõk közül a legfontosabb a vetésfehérítõ bogár, továbbá a levéltetvek és aknázólegyek kártételével is számolni kell. A vetésfehérítõ bogarak ellen a korai lárvastádium idején kell védekeznünk, hosszú hatástartalmú rovarölõ szerekkel.

Betakarítás, tárolás

A sörárpa betakarítását teljes érés ideje 14–16% nedvességtartalom mellett végezzük. A betakarítás bármely típuson jó minõségû gabonakombájnnal elvégezhetõ. Nagy gondossággal kell viszont a cséplõszerkezetet beállítani, hogy az árpaszemek ne sérülhessenek, mert ez a csírázási százalék csökkenéséhez vezet. Nagyon fontos, hogy az aratás megkezdésével ne késlekedjünk és azt minél rövidebb idõ alatt fejezzük be. A túlérés vagy megázás szintén jelentõs minõségrontó tényezõ. Ha az árpa a kalászban megázik, már ekkor megindulnak a csírázás enzimatikus folyamatai, amelyek után a termény alkalmatlanná válik a söripari felhasználásra. A kombájnról lekerült árpát azonnal elõtisztítani és osztályozni kell, majd tiszta, fertõtlenített raktárban 14%-os nedvességtartalom mellett lehet raktározni. (Ha a tárolási nedvesség elérését az idõjárás nem teszi lehetõvé, szárítani csak alacsony hõmérsékleten (40 °C) lehet. Az árpaszem a betakarítás után csak 1,5–2 hónappal éri el maximális csírázóképességét. A tárolás elején jelentõs a mag természetes légzése, mely hõfejlõdéssel és páraképzõdéssel jár, a mag „megizzad”. Ez utat nyit a gombás fertõzéseknek. Ezért fontos a hûvös, szellõs helyen történõ elhelyezés, a folyamatos ellenõrzés és ha kell, további átforgatás, szellõztetés.

Felhasznált irodalom:

Antal J. (2000): Növénytermesztõk zsebkönyve. Mezõgazda Kiadó, Budapest

Blum Z. (2001): A sörárpafajták malátázási tulajdonságairól.

Gyakorlati Agrofórum 12.3. p. 27–30.

Láng G. (1976): Szántóföldi növénytermesztés, Mg. Kiadó Budapest.

Láng L. et al. (2005): Két irányzat a sörárpatermesztésben, Martonvásár, az MTA Mg-i Kutatóintézetének közleményei XVII. 1. p. 16–17.

Lukács J. (2004): Gabonatermesztésünk EU-s szemmel nézve.

Gyakorlati Agrofórum 15. 11. p. 52–55.

Tápay T.: Sörárpa Minõségi Térkép 2004. Földmûvelésügyi

és Vidékfejlesztési Minisztérium

Tápay T. (1998): Sörárpáról termesztõknek. Gyakorlati Agrofórum IX. évf. 3. p. 13-tól

Tomcsányi A. (1998): Sörárpa agrotechnikai elvek árnyaltan.

Gyakorlati Agrofórum IX. évf. 3. sz. p. 17–20.