MENÜ

A cukorrépa tápanyagellátásának sajátosságai

Oldalszám: 29-30
Dr. Pocsai Károly, Dr. Gergely István 2014.06.12.

A cukorrépa tápanyagellátásával kapcsolatos problémák bonyolultabbak, mint a magjukért termesztett növényeké. A kétéves életformájú cukorrépa termésképzése ugyanis eltér az egyéves növények termésképzési folyamatától.

Az elsõ évben csak tõlevélrózsát, a második évben magszárat hozó növény esetében természetes a gyökérzet és a lombozat közötti állandó „konkurencia”.

A répatermést és a digessziót alapvetõen meghatározó növekedési jellemzõk, mint a levelek növekedési üteme, a levélzáródás idõpontja, a levél- és gyökértömeg felezési ideje, a LAI és a LAD értékei, a káros levélváltás, a betakarításkor mért levéltömeg és répatest arány stb. az elõzõek miatt, agronómiai beavatkozásokkal, pl. a tápanyagellátással csak részben befolyásolhatóak. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a répa nem rendelkezik a gabonafélékre jellemzõ önszabályozó képességgel, ezért gyakori jelenség, hogy a répatestbe egyszer már beépített cukrot – különösen stresszhelyzetekben – a levélzet felépítésére használja fel. Bonyolítja a tápanyagellátással kapcsolatos döntéseinket, hogy a trágyázással nem csak a répatermést és a digessziót befolyásoljuk, hanem a cukorkinyerést gátló káros „nemcukor” anyagok esetleges káros felhalmozódásának a mértékét is. A trágyahatás mindemellett a környezet és az egyéb technológiai elemek interakciójaként jelentkezik. Közismerten jelentõs ilyen szempontból a tõszámnak, a betakarítási idõnek, a termés minõségének és a trágyázásnak az interaktív kapcsolata.

Az elõzõek miatt talán természetes, hogy a répa fajlagos tápelemigényét a különbözõ szerzõk némileg eltérõen ítélik meg. Nem követhetünk el hibát, ha az átlagos fajlagos tápelemigényt 10 t répatermésre és a hozzá tartozó lombozatra Izsáki (1988) alapján: 42 kg N, 19 kg P2O5, 65 kg K2O, 9 kg CaO, 17 kg MgO, 800 g Fe, 300 g Mn, 64 g Zn, 14 g Cu, és 70 g B-ban határozzuk meg.

Az európai és a magyar cukorrépa-termesztés elmúlt 30 éves történetében a legtöbb problémát a helytelen N-táplálás okozta. A cukoripart is komolyan érintõ gondok közismerten a N-túltáplálásból eredtek. A répatermelõknek ezért tisztában kell lenni azzal, hogy a N-túltáplálás:

• túlzott vegetatív fejlõdéssel (levél–gyökér antagonizmus),

• csökkenõ cukortartalommal,

• növekvõ hamu, -aminó N-, és invertcukor-tartalommal,

• romló szövettani tulajdonságokkal,

• romló mechanikai tulajdonságokkal,

• romló ellenálló képességgel és,

• romló eltarthatósággal,

• csökkenõ tõszámmal jár együtt.

A N-túltáplálás okozta problémák elkerüléséhez, a helyesen megállapított, a tervezett terméssel arányban álló tápelemszükségleten túl biztosítani kell az ideális tõszámot is. Nem nehéz belátni, hogy a tõszámadatok konkrét ismerete nélkül meg sem tudjuk becsülni a kívánatos N-szükségletet. A káros környezeti vagy agronómiai hatások miatt ugyanis a cukorrépa optimális tõszámát, táblaméretekben is egyenletes elosztásban, sokkal nehezebb biztosítani, mint bármelyik más növényfajét. A kiegyenlítetlen tenyészterület-nagyság kiegyenlítetlen tápelem-ellátottsággal jár. 130 kg/ha N hatóanyag 100 000 tõ/ha répa esetében 1,3 g N/növény értéket jelent, ugyanez az adag 50 000-es tõszám esetén 2,6 g N/növény lesz. Ekkora, a tápláltsági állapotra vonatkozó eltéréssel csak a répatermesztés során találkozhatunk. A hiányhelyeken termõ, a kívánatos 500–800 g egyedi tömeget lényegesen meghaladó répák nem csak az átlagos digessziót rontják, bennük – különösen az 1 kg feletti tömegû répákban – növekszik a cukorkinyerést gátló anyagok átlagos mennyisége is.

A tervezett terméshez szükséges tápelemmennyiség becslése többféle eljárással történhet. A N-szükséglet megállapításához jól használható a talaj 0–60 cm-ig terjedõ rétegében található mûtrágya egyenértékûnek tekinthetõ vetéskori NO3–N készlet. A volt MÉM NAK „kék füzetben” megtalálható módszerrel, az aktuális NO3–N készlettel számolva elvileg jól becsülhetõ a tõszámmal arányos N-szükséglet. Az 1980-as években elterjedt a cukorrépatermõ területek EUF-vizsgálatokra alapozott tápanyag-ellátási szaktanácsolása. Gyuricsekné közlése szerint addig, amíg 1992-ben az összes répatermõ terület több mint 90%-át EUF-vizsgálatban részesítették, a tavalyi évben az ily módon vizsgált terület nagysága alig haladta meg a 40%-ot.

Kádár (2000) vizsgálatai szerint az EUF-módszerrel kapott vizsgálati értékek optimumait a talaj szántott rétegére számított 3–4 mg/kg N, 1–1,5 mg/kg P, illetve 8–10 mg/kg K értékek jelentik. Az ausztriai ÖDB (Szaktanácsadó Intézet) által közölt optimális ellátottságot jelzõ EUF-értékek mg/kg-ban ugyanakkor: 13–21 P, 80–150 K, 400–500 Ca. A hazánkban konvencionálisan alkalmazott szaktanácsadási rendszerek a N-ellátottság megítéléséhez a talajok humusztartalmát veszik figyelembe. A P és K ellátottsági szintek becsléséhez az AL oldható P2O5, és K2O értékeket használhatjuk, az 1. táblázatban Antal (2000) által közöltek szerint.








A táblázatban szereplõ adatok használatához lehetõleg 3 évnél nem idõsebb talajvizsgálati eredményekre van szükség. A répára rendkívüli módon jellemzõ termõhely hatás miatt nem könnyû eldönteni, hogy milyen irányszámokat használjunk. Különösen vonatkozik ez a N-ellátottság megítélésére. Többek között Kádár kísérleteibõl is ismert, hogy Nyugat-Dunántúlon a 300 kg/ha N-nel kezelt répa kevesebb aminó-N-t tartalmazott, mint a N-nel egyáltalán nem trágyázott mezõhegyesi.

Minimális agrokémiai ismeretek birtokában a P és K ellátottsági szintek a talajvizsgálati eredményekbõl már könnyebben becsülhetõk. Mésszel jól ellátott csernozjomokon 150–200 ppm AL-P2O5 és 200 ppm AL-K2O optimális ellátást biztosít. A tápanyag-ellátottsági szintek, illetve a tervezett termés ismeretében, bizonyos korrekciós tényezõk figyelembevételével, a fentihez hasonló táblázatok használatával a trágya-hatóanyag szükségletek egyszerû szorzással számszerûsíthetõk.

A cukorrépa alá közismerten jól használható az istállótrágya, és általában a szerves trágyák. Elsõsorban a N-túltáplálás elkerülése érdekében az istállótrágyával adott tápelemmennyiséget, a trágya tartamhatását is számításba véve a mérlegben figyelembe kell venni. A P és K mûtrágyák hagyományos módon alaptrágyaként kerülnek bedolgozásra, az õszi szántással. A vízoldható K mûtrágyák vetés elõtt és az állományra levéltrágyaként kiszórva is felhasználhatók. A N mûtrágyák kiszórását, ha csak az elõvetemény szármaradványának várható pentozán-hatása nem indokolja, környezetvédelmi szempontok miatt is tavasszal, a vetõágy-elõkészítõ munkával dolgozzuk be.

Nincs szándékunkban összehasonlítani az eltérõ analitikai módszerekre épülõ tápanyag-ellátási, illetve szaktanácsadási rendszereket, de hangsúlyozni kívánjuk, hogy bármelyik eljárás, akár az EUF, akár a közismert volt MÉMNAK szisztéma jó lehet, ha elfogadjuk azt az elvet, hogy a talajvizsgálati eredményeknek nem az utánuk írt dimenzió, hanem a trágyázási kísérletek adnak valóságos értelmet. Nyilvánvaló ezért, hogy bármelyik szisztéma csak akkor lehet jó, ha trágyázási kísérletekkel egy konkrét termõtájra jól kalibrálták azt. Az agrokémiában járatlan répatermesztõk akkor járnak el helyesen, ha igénybe veszik valamelyik szaktanácsadó szervezet, vagy személy szolgáltatásait.

A szakszerû növénytáplálással kapcsolatos teendõink nem fejezõdnek be a talajvizsgálatokra alapozott õszi alaptrágyázással, és a vetés elõtti mûtrágyázással. A különbözõ évjáratok eltérõ csapadékviszonyai, a kelés eltérõ körülményei miatti különbözõ tõszámok nagyon változatos tápláltsági állapotot, így eltérõ növekedési feltételeket teremtenek. Nem lehet ezért kétséges, hogy a harmonikus tápelemellátás csak a tenyészidõ alatti növényanalízisekre épített kiegészítõ trágyázásokkal oldható meg. E témával foglalkozó külföldi és hazai kutatók munkája nyomán ismertek a levél, illetve a levélnyél elemkoncentrációja, és a répatermés, valamint a cukortartalom közötti kapcsolatok, ezért a többszöri mintavétellel folyamatosan ellenõrizhetjük a tápláltsági állapotot. A diagnosztikai célú növényanalíziseket elsõsorban a N-táplálás irányítása miatt végezzük, hiszen a N-hiány, vagy felesleg elkerülése az elsõdleges célunk. A növényanalízissel egyrészt biztonságosan feltárható egy estleges N-hiány, majd fejtrágyázással a terméscsökkenés megelõzhetõ, másrészt elkerülhetõek a túltáplálás okozta problémák. A növényanalízis egyben alapul szolgál a mikroelem-ellátottság megítéléséhez is.

Több, e témával foglalkozó magyar kutató, köztük Kádár (2001) munkájából ismerhetjük az optimális tápláltsági szinteket jelzõ, a 2. táblázatban közölt értékeket.

A 2. táblázatban közölt adatokat Kádár a Jénai Növénytáplálási Intézet adataira utalva tette közzé. Nevezett szerzõ saját hazai kísérletei is alátámasztják a táblázatban közölteket, hiszen a június végi levéllemez N-optimumait 3-4, az augusztus elejei optimumokat 2,5-3,0%-nak találta. Az augusztus eleji levélnyél NO3–N optimumait 1,5% körüli N-tartalommal jellemezte. Kádár vizsgálatai igazolják, hogy a növényanalízis hatékonyan hasznosítható a harmonikus növénytáplálás érdekében hozott döntéseinkben. Ezeknek az ismereteknek a birtokában a tenyészidõ alatti kis N-adagok (5–10 kg/ha hatóanyag), vagy speciális lombtrágyák szükség szerinti adagolásával fenntarthatjuk, a maximális cukorhozamhoz szükséges tápelemszinteket. A trágya kijuttatása történhet az öntözõvízhez adagolva, vagy növényvédelmi permetezésekkel.








Befejezésként nem hagyhatjuk említés nélkül, hogy a mechanikusan használható trágyaigényszámítási szisztémákat joggal sok kritika érte és éri annak ellenére, hogy ezekkel a talaj tápanyag-ellátottsági szintjeinek és a tervezett hozamoknak az ismeretében a trágyaszükségletek valóban könnyen számszerûsíthetõk. A trágyaigény-számítás mechanikus gyakorlata a N-túltáplálás mellett korábban a luxusfogyasztást is biztosító P- és K-adagok felhasználásához vezetett. Gyuricsekné közlése szerint mára ez a helyzet megszûnt. A csúcs-felhasználásnak számító 1978-hoz viszonyítva napjainkig jelentõsen csökkentek a trágyahatóanyag-felhasználási szintek. A N-hatóanyag-felhasználás 130 kg/ha-ról 75 kg/ha-ra, a P-felhasználás 118 kg-ról 82 kg-ra, a K-felhasználás 212 kg-ról 140 kg-ra esett vissza. Ez a csökkenõ hatóanyag-felhasználási tendencia a cukorrépa-termelésben nem magyarázható csupán az általános forráshiánnyal. Úgy tûnik, hogy különösen a P- és a K-adagolás tekintetében kezd megváltozni a tápanyagellátás filozófiája is.

A magyarországi cukorrépa-termelõk még közel sem használják ki a fajtákban és az alkalmazható technológiákban rejlõ lehetõségeket. A lehetõségeket jól jelzik a Komáromi SOLUM Rt. tavalyi cukorrépa-termesztésének a 3. táblázatban közölt eredményei.








A táblázatban feltüntettük a terméseredményeket alapvetõen befolyásoló talaj tápanyag-ellátottsági szinteket is. Az öntözéses viszonyok között termelt 1,27 U egységgel burgonya elõvetemény után vetett, Canasta fajtájú répa, a táblázatban feltüntetett 110 kg N, 82 kg P2O5 és 263 kg/ha K2O alaptrágyaként kijuttatott hatóanyagon kívül zöldtrágyázásban, (fehérmustár) valamint kétszeri lombtrágyázásban részesült. (3 l/ha Magmix + 2 kg/ha Solubur és 5 l/ha Magmix + 5 l/ha Amalgerol) Az alaptrágyázás 84–30–160 kg/ha N–P–K hatóanyagértéket jelentõ 3,8 t/ha vinasszal, illetve 26–52–103 kg/ha N–P–K értékû 0,5 t/ha fertilia szuszpenzóval történt.

Az EUF-vizsgálatok eredményei alapján, a trágyázási javaslatban csak 120 kg K2O hatóanyag kijuttatása szerepelt, N- és a P-trágyázást nem javasoltak. Ha feltételezzük, hogy az 1. táblázatban közölt értékek alapján határozták volna meg a trágyaszükségletet, akkor a jó N- és P-, valamint az igen jó K-ellátottsági szintekre tekintettel 1 kg N 2,7 kg P és 3 kg K hatóanyag/tonna termés fajlagos értékkel kellett volna számolniuk. Ezek a fajlagos tápelemértékek 50 t/ha termést tervezve 50 kg N 135 kg P és 150 kg K hatóanyag/hektár szükségletet jelentettek volna. A termelõ által ténylegesen adagolt trágyahatóanyag-mennyiségek lényegesen eltérnek a tényleges és a feltételezett trágyázási javaslattól is, miközben az országos átlagot messze meghaladó eredményt értek el. Az olvasóban nyilvánvalóan felmerül a kérdés, kinek a javaslata, illetve a döntése volt jó, a termelõé, a szaktanácsadóé, vagy pedig az 1. táblázatban közölt értékekre kellett volna a termelõnek  alapoznia?

Legfeljebb feltételezéseink lehetnek arról, hogy milyen eredményeket ér el a termelõ, ha az EUF-vizsgálatokra alapozva csak 120 kg K hatóanyagot használnak N és P nélkül, vagy ha a konvencionálisan használt 1. táblázat alapján számított 50 kg N- 135 kg P- és 150 kg K-adagokkal dolgoznak. A SOLUM Rt. példáján bemutatott konkrét szituáció igazolja az elõzõekben már közölt véleményünket: a talajvizsgálati eredményeknek, készüljenek azok bármilyen analitikai módszerrel, csak a trágyázási kísérletek adnak valódi értelmet. Végsõ soron, a SOLUM Rt. területén öntözéses viszonyok mellett, tehát kifejezetten jó víz ellátottsági körülmények között, ahol a „káros levélváltás” problémájával nem kell számolni hitelt érdemlõen, egyik tápanyag-ellátási szisztéma sem lett kalibrálva. Felmerülhet az olvasóban, hogy az Rt. szakemberei talán a 80 t/ha terméshez képest is luxus K-adagokat használnak. A nagy K-adagok alapvetõ indoka az, hogy a növénytermesztés gerincét két K-igényes kultúra, a burgonya és a cukorrépa adja. A példánkban szereplõ tavalyi esetben is a 80 t/ha fölötti eredményt burgonya elõvetemény után érték el. Ez az országunkban rendkívül ritka vetésváltási szituáció, valamint a tápanyag-ellátottsági szintek javítására való törekvés indokolja a SOLUM Rt. szakembereinek a trágyázással kapcsolatos döntéseit. Határozott véleményünk, hogy a közölt eredményekhez jelentõsen hozzájárult a kétszeri lombtrágyázás is.

 

Felhasznál irodalom:

1. Antal J. (2000): Növénytermesztõk zsebkönyve. Mezõgazda Kiadó Budapest

2. Gyuricsekné (2004): EUF-vizsgálatra alapozott tápanyag-visszapótlás eredménye. Magyar Cukoripari Rt., Petõházi Cukorgyár Rt.

3. Izsáki Z. (1988): Amit a cukorrépáról tudni kell. /szerk.: Posch K (1996)/

FVM Kiadvány 26. p.

4. Kádár I. (2001): A cukorrépa (Beta vulgaris L.) tápláltsági állapotának megítélése

növényanalízissel. Növénytermelés. Tom. 50. No. 1. 107–121. p.