Tejelõ szarvasmarhafajták

Ez hazánkban az 1972. évi kormányprogrammal köthetõ össze, amelynek hatására az addig domináns magyartarka átkeresztezése mind tejelõ, mind pedig húsirányban megkezdõdött. Természetesen ekkor már jelen voltak világszerte azok a specializált tejelõ fajták, amelyeket ez a közlemény is részletesen bemutat. Magyarországon ezek közül szinte csak a holstein-fríznek van jelentõsége. A fajtaátalakító keresztezés gyakorlatilag befejezõdött hazánkban - ennek eredménye az a holstein-fríz populáció, amely 250.000 tehén átlagában 87,5 %-ot meghaladó génhányadot jelent. Ezzel az állománymérettel a magyar holstein-fríz kiemelkedõ helyet foglal el a világ holstein-fríz tenyésztésében.

 

 

A holstein-fríz fajta kitenyésztésének (1. ábra) alapját az észak-európai, Keleti-tenger melléki, síkvidéki legelõkön kialakult lapály fajtacsoport adja, amely fajtakör túlnyomórészt feketetarka, kisebb arányában vöröstarka és még kisebb hányadában egyszínû vörös-lapály marhákból áll. Õse az ún. "feketetarka marha" - rendszertanilag a Bos taurus primigenius hollandicus típusba tartozik - már a XIV. században feltûnt viszonylag magas tejtermelésével. A tenyészkörzet centruma a németalföldi Friesland volt, de minden régió-beli országnak volt lapály fajtája. Az egyes változatokat már a XV. századtól exportálták Európa, majd világ-szerte. Az akkori típus küllemében még jelentõs eltéréseket mutatott, mind testalakulásban, mind színezõdésben a ma ismert változattól, leírtak barna, sárga és vörösen pigmentát állatokat is. A ma ismert tipikus fekete-fehér színváltozat csak a XIX. sz. elejére konszolidálódott elsõsorban Dániában, Schleswig-Holstein (Németország) és Friesland (Hollandia) tartományokban.



A fajtakör a XIX. század közepén egy amerikai kereskedõ érdeklõdésének középpontjába került. A kereskedõ az 1860-as években az USA-ba behozott tehenek tejtermelési adatait mérte, rögzítette, cikkekben közölte. Ekkortól beszélhetünk Holstein-fríz fajtáról, amelynek a neve ugyan az európai eredetre utal, de tenyésztése a tengerentúlon kezdõdött. A fajta elsõ hivatalos törzskönyvét 1872-ben, Amerikában adták ki. A XIX. század második felében több amerikai tenyésztõ is importált holland fríz marhát és mindegyik szerepelt az 1885-ben megjelent holstein-fríz törzskönyvben. 1885-ben alakult meg hivatalosan az Amerikai Holstein Szövetség is. A századfordulón lett híres az USA-Kanadai Holstein-fríz, amely azután világszerte elterjedt. Sok más kontinens mellett a fajta visszaszivárgott Európába is. A tenyésztési irány azonban Amerikában és Hollandiában különbözõ utakat követett. Míg az amerikai tenyésztõk már a kezdetekkor is a nagyobb típust és a tejelõ tulajdonságot, addig Hollandiában a kisebb, kompaktabb típust, részesítették elõnyben. Az egyes változatokat ma már országonként tartják számon. Így beszélhetünk magyar holstein-frízrõl is.

 

Az amerikai tenyésztõk elsõsorban a feketetarka állatokat kedvelték, az esetleg megjelenõ vöröstarka egyedeket szisztematikusan kiselejtezték. 1946-ban mindez megfordult, mert egy tenyésztõ kiváló vöröstarka holstein teheneket egy fiatal vöröstarka bikával fedeztetett, megvetve a red holstein (2. ábra) alapjait. Mások is csatlakoztak ehhez a tenyésztõi elképzeléshez és 1971 óta egy törzskönyvben, regisztrálják az állatokat.

 

 

Színe fekete-, vagy vöröstarka (lásd: 2. ábra) a fekete szín domináns a vörössel szemben. Az állatok lehetnek szinte teljesen fedettek, ugyanakkor pigment nélküliek is. Középnagy testû, középkorán érõ fajta (lásd: 1. táblázat). A testalakulás tekintetében az ivari dimorfizmus jól megfigyelhetõ. A bikák elölrõl hátrafelé keskenyedõ alakja a rendkívül izomszegény fartájéknak köszönhetõ. Mindez a fajta gyenge izmoltságára utal. Ugyanakkor a tehenek testalakulása hátrafelé szélesedõ, ún. körte formát mutat, köszönhetõen a jól fejlett, mirigyes tõgynek. Ez a forma a specializált tejelõ fajták jellemzõ sajátja, s a tejelõ jelleg megítélésekor akár szembõl, akár pedig oldalról nézve fontos bírálati szempont. A finom, nemes tejelõ jelleg, általában hosszú és mély, viszonylag lapos mellkassal, terjedelmes hassal, szikár, vékony csontozattal, illetve terjedelmes ideális teknõ alakú tõggyel párosul. A fajta élénk vérmérsékletû, anyagcsere-típusát tekintve az ún. lélegzõ, vagy respiratórikus típusba tartozik. Mindez azt jelenti, hogy a tejtermelés szintjének fenntartása érdekében - átmenetileg - saját tartalékait is mozgósíthatja.

 

Iparszerû tartásra alkalmas, fejhetõsége kiváló, technológiai tûrõképessége nagyon jó. Ez utóbbi azonban csak jut érvényre, ha a növendékek felnevelésekor, valamint a szárazonálló tehenek esetében természetszerû technológiákat (legeltetés) alkalmazunk. Tejtermelésben elsõ a világon, a nagy tejmennyiség egy közepes hasznosanyag-tartalommal párosul (lásd: 1. táblázat). Az ilyen tejet fogyasztói tejnek is hívják. A - számos résztulajdonságból álló - hústermelõ-képessége viszont csak közepes. Ez abból fakad, hogy a borjak nagy növekedési erélyük mellett rosszul vágódnak. Az ellések lefolyása a tehenek esetében általában probléma-mentes, de az üszõknél elõfordulhat a nehéz ellés is. A legtöbb gond a tehenek újravemhesítésébõl fakad. A tejtermelési görbe (perzisztencia) csúcsa és az optimális termékenyítések idõpontja (ellés után 60-90. nap) ugyanis egybeesik. Az energiadeficites állapot a vemhesülés késéséhez, végeredményben egy hosszabb - nem biztos, hogy gazdaságos - laktációhoz vezet. Napjainkban a tenyésztõk a reprodukciós és konstitúciós (fitness) tulajdonságok javításán fáradoznak.

 

A bevezetõben említettek alapján, hazánkba 1966-tól kezdtek szaporítóanyagot importálni Kanadából. Késõbb vemhes üszõket hoztak be többek között Hékre, Szenttamásra, Mezõhegyesre, Bábolnára, Martonvásárra és más gazdaságokba is. A továbbiakban ez a számunkra korábban színében, küllemében idegen, nagy tejtermelésû fajta elsõsorban a nagyüzemekben terjedt el, de az igényesebb kisgazdaságokba is eljutott. Az elmúlt évtizedben a mintegy 300 ezres holstein-fríz tehénállományunk 235 ezerre apadt, átlagtermelése ugyanakkor jelentõsen emelkedett, az átlagos napi fejési átlag 23 kg, és nem ritkák a 30-40 kg napi tejtermelésû tehenek, vagy a 8.000-8.500 kg laktációs átlagtermelésû állományok sem. Hazánkban a Holstein-fríz Tenyésztõk Egyesülete (Budapest) törzskönyvezi az állatokat.

 

Mivel különösen nagy a tejhozama a holstein-fríz világszerte elismert és kívánatos fajta. A világon mindenütt megtalálható. Legjobban termelõ állományai Izraelben és az USA-ban vannak. Ezen kívül Európában (Németország, Olaszország, Magyarország), Dél-Afrikában, és Japánban nagymértékben rányomta bélyegét az adott ország fajta-összetételére.

 

A jersey (3. ábra), a La-Manche csatornában fekvõ hasonló nevû szigetrõl származik. Az egyik legrégebbi brachyceros típusba tartozó szarvasmarha-fajta. A fajta több száz éves múltra tekint vissza (1771.). Kezdetben, alderney néven vált híressé (lásd: késõbb), zsírdús teje révén (XVIII. század vége). A fajta stabilizációja szempontjából döntõ volt az 1789-ben elrendelt importtilalom a járványok elkerülése céljából. Ekkor mintegy 10.000 egyedbõl álló zárt populációról volt szó, amely ma már - világszerte - 18 millió egyedet számlál. A világ legkisebb tejelõ fajtája. Nemesítésében elsõsorban a tejtermelés gazdaságosságára törekedtek, ezért kis testtömege mellett, koncentrált, ipari feldolgozásra kiválóan alkalmas tejet termel. A tehenek súlyuk több mint 13-szorosát kitevõ tejmennyiséget képesek megtermelni laktációként.

 

 

Színezõdése meglehetõsen változatos, a sárgásbarnától a világos-vörösig minden színárnyalat elõfordul, de megtalálhatók a krémszínû, szürkésbarna egyedek is. Az általában egyszínû állatokon a fehér folt elõfordulása megengedett. A jól termelõ egyedek morfológiai bélyegei a következõk: finom fej és vállak; relatíve hosszú hát; egyenes lábak; kemény körmök; hosszú, egyenes far; gyenge combközelítõ izmok között terjedelmes, jó szerkezetû, teknõ alakú tõgy. A szilárd lábszerkezet következménye, hogy az iparszerû tartást viszonylag jól bírja, bár fõ elterjedési területein általában legelõn tartják. A kiváló legelõkészség mellett, a fajta toleránsabb az idõjárás szélsõségeivel szemben, mint a nagyobb testû társai (ayrshire, holstein-fríz). A tehenek kissé ideges természetûek, de nagyon tanulékonyak, és igen könnyen kezelhetõk. Ebbõl a szempontból elõny, hogy ma már szarvatlan változatok is elõfordulnak a fajtán belül (USA).

 

A fajta ipari tejet termel, ami azt jelenti, hogy a tej hasznosanyag-tartalma (tejfehérje, tejzsír) rendkívül magas értékeket vehet fel. A jersey a tejösszetevõk tekintetében világelsõ, egy közepesen nagy tejmennyiség mellett (lásd: 1. táblázat). A tej sárgás színû, karotinban és A-vitaminban, ásványi anyagokban gazdag. Jellegzetessége, hogy a tejzsír jódszáma és a zsírgolyócskák átmérõje nagyobb, mint a lapály és a hegyi fajtáké, 18%-al több fehérjét (kappa-kazeint), 20%-al több kalciumot, 25%-al több zsírt tartalmaz, mint az „átlagos” tehéntej. Angliában az ilyen tejet „Gold Top” címkével ellátva, drágábban árulják. Hústermelési mutatói gyengék, a kis növekedési erély gyenge vágóértékkel párosul. A faggyú színe feltûnõen sárga. A legkorábban érõ a specializált tejelõ fajtákon belül, de faji szinten is csak az Aberdeen angus veszi fel vele a versenyt (v.ö.: AGRO-NAPLÓ, 2003. január-február). Az üszõk 13-14 hónapos korban tenyésztésbe vehetõk. Korra való tekintet nélkül könnyen ellik, a borjak kis születési súlyából (25 kg) fakadóan. A könnyû ellésbõl fakadó gyors involúció, általában probléma-mentes újravemhesülést eredményez.

 

Magyarországon, fajtatisztán sohasem tenyésztették, de különbözõ keresztezési eljárásokban már a ´60-as évektõl értékes tulajdonságainak felhasználására törekedtek. Ilyen konstrukció volt a tejelõ magyar tarka, a tejelõ magyar barna, illetve a hungarofríz különbözõ vonalai. Napjainkra ezek jelentõsége is megszûnt, néhány száz keresztezett, illetve tisztavérû egyed található az országban. A jersey genotípusú teheneket a Koncentrált Tejet Termelõ Fajták Egyesülete (Debrecen) törzskönyvezi.

A fajta az 1850-es években került át Amerikába. Az USA-beli jersey az összes változat közül a legnagyobb. A tehenek átlagsúlya 450-500 kg körüli, míg a bikáké 700-750 kg. A küllem mellett - egyenesebb a hátalakulás, kedvezõbb tõgyillesztés - a tejmennyiségére szelektáltak a tengerentúlon. Az amerikai típus átlagos tejhozama 5.500-5.800 kg között alakul, a szigetországi változatnál gyengébb beltartalmi mutatókkal.

Dánia 1896 és 1909 között 5.000 egyedet importált a szigetrõl. Napjainkban az ország tehénállományának 13 %-át adja a fajta. Ez 160 ezer regisztrált tehenet jelent. Az ellenõrzött állomány tavalyi (2004.) termelése, átlagosan 6.088 kg tej, 361 kg tejzsír (5,93 %), illetve 249 kg tejfehérje (4,09 %) laktációnként. Ezzel a genetikával ma Dánia a legfõbb exportõr a világon.

Az egész világon elterjedt fajta, minden kontinensen megtalálható. A leghíresebb állományai - a fent említett országokon kívül - Új-Zélandon, Kanadában, és Dél-Afrikai Köztársaságban termelnek.

 

A guernsey fajta (4. ábra) a jerseyhez hasonló környezeti feltételek között alakult ki, a La-Manche csatornában fekvõ Guernsey szigetén. Szintén a brachyceros típusba tartozik. A történetírók szerint normandiai szerzetesek két francia - Normande, Froment du Léon - szarvasmarhafajta legjobb vérvonalait vitték a szigetre 960 körül, ezekbõl alakulhatott ki elõször az alderney, majd a guernsey fajta. Eredetileg a normandiai fajtát illették alderney néven, késõbb a szigetvilág összes marhájára ráragadt ez az elnevezés. A jersey fajtánál korábban leírt, de itt csak 1819-ben elrendelt importtilalom ennél - az akkor még meglehetõsen heterogén - fajtánál is jelentõs volt. 1878-ban elõször magántörzskönyvet vezettek be, majd 1882-ban a fajta hivatalos törzskönyvezése is beindult. Nemesítésében, az értékes hasznosanyag-tartalom megõrzése mellett a tej mennyiségének a növelése is szerepelt.

Erõsebb testalkatú, mint a jersey, mégis kistestû, szarvalt, finom csontozatú tejelõ fajta. A normandiai fajta színezõdése a guernsey marhánál maradt meg legjobban, bár a foltozottság helyébe homogénebb eloszlás lépett. A vörös különbözõ árnyalatai alapszínnek mondhatók - a világos zsemleszíntõl a vörösön át a barnáig változhat - de a mar, a hastájék, a tõgy, a lábvégek, és a farokbojt jellemzõen fehér. A tehenek testtömege a jersey, illetve az ayrshire fajták közé tehetõ. A hátrafelé szélesedõ ideális tejelõ forma ennek a fajtának is a sajátja. A has egyenes vonalát csak az elülsõ tõgyfél illeszkedése töri meg némiképp. Kiváló legelési tulajdonságai, szelíd természete, könnyû ellése, jó tejtermelése és takarmányhasznosítása miatt, ideális fajta a legelõre alapozott tejtermeléshez. Ugyanakkor az istállózott, intenzívebb tartást is jól tûri. Különösen intelligens, könnyen kezelhetõ fajta.

 

Ez a fajta is ipari tejet termel, a jerseyhez képest némileg nagyobb tejmennyiség azonban egy jóval szerényebb hasznosanyag-tartalommal párosul (lásd: 1. táblázat). A relatíve magas zsír és fehérje-tartalom mellett, a tej nagy béta-karotin tartalma értékes. Ebbõl fakadóan a színe enyhén sárga, ún. „aranyszínû”, amely magasabb áron értékesíthetõ az adott piacon. Az állományszinten 60 százalékos kappa-kazein "B" allél elõfordulásának köszönhetõen a tej sajtgyártásra különösen alkalmas. Hústermelõ-képessége gyenge, reprodukciós tulajdonságai viszont jók. Az üszõk 13-15 hónaposan vehetõk tenyésztésbe, két éves korára tehát ez a fajta is leellik. Az ellés könnyû, az involúció gyors.

 

Magyarországon sem tisztavérû, sem pedig keresztezett formában nem találkozunk vele.

 

Az 1830-as évektõl a fajta fõ importõre az USA lett. A szigeten csak 2.500 körüli állomány maradt. Napjainkban  elsõsorban Nagy-Britanniában és az USA-ban terjedt el, de kisebb létszámban más országokban is elõfordul. A világ legnagyobb guernsey populációjával Észak-Amerika rendelkezik. Az ottani állatok nagyobbak, robosztusabbak, erõsebb lábszerkezetûek, mint a szigeten maradt társaik. A tenyészcél magába foglalta a szarvatlan változat kialakítását, amelyet az 1970-es években Nagy-Britannia is elõszeretettel importált. Az amerikaiak kiemelik a fajta kiváló takarmány-értékesítésébõl fakadó transzformációs képességét, amelyben minden más fajtát megelõz a világon. Az ezredfordulóra (2001.) az USA-beli guernsey állomány termelési színvonala 6.652 kg tej volt, amelyben 299 kg tejzsírt (4,49 %), illetve 231 kg tejfehérjét (3,48 %) termelt.

 

Jól termelõ állományai vannak ezen felül Ausztráliában, Kanadában és Dél-Afrikában.

 

Az ayrshire (5. ábra) fajta Délnyugat-Skóciából származik Ayr tartományból. A lapály fajtákhoz (holstein-fríz) hasonlóan a hollandicus típus egyik fõ reprezentánsa. Õsei törékeny alkatú, kis rámájú (250-300 kg) vörös, vörös-fehér, barna, fekete színû rendkívül edzett, igénytelen, primitív állatok voltak. Bár a fajta kialakulásának pontos története az idõk homályába vész ismert, hogy a holland teeswater és a flemish marhák felhasználásával kezdték meg a nemesítést az 1750-es években. Az idõk során így alakult ki egy termékeny vöröstarka marha, amelyet a XVIII. század közepén - holland eredetû shorthornnal próbálták javítani. Az ayrshire elnevezés 1814-ben fordul elõ elõször. Nagyon elterjedt fajta volt, többek között a skandináv országok is importálták, ahol jelentõs hatást gyakorolt a helyi állományokra. Nemesítésében a szilárd szervezetre, a jó tõgyalakulásra és az ebbõl fakadó kiváló fejhetõségre törekedtek.

 

 

A fajta színezõdése szabálytalan vöröstarka - a vörös a mahagóni különbözõ árnyalatait jelenti. A bikák elülsõ testtája lehet egészen sötétvörös is, míg a tehenek túlnyomóan fehér testfelületûek. A jellegzetesen hosszú, lant alakú szarvalakulás az állat esztétikai megjelenését ugyan javítja, az iparszerû tartás elterjedésével azonban ma már nem kívánatos a szarvaltság ennél a fajtánál sem. Az ayrshire közepes nagyságú, az ipari tejet termelõ fajták közül a legnagyobb. A rámásság és a tõgy kapacitása nagy tejhozamot, a bimbóhelyezõdés kiváló gépi fejhetõséget, a jó függesztés pedig hosszú termelést tesz lehetõvé. Mindent egybevéve a fajta tõgyalakulásában világelsõ. A La-Manche csatorna szigeteken élõ fajtársaihoz hasonlóan kiváló legelõkészséggel rendelkezik. Mindezek mellett a világ legegészségesebb fajtája, amely istállózott körülmények között a tõgygyulladást kiváltó tényezõkkel szembeni nagyfokú toleranciával (masztitisz rezisztencia), legelõn pedig a nagy életteljesítménnyel mérhetõ.

A nagy kiterjedésû és jó minõségû gyepterületekkel rendelkezõ országok - Ausztrália, Új-Zéland, Skandináv államok - univerzális fajtának tartják, mert legelõn is nagy mennyiségû, ugyanakkor tejtermékek gyártására kiválóan alkalmas (ipari) tejet termel (lásd: 1. táblázat). Tejét hazájában nem elsõsorban közvetlen fogyasztásra, hanem vaj és sajtgyártásra használják. Hústermelõ-képessége gyenge, bár néhány országban a növendékeket meghizlalják. Az ellés könnyû, a borjak rendkívül életerõsek.

 

Hazánkban egy ayshire populációt tartunk nyílván, Érden. Ezt a fajtát is a Koncentrált Tejet Termelõ Fajták Egyesülete (Debrecen) törzskönyvezi.

 

Észak-Amerikában is meghatározó szerepet tölt be a fajta a tejtermelésben. Az elsõ tehén 1822-ben érkezett Amerikába - egy hajóút során az utasok tejjel történõ ellátásban játszotta a fõ szerepet. 1840 és 1860 között vette kezdetét az import, amikor feltûnt, hogy az ayrshire tejébõl heti 4,5-6,8 kg vajat is elõ lehet állítani. Törzskönyve 1876-ban nyerte el véglegesnek mondható formáját. Az Egyesült Államokban saját fejlõdési iránya alakult ki. Ez a nagyobb élõtömegû, dongásabb típus rendkívül gazdag összetételû tejet termel. Szarvatlan változatát is az USA-ban nemesítették ki.

Finnország 1847 óta importálja a fajtát, elsõsorban Skóciából és Svédországból. Az évek során ez az állomány „keveredett” a helyi õshonos fajtákkal, majd norvég, illetve svéd vöröstarkával nemesítették. Ennek eredményeként kialakult a finn ayrshire. 1960 óta folyamatosan nõ az aránya, amely napjainkra elérte a fejt állomány 74 %-át Finnországban, amely 250.000 törzskönyvezett tehenet jelent. Ezt a változatot nagyobb tejhozammal és kedvezõbb, ideálisabb tõgyalakulással jellemezhetjük, mint az eredeti típust. Az átlagos laktációs termelés 2003-ban 8.010 kg tej volt 4,39 % tejzsír, illetve és 3,44 % tejfehérje-tartalommal. Nem ritka a 10.000 kg feletti laktáció, és a 100.000 kg-os életteljesítmény sem. Számos ország a finn genetikát használja a teljesítmény növelésére.

 

Az egész világon elterjedt, de a legjelentõsebb állományok Ausztráliában, Új-Zélandon, Kanadában, Kolumbiában, Kelet- és Dél-Afrikában, az Egyesült Királyságban, Írországban, Svédországban, Csehországban és Oroszországban termelnek a fenti országokon kívül.

 

 

A Brown Swiss (6. ábra) - magyarul svájci borzderes - a brachyceros (rövid szarvú, hosszú homlokú) típus megtestesítõje. A fajta eredetére kétféle elmélet terjedt el. Sokan úgy vélik keleti eredetû, Nyugat-Ázsia sztyeppéirõl került Közép Európába, mások szerint Svájc az õshazája. Ma inkább az utóbbi látszik bizonyítottnak. Az azonban egészen bizonyos, hogy a komolyabb nemesítõmunka Svájcban kezdõdött, elsõsorban a tejtermelés irányában. 1825 körül ugyanis a svájci manufaktúrák közül a sajtgyártás fellendült és ez nagy mennyiségû tejet igényelt. Ma az anyaországban kettõshasznosítású állományokat tartanak, ahol a szelekció mind a tejtermelésre, mind pedig a hústermelésre folyik.

A Brown Swiss elnevezés az amerikai változat megkülönböztetésére szolgál. A fajta 1869-ben került ki Amerikába, ahol nemesítése csak tejirányban történt. A Brown Swiss a ”legtisztább” fajta az összes eddig ismert tejelõ fajta közül, kialakulása során valószínûleg nem keresztezték más fajtákkal. Különösen tejtermelésében és a tej zsír-és fehérjetartalmában mutat lényeges eltérést a hagyományos borzderes fajtákhoz (svájci, kosztomai, stb.) viszonyítva. 1880-tól megalapítják a tenyésztõszövetséget, amely 1906-tól specializált tejelõ típusként tartja nyílván a fajtát. Az 1900-as évek elején a betegségek és a járványok miatt számuk jelentõsen lecsökkent, ám az 1930-as évek közepén egy kiváló tehénnek - „Jane of Vernon” - köszönhetõen újra fellendült a fajta. Amerikában szinte az összes Brown Swiss egyed származása visszavezethetõ erre a tehénre, amelyet azóta a fajta „anyakirálynõjének” neveznek.

 

Színezõdése változatos, világosszürke, ezüstfehérszürke, vöröses-szürke, barnásszürke árnyalatai léteznek. A fajta egyik jellegzetessége, hogy a színezõdésben ivari dimorfizmus érvényesül. A bikák általában sötétebb színûek. Jellemzõ, hogy a fülkagylók belseje, a has, a comb belsõ felülete és a tõgy világosabb színû. A szutyak környéke fehér. A bõr, a szutyak, a nyelv, a szarv hegye és a körmök palaszürkék. Az amerikai Brown Swiss általában nagyobb és finomabb felépítésû, mint európai rokonai, jobban fejlett a tõgye, jobb a tõgybimbó helyezõdése, de megmaradt az eredeti fajta kiváló lábszerkezete is. Az istállózott tartásból fakadóan kötéshibák ugyanakkor elõfordulhatnak a háti, illetve az ágyéki részen. Jellemzõen teknõ alakú, mirigyes tõggyel rendelkezik, amely a holstein-fríz fajtával történõ nemesítés eredménye. Nyugodt vérmérsékletû, az adott technológiához könnyen alkalmazkodó fajta.

 

A Brown Swiss átmenetet jelent a fogyasztói és az ipari tejet termelõ fajták között. A tejmennyiség tekintetében a holstein-fríz és az ayrshire között áll, a tejösszetevõk aránya ugyanakkor érdekesen alakul. A tej zsírtartalma átlagos értéket vesz fel, a fehérje-tartalom viszont kifejezetten magas, megközelíti az ayrshire fajta tejének hasonló összetevõjét. Mindezek mellett a fehérje-összetétel optimálisnak mondható a sajtgyártás szempontjából.

Hústermelõ-képessége talán az összes eddig tárgyalt fajta közül a legjobb, hiszen a jó növekedési erélyhez egy közepes vágóérték párosul (lásd: 1. táblázat). A növendékbikák általában jól hizlalhatók, 1.000-1.200 g napi gyarapodás mellett 60 %-os vágási kihozatalt is elérhetnek. Ellenben a hús színe valamivel sötétebb, mint az egyéb szarvasmarha fajtáké, ezért kevésbé kedvelt azoknál. A Brown Swiss fajtára jellemzõ nagy bendõtérfogat mind a tejtermelésnek, mind pedig a marhahizlalásnak az egyik elõfeltétele. Középkorán vehetõ tenyésztésbe, az ellések lefolyása is hasonlatos a holstein-fríz fajtához.

 

Hazai jelentõsége csekély, ellenben a világon a második helyet foglalja el a fajták közötti rangsorban. Köszönhetõ mindez a kiváló hõregulációs képességének, amelynek következtében Kanadától egészen a trópusokig - Mexikó, Latin-Amerikai országok, India - megtalálható.

Életteljesítménye, iparszerû tartási körülmények között is meghaladja a holstein-fríz fajtáét, amely a tejelõ fajták közötti további térhódítását eredményezheti.

1. táblázat Specializált tejelõ fajták fontosabb értékmérõ tulajdonságai

 

 

 

fajta	holstein-fríz	jersey	guernsey	ayrshire	Brown Swiss
szín	feketetarka, vagy vöröstarka	sárgásbarna, barna	szabálytalan vöröstarka, barna	szabálytalan vöröstarka (mahagóni)	világos-szürke, szürkésbarna
tehén testtömege (kg)	650-750	350-500	400-550	450-600	600-700
farmagasság (cm)	140-145	115-120	120-125	122-130	138-142
tejmennyiség (kg)	7.000-9.000	4.000-6.000	4.500-6.500	6.000-7.500	6.500-8.000
tejzsír tartalom (%)	3,6-3,8	5,0-6,0	4,4-4,7	4,0-4,5	3,7-3,9
tejfehérje tart. (%)	3,2-3,3	3,9-4,1	3,6-3,8	3,4-3,6	3,3-3,5
gépi fejhetõség	kiváló	kiváló	jó	kiváló	kiváló
perzisztencia	jó	kiváló	kiváló	kiváló	kiváló
ellések lefolyása	közepes	könnyû	könnyû	könnyû	közepes
tenyésztésbevételi kor (hó)	16-18	13-14	14-16	16-17	16-18
növekedési erély	közepes	kicsi	kicsi	kicsi	közepes
vágóérték	gyenge-közepes	gyenge	gyenge-közepes	gyenge	közepes

A specializált tejelõ és a kettõshasznosítású fajták közötti átmenetet jelenti továbbá az angol tejelõ shorthorn, illetve a francia montbeliarde fajta. Amíg az elõzõ szerepe egyre kevésbé meghatározó, addig a franciák hegyi tarkája szép jövõ elõtt áll, s könnyen lehet, hogy néhány évtizeden belül a tejelõ világfajták között üdvözölhetjük.