A napraforgó betegségeirõl, az ellenük való védekezés lehetõségeirõl

A napraforgó potenciális betegségeinek a darabszáma több , mint ami ellen rendelkezünk növényvédõ szeres technológiával. A termesztõnek célszerû elõzetesen tájékozódnia valamennyi védekezési módról, lehetõségrõl (pl. növénynemesítés, agrotechnikai stb.) mielõtt a konkrét termesztést megkezdi. Tapasztalataim szerint az agrotechnikai védekezési mód – az elõvetemény és a napraforgó kapcsolata – részben feledésbe merült, vagy más okból nem veszik figyelembe. Három-négy évente újra napraforgó kerül a táblára, de a vetésváltás idején belül legalább egyszer repcét is termesztenek. Így a betegségek szempontjából a tényleges vetésváltás intervalluma igencsak leszûkült. Sajnálatosan elterjedt a szántás nélküli talajmûvelés. Emiatt sok fertõzõ anyag áttelel (pl. Diaporthe helianthi). Fokozódik  a talajból és a talajfelszínrõl történõ fertõzés veszélye. Ha megnézzük a betegségek fertõzési forrásait illetve az ellenük való védekezési technológiák ajánlásait, a következõt látjuk:



1. vetõmagcsávázás: talajból történõ fertõzések és a kaszattal terjedõ betegségek ellen a vetõmagcsávázás nyújt védelmet. Ezen tárgykörben a napraforgó peronoszpóra (Plasmopara halstedii), az Alternaria spp., Fusarium ssp., Macrophomina spp. stb. mind-mind meghatározó. Fertõzöttség akkor alakul ki, ha egy idõben jelen van a fogékony gazdanövény, a fertõzõ ágens és a fertõzés bekövetkezését elõsegítõ idõjárási faktor. A forgalomba kerülõ napraforgó-vetõmag csávázott. A termelõ – a csávázott vetõmag felhasználásán túlmenõen – a rezisztens hibrid (hibridek) termesztésbe vonásával, a javasolt vetésváltási idõszakok betartásával (figyelembe véve a az egyes betegségek vonatkozásában a gazdanövénykört is) csökkentheti a talajból történõ fertõzések kockázatát.



2. állománypermetezés: állománypermetezéssel védekezünk a napraforgó szár- és tányérbetegségei ellen. Itt gyakori polémiát okoz annak eldöntése, hogy hány permetezést is tervezzünk: egyet,  esetleg  kettõt? Mikor is permetezzünk? Amikor már jól látszanak (egyértelmûek) a fertõzések tünetei, vagy amikor a kórokozó elõrejelzése szerint várható a fertõzés kialakulása? Vagy amikor a tábla növényállományába taposási kár nélkül még be tud menni a permetezõgép stb. stb.?



A napraforgó szár- és tányérbetegségei közé igen „jeles” kórokozók sorolandóak, így: Sclerotinia sclerotiorum, Diaporthe helianthi , Phoma macdonaldii, Alternaria heliathi, Alternaria heliathificiens, Botrytis cinerea stb. Ezen betegségeket némileg összeköti az, hogy az ellenük való védekezési technológia „közös”. A fungicidek széles hatásspektruma lehetõvé teszi az ellenük való sikeres védekezést HA....



Itt kell megállni és némi magyarázatot keresni arra, miért van az, hogy a végrehajtott védekezés egyik évben eredményes, máskor meg kevésbé.



Az egyik lehetséges magyarázatot az adja, hogy a fertõzést okozó betegségek többnyire a napraforgó nedvdús szövetei irányába (bélszövetben is) terjednek, a szöveteket enzimjeik segítségével maradandóan károsítják, a roncsolt szövetek miatt a víz és a tápanyagszállítás akadozik, a növény egyéb funkcionális tevékenysége károsodik, a növény végül elpusztul. A növény belsejébe bejutott kórokozót permetezéssel már nem tudjuk elpusztítani (utolérni). Ha felszívódó tulajdonságú hatóanyaggal védekeztünk és a kórokozót sikerülne is legyõzni,  akkor is ott marad a már károsodott napraforgószövet, azt permetezéssel nem tudjuk regenerálni.



Fungicidekkel a betegségek ellen eredményesen a napraforgó levéllemezén védekezhetünk. A spórákat, szaporító képleteket a szél szállítja véletlenszerûen a levelekhez. Kicsiráznak, kialakul a gazda–parazita kapcsolat, a kórokozó a levélerek mentén bejut a szövetekbe. Ott számunkra már elérhetetlen. Több kórokozóról teszünk említést, ezek a kórokozók viszont nem egységesen azonos idõszakban sporulálnak, fertõznek. Itt kell keresni az egyes évek védekezéseinek eredményességét, vagy eredménytelenségét. Azon eseteknél, ahol a fungicidet prevencióként a levél felületére kijuttattuk és azt követõen sporulált az adott kórokozó, akkor az évben az ellene való védekezésünk sikeres. Ha a fungicidet akkor juttattuk ki, amikor a kórokozó már jól látható tüneteket mutatott (pl. szárfoltosság, tányérrothadás stb.), akkor eredménytelen lesz a védekezésünk, a kórfolyamat nem áll le.



Bonyolítja még a kérdéskört az is, hogy a kialakult tünetek ellenére a napraforgó betakarítható-e, az olajhozam károsodik-e? Többször elõfordult már, hogy a különbözõ betegségtünetek fertõzési gyakoriságának viszonylag magas a százaléka, de mivel a fertõzöttség mértéke relatíve alacsony maradt, ezért jó volt a termés. A betegség gazdasági kárt nem okozott. A védekezések végrehajtásához eszközeink bõvültek. Ma már sikeresen alkalmazzák (egyre többen) az önjáró permetezõgépeket (hidas traktorokat). Ezen gépekkel a napraforgó virágzásakor (virágzást követõ idõszakokban is) lehet permetezni. Nagyon fontosnak tartom megemlíteni azt, hogy a fungicidek biológiai hatékonysága javulni fog ezen gépek alkalmazásakor a permetlémennyiség növekedése miatt! Az már számos egyéb vizsgálat során is bebizonyosodott, hogy a peszticidek hatékonyságát a permetlé hektáronkénti mennyisége igencsak befolyásolja! A légi védekezéseknél kijuttatott 60–80 liter víz/ha-tól mindenképpen jobbnak tartom a hidas traktor által kijutatott 300–500 liter víz/ha mennyiséget. A megnövelt permetlémennyiség miatt a levelek permetléborítottsága fokozódik, az egyes levélemeletek kezelése a penetráció (felülrõl lefelé haladva) ugyancsak bõvül. Mindez fokozza a fungicidek biológiai hatékonyságát.



Elmondhatjuk, hogy a napraforgó növényvédelmi technológiájában jelentõs segítséget hozott a kijuttatás technikai bõvülése ( hidas traktor), és a rezisztens hibridek termesztési körének szélesedése. Viszont egy fontos tennivaló még maradt a termelõnek, mégpedig az agronómiailag elvárható vetési sorrend (vetés váltás) be(meg)tartása. E nélkül a biztonságos napraforgó-termesztésünk kockázata nem csökken.



A napraforgó betegségei ellen (állománypermetezésre) engedélyezett fungicidek hatóanyagai: fluzilazol + karbendazim, ciprokonazol + karbendazim, azoxistrobin, benomil, karbendazim, mankoceb, vinklozolin + karbendazim, flutriafol + karbendazim, prokloráz, prokloráz + karbendazim, cineb, vinklozolin, iprodion, trifloxistrobin + ciprokonazol, procimidon, TMTD, tiofanát- metil.



(Forrás: Növényvédõszerek, termésnövelõ anyagok, 2004. I.)