Szójafajták termeszthetõségének vizsgálata

Felhasználásának 1998–2003. évek közötti hazai adatait, valamint az importjára és exportjára vonatkozó értékeket az 1. táblázat ismerteti. Az adatok alapján megállapítható, hogy legnagyobb arányú a takarmányozásban történõ felhasználása, melynek nagy részét importból lehet csak fedezni. Történelmileg viszonylag rövid az az idõ, amikor e növény nálunk nagyobb területen került köztermesztésre, hiszen Haberlandt 1870-es évekbeni elsõ próbálkozása után csak 1935 táján kezdõdtek a „nagyüzemi” vetések. Az 1935-tõl 2003-ig terjedõ idõszak részletesebb termelési adatait a 2. táblázatban ismertetjük, ahol közöljük a vetésterület nagyságát, a hektáronkénti fajlagos hozamok és az összes magtermés értékszámait is. A két táblázat adatait egybevetve megállapítható, hogy a jelzett idõszakon belül is több esetben nagyobb volt az import szója mennyisége az itthon megtermeltnél. Ha hosszabb idõszak hasznosítási adatait vesszük szemügyre, a különbség még nagyobb. A fehérjeimport, melynek nagyon nagy része extrahált szójadara formájában valósult meg, ugyanis az 1980-as, ’90-es években évente elérte a 300–350 ezer tonnát is.



Hazánk természeti – elsõsorban ökológiai – adottságai miatt a szójatermesztés északi határán helyezkedik el. A 4,5 millió hektáros szántóterületbõl a talajok tulajdonságai miatt kb. 600 000 hektár alkalmas csak szójatermesztésre. A közölt adatokat a lehetõségekkel összevetve könnyen belátható, hogy még lenne bõven lehetõség a vetésterület növelésére. Mindez igaz akkor is, ha e növényt szintén vetésforgó-illesztve kell termeszteni. Az USA-ban, ahol e kultúra több millió hektáron díszlik, a szóját a kukorica váltónövényeként termesztik, 2-3 év kukorica monokultúra után helyezik el a szóját. 4 éves vetésváltással számolva tehát 150 ezer ha-on is termelhetnénk e növényt. A ténylegesen elvetett területek e lehetõségtõl messze elmaradnak. Legnagyobb területen 1988-ban, 66 ezer hektáron díszlett e növény, az utóbbi évek statisztikai adatai 20–30 ezer ha közötti vetésterületrõl szólnak. Az adatokból könnyen kiolvasható, hogy van még bõven mit tenni e növény termeszthetõségének nagyobb területen való biztosítása érdekében. Elöljáróban már most leszögezhetõ, hogy a feltételrendszer biológiai alapjai – a fajták – már most is rendelkezésre állnak. A szûk keresztmetszet a piaci tényezõkön és az érdekeltségi rendszer kialakításán múlik, azon, hogy a gazdáknak érdeke legyen saját termõterületeiken önmaguknak elõállítani az állatállomány fehérjeszükségletét.















A szója biológiai értéke a hüvelyesek között a legkedvezõbb. Kedvezõ esetben – a fajtaátlagokat tekintve – a magtermés 40% körüli fehérjetartalommal rendelkezik, kiváló aminosavarányokkal. A magból a fehérje mellett még 20% olajat is ki lehetne nyerni. A nálunk termeszthetõ hüvelyes növények közül a szója aminosav-összetétele a legkedvezõbb, s e tulajdonság tekintetében a fajták között lényeges eltérést nem is lehet kimutatni. Az extrahált szójadara fehérjetartalma 46%, s az is elõnye e terméknek, hogy az ún. antinutritív anyagok – szemben a teljes maggal – az olajkinyerés során lebomlanak. Ez utóbbi anyagok csökkentésének sok lehetõsége ismert, a háztáji gazdaságban kisebb mennyiségben a hõkezelés a legkézenfekvõbb megoldás.



Mint már korábban is volt róla szó, a szója a jó víz-, levegõ és hõgazdálkodású, legalább 1,5–2,0 m vastag termõrétegû, tápanyagokkal jól ellátott talajokon terem a legjobban. E feltételeknek a I. és II. termõhelyi kategóriába tartozó talajok (csernozjomok, barna erdõtalajok) felelnek meg elsõsorban. A legalkalmasabb területek földrajzi elhelyezkedését az 1. ábrán mutatjuk be.



A szója hasznosítási lehetõségei sokfélék, nálunk elsõsorban érett magját abrakként használják fel. Az ún. nedves tartósítás (CSM) során a 28–32% nedvességtartalommal betakarított magot kukoricával együtt erjesztik. Az így tartósított magkeveréknél szintén nem kell már a fehérjehasznosulást gátló anyagokkal számolni. A legritkább hasznosítási mód a zöldtakarmányozás, illetve zöldtrágyanövénynek való vetés. Zöldtakarmányozás céljára a legnagyobb zöldtömeget termõ hosszú tenyészidejû fajták valók, s e célból a szója kiválóan társítható is, vethetõ kukoricával, cirokkal, esetleg napraforgóval.








A fajtarendszertan az érés ideje szerint 4 csoportba sorolja a fajtákat. Az államilag elismert fajták száma a 2004. évi Nemzeti Fajtajegyzék szerint 38 db, s e fajták közül a nagyon korai éréscsoportba tartozik a Boróka (2001 HU), a PR 9901 (2004 CA), az Amphor (2004, FR) és a Lambton (2004 CA). A korai éréscsoportba tartozó fajták száma 12, ezen fajták neve, minõsítésük éve, valamint származási helye a következõ: Evans (1978 US), I. Sz. 15 (1980 HU), Mc Call (1984 US), Bólyi 44 (1989 HU), Borostyán (1991 HU), Panther (1991 CA), Kurca (1992 HU), Réka (1993 HU), Tarna (1994 HU), Primor (1995 F), Korada (2001 CA), Meli (2004 HU). A középérésû fajták száma a legnagyobb, jelenleg 20 államilag elismert fajta tartozik e csoportba. A fajták azonosító adatai: Eszter (1983 HU), BS 31 (1984 HU), Crusader (1987 CA), Bólyi 56 (1988 HU), Chandor (1989 F), Bólyi 45 (1990 HU), Ámor (1992 HU), Karola (1992 US), Otilia (1992 HU), Stefi (1993 HU), Flóra (1993 HU), Dávodi 2016 (1993 YU), Anita 66 (1994 YU), Elvira (1995 HU), Bóbita (2001 HU), Krisztina (2001 HU), Alisa (2002 YU), Etelka (2002 HU), Bács Kun (2002 HU), IKA (2004 HU). A késõi érésû fajták csoportjába a hazai nemesítésû Zsuzsanna (1995) és a horvát származású Drina (1989) található. Az utóbbi években több fajta állami elismerése megszûnt. Így törlésre került az egyik legkorábban érõ, de pergõ típusú Bólyi 38 jelû fajta, de megszûnt a Gadir, az S 0512, a Dawson, a Dom, a CM-048, az S 1346, a B 152, a Cresir, az Opale, a Borza, a Smeralda és a Gemma fajták állami minõsítése. A törölt fajták vetõanyaga még néhány évig kifutó jelleggel felhasználható, az új fajták vetõmagjának megjelenésére folyamatosan lehet számítani.



A fajták értékmérõ tulajdonságai közül a legfontosabbak:



• a termõképesség (mag- és zöldhozam egyaránt);

• a termésbiztonság;

• ökostabilitás;

• betegségekkel és kártevõkkel szembeni ellenállóság;

• állóképesség;

• állománymagasság;

• alsó hüvelyszintmagasság;

• pergésmentesség;

• fehérje- és olajtartalom;

• fehérje- és olajtermés.

A zöld- és maghozam elsõdlegesen a tenyészidõ hosszától függ, a késõbbi érésû fajták termõképessége a legnagyobb. A Magyaróváron folytatott vizsgálatok azt is igazolták, hogy még a késõ érésû csoportba tartozó fajták is eredményesen termeszthetõk – nedves tárolásra e fajták kifejezetten alkalmasak. Vetõmagtermesztés céljára e fajták szaporítóanyagát azonban  célszerûbb az ország délibb fekvésû tájain elhelyezni. A legnagyobb bizonytalansági faktor a magas betakarításkori nedvességtartalom, ugyanis 16–18% feletti nedvességtartalom esetén – októberi betakarítási idõben – a szójamag mesterséges szárításáról már mindenképpen gondoskodni szükséges, ami napjainkban nem olcsó eljárás.



A fajták azonos termõhelyen elvetve 30–40 napos érésidõ-eltolódással takaríthatók be. A legszélsõségesebb – aszályos – évek kivételével, április 20-a körüli vetési idõvel számolva a legkoraibb érési idejû fajták betakaríthatósága augusztus végén, szeptember elején következik be, s az még megfelelõ, ha egy fajta az adott helyen október 10 körüli idõben érik. Az ennél késõbbi idõpontban való érés a fagyveszély miatt már értékmérõ tulajdonságrontó tényezõ lehet, ami a nagyobb nedvességtartalom miatti szárításigény, valamint a rosszabb beltartalmi tulajdonságok miatt is hátrányos (mindez természetesen csak a száraz magnak való termesztés esetén van így).



A fajták beltartalmi értékei közül a fehérje- és olajtermést alapvetõen meghatározó fehérje- és olajtartalom-értékek emelhetõk ki. Ez utóbbiak között igen szoros negatív korreláció van, vagyis a fehérjetartalom növekedése kisebb olajtartalommal párosul (még egy adott fajtán belül is eltérõ termõhelyi adottságok esetén). Emiatt célszerû már a várható hasznosítási irány szerint is fajtát választani. A nálunk még kevésbé elterjedt olaj-elõállításhoz a meglévõ fajták közül lehet nagyobb olajtartalmú fajtákat kiválasztani.



Egy-egy körzet fajtaösszetételének kialakításához fajtakísérletek végzésére van szükség. A korábbi években az OMMI is kiadott ilyen „Leíró fajtajegyzék”-eket. Ezek hiányában célszerû a nemesítõ helyeken (Bóly, Kompolt, Iregszemcse, Bicsérd, Mosonmagyaróvár, Szeged, Bácsalmás) végzett kísérleti adatok alapján tájékozódni, illetve figyelembe venni a vetõmag-forgalmazóktól származó fajtaajánlásokat. Arra e cikk terjedelme nem ad lehetõséget, hogy akár egy helyen végzett kísérle-tek adatai alapján fajtánként is részletezzük az egyes értékmérõ tulajdonságok alakulását, azonban a 3. táblázatban közölt adatok segítségével arra mégis felhívjuk a figyelmet, hogy az egyes fajták jellemzõi között évjáratonként is eltérõ mértékû, nagyon lényeges különbségek lehetnek. A táblázat évenként ismerteti a 42 fajtával végzett vizsgálatok adott tulajdonságnál mért átlag, minimum- és maximumértékeit. Az ökológiai stabilitás jelzõszámaként fajtánként kiszámítottuk a variációs koefficiens (CV%) értékét is, melynek szintén ismertetjük a fajtánként számított legkisebb és legnagyobb mutatóját.



A legnagyobb különbségek a hozammutatóknál alakultak ki (magtermés, fehérje- és olajtermés), ami arra utal, hogy a sikeres termesztés megalapozásánál a fajtakiválasztásnak döntõ szerepe lehet. A 3 vizsgált év (2002, 2003, 2004) idõjárása a csapadékeloszlást és annak mennyiségét illetõen Mosonmagyaróváron sem kedvezett a szójának. 2002-ben a tenyészidõszakban 354,7 mm csapadék hullott le, a 2003. és 2004. évi adatok sorrendben 319,7 mm, illetve 303,2 mm. A téli félév csapadékmennyisége, mely az egyébként vízigényes szójatermesztés számára szintén fontos feltétel – különösen a 2003/2004. évjáratban maradt el az átlagtól, mindössze 205,8 mm-t tett ki. A korábbi 2 ciklus mért adatai: 2001/2002. év – 329,9 mm, 2002/2003 év – 258 mm. A tenyészidõszak alatti vízigény kielégítése öntözéssel biztosítható. A hozamok a megfelelõen végzett öntözés hatására a szélsõséges idõjárású évek kivételével akár 30–50%-kal is növelhetõk, azonban a fajták öntözésreakciója között szintén különbségek vannak.





Irodalomjegyzék:

Binnyei A.–Lindmayer N.-né–Manninger S. (évszám nélk.) Modern szójatermesztés. OMFB Fehérje és Biotechnológiai Iroda. Pannónia Nyomda.

Horváth S.: 1983. Szójafajták összehasonlító vizsgálata.

Dokt. ért. Mosonmagyaróvár. 139.

Túri J.: 1998. A szója a jelen és a jövõ növénye. Agrofórum. 9, 2:7–10.