Szemes termények feltárása roppantásos technológiával, nagy nedvességtartalom mellett - 2. rész Gyakorlati takarmányozási tapasztalatok

Az Agronapló IX. évfolyam 2005/4. számában írt cikkünkben ismertettük a minták illózsírsav arányait különbözõ nedvességtartalom mellett szerves savval kezelt, valamint kezeletlen mintáknál és a penészszám alakulását a roppantott szemes termények, illetve szárított kukorica esetében. Most szeretnénk bemutatni Önöknek az elvégzett beltartalmi vizsgálatok eredményeit. 

Roppantott kukorica beltartalmi paraméterei

Mivel a gazdaságok a roppantott kukoricát vegyesen, falközi silóban illetve fóliahengerben tárolták be, szükségesnek tartottuk, hogy a kapott eredményeket külön-külön is értékeljük.

Az alábbi táblázat adataiból látható, hogy a kezelt kukoricák és a szárított termény között a legnagyobb eltérés a fehérjék emészthetõségében mutatkozott meg. Annak ellenére, hogy a szárított kukoricánál a nyersfehérje-tartalom 1,37%-kal magasabb a roppantotthoz képest, az emészthetõ fehérje vonatkozásában már 0,52%-os elõny mutatkozik a kezelt termény javára.

Ha az emészthetõ nyersfehérjét nézzük a nyersfehérje százalékában, megállapíthatjuk, hogy mintegy 20%-kal jobb az emészthetõsége a roppantott, erjesztett szemeknek. A magasabb emészthetõ fehérjetartalmat megítélésünk szerint az okozza, hogy a 28–35% víztartalom között betakarított kukoricában a tápanyag-bevándorlás – fajtától függõen – már befejezõdött és a tápanyagok az állatok számára még könnyebben felvehetõ kémiai formában vannak jelen, illetve az erjedés folyamán a tápláló anyagok valamelyest feltáródnak. Ezt a tényt látszik alátámasztani az UDP-RDP arány megfordulása és a nyersrosttartalom csökkenése a nyers mintához képest. Ezzel összhangban vannak azok a külföldi vizsgálatok, amelyek az NDF tartalom csökkenését mutatták. A kukoricaminták közül a falközi silóban tárolt kukoricáknak azért nagyobb a fehérjetartalma a fóliahurkában tárolténál, mert alacsonyabb víztartalommal lettek betakarítva a falközi silóban tárolt kukoricák és azokban nagyobb eséllyel fejezõdött be a tápanyag bevándorlás. Fenti tényen kívül a táplálóanyag-tartalmat befolyásolhatja még a fajták eltérõ beltartalma is.

Roppantott búza és kukorica szemcseeloszlási vizsgálata

Az elmúlt évben, mint elõzõ cikkünkben már említettük, az FVM Mezõgazdasági Gépesítési Intézete elvégezte a Murska 1400 S 2×2 hengerszékünk mezõgazdasági géptesztjét. A gépészeti jellemzõkre jelen cikkünkben nem szeretnénk kitérni, viszont a takarmányozásbeli fontossága miatt a daraanalízises vizsgálatok eredményeit szeretnénk megosztani Önökkel.

A vizsgálatok eredményeit a 2. táblázat illusztrálja.

A szemcseeloszlási vizsgálatok eredményei szerint a roppantott végtermékek egyes frakcióinak szemcseméretét figyelembe véve, illetve azt a tényt, hogy a vizsgált mintákban nem találtunk ép egész szemet, valamint a lisztes frakció mennyisége elenyészõ volt, a roppantási mûvelet szarvasmarhák takarmányozásában jó minõségûnek ítélhetõ.

Roppantott búza és kukorica daraanalízise

A 2. táblázat adataiból látható, hogy a porfrakció a búza és a kukorica tekintetében egyaránt elenyészõ mennyiségû, az ideálisnak tekinthetõ 2 mm feletti szemcseméret pedig mindkét terménynél meghaladja a 90% feletti hányadot.

Mivel a porfrakció aránya rendkívül alacsony, a bendõben a tápanyagok fokozatosan szabadulnak fel a roppantott terménybõl, kevésbé terhelve az állatok szervezetét. A gyakorlatban dolgozó szakemberek gyakori, visszatérõ kérdése, hogy mennyiben okoz többlet savterhelést teheneiknek az, hogy a tömegtakarmányok mellett az abrak jelentõs hányada is savas kémhatású. A bendõ pH-ja normális esetben 6,4–7,6 között van, amelynek stabilitását három fõ tényezõ határozza meg: az állatok által naponta 40–100 l mennyiségben termelt, erõsen lúgos (pH=8,1) nyál, a takarmányok pufferkapacitása és az illózsírsavak felszívódásának üteme és mértéke. Az illózsírsavak bendõbeli részaránya elsõsorban az etetett takarmányok mennyiségétõl, illetve arányától függ, mivel ezek hatására változik a bendõfermentáció jellege. A technológiánkkal kezelt termények savterhelése termény tonnára vetítve 4-5 kg, ami megegyezik a tehén által naponta termelt illózsírsavak mennyiségével, tehát gyakorlati szempontból nincsenek kihatással a bendõ pH-jára és a képzõdõ illózsírsavak arányának alakulására.

A szárítás és a roppantás költségeinek elemzése

Az általunk javasolt szemes termény elõkészítési és tárolási technológiának csak akkor lehet létjogosultsága a gyakorlatban, ha egyrészt a kezelt terményt nagy biztonsággal lehet tárolni egész évben minimális tárolási veszteségek mellett, változatlan vagy magasabb beltartalommal, másrészt a technológia költségmegtakarítást is jelent a roppantást választó gazdaságoknak. Fentiek objektív elbírálása miatt célszerû összevetni a két eltérõ technológia általános elõnyeit és hátrányait, illetve alaposabban megvizsgálni azok költségvonzatait.

Szemestermény-szárítás

Elõnyei:

• Hazánkban a legelterjedtebb technológia
• Egyszerûen kivitelezhetõ
• Kevesebb szakértelmet igényel
• Nagy teljesítmény
• A gazdaságokban a takarmányozás technológiája a szárításos tartósításra lett kiépítve
• A szárított termény, ha egyébként megfelel az MSZ-nak, tõzsdére vihetõ
• Közraktározható
• A tárolás során szabadon eldönthetõ, hogy milyen csatornán keresztül kerül értékesítésre

Hátrányai:

• Magas beruházási igény és fajlagos energiaköltségek
• Csökkent biológiai érték (túlszárítás, magas hõmérsékleten történõ szárítás )
• A tárolás során további manipulálást igényel a termény (szellõztetés, forgatás, gázosítás stb.)
• A szárítás a penész- és toxinproblémákat nem oldja meg, csak elodázza azok jelentkezését
• Takarmányozási célokra csak darálás után alkalmazható

Szerves savval kezelt, roppantott és erjesztett szemes takarmányok

Elõnyei:

• A korábbi betakarítás miatt termõterület szabadul fel, munkaszervezésileg több idõ marad a következõ vetés elõtti munkálatokra és csökkenthetõek az egyes rovarok (kukoricabogár, gyapottok bagolylepke stb.) okozta primer, szekunder, illetve tercier kártételek.
• A normál betakarításhoz képest csökkennek az idõjárási kockázatok és az ezekbõl adódó többletköltségek, terméskiesések (na-gyobb termésbiztonság).
• A szerves savas kezelés elpusztítja a betakarításkor jelen levõ gombákat és baktériumokat; hosszú idõn keresztül (akár egész éven át) megakadályozza újbóli elszaporodásukat, ezzel gátolva a mikotoxinképzõdést (higiéniai elõnyök).
• A korábbi betakarítás miatt biológiailag jobb állapotban van a mag, mint normál betakarítás esetén (felvehetõ tápanyagtartalom, tápanyagok kémiai összetétele).
• A szervessavtartalom könnyen emészthetõ energiaforrást jelent az állatok számára, ami a termelési eredmények növekedésében és jobb általános ellenálló képességben nyilvánul meg.
• Magasabb emészthetõség, kevesebb antinutritív anyag, javuló takarmányfelvétel.
• Az irányított erjesztés miatt biztosított annak megfelelõ irányban történõ lezajlása és nem következnek be káros utóerjedési folyamatok.
• Közvetlenül etethetõ, nem igényel további takarmányaprítási eljárást.
• Megfelelõ fajtaválasztással magasabb terméshozamok realizálhatóak (kukorica).

Hátrányai:

• Szarvasmarha kivételével nehezen illeszthetõ be a meglevõ takarmányozási technológiákba, ezáltal többletberuházásokat igényel az alkalmazása.
• Nagyobb odafigyelést igényel.
• Az savakkal tartósított termény nem vihetõ tõzsdére és nem is közraktározható (a technológia terjedésével véleményünk szerint ez a probléma megfelelõ szabályozással megoldható lesz a jövõben).
• Az ezzel a módszerrel tartósított terményt csak takarmányozási célra lehet hasznosítani.

A szerves savakkal történõ tartósítás technológiája megítélésünk szerint könnyen beilleszthetõ az üzemek napi gyakorlatába. A technológiában megfelelõen illeszkednek egymáshoz a különbözõ ágazatok termelési célkitûzései. A kapcsolódási pontokat a 3. ábrával szeretnénk érzékeltetni.