A szõlõültetvények ökológiai igénye, különös tekintettel a tápanyagellátásra

Ezt erõsíti meg az MVH 5/2005 I. 20. közleménye a telepítés, illetve az ültetvények szerkezet-átalakításával kapcsolatban. A szõlõ ökológiai környezetét, a fiziológiailag hatékony tényezõk határozzák meg. Az EU szerkezet-átalakításai csak az ültetvények újratelepítése során vehetõk igénybe. Ennek feltétele, hogy az a fajta a termõhely és/vagy a mûvelésmód váltással járjon együtt.

A fentiek indokolják, hogy telepítések során a talajtani, agrokémiai paramétereket a korábbinál nagyobb mértékben vegyük figyelembe. A szõlõültetvények 40–45%-a sík, leginkább homokon kialakított ültetvények, míg a fennmaradó terület a domb- és hegyvidéki ültetvényeket testesíti meg.



A telepítések során az 500–1000 m2-t meghaladó területen ültetvények létesítése esetében meg kell határozni a talajtulajdonságokon kívül az egyéb ökológiai sajátosságokat is. Az alapvetõen fontos tulajdonságokat két szempont alapján mutatjuk be. Az adatok egy része az ún. „ökológiai optimum”, ezzel párhuzamosan a termesztõk számára szükséges, hogy a szõlõtelepítést kizáró tényezõket is ismerjék. Az ökológiai optimum értékeit az 1. táblázatban mutatjuk be.

Korábban az Agro Napló 2003/3. számában a telepítést kizáró tényezõket már közöltük. Ezeknek ismerete azonban a telepítés sikere szempontjából igen lényeges. A telepítést engedélyezõ, illetve kizáró talajtulajdonságok között meghatározók az alábbiak. A termõréteg vastagsága: a termõréteg az a talajréteg, amelybe a gyökerek lehatolását sem a tömör talajképzõ kõzet – mészkõ, dolomit, andezit, bazalt – vagy egyéb talajkémiai tényezõ hatására összecementálódott, (Fe, Ca) esetleg szikes vagy magas sótartalmú talajréteg nem akadályozza. Amennyiben megindul a kõzetek mállása, így a gyökerek lehatolását az eredetileg tömör kõzet nem akadályozza.



A fizikai talajféleség: a 22 borvidék talajainak 40–45%-án a homokos fizikai talajféleség az uralkodó. Ezzel szemben az ország borvidékeinek többségén a vályogos, agyagos-vályog, illetve az agyagos fizikai talajféleség a meghatározó.



Mindez a talajok víz-, levegõ és tápanyag gazdálkodása szempontjából fontos. A homokos fizikai talajféleségre jellemzõ, hogy a csekély szerves és szervetlen kolloidtartalom miatt szegényes a víztartó és tápanyagmegkötõ képessége, ezzel szemben a vízvezetõ képessége számottevõ. A csapadék hasznosulása, a tápanyag-adagolás, a tápelemek felvehetõsége szempontjából meghatározó. Ezzel szemben a vályogos, illetve az agyagos fizikai talajféleség víztartóképessége jelentõs, vízvezetõ képessége csekély, ami az eróziós károk kialakulása szempontjából is jelentõs tényezõ, s egyben a tápanyagok felvehetõségét is befolyásolja.



A talaj szervesanyag-tartalma: jelentõsen módosítja a talaj víz-levegõ és tápanyag gazdálkodását. Éppen ezért szõlõtelepítésre csak olyan talajok alkalmasak, ahol az egyéb kizáró tényezõn kívül a 0–60 cm-es talajrétegben a humusztartalom meghaladja a 0,3%-ot. Amennyiben a talaj szervesanyag tartalma 0,3–1,0% közötti érték, úgy a telepítést megelõzõen szervesanyag adagolást kell végezni. Ugyancsak érvényes ez a 1,0–1,5% humusztartalmú homoktalajokra és erdõtalajokra is. Mindkét esetben 50–100 tonna/ha szervesanyag adagolása javasolt , melynek egy része – savanyú talajok esetében – lápfölddel helyettesíthetõ.



A talaj szénsavas mésztartalma: befolyásolja a talaj tulajdonságokat, így a vízgazdálkodását, kémhatását, szerkezetét. Fontos szerepe van a növények Ca ellátásában, aminek élettani szerepe meghatározó Ismeretes, hogy nem elegendõ a talaj összes mésztartalmának meghatározása, hanem elsõsorban az amerikai alanyok felhasználása során az iszap- és agyag-frakcióhoz kötött mésztartalom a meghatározó. Mindez a telepítés során alkalmazott alany kiválasztása szempontjából döntõ – errõl részletesen az Agro Napló 2005/3. számában Zanathy G. számolt be.



A talaj kémhatása: a szõlõ a talaj kémhatására kevésbé érzékeny, kivételt jelent az erõsen savanyú vagy erõsen lúgos kémhatás. Hazánkban az erõsen savanyú kémhatással szõlõültetvényeink esetében nem kell számolni, kivételt jelentenek azok a területek, ahol a korábbi években igen nagyadagú kálium mûtrágyázást alkalmaztak, és lokálisan erõsen savanyú kémhatás alakult ki. Nagy figyelmet kell szentelni azokra a területekre, ahol a feltalaj ugyan közel semleges kémhatású, de a mélyebb szintekben a megemelkedett talajvíz hatására lúgos, sõt erõsen lúgos kémhatás alakult ki. Ezek a talajszintek – amelyek elsõsorban a Duna-Tisza közi hátság térségében találhatók – a mélyebb talajrétegekben 150–200 cm mélységben helyezkednek el –, és amennyiben az ültetvény 5–7. évében ezt eléri úgy maradandó károsodást szenved. Bár a talajtani szakvélemény a felsõ 150 cm-es talajréteg értékelésére tér ki, célszerû ismerni, hogy a korábbi években milyen talajvíz-mozgással lehetett számolni, és ennek hatását értékelni. A telepítés során igen szigorúan kell értékelni a talaj összes só és szódatartalmát. E két talajkémiai paraméter az ültetvény sorsát, a telepítés sikerét alapvetõen meghatározza.



A talaj redox viszonyai, a talajvíz szintje és ingadozása: a telepítés és az ültetvény ökológiai feltételeinek biztosítása szempontjából igen fontos a talajvíz szintje. A Kárpát medence geológiai adottságaiból adódóan a talajvíz általában magas összes só és szódatartalmú, ami a szõlõtermesztés szempontjából igen kedvezõtlen. Más oldalról igen fontos az ültetvény megfelelõ oxigén-ellátása, amit a magas talajvíz gátol. A tömõdött, rossz oxigén-ellátottságú talajokon szélsõséges esetben etilén képzõdéssel kell számolni, ami az anyagcserében súlyos károkat okoz. Kedvezõtlenül befolyásolja a mikrobiológiai tevékenységet, felszaporodnak a szaprofita mikrobák, számos fitotoxikus vegyületek képzõdnek. Mindez szükségessé teszi, hogy a telepítést megelõzõen a talajvíz mélységével, mozgásával kapcsolatban megfelelõ információk állj anak rendelkezésünkre.



Hazánkban a szõlõ tápanyag gazdálkodása, a telepítést megelõzõ alkalmassági szakvélemény alapján készített készletezõ, „feltöltõ” trágyázás az alapvetõ szempont. A késõbbiek során a talajvizsgálat és a levélanalitikai adatok alapján végzik az ún. „fenntartó” trágyázást. A fentiek együttes értékelése és értelmezésén túlmenõen meghatározó szerepe van az ültetvény állapotát, termõképességét, kondícióját értékelõ szõlésznek.



Amennyiben a talajtani paraméterek nem zárják ki, sõt megerõsítik a telepítés lehetõségét így a telepítést megelõzõ tápanyagellátás fontos feladat. A szõlõ sokéves, fás szárú növény. Gyökereinek túlnyomó többsége a 0,3–0,6 méter talajrétegben helyezkedik el. Ennek megfelelõen a tápanyagokat is ebbe a zónába kell bejuttatni.



A tápanyagellátással szorosan összefügg a szõlõtõkéket felépítõ anyagok mennyisége és aránya. Az összes biomassza 80%-a víz, 20%-a szárazanyag-tartalom, amelyben legnagyobb mennyiségben a kálium szerepel. Az egyéb ásványi elemek élettani szerepe azonban nem csorbul, jelentõségük meghatározó.



A tápanyagellátást két fontos kategóriára lehet osztani: az alaptrágyázás és a fenntartó trágyázás. Az alaptrágyázás, vagy készletezõ trágyázás az ültetvény telepítését elõzi meg, ennek során a talaj felvehetõ P, K és szükség szerint Ca és Mg tartalmának növelése a feladat. E munka során az a cél, hogy az ültetvény megfelelõ indítását biztosítsuk. Ennek legkedvezõbb idõpontja a forgatással esik egybe. A fenti értékeket az AL vizsgálat alapján határozzuk meg. Nem vonatkozik ez a N-adagolásra, mert annak mennyiségét, az adagolás módját és idejét számos egyéb tényezõ határozza meg.



Az alaptrágyázás során a szervesanyag (szervestrágya és mûtrágya adagolása együttesen biztosítja a talajok kedvezõ tápanyag-szolgáltató képességét, amely a sikeres telepítés fontos feltétele. A szervesanyag/szervestrágya felhasználása több szempontból is kedvezõ:

• javítja a talaj víz és levegõ-gazdálkodását, ezzel együtt a tápanyagok felvehetõségét,

• javítja a talaj biológiai tevékenységét, puffer-képességét,

• növeli a talaj könnyen felvehetõ makro- és mikroelem-tartalmát, (10 tonna szervestrágya 40–50 kg N, 20–25 kg P2O5 és 50–60 kg K2O-t tartalmaz).

Ez megerõsíti azt, hogy a szervestrágya az egyéb kedvezõ hatásán kívül igen jelentõs tápanyag készlettel rendelkezik, amely feltáródása folyamatos, és mintegy három évig tart.



A szervesanyag-adagoláson kívül fontos szerepe van a mûtrágyázásnak ezzel az ültetvény tápanyagigényét hosszú távon lehet biztosítani. A szõlõ P igénye viszonylag szerény (10 tonna/ha termés esetében a kivont P mennyisége 22 kg) ennek ellenére meghatározó szerepe van a gyökérképzõdésben, és a további életszakaszaiban is.



A szõlõültetvények tápanyag-gazdálkodása, a termõképesség kialakítása szempontjából kitüntetett szerepe van a K-ellátásnak. A terméssel kivont kálium (10 tonna esetében 71 kg) szerepe igen sokoldalú: cukor/savtartalom kialakítása, fagyérzékenység csökkentése, betegségekkel szembeni ellenálló képesség, nõ a fürtök átlagtömege, a rügyek termékenysége.

A megfelelõen elõkészített és kedvezõ tápanyagtartalmú (K-ellátottságú) talajon megnövekszik a telepítés biztonsága, csökken a termés ingadozása, nõ a fürtök átlagtömege, a rügyek termékenysége.



A gyakorlati szaktanácsadásban az ún. „könnyen kicserélhetõ” AL-oldható K tartalmat a fizikai talajféleség és a termõhelyi kategória alapján határozzák meg

(2. táblázat).

A káliumadagok kialakítása tehát a talaj fizikai talajfélesége alapján történik, míg a foszfortartalmat a talaj kémhatása és mészállapota alapján határozzuk meg.



Amennyiben savanyú kémhatású talajon végzik a telepítést, úgy a 2 tonna/ha CaCO3, illetve savanyú talajokon a talajjavítás javasolt. Esetenként szükséges és célszerû a talaj Mg-tartalmának növelése (60 mg/kg érték alatt), elsõsorban homoktalajokon, míg savanyú kémhatású területeken 400 mg/kg Mg-tartalom felett célszerû a talaj mészállapotát rendezni, a kedvezõ tápanyag-arány biztosítása érdekében.



A telepítést megelõzõ alaptrágyázás során nagy figyelmet kell arra fordítani, hogy összességében mennyi mûtrágyát adagolunk ki. Ezt a talaj fizikai tulajdonságainak, annak puffer kapacitásának alapján célszerû meghatározni. Így homoktalajon 700 kg/ha, kötöttebb vályog vagy agyag talajon legfeljebb 1400 kg/ha összes hatóanyagnál nagyobb mennyiségû mûtrágyát nem célszerû egyszerre kijuttatni, hanem a számított mennyiséget meg kell osztani. Ellenkezõ esetben emelkedik a talaj sótartalma, ami a növény pusztuláshoz vezethet.



A tápanyaggazdálkodás másik fontos része a „fenntartó” trágyázás Ennek célja, hogy a sikeresen telepített ültetvény tápanyagellátását folyamatosan biztosítsuk. Ezt a feladatot igen összetett módon lehet érvényesíteni: szervestrágya adagolásával, zöldtrágyázással, a sorközökben takarmánykeverék, rozs vetés, gyepkeverék, rendszeres mûtrágyázás, a talajadottságok és a sorközök kezelésétõl függõen N és K kijuttatása.



Igen lényeges az ültetvények N és mikroelem-ellátottsága. Amennyiben a telepítést megelõzõen szervestrágyázást végeztek, úgy a N-igényt legalább 3 évre biztosította. Takaró növények alkalmazása esetében a kedvezõbb C/N arány biztosítása érdekében 20–40 kg/ha N mûtrágya adagolása célszerû.



Az ültetvény N-ellátása, a N-adagolása szempontjából számos tényezõt kell figyelembe venni. Így a betervezett termés mennyisége, az ültetvény kondíciója, levélelemzési adatok adnak megfelelõ információt. Ezzel kapcsolatban csupán egy példát emelnénk ki: 10 tonna/ha termés közepes hajtásnövekedés mellett a kivont N mennyisége 80 kg/ha, míg a javasolt N-adagolás mennyisége 50 kg/ha. Ez lényegesen csekélyebb N mennyiség, mint amit a hazai szaktanácsadási rendszer javasol.



A tápanyag gazdálkodás során egyre fontosabbá válik a mikroelem adagolása és a fellépõ hiánytünetek megszüntetése. Szõlõültetvények esetében leggyakoribb a Mg és a B hiány. Mindkét elem esetében legcélszerûbb a permetezõ levéltrágyázás alkalmazása.



Összefoglalóan: megállapíthatjuk, hogy az ültetvénytelepítés során a talajtulajdonságok ismerete alapvetõen szükséges. Amennyiben bármely talajtani paraméter nem felel meg az elvárásoknak, úgy a telepítés sikere kérdéses. Meghatározó a telepítést megelõzõ alaptrágyázás, amely az ültetvény eredményes és hosszú életét biztosítja.