MENÜ

Javaslatok sertéstelepek trágyakezelésének korszerûsítéséhez

Oldalszám:
2014.05.30.

Az állattenyésztés egyik legnagyobb problémája a keletkezett trágya és technológiai víz elhelyezése. A helyes trágyakezelés nem csak azt jelenti, hogy a trágyát úgy kezeljük és tároljuk, hogy az ne károsítsa a környezetet, hanem a felhasználás idejének és módjának szigorú rendjét is be kell tartani.


 

Ezek betartása mellett a jól kezelt trágya akár almos, akár hígtrágya, – érték!

A szilárd és hígtrágya kijuttatásának szabályait a 49/2001.(IV.3.) kormányrendelet szabályozza. Ennek értelmében az alábbiaknak kell megfelelni:

 

    • szivárgásmentes hígtrágya tároló, amely a korróziónak ellenáll, élettartama legalább 20 év és a telepen keletkezõ hígtrágya valamint  csurgalékvíz mennyiségét 4 hónapig képes tárolni,
    • az almos istállótrágyát szigetelt alapú, a csurgalékvíz összegyûjtésére szolgáló gyûjtõcsatornákkal és aknákkal ellátott trágyatelepen kell tárolni,
    • a telepnek rendelkeznie kell olyan nagyságú és fekvésû mezõgazdasági területtel, amelyre a talajvédelmi hatóság által engedélyezett talajtani szakvélemény szerinti módon a hígtrágya kijuttatható,

 

  • a hígtrágya kijuttatását pontos adagban és egyenletesen kell végrehajtani. Ehhez megfelelõ berendezésekre van szükség.

 

Ezeknek a követelményeknek megfelelni képes technológia kiépítése és üzemeltetése óriási költség. Ezért nem mindegy, hogy mennyi a keletkezett trágya mennyisége.

 

Hogyan csökkenthetjük a keletkezõ hígtrágyát?

Elõször vizsgáljuk meg a telepi technológiáinkat és tisztázzuk a legfontosabbakat:

    • duzzasztásos technológiák mûködnek-e?
  • csapadékvíz elkülöníthetõ-e a hígtrágya rendszertõl?

Rosszul mûködõ duzzasztásos technológiák hátránya:

    • leülepedett csatornák
    • állandó mosatás
    • öblítõ tartályok használata
    • telepi hígtrágya rendszer dugulása

 

  • híg, ebbõl következõen nagy mennyiségû hígtrágya

Megoldás:



SV-N csatorna zárószelepek használatával

 


    • az épületben keletkezõ csurgalék felhasználásával távolítható el a trágya
    • a hígtrágya töményebb és lényegesen kevesebb
    •  a berendezés nem korrodál
    • szellõzõ rendszerek mûködéséhez alapvetõ követelmény a zárt trágyacsatorna
    • nem szorul meg

 

  • tartós megoldás

Csapadékvizet el kell különíteni a hígtrágyától



A kifutók megszüntetésével:

    • a hígtrágya mennyisége jelentõsen csökken
    • jobb termelési eredmények várhatók

 

  • a szellõzõrendszerek csak így mûködnek megfelelõen

A hígtrágya mennyiség csökkentése technológia-váltással

    • lagúnás technológiák használata
    • lagúnás kihúzó szános technológiák használata

 

  • almos tartási technológia

 

Lagúnás technológia elõnyei:

    • egyszerûen kezelhetõ

 

  • víztakarékosbeton lagúna elemekbõl gyorsan kialakítható

 

Hátránya:

  • magas beruházási költsége

 

Lagúnás kihúzó szános technológia elõnyei:

    • automatikusan mûködik
    • víztakarékos

 

  • a taposórács alatt mûködõ kihúzószán naponta eltávolítja a trágyát így az épületben a levegõ minõsége kiváló

 

Hátránya:

  • magas beruházási költsége

 

Almos tartási technológia

DOMINO u 7000 S típusú lengõlapátos trágyakihúzó berendezés elõnyei:

    • induló telepeknél nem kell kialakítani a hígtrágya kezelõ, tároló és öntözõ rendszert
    • alacsony beruházás igény
    • alacsony üzemeltetési költség
    • kiváló minõségû trágya készíthetõ a berendezéssel
    • a berendezés kis alapterületen nagy mennyiségû trágyát deponál

 

  • az almos tartással az állatok komfortérzete javítható

Almos-technológia alkalmazási feltételei:

    • megfelelõ nagyságú szántóterület álljon rendelkezésre, a trágya elhelyezésére
    • éves szalmaigény biztosítható legyen

 

  • az alomszalma tárolása fedett tárolószínben történjen

 

Az AGRO-FIMUS KFT. a hígtrágya és almos trágya kezelésével, tárolásával, homogenizálásával kijuttatásával  kapcsolatos valamennyi technológiával áll partnerei rendelkezésére. Az ország számos sertéstelepén évek óta mûködnek berendezéseink. Szakembereink szaktanáccsal igyekeznek segíteni az ágazatban termelõ üzemeket.

 


 

Forduljon hozzánk bizalommal!



Piszmán Lajos

kereskedelmi igazgató



Székhely:  8593 Pápadereske, Rákóczi utca 2. • Tel./fax: +36 89 542 010 ;

 e-mail: [email protected] • Postacím: 8500 Pápa, Postafiók: 119.

Telephely:  6600 Szentes, Berekhát 11/b • Tel.: +36 63 560 480 Fax: +36 63 560 481

 e-mail: [email protected] • Postacím: 6601 Szentes, Postafiók: 167.