A korszerû takarmánylucerna termesztés agronómiai alapjai

Kedvezõ a gazdálkodás egészére, kielégíti a fenntartható mezõgazdálkodás követelményeit, újabban humán célú hasznosítása is elõtérbe került. Sok jó tulajdonsága közül kiemelendõ a takarmányozásban betöltött szerepe. Méltán nevezték el szakíróink a „takarmánynövények királynõjének” (1–3. táblázatok és 1. kép).

Jelenlegi termõterülete (140–150 ezer ha), állatállományunk katasztrofális lecsökkenése miatt meg sem közelíti az 1970-es évekét (340–360 ezer ha). Ugyanez mondható el a korábbi évtizedek elfogadható hozamaival (4,8–5,2 t/ha széna) szembeni, 2000–2004. közötti (4,0–4,4 t/ha) alacsony termésekrõl is.

Ilyen helyzetben a mégoly hasznos növény, mint a lucerna, termesztésfejlesztésérõl, korszerûsítésérõl beszélni csak abban a reményben lehet, ha a nem is távoli jövõben az agráriumot irányító politikusok rájönnek: ennek a kis országnak a mezõgazdasági erõforrásai és az azokat mûködtetõ szakemberek biztosítanak komparatív elõnyöket.

Ma a korszerû termesztéstechnológián a terület kiválasztásától a termés betakarításáig (esetenként – mint a lucernánál is – a tartósításig) olyan mûveletsort értünk, amelyik a biológiai és technikai, kémiai ismeretek alapján ráfordítás-takarékosan, környezetbarát módon biztosítja az ökológiai és ökonómiai optimumhoz közeli termés mennyiségét és minõségét. A következõkben ezeket tekintjük át.

A területkiválasztás szempontjai

Kiváló alkalmazkodóképességének köszönhetõen az ország egész területén termeszthetõ, ha legalább a minimális talajigényét kielégítjük. Nagy teljesítményre, hosszú élettartamra (40–60 t szénatermés, 4–6 év alatt) a mélyrétegû, meszes, semleges vagy enyhén lúgos kémhatású (6,8–7,8 pH), középkötött (45–55 KA) talajokon számíthatunk. Ezeket az igényeket elsõsorban a mészlepedékes csernozjom, a réti- és barna erdõtalajok biztosítják. Nem tûri a magas talajvízállást, a nyílt vagy rejtett belvizet. Terméscsökkenéssel reagál a hosszan tartó árnyékolásra („takarónövényes telepítés”, kaszálások után maradó szénakupacok, elhentergõ bálák), a gyökerek által át nem járható kõpadokra, az eke- vagy tárcsatalp betegségre. Termeszthetõ, de már szerényebb termést ad meszes homok-, öntés- és javított szikes talajokon. A gazdaságon belül lehetõleg az állattartó telep, vagy a tartósító-tároló létesítmény közelébe telepítsük. Dombvidéken a lejtõ felsõ harmadába telepítve eróziógátló hatása is érvényesíthetõ. Öntözött lucernást csak sík területen létesítsünk.

Elõvetemény igénye

A két fõ telepítési idõszakra egyaránt érvényes, általános igények:

• önmaga után 4–5 év múlva kerülhet ugyanoda vissza,
• egyéb pillangósok után nem telepíthetõ,
• a terület évelõ, káros, veszélyes gyomoktól mentes legyen,
• legyen elegendõ idõ az alaptrágyázáshoz, a jó gyökér- és vetõágy-készítéshez.

Tavaszi telepítéshez ajánlott elõvetemények: kalászosok, burgonya, silókukorica, tökfélék, kender, dohány, cukorrépa.
Nyár végi telepítéshez ajánlott elõvetemények: július közepéig lekerülõ kalászosok, len, mustár, õszi káposztarepce, õszi- és tavaszi takarmánykeverékek.

A telepítés idejének, módjának kiválasztása

A lucerna elvileg kora tavasztól nyár végéig telepíthetõ. A hazai vetés-szerkezet, a csapadék mennyisége és eloszlása a gyakorlatban két fõ idõszakot alakított ki: a tavaszit és a nyár végit. Tavasszal a hõmérséklet (6–8 °C talajhõmérséklet) és a talaj mûvelhetõsége diktálja a telepítés idejét, ami márciustól április elejéig optimális. A nyár végi telepítést legkésõbb szeptember elején be kell fejezni, mert a fiatal lucernának a tél beálltáig idõre van szüksége a megerõsödéshez, amit többnyire öntözéssel is segíteni kell.
A telepítés módja lehet tiszta, takarónövényes és füves társítás. A lucerna biológiai igényének, a fehérjében gazdag takarmánynak a tiszta telepítés felel meg. A nyár végi telepítés csak tisztán ajánlható. Tavaszi takarónövényes telepítés (csökkentett vetõmagmennyiséggel borsó, tavaszi árpa, zölden vágott rozs, tritikálé, esetleg bükköny) eróziónak, deflációnak kitett területen javasolható. Füves társítás szántón (magyar rozsnok, csomós ebír, réti csenkesz, réti komócsin fajokkal) kaszálónak létesíthetõ, amelybõl széna vagy szenázs készíthetõ.

A trágyázás alapelvei

A talajvizsgálati adatok, a tervezett termés nagysága, a talajból egységnyi terméssel kivont tápanyagok mennyisége és a lucernával szimbiózisban élõ N-gyûjtõ baktériumok (Rhizobium meliloti) tevékenységének becslése tartoznak alapvetõen a trágyázás alapjaihoz. Ide kapcsolódó további szempontok:

• a lucerna és a N-gyûjtõ baktériumok is igényesek néhány mikroelemre (B, Mn, Mo, Zn),
• a talajban nehezen, vagy alig mozgó P- és K-tápanyagok minél nagyobb hányadának már a telepítés elõtt a leendõ aktív gyökérzónába kell kerülni (forgatásos alapmûvelés),
• a Rhizobium meliloti baktériumok csak kelés után 40–50 nappal szolgáltatnak N-t a lucernának, az állomány ezen az un. „éhségperióduson” starter N-adagolásával segíthetõ át,
• az 1%-nál kevesebb CaCO3-t tartalmazó talajokban, a hiány mértékétõl függõen trágyázó vagy melioratív meszezés szükséges,
• a lucerna trágyaigényét mûtrágyákkal elégítjük ki,
• a szárazmûvelésû lucerna minimális N mûtrágyát igényel, az öntözött és a füves társítás viszont ennél 30–40%-kal többet,
• a P-trágya életteljesítményre számított 90%-át a telepítés elõtti forgatásos alapmûveléssel vigyük a gyökérzónába, 10%-át a vetõágy elõkészítésénél, a N-nel együtt starterként, sekélyen dolgozzuk be; a K-ot alap- és fejtrágyaként adjuk.

További tervezési adatok:

• 1 t szénaterméssel kivont tápanyagok kg-ban: N = 27, P2O5 = 7, K2O = 15, CaCO3 = 35, MgO = 3,
• tervezhetõ bakteriális N-szolgáltatás: 80–120 kg/ha/év,
• közepes talaj tápanyag-szolgáltatásnál 25–30 kg/ha NPK hatóanyag elegendõ 1 t szénaterméshez.

A trágyázás tervezéséhez további támpontot jelenthet a 4. táblázatban bemutatott példa.

A talajmûvelés alapjai
A lucerna telepítéséhez mélyen mûvelt, ülepedett gyökérágyat, laza, por- és rögmentes, 3–4 cm sekély vetõágyat készítsünk, hasonlót, mint a cukorrépa esetében. Felhasználható eszközök a talaj típusától, nedvességi állapotától, az elõvetemény utáni tarló állapotától függõen: tárcsás eszközök, ágyekék, esetenként középmély lazítók, hengerek, vetõágy elõkészítõ kombinátorok. Sikeres lucernatermesztõk vallják: úgy kell a talajt elõkészíteni, mint a cukorrépa alá. A különbség csupán annyi, hogy vetés elõtt és után is hengerezni kell.
Fajtamegválasztás, vetõmagbeszerzés, vetés
A hazai fajták minden tekintetben kielégítik a termelõk igényeit mind száraz, mind pedig öntözött lucernás létesítéséhez. Csak fémzárolt vetõmagot használjunk (erre törvény is kötelez), a vetõmag minõségi tanúsítványát 1 évig õrizzük meg. A vetés a telepítés fontos mozzanata. A lucerna vethetõ szórva vetõ gépekkel és gabona sorvetõ gépekkel. Szárazmûvelésben 700–900 csíra/m2, öntözött lucernás létesítéséhez 900–1200 csíra/m2 közötti a vetõmagnorma. A 2 g ezermagtömegû lucernamag 2,5–3,0 cm-nél mélyebbre ne kerüljön! A mûveletet mindig a szegély vetésével kezdjük.

A használat, vagy másképpen kaszálási rend kialakítása
A hosszú élettartam, a nagy teljesítmény, a takarmány minõsége akkor biztosítható, ha a lucerna biológiai igényeit és a takarmányozási kívánalmakat összeegyeztetjük egy ésszerû kaszálási rendben, az elsõ növedéktõl a feltörésig. Az okszerû használat egyúttal segít kordában tartani a gyomokat, hozzájárul az egészséges állomány fenntartásához. Az 1–3. táblázatok adatai mutatják, hogy a lucerna beltartalmi értéke a fejlõdés elõrehaladtával csökken. Azt is számításba kell azonban venni, hogy a virágzás kezdetéig jelentõs az állomány tömeggyarapodása, ezzel együtt a területrõl nyerhetõ nyersfehérje-, ß-karotin- és ásványi anyag mennyisége. A lucerna termésritmusa is bonyolítja a helyzetet, valamint a lucerna azon biológiai sajátossága, hogy évente legalább egyszer el kell jutnia a virágzásig, mert ebben a fenológiai fázisában tud a gyökértörzsben elegendõ tartalékot raktározni a folyamatos, bõséges újrasarjadzáshoz. Ez utóbbit úgy is elõsegíthetjük, ha ún. „zöldtarló” hagyásával kaszálunk (kb. 12–15 cm-es tarló). A vázoltak kivitelezéséhez az 5–7. táblázatokban közlünk példákat.

Az ápolás alapkérdései
Minimálisra csökkenthetjük a növényvédelmi beavatkozásokat, ha az elõzõekben vázolt mûveleteket a lucerna igényeinek megfelelõen végeztük. Az ellenõrzött vetõmag, a termõhely jó megválasztása nemcsak a karantén és a káros gyomok elleni védelmet biztosítja legalább 2 évig (aranka és vadsóska fajok), hanem a hervadásos tünetekkel járó gombás kórokozók (Fusarium, Verticillium) ellen is hatásos. Az egyéb kórokozók (lisztharmat, rozsda, peronoszpóra) ugyan megjelenhetnek a takarmánylucerna állományban, de kártételük többnyire minimális. A kártevõk 3 csoportjára kell figyelnünk. Telepítés elõtt, augusztusban fel kell mérni a polifág talajlakók létszámát (tavaszi telepítés esetén is, ha az elõvetemény addigra már lekerült), ez alól csak akkor mentesülünk, ha az elõvetemény alá talajfertõtlenítést végeztünk. Veszélyességi küszöbérték felett feltétlenül ajánlott a védekezés. A kezdeti fejlõdésben lévõ lucernánál figyelni kell a földi bolhák és a csipkézõ barkók megjelenésére, mert 1-2 nap alatt „tarrágást” végezhetnek.
Az idõsebb, kiritkult lucernába – különösen száraz nyarakon – elõszeretettel telepednek be a mezei pockok, esetenként a hörcsögök is. Ellenük a hatósági jogszabályok által elõírt módokon védekezhetünk. Kisebb fertõzésnél jól helyettesítheti a kémiai védekezést a pockok gyérítésére néhány „ülõfa” kihelyezése az egerészölyvek részére.
A kórokozóknál, kártevõknél súlyosabb problémát okozhatnak a gyomok a lucerna kezdeti fejlõdésekor, majd késõbb teret nyerhetnek a ligetessé váló állományban. A fiatal lucernásban a mechanikai gyomszabályozás nem megoldott, az ún. „gazoló kaszálás” pedig káros. Marad a kémiai védekezés. A tapasztalatok szerint a lucerna 4–6 leveles állapotában végzett herbicid-kezelés – a gyomfajoktól függõen monoherbiciddel vagy szerkombinációval – a leghatásosabb. A zárt állományú lucernában a kasza meg-megújuló munkája kordában tartja a gyomokat. Az idõsebb, ritkuló állomány gyommentesítésére több ajánlott herbicid is van, melyek õsszel vagy tavasszal is kijuttathatók. A tavaszi (fagyok elmúltával végzett) kezelés hatásosabb. Néhány napra ugyan besárgul a lucerna, de ezt hamar kinövi.
Az idõsebb lucernás talaja gyakran összetömörödik, levegõtlenné válik, vízbefogadó képessége romlik. Ezt a sorok irányába végzett fogasolással oldhatjuk fel (középnehéz, vagy nehézfogas). A mûvelet ideje mindig késõ õsz és nem kora tavasz!
A lucerna egyike az öntözést legjobban megháláló növényeinknek. A jó vízellátásra 50–70%-os termésnövekedéssel reagál. Az öntözéses termesztésben nyár végi telepítés ajánlott, mert így már az elsõ évben teljes termés realizálható. Száraz õsz esetén kelesztõ öntözés szükséges, 20–25 mm-es vízadaggal. Ilyenkor, a cserepesedés elkerülésére kis intenzitás (10–12 mm/h) javasolt. A fõhasznosítású években az 1. növedékhez csak kivételes esetben kell öntözõvíz. A továbbiakban a kaszálások után mielõbb kezdjük meg az öntözést, 50–70 mm-es adaggal. Az öntözés nem olcsó mulatság, csak akkor jövedelmezõ, ha a szénaértékben számolt hozam eléri legalább a 12 t/ha-t.

Betakarítás – tartósítás
A takarmány minõségét – a zöldanyag tulajdonságain kívül – a tartósítási módok befolyásolják. A renden történõ szárítás, formázás teljesen idõjárásfüggõ. A legnagyobb mennyiségi és minõségi veszteséggel jár, ezért csak idézõjelbe téve mondható olcsó eljárásnak. Az idõjárási kockázat szársértõ kasza, kiegészítõ hideg- vagy meleglevegõs kazalszárító használatával mérsékelhetõ. Igaz viszont, hogy a jól formázott széna (kisbála, különbözõ alakú és méretû nagybála) piacképes áru. Az erjesztéses eljárással tartósított lucerna (szilázs, szenázs) jobban megõrzi a zöldanyag minõségét, kisebb a tömegvesztesége is. Kérõdzõ
állatállományt tartóknak ajánlható, amennyiben a szükséges szakértelem, gépsor, silótér rendelkezésre áll. A takarmány minõségét leginkább megõrzõ, a legkisebb tömegveszteséggel járó tartósítási, formázási mód a forrólevegõs zöldliszt- és pelletkészítés. A mai energiaköltségek és a termék nyomott piaci ára mellett azonban csak feltételesen javasolható eljárás.
A cikkben többnyire csak vázlatosan tárgyalt kérdésekkel kapcsolatban a szerzõk szívesen állnak az érdeklõdõk rendelkezésére.

Felhasznált irodalom:
Antal J. (2000): Növénytermesztõk zsebkönyve. Mezõgazda Kiadó, Budapest.
Bócsa I. (szerk.) (1979): A lucerna termesztése. Mezõgazdasági Kiadó, Budapest.
Kováts A. (1981): Növénytermesztési Praktikum. Mezõgazdasági Kiadó, Budapest.Schmidt J. (szerk.) (2000): A takarmányozás alapjai. Mezõgazda Kiadó, Budapest.