A szántási módok agronómiai elõnyei

Bizonyos, hogy a talaj forgatására az eszközök közül csak az eke képes. Az is kérdés, milyen minõséget várunk el a szántástól, és ezt az elvárás melyik szántási móddal (ágy- vagy rónaszántással) teljesül.

A  szántás különösen hasznos, ha növényi maradványokat, élõ tarlókat, istálló- vagy zöldtrágyákat kell a talajba forgatni. Többnyire hasznos, ha a szártarackos gyomokat, vagy a gyommagvakat mélyebbre forgatják. Jótékony növényvédelmi hatása van a beteg tarlómaradványok aláforgatásának is. Ezt lehetõleg ne nedves talajon végezzék, mert a levegõtlen körülmények közé juttatott maradványok feltáródás helyett rothadásnak indulnak, és így elmarad a méregtelenítés folyamata.

A szántás, különösen a gyakori a forgatás ellen szól a humuszbontó folyamatok felerõsödése, vagyis a szervesanyag-vesztés. A nedves talajon végzett szántást tipikusan kísérõ hiba az eketalp-tömörítés a megmunkált réteg alatt. Száraz talaj szántásakor nehezen elmunkálható rögök képzõdnek, ezáltal nagy vízvesztõ-felület is kialakul (1. ábra). A taposott és száraz talajon felszaggatott hantokra úgy tekintsünk, hogy ott hosszú idõre a biológiai élet is szünetel. A szántáskor arra is gondot kell fordítani, hogy lejtõkön ne fokozza az eróziót.

Végsõ soron a szántás értékét elõnyei (növényvédelem, szerkezetkímélés), és hátrányai (rögösödés, eketalp-tömörödés, vízvesztés, energiaigény) alapján célszerû megvonni (1. táblázat). Szólni kell arról is, milyen gyakorisággal szántsanak. A szerkezetes, termékenyebb talajokon, ahol a morzsák kímélése is fontos, 3-4 évente tanácsosabb, igazítva az adott növényvédelmi feladat teljesítéséhez. Alapvetõ szempont legyen a talaj jó szánthatósága (ne legyen túl száraz vagy túl nedves).  A leromlott, elporosodott szerkezetû talajokon is célszerû pár évet kihagyni a szántások között. A kötött, agyagos talajokon a jó idõzítésen a szántásra alkalmasság betartását értjük. A szerkezetnélküli homoktalajok évenkénti szántása kisebb kárt okoz, itt a gazdaságosság megítélése segít a döntésben.

A szántás módja nem csak a forgatás minõségét és energiaigényét, hanem a talaj terhelését is befolyásolja. Ágyszántáskor a mûvelendõ területet fogásokra osztják, azokat ágyekével, a barázdaszeleteket jobbra forgatva szántják fel. A fogásszélesség kijelölésénél az eke munkaszélessége a mérvadó, annak a többszöröse legyen. A fordulósávot (forgót) a traktor fordulási sugara (5–8 m) szerint célszerû kijelölni.

Az ágyszántás gyakorlatában fõleg az összeszántást, a széjjelszántást és a javított ágyszántást alkalmazzák. Összeszántáskor a nyitóbarázdát a fogás közepén húzzák, majd a tábla végén jobbra fordulva a második húzás barázdaszeleteit az elsõnek vettetik. Ekkor a fogás közepén orom keletkezik, amely körül a szántás kifelé haladva folytatódik. Mivel a nyitóbarázda meghúzásakor az elsõ eketest által kifordított barázdaszelet szántatlan területre borul, ezt a sávot visszaforduláskor át kell szántani, hogy ne maradjon megmûveletlen vakbarázda.

Széjjelszántáskor a kezdõbarázdát a fogás két szélén húzzák, az eke onnan halad a fogás közepe felé, a tábla végén mindig balra fordulva. A szántás a kijelölt fogás közepén fejezõdik be, ott egy osztóbarázda képzõdik. A javított ágyszántás az elõbbi két mód kombinációja. Azért fejlesztették ki, hogy felére csökkenjen az osztóbarázdák, az összevettetések, és az üresjárat száma. A fogások szakszerû kijelölése itt is szükséges. Az elsõ fogás összeszántással kezdõdik, ennek befejezése után a munka harmadik fogásban folytatódik, amely ismét összeszántás. A harmadik fogás befejezése után a szántás a második fogással folytatódik. A fogások sorrendje a következõ: 1-3-2-5-4-7-6 stb. Így négy fogáson belül két osztóbarázda képzõdik. A fogások után a fordulósávot kell megmûvelni össze- vagy széjjelszántással.

Az ágyszántásra jellemzõ osztóbarázdákat és ormokat a terület felszántásával egyidejûleg, a kivételektõl eltekintve, ajánlatos elmunkálni. A kivételek közé tartozik a nedves talajállapot, amikor a szánthatóság is kérdéses, vagy a lejtõs terület, mivel a lejtõ irányába vettetett barázdák csökkentik a talaj lehordását.
Az ágyszántás nem kívánatos következménye – ha éveken keresztül ugyanoda kerültek az összevettetések és osztóbarázdák – a felszínegyenetlenség fokozódása, a bakhátas és teknõs sávok váltakozása. Az ilyen hullámos felszín a magágykészítési, vetési, trágyázási, növényvédelmi és betakarítási munkákat is nehezíti. Az osztóbarázdák nyomán maradt teknõkben a belvíz is összegyûlik. Emiatt is tanácsos a fogások kijelölésének váltakoztatása, és ha lehet, a rónaszántásra való áttérés.

A rónaszántást váltvaforgató ekével végzik. Az ekével a tábla egyik oldalán kezdik a szántást, a barázdaszeleteket a tábla széle felé, jobbra fordítják. A tábla végén az eke ugyanabba a barázdába fordul vissza, közben az ekét is átfordítják, s ezt követõen balra forgat. Rónaszántáskor nem keletkeznek osztóbarázdák, minden barázdaszelet az elõzõ húzás barázdaszeleteire fordul. A felszín egyenletesebb, mint ágyszántáskor, bakhátaktól és ormoktól is mentes. Fordulósávra ugyanúgy szükség van, mint az ágyekés szántásnál. Ugyanakkor nem kell fogásokat kijelölni, a tábla végein nem kell a traktornak járni a fogások között. Ezáltal a talaj taposása, az üresjárat és a hajtóanyag-felhasználás is csökken.

Néhány eltérés az ágyekéktõl. A váltvaforgató ekéknél a gerendelyen dupla az ekefejek száma. Nem kétséges, hogy üzemeltetésük kissé bonyolultabb, használatuk több szakértelmet kíván az ágyekénél, és beszerzési áruk is nagyobb. Mindezek nem csak a váltvaforgató ekék használatát, hanem a gazdaságosabb, a talajszerkezet és -felszín kímélõ szántás terjedését is lassítják.

A szántások elmunkálásakor gazdaságossági, talaj- és nedvességvédelmi szempontokra tanácsos figyelni.

• szántással egy menetben végzett elmunkálás agronómiai elõnye a forgatással egyidejû porhanyítás és felszínegyengetés, a kis nedvesség-veszteség és a kevesebb taposási kár. Ökonómiai haszna is van. A gépcsoport vontatási teljesítményigénye és hajtóanyag-fogyasztása nagyobb, mint elmunkáló kapcsolás nélkül, de kevesebb, mint ha külön menetben végeznék. A gépi megoldások közül az ekére szerelt változat a minõség és a kezelhetõség szerint is a legjobb. Az elmunkálót a fordulóknál az ekével együtt emelik ki, majd engedik a talajba, így a szántatlan táblarészeken nem gyûjti össze a tarlómaradványokat, nem kell tisztogatni, nõ a hasznos idõ aránya. Ágyekén forgóelemes talajporhanyító (2. ábra), váltvaforgató ekén barázdaszelet porhanyító és egyengetõ
  (3. ábra) lehet az elmunkáló elem. Hagyományos eszközöket gyakran kapcsolnak ekéhez, hengereket, fogasokat, egyengetõket. A lánccal vagy merev rúddal való kapcsolás hátrányos is lehet, mivel az elmunkáló elem a kilengések folytán eltömõdhet szármaradványokkal, vagy beáshatja magát a talajba. Ilyenkor jelentõsen nõ a vonóerõigény és a hajtóanyag-felhasználás.
• A szántáselmunkálásban ma még sajnálatosan gyakoribb a forgatás után rövid, vagy hosszabb idõ elteltével végzett különmenetes mód. Ezt a vetés, a talaj nedvességtartalma vagy a talaj védelme szerint lehet idõzíteni. Ha rövid az idõ, olyan eszközt kell választani, amely a talaj nedvességét is figyelembe véve a leghatékonyabb. Száraz, rögös talajon a több mûveletes eszközkombinációk a hatásosak, mivel a jobb porhanyítás mellett alig porosítanak. Nedves, még mûvelhetõ talajra a könnyebb, rugós késes vagy pálcás boronás kombinációk alkalmasabbak.

A tavaszi vetésû növények alá végzett õszi szántás elmunkálása gyakran idõben is megosztott. Az õszi szántáskor az a jobb, ha a felszínt egyenletesre munkálják, de nem tömörítik, így nem lesz akadálya a csapadék befogadásának, vagy az egyenletes beázásnak. A talaj tavasszal táblaszinten egyformán fog szikkadni, járhatóvá válni, és így kevesebb lesz a minõségbeli eltérés a magágyban. A szerkezetes talajokat õsszel úgy célszerû elmunkálni, hogy a kora tavaszi vetésû növények alá egy menetben lehessen magágyat készíteni.

Lejtõkön és szerkezet nélküli talajokon az õszi elmunkálás védelmi okokból nem célszerû. A tavasszal szántott talajokon a nedvesség-veszteség fõ oka az üregesség és a felszínegyenetlenség. Ezért a szántást jobb úgy idõzíteni, hogy a talajt nyomban el is munkálhassák. A nyári szántás felszínét a minél kisebb vízvesztés érdekében egyengetni, egyúttal tömöríteni is kell. Jó tudni, hogy a barázdaszeletek átporhanyításakor a talaj üregessége is csökken.

Hagyjunk fel a szántásokkal? Kétségtelen, hogy az ágyekés szántás mára olyan eljárássá vált, amellyel nehezen javítható állapothibák keletkezhetnek évrõl-évre. Szántani olyan talajkörülmények esetén tanácsos, amikor a kár keletkezésének veszélye a legkisebb. Kedvezõ talajnedvességnél a jó minõség független a szántás idejétõl. A forgatás értéke, a talajra és a környezetre gyakorolt hatása idényenként (õszi, tavaszi, nyári) eltér. Nem kívánatos õszi szántáskor a talaj tömörítése és gyúrása, tavaszi szántáskor a talaj tömörítése és nedvesség-vesztése, nyáron a kiszáradása. A különbözõ idejû szántásokhoz kapcsolódó elõnyöket ki kell használni, a kockázatokat, mivel ismertek, csökkenteni lehet. Az agronómiai minõség, és a környezeti hatás a szántás elõtt és után végzett kímélõ eljárásokkal, megfelelõ szántási móddal (rónaszántás) javítható. Jelentõs különbségek vannak a talajra és környezetre káros, illetve a sok tekintetben kímélõ (talajt, környezetet, költséget) szántások között.