MENÜ

A talajlazítás

Oldalszám:
Dr. Gyuricza Csaba 2014.05.29.


A lazítás a tömörítéssel ellentétes folyamat: csökken a talaj térfogattömege, nõ a hézagtér, és benne a légtérfogat %-a. Javul a talaj vízbefogadó és víztároló képessége, csökken az összefolyás, és lejtõs területen a vízelfolyás. A lazítás nélkülözhetetlen a talaj kultúrállapota megõrzésében és javításában.

Attól függõen, hogy a talaj mely rétegében szükséges a tömör talajállapot megszüntetése a talajlazításnak három típusa különíthetõ el. 1. Sekélyen lazítandó a talaj tarlóhántáskor, magágykészítéskor és kelés után, növényápoláskor. Sekély lazításra a kultivátorok, a tárcsák, az ásó- és fogasboronák, a kombinátorok alkalmasak. 2. Középmélylazítással a talaj 0–45 cm rétegének fizikai állapota javítható. Hatása jobb esetben 2–3 tenyészidõn át érvényesül, ezért alapmûvelési módszer. Eszközei a középmélylazítók. 3. Mélylazítással a rendszeresen mûvelt réteg alatt elhelyezkedõ talaj fizikai állapota javítható. A funkciója szerint alapozó, elsõdlegesen pedig melioratív mélymûvelés mélylazítókkal végezhetõ.

A talajlazítás nem tekinthetõ régi módszernek a mûvelés történetében. Alkalmazását a termõtalajokban kialakuló tömör rétegek, a sablonos talajmûvelés kényszerítették ki. Magyarországon a talaj káros tömörödés megjelenése és felerõsödése egybeesik a hagyományos, szántásra és tárcsázásra épülõ talajmûvelési rendszerek térhódításával. A növénytermesztés intenzívvé válásával, a menetszámok növekedésével, a több éven keresztül azonos mélységben végzett tárcsázással és szántással egyidejûleg jelentõsen megnõtt a középmély- és mélylazítás alkalmazásának szükségessége. A talajtömörödés elleni védelemnek számos technológiai, termesztési módszere van, azonban a mûvelési eljárások közül a lazítás az egyetlen, amely hatékony védelmet jelent ellene, közvetlen szerepet játszik a fel- és altalaj közötti zavartalan kapcsolat helyreállításában. Az elmúlt évek, évtizedek talajállapot leromlásában a sok esetben hiányos technológiai fegyelem mellett jelentõs mértékben okolható a talajlazítás nem kellõ hangsúllyal történõ kezelése.


 

A középmély- és mélylazítók alkalmazásának elõnyei, hogy kémiai talajhibás területeken is alkalmazhatók (sós vagy terméketlen réteget nem kevernek a felsõ talajrétegbe), javul a talaj fizikai és biológiai állapota (vízáteresztés, levegõzöttség, biológiai aktivitás), nem alakul ki mûvelõtalp-tömörödés, osztóbarázda és bakhát. A talajtömörödés megszüntetésével csökken a belvízveszély, kisebb a talajnedvesség-veszteség (mint pl. szántáskor). A talajlazítás szerepe lejtõs termõhelyeken az erózió elleni védelmet is szolgálja. Ha a talajban tömör réteg található a felszínre kerülõ csapadék lassabban tud a mélyebb rétegekbe szivárogni, több idõt tölt a felszínen, amely a talaj lehordását indíthatja meg. Talajlazításnál kisebb az egységnyi területre vonatkoztatott energiaigény: 40–45 cm mélységben elvégzett talajlazítás energiaigénye 15–20%-kal kisebb, mint a 28–30 cm mélységben elvégzett szántásé. Ez azonban természetesen változhat, különösen abban az esetben, ha a talaj felszíne túlzottan száraz, a tömörödés kiterjedt, a szerves anyag tartalom jelentõsen lecsökkent.

A gyakorlat számára nagyon fontos kérdés, hogy milyen mélységben végezzük a lazítást, és ez hogyan határozható meg? A megfelelõ döntés egyrészt a munkamûvelet hatékonyságát növeli, másrészt jelentõs energiapazarlástól menti meg a gazdálkodót. A lazítás mélységét a tömör réteg elhelyezkedése határozza meg. Mindig ügyelni kell arra, hogy a mûvelet után a fel- és altalaj között kedvezõ kapcsolat alakuljon ki. Ezért elengedhetetlen a lazítás mélységének megválasztása elõtt a tömör záróréteg elhelyezkedésének feltárása. Mûszeres vizsgálattal (penetrométerrel) lehetõség van arra, hogy akár 70–80 cm mélységig bemérjük a talajellenállást, amibõl következtetni lehet a tömör réteg jelenlétére, és az esetleges lazító mûvelet szükségességének elbírálására. Talajtípustól, nedvességtartalomtól függõen akkor beszélhetünk károsan tömör rétegrõl, ha a penetrométerrel mért talajellenállás meghaladja a 3–3,5 MPa értéket. Mûszeres vizsgálat hiányában jó megoldás lehet a talajállapot megítélésére az ún. ásópróba is. Ezzel a módszerrel két ásó segítségével téglaformát hasítunk ki a talajból, amely közvetlenül alkalmas nem csak a fizikai, hanem a biológiai talajállapot elbírálására 30–40 cm mélységig. A tömör réteg, amely többnyire e tartományon belül helyezkedik el, lemezes szerkezetû, általában kagylósan törõ, hasábos szerkezetû, és a biológiai tevékenység jeleit elvétve mutatja (földigiliszta járatok nem találhatók benne). A lazítás mélységének megválasztásakor feltétlenül érdemes 5–10 cm-rel a feltárt tömör réteg alá menni, amely a hatékonyságot növeli. A lazítókések egymástól való távolságát úgy kell megválasztani, hogy a repesztõ hatás révén a két kés között is kellõ mélységben megtörténjen a lazítóhatás.


A lazítás idejének helyes megválasztása döntõen befolyásolja a mûvelet sikerességét. Míg a szántás, a tárcsázás nyirkos talajon végezhetõ a legjobb minõségben, addig a lazítás kizárólag száraz talajállapot esetén lehet eredményes. A tömör réteget áttörõ repesztõ hatás már nyirkos talajon sem érvényesül, ezért a nyári hónapok a leginkább megfelelõek a talajlazítás tervezésére. Mivel ezekben az idõszakokban jelentõs lehet a talajnedvesség veszteség, ezért a mûveletet követõ (kapcsolt vagy külön menetes megoldással) felszínlezárás nélkülözhetetlen.

A talajlazítás során felmerülõ probléma lehet az erõteljes rögösödés, amely a tömörödés kisérõjelenségének tekinthetõ. Minél tömörebb a talaj, és minél szárazabb a legfelsõ rétege, annál nagyobb mértékû rögösödés várható. A rögösödést a talaj nagy agyagtartalma is fokozhatja, de a jelenség a kis humusztartalmú homoktalajokon is gyakori. A rögösítõ hatás agronómiai fogásokkal mérsékelhetõ: kalászosok betakarítása után, ha a lazítást rögtön a növény lekerülése után az ún. beárnyékolási érettség idõszakában végezzük el még kisebb energiaigénnyel és rögösítõ hatással számolhatunk. Ugyancsak hatásos módszer, ha nyári betakarítású növények lekerülése után meghántott és lezárt felszínû tarlón végezzük a lazítást. Ez a módszer azonban csak abban az esetben lehet hatásos, ha a tarlóhántást idõben végezzük el.


A talajlazítás tartamhatása, vagyis az az idõszak, amíg a kedvezõ hatás érezhetõ, számos tényezõ függvénye. A szakirodalom általában 3–4 évet említ, azonban a gyakorlat ennél sokkal összetettebb és bonyolultabb választ tesz szükségessé. Abban az esetben, ha a talaj szakszerû mûvelését, a termesztéstechnológiai tényezõk összhangját, a fizikai és biológiai talajállapot javítását szem elõtt tartják a lazítást követõ idõszakokban is, akár öt éven keresztül is érzékelhetõ a hatása. A sablonos mûvelés, a tárcsázás vagy szántás több éven keresztül történõ azonos mélységû alkalmazása, a szerves anyag tartalom csökkenése szélsõséges esetben a tartamhatást egy évre korlátozza (1, 2. ábra). Gödöllõi homokos vályog talajon végzett vizsgálataink azt mutatták, hogy kis szerves anyag tartalom esetén is az alapmûvelés mélységének váltakoztatása a talajlazítás tartamhatását egy évrõl három évre növelheti. A talaj lazítása a hosszú távon egészséges, kedvezõ fizikai és biológiai állapotban tartott talajok alapvetõ mûvelési fogása. A talajmûvelésre fordított költségeket rövid távon megnöveli, azonban a hosszú távú eredmények mind a termésben, mind a könnyebb mûvelhetõségben éreztetik hatásukat.