A talajmûvelésben, így a vetõágy-készítésben sem szabad sablonokat követni, mindig a talaj állapotához, valamint a telepítendõ növény igényéhez kell a mûvelés módját megválasztani. Ehhez ma már korszerû eszközök gazdag kínálatából lehet a legmegfelelõbbet kiválasztani. Korábban a hagyományos növénytermesztési technológiában a sikeres tavaszi növénytelepítéshez négy-öt szántóföldi mûveletet kellett elvégezni. A jelenleg használatos magágykészítõ, illetve ezek vetõgéppel kapcsolt változatai egy, maximum két menetben alkalmasak a feladat elvégzésére. Sok esetben csak a talaj állapota az adottság (ezt ismerni is kellene!), az összes többihez meg csupán egy traktor és valamilyen eszköz áll rendelkezésre. Ilyenkor legfeljebb arra törekedhetünk, hogy minél kevésbé térjünk el a mûvelésre kedvezõ állapottól, a mûvelés módja, eszköze közül a legkisebb rosszat kell választanunk.
Az õszi munkák befejezése után a tárolóhelyen (udvar, pajta, gépkert stb.) elhelyezett munkagépek számba- és szemrevételezése már megtörtént. Sõt valószínûleg az összes tavaszi, aktuális és szükséges munkát is ismerjük.
Ezek:
az õszi búza fejtrágyázása:
kukoricánál, cukorrépánál, zöldségféléknél stb.:
A felsorolt munkához a megfelelõ gépek is rendelkezésünkre kell, hogy álljanak, különben újraindul – vagy folytatódik – a késedelem, márpedig minden elvesztett nap a tavaszi vetések optimális idõben történõ elvégzését akadályozza.
Sok évtizede vita tárgyát képezi a tavaszi talajmûvelésre alkalmas gépek, eszközök felsorolása. A témát érintõen a legfontosabb kérdések:
Általános az a vélemény, hogy a tárcsás boronák használatát a tavaszi talajelõkészítési munkák során lehetõség szerint kerülni kell, mert túlzott lazító hatásuk miatt a talaj gyors kiszáradását okozzák. Rosszul végzett õszi szántás és elmunkálás után, ha a talaj felszínén vagy felszínközeli rétegekben nagy mennyiségû szármaradvány található, a tárcsás boronák használata mégis elkerülhetetlen. Így a középnehéz tárcsás boronák 13–16 cm munkamélységben a kukorica számára a tavaszi talajelõkészítés, vegyszerbemunkálás, magágykészítés eszközei lehetnek.
A tavaszi talajelõkészítéshez korábban 3–4 menetet is kellett végezni (simítozás, fogasolás, kultivátorozás, esetleg tárcsázás). Ma a tavaszi vetések – különösen aprómagvak, cukorrépa stb. – talaj-elõkészítésre elsõsorban a kombinált eszközök alkalmasak. Ezekkel a gépekkel a talaj lazítása, porhanyítása, tömörítése, vagyis jó magágykészítése egy menetben elvégezhetõ.
A magágykészítési mûveletek célja a vetõmag igényét optimálisan kielégítõ vetõágy kialakítása. A mûveletek és eszközök helyes megválasztása azonban csak az agrotechnikai igények ismeretében lehetséges.
A magágykészítõ eszközökkel szemben támasztott igényeket a következõk szerint foglalhatjuk össze:
Azok a passzív talajmûvelõ alapeszközök, amelyek egymás utáni többmenetes, vagy gépkombinációban történõ egymenetes alkalmazásával a vetõágy jó minõségben elkészíthetõ:
Az eddigiekben megismert talajmûvelõ gép alaptípusok ésszerû kombinációjával új gépek „állíthatók elõ” (1. ábra). A kombinált gépek alkalmazása általában a következõ elõnyökkel jár:
A fontosabb gépkombinációk a teljesség igénye nélkül:
A kombinátor függesztett vagy vontatott kivitelben készül, és számos konstrukciós változata van. A kombinátor alkalmazásával teljesíthetõk a jó magággyal szemben támasztott követelmények:
Az elsõ két követelményt a fogas lazítók (kultivátor, borona), az utóbbiakat a mögöttük haladó hengerborona biztosítja.
Nagyon fontos, hogy a lazítás mélysége egyenletes legyen. Egyenlõtlen mélységben lazított talajon a vetõgépek nem tartják pontosan a munkamélységet. A mélyebben lazított részeken megszakad a kapilláris összeköttetés a nedvesebb alsó rétegekkel, ami ezeken a szakaszokon hátráltatja a növények fejlõdését.
Hosszú évek óta alig találkozunk a gépkiállításokon olyan gyártóval, aki a korábban külön gyártott talajmûvelõ gépeit és vetõgépeit ne összekapcsoltan mutatná be (2. ábra). A hihetetlenül gazdag ajánlatból persze nehéz választani – sajnos sok esetben az ár és nem az adott gépkombinációval elérhetõ gazdasági eredmények a meghatározóak a vásárláskor. Egy azonban biztos: ha a pneumatikus vetõgépek esetében elfogadjuk, hogy 10 km/óra haladási sebesség mellett is pontosan dolgoznak, akkor nem szabad ahhoz a korábbi véleményhez ragaszkodni, hogy a talaj-elõkészítõ és vetõgép területteljesítménye eltér egymástól.
A hullámos vagy sima síktárcsával szerelt talaj-elõkészítõ és vetõaggregátorok nehéz talajviszonyok, sok tarlómaradvány esetén is jól dolgoznak. Ezek a gépek már egy kicsit a direktvetéshez közelítenek, de a talajmûvelõ egységek munkája nem korlátozódik csak a vetõcsoroszlyák szélességi méretére.
Régi törekvés, hogy a talajmûvelõ gépek passzív munkavégzõ szerszámait a traktor teljesítményleadó tengelyérõl (TLT) hajtott aktív szerszámokkal cseréljék fel. (Ki ne hallott volna például a Szabó-féle görgõsekérõl? Megérne egy kis visszaemlékezést az 1960-as évek elejérõl; vagy a Kõszegi-féle talajmaró az 1910-es évekbõl.) Az ilyen aktív hajtott szerszámokkal felszerelt talajmûvelõ gépek közül a legismertebbek a lengõboronák, a forgóboronák és a talajmarók (3. ábra).
A hajtott talajmûvelõ eszközök elõnyei a következõk:
Az elõnyök mellett a hajtott talajmûvelõ eszközök alkalmazásakor hátrányokkal is számolni kell:
A felsorolt elõnyök és hátrányok mérlegelése alapján a hajtott mûvelõ-eszközök a következõ munkákra alkalmazhatók:
Már a variációk olyan mértékben gazdagítják a mezõgazdasági technikát, hogy gyõzze az ember az alkalmazás indokait az adott gépre megtalálni. Mindenesetre itt most egy olyan összeállítást mutatunk be, amelyik az erõgép motorteljesítményét kihasználva a gépkapcsolás jó példája. A mellsõ függesztõmûvön elhelyezett mag- vagy mûtrágyatartály az üzemeltetés során könnyen megközelíthetõ, így a feltöltés „százados” gondját is megoldja (4. ábra).
A vetõgépek munkaszélességének növelését a közúti közlekedés elõírásai is korlátozzák. Jó megoldás a hosszirányú vontatás (pl. IH 6200 típusú hazai vetõgép), amihez szállítókocsit is lehet alkalmazni. Pneumatikus vetõgépeknél az oldalsó szárnyak összezárásával a közúti szállítás ugyancsak egyszerûen megoldható, ugyanakkor a feltöltésük is könnyebb (lásd 2. ábra).
A központi magtartályos gabonavetõ gépeknél alkalmazott cellás kerék a magadagolás mértékének változtatását szinte határok nélkül teszi lehetõvé. Egyúttal a mikroadagolás megoldásával az adagolás pontosságát a vetõmag mérete (pl.: repce) sem befolyásolja (5. ábra). A központi cellás kerék a leforgatási próba elvégzését is leegyszerûsítik, így azt akár egymás után többször is, idõveszteség nélkül el lehet végezni.
Persze nem mindig volt ennyire kiemelt a vetõgép, és ezt a következõ idézet is igazolja: „A Vetõ-gépelyek nem érdemlik, hogy a Mivészek fejeket azon törjék. Ezek úgy felelnének meg a végnek, ha általok kisebb költséggel, rövidebb idõ alatt és kevesebb maggal lehetne egy hód földet bevetni, mint rendszerént szokás.” N. Nagyváthy János (Magyar Practicus Termesztõ, 1821)
Vetés megkezdése elõtt az eszközök karbantartása, beállítása nagyon fontos feladat. Így tudjuk csak kielégíteni azt a sok-sok követelményt, amelyet a vetõgépekkel szemben általánosan támasztunk:
Sorvetõ gépeknél vagy gabonavetõ gépeknél:
A szemenkénti vetõgépek feladata a cukorrépa, a kukorica, a napraforgó, a szója, vagy a különféle zöldségmagok pontos vetése. Ezek a magok gabonavetõ géppel nem vethetõk ki elég pontosan. A szemenkénti vetõszerkezeteknek eddig számos változata alakult ki.
Ezekrõl áttekintést adhat a következõ csoportosítás:
Mechanikus vetõszerkezetek:
Pneumatikus vetõszerkezetek:
A szemenkénti vetõgépeknek az elõzõekben ismertetett általános követelményeken kívül még a következõ igényeket kell kielégíteniük: