Itatóvíz higiéniájának javítása szerves savakkal

Mivel a kezelés következménye a víz alacsonyabb pH-ja, többen is úgy választanak hatóanyagot, dózist, hogy egyedül e hatást mérik, holott a végcél nem minden esetben a „savanyított” víz.

Az alábbiakban – a teljesség igénye nélkül – szeretném összefoglalni, hogy milyen hatásmechanizmusok alapján, mit várhatunk el a szerves savakkal történõ kezeléstõl, illetve mire érdemes odafigyelni a kivitelezés során.

Hatásmechanizmusok
A szerves savak a következõ módokon fejthetik ki hatásukat (lásd  ábra):

• Közvetett antimikrobiális hatás: megfelelõ dózisban a vízbe juttatva lecsökkentik a pH-t olyan értékre, amely kedvezõtlen a káros mikrobák elszaporodásának szempontjából (pH = 3,5–4,2).
• A közvetlen antimikrobiális hatás azon alapszik, hogy a rövid szénláncú, kissé lipofil szerves savak (mint pl. hangyasav) disszociálatlan formában képesek a gram-negatív baktériumok (pl. Salmonella sp, E. coli, Camphylobacter sp.) sejtfalán áthatolni. A sejt belsejében azután a savak protonra és sav anionra disszociálnak. A hidrogén kation csökkenti a pH-értéket a sejt belsejében, amelynek a helyreállítása csak nagy energiaveszteségek által lehetséges; az anion pedig közvetlenül beavatkozik a DNS-szintézisbe.
  A kétféle hatás megoszlása függ az adott sav(keverék) típusától, és az adott közeg – esetünkben a víz – eredeti pH-jától.

Alkalmazott dózisok
Az alkalmazott dózis esetében több dolog is mérlegelendõ:

• ha viszonylag tömény, tiszta savakat tartalmazó savkészítményt alkalmazunk, akkor – az adott sav típusától, a víz eredeti pH-jától, illetve a vízkeménységtõl függõen – relatíve kis mennyiség (0,05 – 0,1%) is elegendõ lehet ahhoz, hogy a pH-t számottevõen levigyük. Túlzott mértékû „savanyítás” nem is célszerû, hiszen akkor már az állatok ivóvíz felvételét is negatívan befolyásolhatjuk, ami adott esetben termelésünk eredményességét is ronthatja.
• Amennyiben pufferolt (ammonizált) savkészítményt használunk, akkor a pH-csökkenés nem annyira intenzív, de a baktériumgátló hatás – hatóanyagra vonatkoztatva – általában ugyanolyan mértékû, hiszen e termékek savkoncentrációja nem alacsonyabb, csak nem fejezõdik ki annyira kémhatásban. Ammonizált savakkal magasabb dózis is bejuttatható az ivóvízbe és ezzel erõsíthetõ a takarmányba kevert szilárd vagy folyékony szerves savak, illetve a pre- és probiotikumok hozamfokozó hatása. Ilyen célok eléréséhez természetesen magasabb, 0,1–0,2% közötti dózisok szükségesek.

A hatóanyagok egy részét ammonizált formában tartalmazó savkészítményekrõl tudni kell még, hogy kevésbé korrozívak, illetve a bõrrel érintkezve maró és irritatív hatásuk is kisebb.
Ha állatfajok szerint vizsgáljuk a kérdést, akkor elmondható, hogy sertések (különösen malacok) esetében eleve kedvezõ lehet az itatóvíz alacsony pH-ja, a baromfik esetében viszont inkább a közvetlen antibakteriális hatást ajánlatos figyelembe venni. Ezzel azt szeretném még egyszer kihangsúlyozni, hogy nem kizárólag a pH-érték szabja meg a szalmonella-mentesítés sikerességét.

A savkészítmények adagolása
A szerves savak kijuttatásához alapvetõen egy vízórával összekötött szivattyú szükséges, amely az elõbb már említett dózistartományban képes pontos adagolásra. A szerves savakat nem ajánlatos a gyógyszerekkel és vitaminkészítményekkel egyszerre kijuttatni, ilyen típusú kezeléskor érdemes szüneteltetni a „savanyítást”. Nagyobb korrozivitású készítmények alkalmazásakor ügyelni kell arra, hogy a vízvezeték rendszer alkalmas legyen a kívánt feladatra (saválló, mûanyag csövek).

A kezelés ellenõrzése
A kezelés elején elõfordulhat, hogy azonos dózis mellett ingadozik a kezelt víz pH-ja. Ez azzal lehet összefüggésben, hogy a savkészítmények „kimossák” az ivóvízrendszert, és a felszabadult vízkõ, illetve más szennyezõdések befolyásolják a pH-csökkentés mértékét. Késõbb, amikor már tiszta a rendszer, ez stabilizálódik. A megfelelõ dózis beállítása történhet a pH, a higiéniai hatások (pl. szalmonella-fertõzöttség mérése), illetve kontroll ellenében végzett konkrét üzemi kísérletek alapján. Ha sikeresen megállapítottuk a dózist, akkor az adagolást egyrészt a vízórán, illetve a szivattyú átfolyásmérõjén keresztül ellenõrizhetjük, de – fõként a kémhatáson alapuló kezeléskor – célszerû a pH-t is nyomon követni. Ez történhet úgy, hogy egy kézi pH-mérõvel idõnként megvizsgáljuk és feljegyezzük a kémhatás alakulását, de nagyobb üzemek esetében elõnyösebb egy, a rendszerbe beépített és adatgyûjtõvel ellátott pH-mérõ berendezés applikálása.

Forgalmazott készítményeink
Bolifor 235 L készítményünk már igen kis dózisban képes a víz  pH-jának 3,0 – 3,5 értékre történõ lecsökkentésre, míg Bolifor AS 2500 L termékünk magasabb pH-nál (3,5 – 4,2) is képes biztosítani a csíramentességet. E termékek fõ hatóanyagként hangyasavat és propionsavat tartalmaznak, folyékony formában, utóbbi termék esetében a hatóanyag egy része ammonizált formában van jelen a korrózió csökkentésének céljából. Kemisile 2 S készítményünk a (kissé ammonizált) hangyasav és propionsav mellett tartalmaz még szorbinsavat – amellett hogy hatékonyan csökkenti a pH-t, korróziója minimális. Termékeink szervessav-tartalma készítménytõl függõen 86,0% és 91,1% között változik.
Remélem, hogy e rövid összefoglalóval sikerült választ adnom néhány, a gyakorlatban is felmerülõ kérdésre, vagy pedig újabbakat generálnom. Utóbbi esetben szívesen állok a Tisztelt Olvasó rendelkezésére mind hazai és külföldi szakirodalmi, mind saját vizsgálataink eredményeinek megosztását illetõen.