MENÜ

A vadföld, a vadgazadálkodás egyik pillére

Oldalszám:
2014.05.26.

A vadászatra jogosult szervezeteknek – vadásztársaságoknak tulajdonosi közösségeknek, gazdasági társaságoknak – a nemes és õsi sport tevékenység és a szórakozás biztosítása mellett alapvetõ feladat a területükön élõ vadállomány minél nagyobb létszámának és minõségének elérése. Ennek egyik legkézenfekvõbb eszköze a rendszer takarmányozáson kívül a kellõ nagyságú és elhelyezkedésû vadföldek mûvelése.

Ezek amellett, hogy a folyamatosan a vegetációs idõszaknak megfelelõ energia, vitamin, és ásványi anyagforrásai a vadállománynak, búvóhelyül, szaporodási helyül is szolgálnak. Összességében növelik a terület vadellátó-képességét. A 2004–2005 évben a vadágazatra jogosultak által mûvelt vadföld nagysága 32 245 hektár, míg az ápolt vadlegelõ 25 266 hektár területet tett ki (Forrás: SZIE Országos Vadgazdálkodási Adattár).

További pozitív hatása van a vadföldön végzett okszerû növénytermesztésnek és gyepmûvelésnek a vadászatra jogosult szervezetek gazdálkodására:

  • egyrészt olcsóbban, a vad számára megfelelõbb állapotban lehet takarmányt biztosítani,
  • másrészt jelentõsen lehet csökkenteni a környezõ mezõgazdasági területeket, illetve az erdõtelepítéseket sújtó vadkárt. Ez utóbbi egyáltalán nem elhanyagolható szempont, hisz a vadásztársaságok egyik legjelentõsebb költségtényezõjévé lépett elõ e mezõgazdasági területeken okozott vadkárért fizetett térítés. A 2000–2004-es években a hivatalos (mérlegbeszámoló szerinti) térítés az alábbiak szerint alakult.

Becslések szerint a fizetett összegek csupán a valóban keletkezett károk felét mutatják, mivel más „rendezési” módok is léteznek a vadgazdák és a mezõgazdasági termelõk között (vadászat, vadhús, terményvásárlás, bérmunka).

(Az 1994. évi értékhez viszonyított ugrásszerû kárösszeg-növekedés vélhetõen a tulajdonosi viszonyok változásával, a vadkárral szembeni érzékenység fokozódásával magyarázható). Magyarországon a vadászatra jogosult szervezetek éves mûködési költsége az elmúlt öt év átlagában 14 milliárd forint körül alakult, így nem túlzás azt mondani, hogy az összköltség ötöde, esetenként negyede a vadállomány mezõgazdasági kultúrákban okozott kártételének ellensúlyozására fordítódik.

A vadföldeken történõ takarmánytermesztést még egyéb érvek is alátámasztják. Az általános szabályok szerint jár az Uniós (SAPS) és a Nemzeti (ToPUP) támogatás. Ezen túlmenõen a 2005. áprilisában az FVM által meghirdetett pályázat (Pályázati felhívás vadgazdálkodási tevékenységek támogatására 2005. 04. 11.) lehetõvé teszi, hogy a vadföldmûvelés igazolt költségeinek 50%-áig amennyiben más egyéb vadgazdálkodást vadélõhely fejlesztést segítõ tevékenységekkel párosul.

A vadászható haszonállatok életfeltételeit a terület takarmányszolgáltató-képessége alapvetõen befolyásolja.

A természetes élõhelyek méretében, minõségében történt, többnyire negatív változások miatt a vadak takarmányszükségletét csak mesterséges beavatkozásokkal, többek között a terület táplálékszolgáltató-képességének növelésével elégíthetjük ki. Erre különösen ott van szükség, ahol az állomány létszámát növelni, minõségét javítani kívánjuk (intenzifikálás), továbbá szeretnénk mérsékelni az elvándorlást. Mindezek indokolják, hogy vadföldjeinkkel gazdálkodjunk.

A vadgazdaságok, vadásztársaságok használatában (tulajdon, bérlemény) lévõ szántók, gyepes területek kiválóan alkalmasak a vadállomány takarmányszükségletének kiegészítésére, búvó-, fészkelõ helyet biztosítsanak. A jól mûködtetett vadföld elõsegíti a selejtezést, a szakszerû vadászatot, csökkenti a szomszédos szántók, kertészetek károsítását, a vad nemkívánatos mozgását, a faipari ültetvényekben a rügyvágást, kéreghántást, pontosabban becsülhetjük az állományt.

A vadföldeken folytatott gazdálkodás akkor sikeres, ha a növénytermesztési ismereteket, a vadon élõ állatok különleges igényeit és a termõhely adottságait együttesen vesszük figyelembe.

Mivel a növénytermesztési és termõhelyi ismeretek szorosan összefüggnek, ezeket együttesen soroljuk fel.

1. Fontosabb növénytermesztési ismeretek:

  • termesztett fajok (beleértve bizonyos cserje- és fafajokat) beltartalmi értékei, termõképességük, termesztés technológiájuk,
  • tartósítási, tárolási (depózási) ismeretek,
  • a szomszédság növénytermesztése, a határos területeken termesztett fajok váltakozása.

Kiemelten fontos növénytermesztési ajánlások:

  • a talajmûvelés biztosítson jó vízbefogadó- és víztartó képességet,
  • a vetõágy, különösen az aprómagvú fajoknak legyen ülepedett aprómorzsás,
  • mérsékelt trágyaadagokat használjunk,
  • jó adaptációs képességû, ellenálló, v. toleráns, közepes termõképességû fajtákat válasszunk a korai éréscsoportból,
  • a korai vetés kockázata mindig kisebb, mint a megkésetté,
  • tartsuk be a vetésváltás szabályait (kukorica, napraforgó),
  • elegendõ, ha közepes minõségû vetõmagot használunk,
  • a nélkülözhetetlen növényvédelmi beavatkozásokat bízzuk specialistára,
  • betakarításnál hagyjunk búvó-, takaró sávokat, szigeteket,
  • lejtõs területen a felsõ harmadon sûrû állományfajok kapjanak helyet (erózió mérséklése),
  • homok- és kotu talajok legyenek éven keresztül fedettek, csak tavasszal szántsunk,
  • a gyepet (legelõ, rét) tavasszal telepítsünk, a vetõmagkeverék csíra-aránya akkor jó, ha a pillangósok 30–35%-ban vannak képviselve,
  • a kaszáló (rét) létesítésénél az alj- és szálfüvek aránya legyen
    35–40:60–65 körüli,
  • a legelõtelepítésnél ez az arány éppen fordított (a rágás, tiprás miatt).

2. Fontosabb termõhelyi- és környezeti ismeretek:

  • a talaj típusa (kémhatás, termõréteg, tápanyagszolgáltató-képesség, vízgazdálkodás, mûvelhetõség),
  • domborzati sajátosságok (tengerszint feletti magasság, lejtõk meredeksége, égtáj szerinti iránya),
  • esetleges erózió és defláció veszély, belvízkárosítás,
  • fõbb meteorológiai adatok (csapadék, hõmérséklet, hõösszeg a tenyészidõben, uralkodó szélirány),
  • a vadföld(ek) egyedi sajátosságai (tagoltság, méret, útviszonyok, mûtrágyak, állék, nyiladékok, vezeték pászták, erdõmûvelésbõl idõszakosan kivett terület,
  • jogi korlátozások (védett területek),
  • állandó- és idõszakos vízbázisok (dagonyázó hely nem ívóvízbázis!), vádváltók, „eletetési” veszély.

3. A vadállomány takarmányigényének meghatározása:

  • a lehetõ legpontosabb állatszámlálás (fajok, korcsoportok, esetleges fejlesztések),
  • a takarmányszükséglet kiszámítása (beltartalom alapján, majd naturáliákban kifejezve, havi bontásban),
  • takarmánymérleg készítés (a terület természetes takarmánytermõ-képessége, termesztésbõl, vásárlásból biztosítható mennyiség).
    Mivel a vadgazdaság (vadászterület) természetes takarmánytermõ-képessége (vadeltartó körzetlajstrom szerint) többnyire nem elegendõ, felelni kell a gazdálkodás alapkérdésére: venni, vagy termeszteni? Termeszteni csak akkor szabad, ha költségei nem nagyobbak, mint a vásárolt takarmány ára. Ekkor ugyanis a saját termesztés komparatív elõnyei (vadmegtartó-képesség, vadkármérséklés, a vadföld jó kultúrállapota stb.) érvényesülnek.
    Végül azoknak, akik a termesztés mellett döntenek (van szaktudás, technikai eszközrendszer) felsorolásszerûen ismertetjük a leggyakrabban szóba jöhetõ növényfajokat.

Apróvadas területre ajánlott növényfajok jó vízgazdálkodású termõhelyre
Takarmánybúza, („szálkás” változat), õszi-, tavaszi takarmányárpa, tavaszi zab, köles, fénymag, tavaszi takarmányborsó magnak, kukorica (FAO 300-400), lucerna v. vöröshere, lódihere.

Apróvadas területre ajánlott növényfajok száraz termõhelyre
Rozs, v. tritikále, mohar, szemescirok, szudánifû magnak, napraforgó, fehérhere.

Nagyvadas területre ajánlott növényfajok jó vízgazdálkodású termõhelyre
Takarmánybúza („tar” változat), õszi-, tavaszi takarmányárpa, tavaszi zab, kukorica (legalább 2 fajta, FAO 360-450), silócirok, tavaszi takarmányborsó, õszi-, tavaszi takarmánykeverékek, görögszéna, lucerna v. vöröshere, lódihere, ápolt õsgyep v. telepített gyep (legelõ, kaszáló), takarmánytök v. olajtök, takarmányrépa, sárgarépa, tarlórépa (másodvetésben), csicsóka, rágósáv (juhar, nyár, fûz, bodza).

Nagyvadas területre ajánlott növényfajok száraz termõhelyre
Rozs v. tritikále, szemes cirok, mohar, tavaszi takarmányborsó v. édes csillagfürt (mésztelen talajra), silócirok, gyep (legelõ, kaszáló), javított õsgyep v. telepített õszi rozsos keverék, tavaszi napraforgós szudánifû, csicsóka, lucerna v. baltacím v. 2 éves fehérvirágú somkóró, rágósáv (gyetyán, berkenye („hántó” fa is), szeder, bodza).
Dr. Késmárki István – Dr. Gergely István

Felhasznált irodalom:
Késmárki I (szerk.)(1994): Szántóföldi növénytermesztés és gyepgazdálkodás a vadföldeken. Kézirat, Sopron, EFE Ny.
Kõhalmy T. (1990): Vadgazdálkodás, Mg.-i Kiadó, Budapest
Kölüs G. (1986): Vadgondozás, élõhelygazdálkodás, Mg-i Kiadó, Budapest.
O.M.V.V. Vadászati Védegylet
SZIE Országos Vadgazdálkodási Adattár