A sertéstartás eredményességét befolyásoló parazitózisok

Ezt a célt elsõsorban a gyorsan fejlõdõ baromfi és a sertés egyre intenzívebb tartásával érték el. Az állatok termelését megfelelõ technológiák kidolgozásával és különféle takarmánykeverékekkel egy ideig sikerült fokozni. Az idõ múlásával azonban a mennyiségi termelés mellett fokozottan kezdett jelentkezni a minõségi iránti igény is. Jó minõségû állati termék gazdaságos elõállításához egészséges termelõállományra van szükség.



A sertéstermelés hazánkban rendkívül változatos körülmények között folyik. Ez a változatosság nem csak az épületek korának, állagának, szerkezetének, beosztásának, etetõ-, itató és egyéb berendezéseinek, hanem a sertéstartási technológiák sokféleségében is megnyilvánul. Meglehetõsen változatos az egyes telepeken a tisztoga-táshoz, karbantartáshoz rendelkezésre álló munkaerõ létszáma és hatékonysága, továbbá a fizikai munkát könnyítõ és a hatékonyságot növelõ eszközökkel való ellátottság is.



A nagy tömegben együtt tartott állatoknál (nagy létszámú állattartó telep) az egyes betegségek kórokozói is könnyebben terjednek és nagyobb létszámú csoport lehet érintett. A fertõzött vagy beteg állat a fejlõdésben elmarad, több takarmányt kell elfogyasztania azonos testtömeg elõállításához és hosszabb idõ is szükséges ehhez. Ezek a tényezõk jelentõsen leronthatják egy állomány tartásának rentabilitását. A belsõ élõsködõknek, különösen a bélcsatornában élõ férgeknek nagy szerepük van a kártétel kialakulásában. A férgesség elleni védekezés nem csak orvosi vagy gyógyszerkérdés. A védekezést az állatorvosnak az állattenyésztõvel közösen és minden lehetõségre kiterjedõen kell végeznie.



Tíz év alatt (1995–2005.) 196 kisebb-nagyobb kocalétszámú sertéstelepen végeztem parazitológiai felmérõ vizsgálatot. Ez alatt az idõ alatt 16 472 bélsármintát vizsgáltam meg féregpeték jelenlétére az 1. táblázatban bemutatott megoszlásban, feltüntetve a fertõzött minták arányát.

Mint ahogy ebbõl a táblázatból is kitûnik a vékonybélben élõ orsóféreg (Ascaris suum) és a vastagbélben található ostorféreg (Trichuris suis) fordult elõ jelentõs arányban. Igyekeztem elsõsorban a tenyészkocák és a hízók parazitológiai állapotát megismerni, mert úgy gondoltam, hogy a kocák a fertõzés átadásában játszanak jelentõs szerepet, a hízóknál pedig a gazdaságos termelés miatt fontos tudni a fertõzöttségi állapotot. Más fonálféreg (Hyostrongylus/Oesophagostomum) elvétve fordult elõ egy-egy állományban. Ezeket a férgeket az egysejtûekkel együtt az „Egyéb” kategóriában jelzem.



A teleplátogatás alkalmával a mintagyûjtésen kívül a telepi technológiát is megismertem és – ahol megadták – feljegyeztem a termelési adatokat is az elmaradt haszon számítása céljából. Ilyen adat az éves hízókibocsátás, a napi testtömeg-gyarapodás, a takarmányértékesítés, a takarmány ára és a felvásárlási ár, valamint a hízlalási napok száma. Meglepõ volt, de akadtak olyan telepek, ahol „titkosak” voltak ezek a számok és több olyan helyen jártam, ahol nem mérték ezeket a fontos adatokat.



Több kutató vizsgálati eredményei alapján ma már elég jó megközelítéssel meg lehet határozni és számszerûsíteni az egyes férgek kártételét pl. a hízlalás idõszakában, ami a csökkent takarmányértékesítésben és a napi súlygyarapodás alacsonyabb szintjében jelentkezik. Az orsóféreggel fertõzött sertés 2%-kal kisebb napi súlygyarapodásra és 5%-kal rosszabb takarmányértékesítésre képes a nem fertõzött társaival szemben. Ugyanezek a mutatók ostorférgesség esetében 6 és 3 százalék. Ez minden hízlalási napon így van és ezáltal növekszik a takarmányszükséglet a megfelelõ vágósúly eléréséhez, illetve több idõ szükséges az elkészüléshez. Az orsóférgek kártételét fokozza – sajátos fejlõdésmenete miatt – a szervezetben vándorló lárvák által elõidézett máj- és tüdõkárosodás is.



Az összesített adatok szerint 2005-ben 3,5 millió sertést vágtak le hazánkban. Az 1. táblázat szerint ebbõl 423500 sertés orsóféreg-fertõzöttségével kell számolnunk. Ha ennek csak a felénél a vándorló lárvák okozta elváltozások miatt az egész májat el kell kobozni, az is 317,5 tonna májat, és a legolcsóbb húsértékben számolva 230 millió Ft veszteséget jelent.



Nézzünk a kártételre egy-egy példát telepi szinten hízóknál az orsó- és ostorféreg vonatkozásában. A figyelembe vett telepi mutatókat a 2. táblázat tartalmazza. Egy évente 9000 hízót kibocsátó (nem is nagy) telep a 12,1%-os orsóféreg fertõzöttség miatt csak az 5%-kal csökkent takarmányértékesítés és 2%-kal gyengébb napi súlygyarapodás miatt több, mint 2 millió Ft elmaradt hasznot könyvelhet el. Ehhez még hozzáadódik a fertõzöttség jeleit (tejfoltok) mutató májak elkobzásából származó kár, ami átlagosan 1,5 kg-mal számolva több, mint 1600 kg-ot tesz ki. Ha csak húsárban számolunk ez is meghaladja évente az 1 millió Ft-ot. Az ugyanilyen méretû és az elõbbivel azonos mutatókkal rendelkezõ telepen a 2,59%-os Trichuris fertõzöttség miatt a kár több, mint 500 ezer Ft.

A féregfertõzöttség a hús minõségét is hátrányosan befolyásolja azáltal, hogy vizenyõsé teszi és a hús-zsír arány is rosszabb lesz. Kísérleti körülmények között elõidézett vegyes féregfertõzöttség hatására a vágott testfél csöpögési vesztesége 24 óra alatt kétszeres volt a nem fertõzötthöz képest és a húskitermelés aránya 4,5%-kal volt kevesebb.



Eddig a számszerûsíthetõ kártételt mutattam be, de a különféle paraziták által okozott hátrányos hatások között olyanokat is ismerünk, amelyeket így nem lehet behatárolni. Ilyen hátrányos hatás, pl. a különféle betegségmegelõzõ vakcinákra adott gyengébb immunválasz vagy a kevésbé patogén kórokozókkal szembeni kisebb ellenálló képesség és megbetegedési hajlam növekedése stb.



Ezek ismeretében természetesen felmerül a kérdés, hogy mit lehet tenni a károk csökkentése vagy kiküszöbölése érdekében?



Több oldalról kell a kérdést megközelíteni. Elõször fel kell mérni, meg kell ismerni az állományt terhelõ férgek jelenlétének arányát. Ezt egy alapos bélsárvizsgálattal, folyamatos vágóhídi ellenõrzéssel a telepen elhullott állatok boncolása során a máj és a bélcsatorna erre is kiterjedõ vizsgálatával meg lehet oldani. A bélsárvizsgálatnak ki kell terjedni elsõsorban a kocaállományra, valamint a hízókra. A vizsgálatok eredménye azt mutatja, hogy a szoptató kocák fertõzöttsége alacsonyabb a vemhes kocákénál. Ez annak tulajdonítható, hogy általában ellés elõtt végeznek valamilyen féreg elleni kezelést. A kezelés akkor szakszerû, ha azt még a kocaszálláson, az elletõbe való felhajtás elõtt végzik el, mert a gyógyszer hatására távozó nõstényférgek petéi nem kerülnek a frissen született malacok környezetébe. Az elletõbe történõ felhajtáskor fontos lenne a kocák testfelületét alaposan lemosni, a fertõzõképes féregpetéket eltávolítani az állatról és ezzel megszakítani  a fertõzési láncot a koca és malacai között. A telepek zömében 28 napos korban választják el a malacokat. Ez a technológia  segíti a védekezést az orsó- és ostorféreg ellen, mert mindkét féreg petéjének 30–40 napos érési folyamaton kell átmennie ahhoz, hogy fertõzõképessé váljon, tehát a malacok környezetében a választásig nem lesz fertõzõ pete, csak az amit a koca a testfelületén hozott a vemhesszállásról.



A gyakorlati tapasztalatok és a vizsgálati eredmények alapján megállapítható, hogy az elsõ komolyabb fertõzõdés a hízlaldában következik be. Ugyan az 1. táblázatból ez nem olvasható ki, de a telepek fertõzöttségének felmérése során külön vizsgáljuk a hízlaldába frissen letelepített malacokat a 70. életnap után, és külön az elkészült, elszállításra váró hízókat. Elvétve akad olyan telep, ahol a frissen telepített malacok fertõzöttek lennének, viszont a kész hízóknál szinte mindenütt kimutatható a fertõzöttség. Ez bizonyítja azt, hogy a hízlaldában kell a védekezésre a legjobban odafigyelni.



A fertõzöttség és a technológia ismeretében meg  kell tervezni a „beavatkozási pontokat”, amelyeknél vagy gyógykezeléssel, vagy a higiénia tökéletesítésével, illetve mindkettõvel igyekszünk a fertõzöttséget csökkenteni. Ezt mindig az adott telep tulajdonságai határozzák meg, de alapelvként kell elfogadni, hogy a fertõzési lánc megszakítására a legalkalmasabb az áttelepítések elõtti gyógykezelések, mert ilyenkor a féregtelenített állat új, tiszta, feltehetõen peteszegény környezetbe kerül. Jelenleg rendelkezésünkre állnak olyan hatóanyagot tartalmazó gyógyszerek is, amelyek a féreg lárváit és a még petét nem ürítõ fiatal férgeket is el képes pusztítani. Ezek használata gyorsítja és gazdaságosabbá teszi a féregszegény állapot elérését. Annak ellenére, hogy – élettani okok miatt – egy-egy fertõzött állatban a férgek száma tíz-húsznál ritkán több, mégis jelentõs mennyiségû pete kerül ki a környezetbe, mivel egyetlen nõstényféreg napi petetermelése meghaladhatja az 1 milliót is és a peték – kedvezõ körülmények között – 5 évig is fertõzõképesek maradnak.



Mint látható a kár csökkentésének egyik módja a megfelelõ idõben, hatékony gyógyszerrel elvégzett rendszeres gyógykezelés. A védekezés másik pillére a mind tökéletesebb higiéniai állapot kialakítása, aminek csak egyik eleme a vemhes koca ellés elõtti féregtelenítése és lemosása. Az orsó- és ostorféreg petéjének a burka vastag és rendkívül ellenálló a környezeti hatásokkal szemben. Csak a közvetlen, erõs napsugárzás, a tartós szárazság, a magas hõmérséklet és az oxigén tartós hiánya pusztítja el. Mivel a fertõzõ lárva a külvilágon nem hagyja el az ellenálló peteburkot ezért nincs kitéve az elpusztulás veszélyének. Ezek ismeretében nyilvánvaló, hogy csak alapos mechanikai tisztítással tudjuk csökkenteni a környezetben lévõ peték számát. Nem lehet alaposan takarítani olyan istállókban, amelyek padozata sérült, a berendezési tárgyai (etetõk, itatók) elhasználódtak. Kerülni kell a padlóról történõ etetést, illetve a takarmány kiszóródását.  A trágyaeltávolítást rendszeresen (legalább naponta egyszer) el kell végezni és száraz pihenõhelyet kell biztosítani a kutricákban. Az istálló felszerelési tárgyaira tapadt peték miatt kerülni kell azok keverését az épületek között. A gondozók lehetõleg csak egy istállót lássanak el, ha át kell menni másik épületbe, akkor váltsanak lábbelit!



Mi várható akkor, ha a fentiek alapján igyekszünk eljárni? Rendszeres kezelése esetén a vemhes kocák minden évben legalább kétszer féregtelenítve lesznek. Ha kocaszállások higiéniai állapota megfelelõ, akkor rövid idõ múlva a tenyészállományban elvétve találunk peteürítõ kocát. Ehhez az is kell, hogy a beállítandó kocasüldõk kezelésérõl se feledkezzünk meg.



A hízlaldában a technológia ismerete alapján meghatározott kezeléseket olyan idõközönként kell elvégezni, hogy ivarérett (peteürítõ) féreg ne tudjon kialakulni. Ezzel elérjük azt, hogy nem növekszik a petemennyiség a hízlaldában. A higiéniai állapot javításával egyre kevesebb fertõzõ anyaggal érintkeznek majd  a hízók és ezáltal a fertõzöttség aránya csökkeni fog. Azt nem szabad hinni, hogy a rendszeres védekezés megkezdése után egyik napról a másikra meg fog szûnni a vágóhídi májkobzás és a fajlagos mutatók a legjobb értékre ugranak. Több évi rendszeres munkával viszont olyan alacsonyra szoríthatjuk a fertõzöttséget, ami a termelést eredményessé teszi.



Ha egy telepre az orsó- és ostorférgességet behurcoltuk, onnan gyakorlatilag nem írtható ki. Ezért új telepre csak petéken nem ürítõ állatokat telepítsünk be!

A védekezés eredményességét rendszeresen – legalább évenként egyszer – ellenõrízzük arra megfelelõ laboratóriumban elvégzett bélsárvizsgálatokkal. Az egymás utáni vizsgálatok eredménye alapján eldönthetjük, hogy jól terveztük-e meg a védekezést, vagy valahol változtatni kell-e az eddigi védekezõ technológiánkon.



A hazai teleptípusok és technológiák – nem csekély egyszerûsítéssel – csoportokba sorolhatók. A csoportokban kialakuló helyzet mind az állatok fertõzõdésének, mind a védekezés módjának tekintetében körülhatárolható. Aligha kétséges azonban, hogy a nagy vonalakban felvázolt, jelenlegi lehetõségeink között legjobbnak ismert védekezési módozatoknak az adott telep körülményeihez adaptált változatát az adottságokat és a lehetõségeket ismerõ helyi szakembereknek kell kialakítaniuk.



Fel kell hívnom a figyelmet arra, hogy a sertés orsóférgének lárvája bekerülve a szervezetbe más emlõsökben így az emberben is megteszi sajátos vándorútját, érintve a májat és a tüdõt (roncsolva azok szövetét), de a bélbe jutott lárvák csak extrém esetben (fiatal vagy immunhiányos egyedek) válnak ivarérett férgekké (zoonózisveszély!). Tehát a férgesség elleni összetett védekezés a telepen dolgozók egészségének megóvását is szolgálja!