A funkcionális tulajdonságok szerepe a tejelõ szarvasmarha tenyésztésében

A tejtermelés látványos növekedésével párhuzamosan azonban jónéhány, gazdaságilag fontos tulajdonságban visszaesés tapasztalható (reprodukció, hasznos élettartam stb.) és az állatok egészségi állapota is romlott. Súlyos anyagi veszteséget okoznak az anyagforgalmi betegségek (acidózis, ketózis), tõgygyulladás, lábvég-megbetegedések is (1. táblázat).

Aligha meglepõ, hogy napjainkban a tenyésztõk érdeklõdése a termelõ tulajdonságokról a termelést befolyásoló, ún. funkcionális tulajdonságokra helyezõdött át.

Funkcionális tulajdonságon a nemzetközi szakirodalomban a termelést közvetve befolyásoló, a termelés költségeit csökkentõ vagy a termékek minõségét javító tulajdonságokat értjük. Korábban ezeket a tulajdonságokat másodlagos, vagy szekunder értékmérõknek neveztük, de mára nyilvánvalóvá vált, hogy szerepük távolról sem másodlagos, egyes esetekben a tejtermelés jövedelmezõségét döntõen befolyásolják. Így pl. a szomatikus sejtszám növekedése akár a tej értékesítését is ellehetetlenítheti. Aligha lehet „másodlagos” szempontnak tekinteni a tehenek termékenységét is!

A következõkben a tejelõmarha-tenyésztésben fontos funkcionális tulajdonságokat és ezek tenyésztõi szempontjait tekintjük át.

Termékenység-szaporaság

Termékenységen – némi leegyszerûsítéssel – azt értjük, hogy a tehén ellés után milyen gyorsan, hányszori termékenyítésre vemhesül, ill. mennyire hajlamos a nehéz ellésre. A termékenység mérésére a két ellés között eltelt idõt, a szervizperiódust, termékenyítési indexet használjuk. Ezek az adatok a termelésellenõrzés révén rendelkezésre állnak, és ennél fogva jól ismerjük az állományok termékenységi állapotát. A tulajdonság gyengén öröklõdik: h2 = 0,05–0,1, emiatt a javítására szelekcióval nincs remény, sokkal inkább a környezeti tényezõk, ezek közül is mindenek elõtt a takarmányozás, ivarzás-megfigyelés, inszeminálás javításával remélhetünk eredményt. Tudományos körökben vita van arról, hogy a termékenység és a tejtermelés között milyen genetikai kapcsolat van. A vélemények többsége a genetikai antagonizmust vallja, de számos, kiválóan menedzselt telep példája bizonyítja, hogy kellõ figyelemmel, különösen szakszerû takarmányozással (mikroelem, ill. vitaminellátás) nagy termelés mellett is lehet elfogadható termékenységet elérni. Ezzel együtt nem vitatható, hogy a tejtermelés növekedésével számolnunk kell azzal, hogy a tehenek nehezebben vemhesülnek, nõ a két ellés között ellett idõ.

Az ellések lefolyása nemcsak a született borjú életesélyeire, de az involúción keresztül az újravemhesülésre is hatással van. Ez a tulajdonság valamelyest jobban öröklõdik (h2 = 0,1–0,2), de valójában itt is több genetikai és környezeti hatás együttes megjelenésérõl van szó!

A tehén ellési tulajdonságai mellett a termékenyítõ bikák a született borjú méretére és alakjára gyakorolt hatása, és nem utolsó sorban az ellés elõtti idõszak takarmányozása, tartása összeadódik. Ezzel együtt e tulajdonságkomplexum terén van némi esély a szelekcióval történõ javításra. Ismerünk olyan tenyészbikákat, melyek az ellés lefolyására kedvezõ hatást gyakoroltak, de átütõ eredményt csak a tehenek szelekciójával lehetne elérni. Erre – az egyéb selejtezések nagy aránya miatt – csak kevés lehetõségünk van. Végül nehézséget jelent az is, hogy az ellések lefolyásának mérése, minõsítése meglehetõsen szubjektív, nem rendelkezünk a teljes ellenõrzött populációra kiterjedõen megbízható adatokkal. A borjúszületési súly (amennyiben pontosan mérik!), esetleg a vemhességi idõ hossza, azok a paraméterek, amelyekre a könnyû ellésre irányuló szelekciót alapozhatjuk, de mind ez ideig meglehetõsen szerény elõrehaladás tapasztalható. A genetikai elemzések arra utalnak, hogy az ellések lefolyása terén az állományok genetikai varianciája kicsi, feltehetõen az extrém nehéz ellést mutató egyedek az állományokból automatikusan kiszelektálódnak, ill. szerepük a következõ generáció létrehozásában az átlagosnál kisebb. Mindez a genetikai variancia beszûküléséhez és a lehetséges genetikai elõrehaladás további mérséklõdéséhez vezet.

Fejhetõség

A tejtermelõ-képesség látványos növelése – sok más mellett – a gépi fejés lehetõségeire is hatással van. Ahhoz, hogy az élettanilag limitált fejésidõ alatt, ami az oxitocin hormon hatása folytán max. 6–8 perc, a tejet maradéktalanul ki tudjuk nyerni, megfelelõ fejési sebességre van szükség. A német Holsteinfríz fajtában ennek mértéke 2–2,2 kg/perc (Graff, 2005) a magyartarka fajta átlagos fejési sebessége ettõl némileg elmarad, 1,78 kg/perc (Huth B. 2004). Az is köztudott, hogy a túlságosan nagy fejési sebesség nem kívánatos, mert a záróizmok tökéletlen záródásával, és eképp a külsõ környezetbõl patogén kórokozóknak a tõgybe jutásával járhat együtt. Joggal merülhet fel tehát, hogy a fejési sebességet funkcionális tulajdonságnak tekintsük, és a szelekcióba való beépítése felõl gondolkodjunk. Jó esélyt kínál a szelekcióra az a körülmény, hogy a tulajdonság öröklõdhetõsége közepes (h2=0,3–0,4).

A fejési sebességre irányuló szelekció elõfeltétele a tulajdonság mérésének kiterjesztése, lehetõség szerint a teljes ellenõrzött populációra. Ennek mindenek elõtt megfelelõ mûszerezettség és munkaerõ vonzata van. A fejlett szarvasmarhatenyésztõ országokban (Németország, Hollandia, Svájc, Ausztria) jelenleg az ivadékvizsgálatban szereplõ leányutódok vizsgálatát végzik el. Hazánkban a nagyméretû tehenészetek folytán ez könnyebben megvalósítható lenne, mint a nagyszámú, zömmel kisüzemekkel rendelkezõ országokban.

Tõgybetegségek

A legfontosabb tõgybetegség napjainkban a tõgygyulladás, amely egyben a tejelõ szarvasmarhák leggyakoribb betegsége is. A probléma fontosságát tovább erõsíti, hogy a tõgygyulladásból eredõ károk rendkívül jelentõsek, tehát a tõgygyulladásra való hajlam komoly ökonómiai súllyal szerepel a tejelõ marha értékmérõ tulajdonságai között. Bár a tulajdonság közvetlen mérésére történnek próbálkozások a skandináv országokban, a legtöbb országban – így hazánkban is – a tõgygyulladás következményeként a tejben megjelenõ szomatikus sejtszámot használjuk a tehenek tõgyegészségi állapotának kifejezésére. A szomatikus sejtszám (SCC) öröklõdhetõsége: h2 = 0,1 körül van, és ez a paraméter viszonylag szoros korrelációban van a tõgygyulladásra való hajlammal (r =+ 0,65). Mindez esélyt kínál a tõgygyulladásra való hajlam csökkentésére irányuló szelekció számára. A szelekció eredményessége szempontjából azonban a viszonylag csekély öröklõdhetõség mellett az is probléma, hogy a szomatikus sejtszám növekedését többféle kórokozó okozhatja, melyek szerepe a tõgygyulladásra való hajlam szempontjából rendkívül eltérõ. A genetikai elemzések szerint a rezisztencia nemesítés az e.coli okozta tõgygyulladás terén ígéretesebb, mint a staphyloccus aureus esetében. A tõgyegészség javítására irányuló szelekció elõfeltétele tehát a tõgygyulladás kórokozóit is jelzõ adatgyûjtés lenne. Ennek gyakorlati kivitelezése a teljesítményvizsgálat jelenlegi keretei között nem tûnik lehetségesnek.

Lábvég-megbetegedések

A kemény körmök, feszes lábvég-ízületek a mai tehéntartásban (beton-padozat) a hosszú használatban tartás egyik fontos elõfeltétele. Az anatómiailag kívánatos lábalakulás meglétét, ill. hiányát a küllemi bírálat során állapítják meg, így a szelekciót elsõsorban a lábvég küllemi bírálati pontszámokra alapozhatjuk. Jelenlegi ismereteink szerint a korábban preferált lábállások (hátulsó végtag állásai) helyett szorosabb élettani összefüggés áll fenn a lábvég-megbetegedések és a pártaszél magassága között. A korszerû bírálati rendszerek emiatt erre a tulajdonságra koncentrálnak.

Az így kapott bírálati pontszámok és a lábvég-megbetegedések között mindazonáltal a vártnál kisebb genetikai korrelációkat kaptak (r = + 0,8 – 0,15), aminek minden valószínûség szerint az az oka, hogy az üzemben végrehajtott bírálatok során – szennyezett lábvég, egyenetlen talaj stb. – a bírálatok nem elég pontosak.

Ezt látszik alátámasztani az a vizsgálat, amelyben a tenyészbikák felnevelésekor – ideális körülmények között – elvégzett bírálat eredménye és a lábvég-megbetegedések között lényegesen szorosabb, r = + 0,20 – 0,40) értékû korrelációt kaptak.

Sajnálatos módon a tenyészbika-jelöltek szelekciója nem helyettesítheti a tehenek szelekcióját, utóbbit pedig csak üzemi körülmények között tudjuk bírálni.

Hasznos élettartam

A hasznos élettartam kifejezésére széles körben a selejtezett tehenek életkorát, de még inkább az állatok által teljesített laktációk számát használjuk. Köztudott, hogy a szarvasmarha biológiailag lehetséges élettartama a 30 évet is meghaladja, ezalatt elméletileg 25–26 laktációt is teljesíthetne. A tény ezzel szemben az, hogy a tejelõ fajták tehenei átlagosan mindössze 2–3 laktációt teljesítenek. Magyarországon 2004. évben az ellenõrzött Holsteinfríz állományban ez a szám 2,3. A kívánatosnál rövidebb hasznos élettartam a nagy felnevelési költségek miatt rendkívül rontja a tejtermelés gazdaságosságát, a tejtermelést indokolatlanul nagy „tehénamortizációs költség” terheli.

A hasznos élettartam lerövidülése, a kevéssé természetszerû tartás és takarmányozás, a nagy termelés, a nagy állományokban gyakoribb fertõzõ betegségek, az egyedi ápolás-gondozás hiánya és egy sor egyéb tényezõ következményei és jól tükrözi egy-egy állomány biológiai stabilitását. A nemzetközi szakirodalomban szokás a hasznos élettartamot „Bioindex” elnevezéssel is illetni. Tenyésztõi szempontból a hasznos élettartam egy szintetikus mutató, amely több tulajdonság – mindenek elõtt a funkcionális tulajdonságok – meglétét vagy hiányát jelzi.

A hasznos élettartam sajnos gyengén öröklõdõ tulajdonság. A múlt században – különösen a családtenyésztés fénykorában h2 = 0,1 értékûre becsülték (Csukás, 1940).

Az újabb elemzések Németországban és Ausztriában még folyamatban vannak („Survival Kit”). Az elõzetes közlések szerint a tulajdonság öröklõdhetõsége a mai populációkban h2=0,15 körüli értéket mutat.

A funkcionális tulajdonságok javításának tenyésztõi lehetõségei

A funkcionális tulajdonságok növekvõ gazdasági jelentõsége folytán a hagyományos szelekciós technikákon változtatni kell. A tejtermelõ tulajdonságok növelése mellett nem lehet figyelmen kívül hagyni a tejelõ tehén normális „funkciójához” elengedhetetlenül szükséges értékmérõket (tõgybetegségre való hajlam, fejhetõség, termékenység, lábvégek állapota stb.).

A tenyésztõi stratégia módosítása során a következõ nehézségekkel kell szembenézni:

• A funkcionális tulajdonságok mérése sok esetben körülményes, költséges, ill. nehezen kivitelezhetõ. Egyes tulajdonságok esetében, pl. ellések lefolyása, nem rendelkezünk egzakt mérési módszerekkel sem.

• A funkcionális tulajdonságok általában gyengén öröklõdnek és egyes esetekben negatív korrelációban vannak a termelõ tulajdonságokkal. Pl.: tejmennyiség – mastitis rezisztencia, tejmennyiség – termékenység

• A szelekció hatékonysága fordítottan arányos a szelekcióban figyelembe vett tulajdonságok számával. A nagyszámú funkcionális tulajdonság szerepeltetése a szelekcióban a tenyésztõi elõrehaladást kétségessé teheti!

A vázolt nehézségek folytán a tenyésztõi stratégiák terén számos kezdeményezésnek vagyunk tanúi. Ezek többé-kevésbé kompromisszumot jelentenek az eltérõ törekvések és a várható eredmények között.

1. A jelenlegi tenyésztõi célkitûzések érdemi változtatása nélkül egy, esetleg két fontos funkcionális tulajdonságot beépíthetünk a szelekcióba. Így pl. a szomatikus sejtszám vagy esetleg a fejési sebesség lehet olyan paraméter, amelynek a teljes ellenõrzött populációra kiterjedõ mérése megoldható. A szelekció hatékonysága szempontjából megfontolandó esetleg a korábban rögzített tulajdonságok közül kevésbé fontos, ill. jelentõségét vesztett tulajdonságot (pl.: tejzsír%) elhagyni, így a szelekciós elõrehaladás esélyei jelentõs mértékben nem változnának. Ilyen típusú stratégiára a hazai fajták tenyésztõi jó eséllyel vállalkozhatnának.

2. Egy másik lehetõség, hogy több (lehetõség szerint jól mérhetõ) funkcionális tulajdonságot összevontan, de súlyozva, szelekciós index formájában építünk be a szelekcióba. („fitnesz” tenyészérték). Egy ilyen index alkalmazásától – amennyiben a súlyozás biológiailag és ökonómiailag is megalapozott – elsõsorban az remélhetõ, hogy a „fitnesz” tulajdonságok romlása megállítható, kedvezõ esetben csekély mértékû javulás is elképzelhetõ. Az is valószínû, hogy a termelõ tulajdonságok javításának üteme valamelyest lassulni fog. Ez a stratégia különösen abban az esetben lehet jó választás, ha a tejtermelés szintje kellõen magas, és a további gyors növekedést ökonómiai szempontok nem támogatják (pl.: kvótarendszer).

3. Egy különleges irányt követnek e téren a skandináv országok. A tehén élete során felmerülõ valamennyi állatorvosi beavatkozást, kezelést regisztrálják, ezeket egy központi adatbankba tárolják, és erre alapozzák a szelekciót. A kezelésekbõl számított ún. „egészségi index” (RGI) alapján a populáción belül jól érzékelhetõ különbségeket tudtak kimutatni, és a résztulajdonságok között is figyelemre méltó korrelációkat számoltak (RGI-Tejtermelés r=0,5; RGI-Végtagok r=0,19; RGI-Vérmérséklet r=-0,16). A jövõt illetõen a kezelések regisztrálásából és az egészségi állapotot jelzõ küllemi jegyekbõl (pl.: tõgyfüggesztés, kondíció, mozgás) lehetne olyan komplex mérõszámot kialakítani, amelyre támaszkodva a hasznos élettartam kialakítására irányuló szelekció alapozható. Természetesen ez a rendszer rendkívül korrekt adminisztrációt, a különbözõ adatbázisok összekapcsolását és bonyolult értékelõ szoftwert igényel.

4. A funkcionális tulajdonságok javításának egy új perspektíváját a molekuláris genetika kínálja. Amennyiben a funkcionális tulajdonságokat meghatározó gének azonosíthatók, és ezek között ún. nagy hatású gének is találhatók, úgy a szelekcióban ezek felhasználhatóak. E kétségtelenül ígéretes perspektíva tekintetében azonban gyors eredményre nem számíthatunk, hiszen ha találunk is ilyen fontos markereket, tisztázni szükséges ezek hatásmechanizmusát, kölcsönhatásait és a tulajdonság érvényesülésének egyéb feltételeit. Csak viszonylag biztonságosan kiválasztható fenotípusokkal és jól irányítható feltételekkel lehet jó örökítõ értékkel rendelkezõ tenyészállatokat elõállítani!

5. Egy gyökeresen más tenyésztõi stratégiát kínál az ún. heterózistenyésztés. Abból indulunk ki, hogy a funkcionális tulajdonságok gyengén öröklõdõ tulajdonságok, melyek esetében heterozigota állapot jelentõs javulást eredményez. Valójában a jól ismert tapasztalat alkalmazásáról van szó, hogy ti. a heterozigota egyedek jobb vitalitásúak. A heterózis a gyakorlatban keresztezéssel váltható ki, ugyanakkor a jelenlegi tejelõ fajtákban is a fajtatiszta tenyésztés az általános. A fajtatiszta tenyésztés elvének feladása rendkívül bonyolult összefüggéseket hordoz magában és az sem vitatható, hogy a jelenleg a tejelõ fajtákban érvényesülõ domináns tenyésztõi érdekek sérelmével jár. A kérdésfelvetés mégsem elméleti. Egyre több olyan tudományos közlemény lát napvilágot, amelyben a jól kidolgozott keresztezési programok életképességét bizonyítják, és erõsödnek a fajtatiszta tenyésztés egyeduralma ellen fellépõ tenyésztõi csoportok hangjai is. Hazánkban is elindult kísérleti jelleggel ilyen próbálkozás, mindenek elõtt brown-swiss és norvég vörös fajták felhasználásával.

Az elmondottakból kitûnik, hogy a funkcionális tulajdonságok javítása terén jelenleg még nem beszélhetünk kialakult, letesztelt és a gyakorlatban is bizonyított módszerekrõl, de bizonyos irányok már körvonalazódnak. Érdemes ezeket megismerni, a tapasztalatokat kiértékelni és a hazai lehetõségek tükrében a teendõket végig gondolni. Egy biztos; a funkcionális tulajdonságokat figyelmen kívül hagyni nem lehet!