Az étkezési paprika talaj- és tápanyagigénye valamint trágyázása

Magyarország a szabadföldi paprikatermesztés északi határán van, ezért a termesztés kockázatos, a piaci elvárásoknak igazán csak a hajtatott paprika képes megfelelni, amelynek területe az utóbbi 10–15 évben nõtt, és az összes hajtató felületnek több, mint 50%-át teszi ki (2200–2300 ha). Ennek köszönhetõen a megtermelt paprika mennyisége alapvetõen nem változott (250 000 tonna/év), és továbbra is a legnagyobb tömegben exportált zöldségnövényünk maradt (40 000 tonna/év). 

A hazai paprikafajták tápanyag-igényével és tápanyag-felvételével tudományos alapon elsõkként Horváth és Bujk (1934) foglalkozott behatóan, noha a paprikakertészek a növény trágyázásáról ezt megelõzõen is sok termesztési tapasztalattal rendelkeztek, és az ún. „nagy tápanyagi-gényû zöldségnövények” közé sorolták. Ez a tág határok között értelmezhetõ jelzõ, kevésbé a termésbe és a lombba beépített kémiai elemek mennyiségére, sokkal inkább a trágyázásra, a tápanyag-ellátás körülményeire és a talajviszonyokra utal, azt fejezi ki, hogy a paprikát tápanyagokban jól ellátott talajon, jó talajszerkezet mellett kell termeszteni, mert más zöldségfajokhoz viszonyítva a talajviszonyok romlásával a termés mennyisége nagymértékben csökken.

Talajigény
Az étkezési paprika talajigényére vonatkozó szakirodalom és a termesztõi tapasztalatok több vonatkozásban is meglehetõsen egységesek. A kiváló talajszerkezet, a jó víz- és tápanyagmegtartó képesség, a levegõzöttség, a sikeres paprikatermesztés alapfeltételeinek tartják. Abban is egységes a vélemény, hogy a hajtatásban a gyorsabban felmelegedõ homok, ill. homokos vályogtalajokat kell elõnyben részesíteni, míg a szabadföldi termesztésben a nagyobb termesztésbiztonság miatt a középkötött talajok jönnek elsõsorban számításba.

A talaj szervesanyag-tartalma elsõsorban a termesztés biztonsága miatt fontos, mivel a magas humusztartalmú talajok lényegesen jobb víz- és tápanyag-gazdálkodással rendelkeznek. Akkor, amikor a szakkönyvek a szervesanyag-tartalom vagy a szervestrágyázás jelentõségét hangsúlyozzák, az nem azért történik, mert a szerves trágya pótolhatatlan tápanyagokat tartalmaz, hanem az említett jobb víz- és tápanyag-hasznosítás miatt van.

Talajkémhatás-igény tekintetében nem különbözik a többi zöldségfélétõl, a semleges, enyhén savanyú talajokat kedveli. Intenzív termesztési viszonyok között a talajok ellúgosodása figyelhetõ meg, ezért a tápoldatozásnál mindenképpen célszerû a savazás alkalmazása.

Szénsavas mésztartalom tekintetében az 1–5% közötti érték tekinthetõ optimálisnak, ennél magasabb mésztartalom esetén klorózis léphet fel, ill. alacsonyabb érték esetén a mészhiánybetegségek megjelenése várható.

A paprika, különösen a nálunk termesztett fehér termésû töltenivaló fajták a talaj sótartalmára különösen érzékenyek, ezért termesztésénél a szikesedésre hajlamos területeket kerülni kell, és az öntözéséhez is csak jó minõségû, alacsony EC-értékû vizet szabad választani.

A növények más-más energiával, de eltérõ oldhatóságú tápanyagformákat képesek hasznosítani. Szélsõséges esetekben egyes tápanyagokból az ellátás a talajoldat kizárásával, kontakt ioncsere útján is biztosítható. Ha a tápanyagok nagyobb része a legkönnyebben hasznosítható, vízoldható formában van a talajban, akkor a növény tápanyag-ellátásában elsõsorban az vesz részt. Az intenzív paprikatermesztés olyan esetnek tekinthetõ, ahol a legkönnyebben oldódó tápanyagok jelentõs arányban vannak jelen, így a talajvizsgálatok során a vízben oldódó tápanyagokat kell a talaj tápanyag-ellátottságának megítélésénél figyelembe venni.

Tápanyag-igény
A paprikanövény egyes szerveinek tápelem-összetétele a különbözõ környezeti tényezõktõl függõen, de mindenek elõtt az eltérõ tápanyag-ellátás következtében jelentõs ingadozást mutat. Az egyes szervekben mért N-, P- és K-szintet a talaj tápanyag-ellátottsága nagy, de szervenként változó mértékben befolyásolta. A legkisebb ingadozás a paprikabogyóban mérhetõ, bogyók tápanyag-ellátottsága jó, viszonylag állandó. Ugyanakkor a lombozat tápanyag-tartalma – szemben a termésével – az egyes talajtulajdonságokra (pl. talaj tápanyag-ellátottság) érzékenyen reagál. A növényanalízis vizsgálatok eredményeit összevetve megállapítható, hogy a paprika fajlagos tápanyag-igénye az alábbiak szerint alakul:

nitrogén (N):  2,4 kg/t termés
foszfor (P2O5):  0,9 kg/t termés
kálium (K2O):  3,5 kg/t termés

Ez azt jelenti, hogy 1 tonna termés elõállításához a fenn jelzett tápanyag-mennyiségre van szükség.

Az egyes tápelemek átmeneti hiánya a legkorszerûbb termesztési körülmények között is elõfordul, idõbeni felismerésükkel jelentõs terméskiesés elõzhetõ meg. A nitrogénhiány gyakran tapasztalható a termesztésben, a legintenzívebb hajtatási formában a vízkultúrás termesztésben is elõfordul. Az elsõ tünetek az alsó levelek sárgulásával, a hajtások növekedési ütemének csökkenésével jelentkeznek. Tartós hiány hatására a paprikabogyók megnyúlnak, húsfaluk vékony marad, az alsó levelekrõl a klorózis átterjed a középsõ, majd a fiatalabb levelekre, miközben az idõs leveleken nekrotikus foltok jelentkeznek. A nitrogénhiányban szenvedõ növény gyökérzete vékony, kevésbé elágazó, hosszúra nyúlt. A nitrogén túladagolása – ha elegendõ nedvességgel is párosul – erõs lombozatot, vastag szárképzõdést eredményez. Maga a növény késõbb kezd virágozni, és rosszul köt. A bogyók aprók, a fajtára kevésbé jellemzõ alakúak lesznek, a betegség iránti fogékonyságuk növekszik. A N-túladagolás vízhiány esetében a sókártétel jellegzetes tüneteit mutatja (vékony szár, sötétzöld levelek, barna gyökérzet).

A foszforhiány a tenyészidõszak elsõ felében, palántaneveléskor – tõzegkultúrában –, valamint közvetlenül a kiültetést követõen szokott fellépni. Az ilyen paprika növekedésben erõsen visszamarad, vékony szárat, feltûnõen gyenge gyökérzetet fejleszt. Késõn virágzik, rosszul köt. Az elsõ levelek fonáki oldalán barnászöld, vöröseszöld elszínezõdés tapasztalható.

A kálium a nitrogénhez hasonlóan az alsó levelek sárgulásával jelzi a hiányt. Lényeges különbség a két hiánytünet között, hogy a nitrogén esetében az egész levélzet kisárgul (az erek is), a kálium esetében a fõerek és az ereket határoló levélszövet, még a levél lehullásakor is élénkzöld marad. A sárgulás mindig a levél hegyén kezdõdik és a levélnyél irányába halad. A súlyos káliumhiány ugyan csökkenti a termésmennyiséget, az optimális káliumellátás elsõsorban a növény beltartalmi és fiziológiai tulajdonságaira van kedvezõ hatással (javítja a növények hidegtûrõ képességét; növeli a betegségekkel szembeni ellenálló képességet; fokozza a szárazságtûrõ képességet; elõsegíti az aroma-, az íz- és a színanyagok kialakulását; fokozza a fotoszintézist és az enzimreakciókat, ezáltal magasabb a termés cukor-, fehérje- és vitamintartalma; javítja a termés külsõ megjelenését, a piacosságát azáltal, hogy fokozza a színanyagok képzõdését; növeli a termés szárazanyag-tartalmát és a sejtfalak vastagságát, ezáltal javítja a tárolhatóságot, a pulton-tarthatóságot).

A kénhiány paprikán a termesztési gyakorlatban csak a vízkultúrás termesztésben fordul elõ, a szántóföldi termesztésben nagyon ritkán találkozhatunk vele annak ellenére, hogy a paprikanövény kénbõl viszonylag sokat épít be a szervezetébe. Ez elsõsorban azzal magyarázható, hogy számos mûtrágyában a kén, mint kísérõanyag elõfordul és a szerves trágyák is – amelyekbõl köztudottan sokat használnak a paprika alá – jelentõs mennyiséget tartalmaznak.  A kénhiányban szenvedõ növények növekedésben alig maradnak el az egészséges növényektõl. A klorózis, ami hasonlít a nitrogénhiányhoz, nem az alsó, hanem a fiatalabb leveleken kezdõdik.

A kalciumhiány termesztésben a leggyakrabban elõforduló tápanyag-ellátással összefüggõ élettani betegség. Legtöbbször nem a talaj alacsony mésztartalma, hanem a kalcium nehezen felvehetõ volta okozza a hiányt. Tekintettel arra, hogy nem reutilizálható – a növényen belül nem átépíthetõ – tápelem, a hiánytünetek elõször a fiatalabb leveleken klorózis formájában jelentkeznek. Azonban a kalciumhiányra nem a leveleken jelentkezõ klorózis a jellemzõ tünet, a paprikán, de a paradicsomon és a tojásgyümölcsön is leggyakrabban az ún. csúcsrothadás betegség formájában alakul ki. Ilyenkor a bogyó bibepont felöli oldalán beszáradt barna folt képzõdik, a beteg rész nagysága a hiány mértékével arányos. A magház és a bogyó kocsány felöli oldala egészséges. A fajták közötti érzékenység mértéke nagyon eltérõ, ismertek olyan paprikafajták, amelyeken gyakorlatilag nem fordulnak elõ a csúcsrothadás tünetei, de ismertek olyanok is, amelyek szöveti szerkezetüknél fogva igen hajlamosak a betegségre. A kalciumhiány kialakulásának a leggyakoribb oka nem a talaj alacsony mésztartalma, hanem a Ca felvehetetlenségét kiváltó magas talajsó-tartalom, a magas relatív páratartalom, az alacsony talajkémhatás és az ionantagonizmus (pl. magas kálium-, ammónia- és nátriumtartalom).

A vas a makro- és a mikrotápelemek között átmenetet képez, hatását tekintve inkább a mikroelemekhez tartozik. Általában a talajaink a növények fejlõdéséhez szükséges vasmennyiséget tartalmazzák, a hiánytünetet legtöbbször a tápelem akadályozott felvehetõsége okozza, ami rendszerint valamilyen talajhibára vezethetõ vissza (pl. magas pH, ion-antagonizmus, talaj-levegõtlenség stb.). A hiány elõször a fiatal leveleken, hajtásokon jelenik meg, majd idõvel áthúzódik a középsõ levélszintre. Kezdetben a levélerek közötti szövetek halványodnak ki, majd az újból fejlõdõ hajtásokon egyre világosabb, fehérebb szövetek képzõdnek. A hiány elõrehaladtával nemcsak az érközötti mezõ, hanem a vékony erek is kifakulnak. A paprikatermesztésben leggyakrabban a tömõdött, levegõtlen talaj, a helytelenül elvégzett meszezés és a túlöntözés okoz vashiányt.

Magnéziumhiány tünetei az utóbbi években a támrendszeres paprikahajtatás kapcsán egyre gyakrabban megfigyelhetõk. A tápelem hiánya nem a legalsó, de mindig az idõsebb leveleken eredményez érközötti sárgulást. A káliumhiánnyal könnyen összetéveszthetõ, tekintettel arra, hogy a klorózis csak az érközötti szövetekre terjed ki, maga a levélér zöld marad. Valamivel élénkebb sárga, vöröses sárgább, mint a káliumhiány, és rendszerint a levélnyél irányából indul, szemben a káliumhiánnyal, amely a levél hegyén kezdõdik.

A növény tápanyag-igénye nemcsak a fajtától, a termésmennyiségtõl és a környezeti tényezõktõl függõen változik, abban jelentõs szerepet játszik a növény kora is. Foszforból a csírázást követõen és a virágzás idején a testtömegéhez képest viszonylag sokat halmoz fel a növény. A nitrogénfelvétel dinamikája ettõl eltér, legintenzívebb a lombnövekedés idõszakában és a termésképzés kezdetén. A káliumfelvétel is többnyire a nitrogénfelvétel ütemét követi, de a tenyészidõ végére erõsen lecsökken.

Trágyázás
A tápoldatos termesztés kapcsán a 90-es évektõl az ammóniumnitrát és mészammon-salétrom mellett gyors ütemben kezdtek elterjedni a különbözõ, vízben tökéletesen oldódó nitrátok (magnéziumnitrát, káliumnitrát, kalciumnitrát), amelyek használata jelentõs technikai színvonal-növekedést is feltételezett a gazdaságok részérõl. Még korábban a foszfort szinte kizárólag szuperfoszfát formájában adták, addig napjainkban ezen a téren jelentõs változás tapasztalható. A tápoldatozó komplex mûtrágyák elterjedésével, jelentõsen csökkent az alaptrágya formájában adott foszfor, sok esetben teljesen el is hagyták, helyette tenyészidõben megosztva, vízben tökéletesen oldódó komplexek formájában juttatták ki. A kálium esetében a termesztõk tisztában vannak a paprika klórérzékenységével, mégis a magas költségek miatt alaptrágyának a 40, ill. a 60%-os kálisót használják. Ugyanakkor fejtrágyának szinte kizárólag a vízben tökéletesen oldódó káliumnitrát kerül alkalmazásra. 

Elmondható, hogy napjainkban az intenzív szabadföldi és hajtatott paprikakultúrák esetében a fejtrágyázás tápoldatozás formájában történik. A fehérpaprika trágyázására a szaktanácsadók és mûtrágyagyártók meglehetõsen eltérõ összetételû tápoldatot javasolnak, azonban a javasolt receptúrákból néhány szabály általánosítható:

• tápelem-arány tekintetében 4 fenológiai fázist különítenek el (I. kiültetés utáni két hét, a begyökeresedés szakasza; II. a kiültetést követõ 3–5 hét az elsõ virágok nyílása és kötõdése; III. elsõ termések szedése 6–8. hét; IV. folyamatos szedés idõszaka),
• kezdetben a gyökeresedés elõsegítése érdekében (az ültetést követõ 2 hét alatt) a nitrogénhez és a káliumhoz képest magas P-arányú tápoldatot javasolnak,
• kiültetést követõ 8–9 hétben (I–III. szakasz) jelentõsen változik a paprikanövény tápelemarány-igénye,
• a szedések idején az N : K arányt lényegesen nem változtatják,
• a fényviszonyoktól függõen a IV. szakaszban az N : K arány 1 : 2 között változik, télen magasabb a K-arány, nyáron kisebb.

A mûtrágyaadagok tekintetében a sóérzékenység miatt a gyakoribb, de kisebb adagú fejtrágyázás javasolható. Az ilyen trágyázási technológiával megvalósítható a termesztésben gyakran emlegetett „etetés” paprikatermesztés, amely során a gyakran, kis adagokban adott fejtrágya-adagok hatására kiegyenlített a talaj tápanyag-tartalma és egyenletes a növény tápanyag-ellátása is. Van technológiai javaslat, amelyben a víz helyett állandó híg tápoldatozást javasolnak, és a perzselési károk elkerülése érdekében a tápoldat töménységét 0,1%-ban, azaz a 2,5 EC-ben határozzák meg. Minél nagyobb egy zöldség fajlagos tápanyag-igénye, minél nagyobb a várható termés nagyságából számított trágyaadag, annál valószínûbb, hogy a kijuttatandó mûtrágyát meg kell osztani, több részletben kell adni. Ez különösen indokolt az olyan sóérzékeny fajoknál, mint a paprika, ahol az egyszerre kiadható tápanyag-mennyiség lényegesen kisebb, mint a sóra kevésbé érzékenyek esetében.

A paprika sótûrõ képessége a fejlõdése folyamán változik, azaz változik a mûtrágyaadagok mennyiségével szembeni érzékenysége. Tapasztalatok és kísérletek alapján mondható, hogy a paprika a csírázás, a gyökeresedés, a virágzás vagy a terméskötés idején, ill. a palántakorban fokozott mértékben érzékenyek a közeg EC értékére.

A paprikatermesztésben a levélen keresztüli tápanyag-ellátásnak elsõsorban akkor van jelentõsége, amikor a talajok tápanyag-tartalmát kedvezõtlen környezeti vagy belsõ (növényi) tényezõk miatt a növények nem, részben vagy csak lassan tudják hasznosítani. Minden ilyen esetben elsõdleges cél a tápanyag-ellátást akadályozó tényezõk megszüntetése, a lombtrágyázás csak átmeneti vagy kiegészítõ megoldás, ugyanakkor a termesztés technológiának fontos, esetenként elengedhetetlen része. A paprika lombtrágyázásának nagyobb jelentõsége a makroelemek közül a kalciumnál, a foszfornál, az ún. mezolemek közül a vasnál és a magnéziumnál, a mikroelemek esetében a bórnál van.