MENÜ

Alternatívák a pecsenyecsikó nevelésben

Oldalszám: 134
Dr. Makray Sándor 2014.05.16.

A hazai lovas szakemberek és lószeretõk körében egészen a közelmúltig nem volt „szalonképes” lovak húsirányú hasznosításáról beszélni. Ez a helyzet sokat változott, hiszen napjaink megmaradt lóállományának hasznosításában jelentõs szerephez jutott a hústermelés, ami fõként egyes nyugat-európai országokban (Francia-, Olaszország, Belgium), illetve Japánban kialakult, lóhús iránti keresleten alapszik. Ennek következtében az említett országok némileg hullámzó, de hosszú távon ígéretes felvevõ piacot jelentenek a magyar vágóló számára. A megnövekedett exportlehetõségek következtében Magyarországon nagyszámban, sokféle lovat adtak le vágóra.

Mára nem a selejt vágóló, hanem egyre inkább a jó minõségû lóhús iránt mutatkozik kereslet, indokolt a pecsenyecsikó-elõállítás volumenének növelése, mely a húshasznú állomány növelésével és a hizlalási feltételek megteremésével valósítható meg.

Mivel húslótenyésztésünk alig több, mint másfél évtizedes múltra tekinthet csak vissza, a húslótartásnak magyarországi hagyományai nincsenek, így tartási, takarmányozási téren a húshasznú szarvasmarhatartás tapasztalatait adaptáltuk, illetve fejlesztjük. A hazai húslótartás döntõen hidegvérû fajtákra alapozódik. Elsõsorban a Magyar Hidegvérû fajta adja az alapját, de az import tenyészanyag felhasználása is jelentõs. A jelenlegi piacokon vágóra gyakorlatilag minden típusú és korú ló értékesíthetõ, de a minõségi vágólóért magasabb árat lehet elérni. Az értékesített húslovak esetében két fõ kategóriát különböztethetünk meg: a fiatal csikókat és a selejt állatokat. Az elõbbin belül két csoport különíthetõ el: közvetlenül a választás vagy a választást követõ különbözõ intenzitású hizlalás után kerül sor az értékesítésre.

A jelen és a közeljövõ feladata a tenyésztési módszerek kidolgozása, a tartási és takarmányozási körülmények tökéletesítése. Ehhez a témakörhöz tartozik a csikónevelés, illetve ennek alternatívái. A szakirodalomban számos elméleti és nemzetközi gyakorlati megoldással találkozhatunk.

Jelen cikkben a Kaposvári Egyetem hidegvérû lóállományában szerzett tapasztalatokról kívánok beszámolni, számszerû adatok elemzésével.

A hazai húslótartásban a húshasznú szarvasmarhatartáshoz hasonlóan gyakori a tavaszi szezonális elletés, így a csikók választása az õszi hónapokra, a legeltetési idõszak végére esik. Ennek következtében – továbbhízlalás esetén –, az ekkor hat-hét hónapos csikók hizlalás alatti takarmányozása az emésztési sajátosságaik miatt, fõként abrakkeverékekre és száraz szálastakarmányokra alapozható.

A csikók életének elsõ szakaszát döntõen anyjuk tejtermelõ képessége határozza meg.

Megállapítható, hogy a nagyobb testsúllyal rendelkezõ hidegvérû kancák tejtermelése a melegvérû fajtákét meghaladja. A megadott értékeknél 20–30%-kal tartja többnek a hidegvérû kancák tejtermelését.

Vizsgálatainkban a hidegvérû kancák fejésenként 0,8–2,5 kg tejet produkáltak.

A csikó egy kilogramm súlygyarapodása 10 kg tejbõl származhat. Ez alapján a kanca laktációjának elsõ szakaszában 15–20 kg-os tejtermelést feltételeznek. A nevelõképesség legjobb mérõszámának az elsõ két hónapban elért súlygyarapodást tekinti, hiszen ekkor még a csikó szilárdtakarmány-fogyasztása elhanyagolható mértékû.

Szakirodalmi adat szerint a szopós csikók akár napi 2000 g-os élõsúlytermelésre is képesek lehetnek.

A korai (4–4,5 hónapos) választást követõ hizlalás, fõként takarmány eredetû költségei nagymértékben nõnek, lényegesen drágább ipari keveréktakarmányokat kell használni. A módszer elõnyeinek tekinthetõk: a nyár végi gyengébb hozamú legelõn való tartás helyett a csikókat koncentrált takarmánnyal lehet etetni, a korábbi választás révén a kancák kondíció romlása kisebb mértékû. Ez a tenyészkancák hosszabb hasznos élettartamán keresztül pozitívan érvényesül.

A közvetlen választás utáni értékesítés tekinthetõ a hagyományos, legelõre alapozott hústermelési formának. Ebben az esetben a hústermelés eredményességét elsõsorban a kanca tejtermelése határozza meg.

A 2–3. héttõl csikóóvodai takarmány kiegészítés alkalmazható, ahol a csikók ad libitum ehetnek abrakot, esetleg szénát. Tapasztalataink szerint ez a megoldás nem minden esetben válik be. A fiatal csikók ugyanis nagyon szorosan kötõdnek anyjukhoz, így – különösen legelõn, csoportos tartásban – a „csalogató” abrak kedvéért sem hajlandók eltávolodni. Különösen igaz ez, ha a legelõ és a tej bõségesen áll rendelkezésre. A kaposvári kísérletek szerint a legelõn elhelyezett csikóóvodából még szoktatás után sem történt érdemleges takarmányfelvétel. Következésképpen a csikóóvodával ellátott, illetve a kontroll csoport csikóválasztási testsúlyukban nem mutattak értékelhetõ különbséget.

Általános az a vélemény, hogy a csikók vágóhídra értékesítése hat-hét hónapos korban a leggazdaságosabb, ekkor áll fenn a legkedvezõbb arány az átvételi ár és a hizlalási költségek között, bár ezt a mindenkori piaci igények újraértékelhetik.

Hazai klimatikus viszonyaink és más gazdálkodási okok miatt elõfordul, hogy az õszi választást megelõzõen az optimálisnál kevesebb legelõfû áll a csikók rendelkezésére. Ugyanakkor anyjuk tejtermelése is jelentõsen csökken. Ez motiválta következõ vizsgálatainkat, amelyeket a PATE Kaposvári Állattenyésztési Kara húslóállományának szaporulatából kialakított csoportokon végeztünk. Hizlalási kísérleteinket 9 hétre terveztük. Két csoportot alakítottunk ki. A kontroll csoport egyedei az anyjuk mellett a legelõn maradtak, míg a kísérleti csoport tagjai egyedi csikóbokszokban kerültek intenzív, abrakos hizlalásra. Ez utóbbira egy korai 4,5–5 hónapos választás után került sor. A csoportok tagjait úgy válogattuk ki, hogy addigi életkoruk és testsúlyuk csoportonkénti átlaga hasonló legyen. Ügyeltünk továbbá az ivararány egyeztetésére is. Ezzel igyekeztük elkerülni, hogy a várt eredményeket a nemek közti hizodalmassági-, emésztési különbségek torzítsák. A csikók november második feléig a kancák tejét, valamint legelõfüvet fogyasztottak.

A szoktatás szükségességének és a felhasználási javaslatoknak a figyelembevételével szabtuk meg a takarmányadagokat. A javaslat napi 2,5–4,5 kg abraktakarmány etetését irányozta elõ ugyanennyi szénával kiegészítve, a csikók korától függõen. Az elsõ héten fokozatosan növeltük az adagokat, majd a kísérlet legnagyobb részében stabil adagra álltunk be, és csak az utolsó két hétben emeltünk fejenkénti napi 1 kg-ot. Naponta kétszer etettük a csikókat. Tapasztalatunk szerint igen hamar hozzászoktak az új takarmányhoz.

A csoport 8 egyedét hozzávetõlegesen 10 m2-es csikóbokszokban helyeztük el. A vizsgálat során nyert fontosabb adatokat az 1. táblázat tartalmazza.

A kísérleti csoport egyedei maximálisan 1870 g-os, míg átlagosan 1250 g napi súlygyarapodásra voltak képesek. Testsúlyuk a kísérlet végén 212 napos átlagéletkor mellett átlagosan 369 kg, összes súlygyarapodásuk átlag 81 kg volt. Ezzel szemben az extenzíven takarmányozott csoport maximum 780 g, a hizlalás végéig átlag 420 g napi gyarapodást ért el egyedenként. Végsõ testsúlyuk 295 kg-os átlagértéket mutatott, a vizsgálat 9 hete alatt egyedei átlag 22 kg-ot gyarapodtak. A két csoport napi súlygyarapodásait összehasonlítva fokozatos csökkenést tapasztaltunk a kísérlet elõrehaladtával. A kísérleti csoport azonban viszonylag magas értékeket mutatott és ezt huzamosabb idõn keresztül tartani is tudta. Ennek köszönhetõen a kísérlet alatti testsúlynövekedés ennél a csoportnál várakozásainknak megfelelõen jóval meghaladta a kontroll egyedekét. Így az átlagos testsúly tekintetében az abrakkeveréken hizlalt csikók fokozatosan elhagyták társaikat.

Összességében véve a kísérleti csoport tagjai sokkal egységesebb súlygyarapodást mutattak. Ez valószínûleg annak is köszönhetõ, hogy a zárt tartás révén kisebb hatással volt rájuk az idõjárás változása, valamint annak, hogy sokkal egyöntetûbb takarmányozásban részesültek, mint a kontroll csoport egyedei.

Az itatás nyílt víztükrû, vályús önitatóból történt, egész nap hozzáférhettek a vízhez a csikók mindkét telepen. A nyalósó a bokszok falán helyezhetõ el.

A választástól kezdõdõen a kísérlet kezdetéig tömegtakarmányként közepes minõségû réti szénát etettünk, ami mellett a csikók rendszeresen fogyasztották az alomanyagként használt jó minõségû búzaszalmát. A kaposvári telepen napi két részletben zabot, a hoboli telepen 1:1 arányban kukoricát és zabot kaptak. A kísérlet kezdetére az adagokat kettõ kilogrammig növeltük.

A hizlalási kísérletben használt növendék csikótápot a fokozatos szoktatás jegyében, a választástól a kísérlet kezdetéig (10 nap) zabbal keverve kezdtük, fokozatosan csökkentett gazdasági abrak és két kilogrammig növelt táp, amelyet fokozatosan napi 5 kg adagig növeltünk (2. táblázat).

Egy-egy csoport körülbelül 27 négyzetméter (9 × 3 m) alapterületû istállórészben került elhelyezésre.

A harmadik alternatíva, amelyet kipróbáltunk a gazdasági abrak és egy ipari keveréktakarmány összehasonlítása volt.

Az 1. és 2. diagrammon látható, hogy az etetett takarmány szerint képzett csoportok átlagos testsúlyának és átlagos napi súlygyarapodásának változása az ivaron belüli takarmányozási csoportokéval nagymértékû hasonlóságot mutat. Az átlagos testsúly folyamatosan nõtt, a csikótáppal etetett csoporté kismértékben (1,35–3,25 kg-mal) haladta meg a gazdasági abrakkal etetettekét. Az átlagos napi súlygyarapodás a második szakaszban jelentõsen csökkent (585,5–593 g-mal), de a harmadik szakaszban kialakult növekedés kisebb, mint az ivaron belüli csoportok között tapasztalt. A csikótáppal etetett csoport átlagos napi súlygyarapodása kismértékben meghaladta a gazdasági abrakkal etetett csoportét.



A kísérlet során megfigyelhetõ volt, hogy a táppal etetett csoportok abrakadagjukat gyorsabban, körülbelül fele annyi idõ alatt fogyasztották el. Ez azzal magyarázható, hogy a húslovak a komplett tápokat kedvezõbb íz hatásuk és könnyebb elfogyaszthatóságuk (kevesebb rágó, õrlõ mozdulatot igényel) miatt jobban kedvelik. Ebbõl arra következtethetünk, hogy a komplett (vitamin- és nyomelem-kiegészítést is tartalmazó) tápok etetésével növelhetõ a napi takarmányadag-felvétel, ami tovább javíthatja a hizlalás eredményességét.

Csikóhizlalási kísérletünk eredményeibõl arra a következtetésre jutottunk, hogy a tenyészállomány szabadtartása mellett a választott korú húshasznú csikók eredményesen hizlalhatók zárt, kötetlen tartási formában, magasabb beltartalmú (nagyobb fehérje és energia koncentrációjú) kifejezetten növendékcsikók számára készített táppal és gazdasági abrakkal. Ilyen módszerrel viszonylag rövid idõ alatt jelentõs súlygyarapodást tudunk elérni, a hagyományosnak mondható legelõre alapozott vagy a kevésbé intenzív hizlalási formákkal szemben.

Az etetett takarmány szerint végzett vizsgálatunk alapján arra a következtetésre jutottunk, hogy a gazdasági abrak, illetve az ipari takarmánykeverék etetése elhanyagolhatóan kismértékû különbséget eredményez a súlygyarapodás tekintetében. Ez alapján kijelenthetõ: a mindenkori vágóló felvásárlási és takarmányárak alapján dönthetõ el, hogy a választás utáni hizlaláskor gazdasági abrak vagy komplett csikótáp etetése a gazdaságosabb. A komplett ipari takarmánykeverékeknek a hidegvérû csikók választás elõtti felnevelésekor, csikóóvodai abrakként, illetve a választás utáni hizlalásában az esetleges hizlalás alatti kondícióromlás ellensúlyozásakor lehet jelentõs szerepe.

Eddigi csikónevelési és -hízlalási kísérleteink eredményei szerint a csikók a legelõn kiegészítõ takarmány nélkül is felnevelhetõk. Ha kevés fû áll rendelkezésre a pótlólag adott abrak radikálisan növelheti a súlygyarapodást. Az ipari takarmánykeveréket akkor érdemes etetni ha a piac ezt honorálja. A csikóhízlalás meghonosodása esetén célszerû lenne a kifejezetten hízlalásra szánt táp receptúrájának javítása is. Kísérleteinket a jövõben tovább kívánjuk folytatni más abrak- és tömegtakarmányok, elsõsorban szilázs etetési tesztekkel.