MENÜ

A fenyõk és a tujafélék szaporítása

Oldalszám: 80
Dr. Iváncsics József, Varga Jenõ 2014.05.26.

Generatív szaporítás
Az ivaros szaporodás alapját az a folyamat képezi, amelynek során két ivarsejt egyesül. Eredményeként új sejt, a csírasejt jön létre (zigóta). E szaporítás során magvetéssel hozzuk tehát létre az új növényt. A következõ esetekben találkozhatunk vele: alapfajok szaporítása esetén, magonc alanyok elõállításakor, valamint olyan díszváltozatoknál, amelyek értékes tulajdonságaikat magról történõ szaporítás során is nagy számban átörökítik. A legfontosabb tudnivaló, hogy az új növény (magonc) a szülõ tulajdonságait nem teljes egészében hordozza, így a szelekció alapját is képezheti.

Elsõ tennivaló a szaporítás során a maggyûjtés. A gyûjtés során az adott mag érési idejét kell figyelembe venni. Egyes magok teljes érésben elfekvõvé válnak, ezért ezeket lehetõleg korábban kell szedni. Ha kemény héjú a vetni kívánt mag, akkor lehetõleg viaszérésben gyûjtsük. A fenyõfélék esetén más a helyzet. A tobozok több évig a fán maradnak, de a tobozpikkelyek felnyílása során a magok kiperegnek. A jegenyefenyõ esetében különösen figyelni kell, ugyanis a toboz teljesen szétesik és a magvak szétszóródnak. Ebben az esetben tehát nem szabad megvárni, hogy a toboz beérjen. A tiszafa és a borókák esetében a húsos burok csírázást gátló anyagai okozhatnak problémát. Szedés után a magokat tisztítani kell (fenyõféléknél pergetéssel nyerhetõ ki a tobozból a mag). Ezt követõen a magvizsgálat következik, amely során a mag tisztaságát, ezermagtömegét, csírázóképességét, csírázási erélyét valamint víztartalmát kell megnézni. Ha a magot a gyûjtés után közvetlenül nem vetjük el, akkor gondoskodni kell a tárolásról. A tárolás leggyakoribb módja a magvak rétegezése, vagyis a tárolandó magot homokkal, perlittel vagy tõzeggel történõ keverés után kb. fél évig természetszerû körülmények között tartják. A másik gyakori módszer a zárt üvegben történõ tárolás, amely esetén hûtve évekig eltartható a mag. Emellett természetesen még léteznek más módok is, de a fentiek említését tartottam a legfontosabbnak. Ha a mag, amit el szeretnénk vetni, valamilyen oknál fogva (kemény héjú, másodlagos magnyugalomban van) gátolt a csírázásban akkor kezelni kell. A kemény héjú magok esetén a már említett rétegezést (sztratifikálás), a mechanikai maghéjsebzést (szkarifikálás), vagy a forrázást (szklerifikálás) szokták alkalmazni. Ha másodlagos magnyugalomról beszélünk, ami egyébként a tartós tárolás után lép fel, akkor szikkasztást, vagy rétegezést kell végezni. Mindezek után térjünk át a vetésre. Díszfaiskolai szaporítás során szórt vagy soros vetést alkalmaznak. A vetés végezhetõ üveg vagy fólia alatt, abban az esetben ha apró, valamilyen környezeti hatásra érzékeny, drága, ritka fajok magját vetjük. A másik módja a szabadföldi vetés. Megfelelõ talajelõkészítés után a mag számára optimális magágyat kell biztosítani, aprómorzsás talajszerkezettel. Az esetek nagy többségében tavaszi vetéssel dolgozunk, mivel õsszel kedvezõtlenebbek a feltételek a magok számára. Kora tavasszal vetjük azokat a magokat, amelyek csírázásához hideghatás szükséges (pl. tiszafa). Késõ tavasszal (20 °C-os talajhõmérséklet) vetjük a fagyérzékeny magokat. Ide sorolandók a jegenyék, lucok, kéttûs fenyõk, és a tujafélék. A vetés mélysége a mag nagyságának 3–4-szerese legyen. Nem vagy nagyon vékonyan kell takarni az apró magvakat, különben azok nem csíráznak ki. A vetés után biztosítani kell a megfelelõ vízmennyiséget a magvak csírázásához, valamint a magoncok fejlõdéséhez. Erre a célra porlasztó szórófejes öntözõberendezést építenek ki, hogy optimális cseppméretet tudjanak biztosítani a keléskor és a növekedéskor. Szintén nagyon fontos, és nagy figyelmet igényel az ágyások gyommentesen tartása. A kitermelés során el kell végezni a sérült gyökerek visszavágását és a kitermelt anyag osztályozását. A szabványnak megfelelõ csemetéket értékesítik, vagy az értékesítésig vermelik, a mérethiányos csemetéket pedig meghatározott sor- és tõtávolság mellett erõsítõiskolába ültetik. Itt általában 1 évig maradnak az iskolázott csemeték, majd a megfelelõ méretet elérve kitermelésre és értékesítésre kerülnek.

Vegetatív szaporítás

A jobb minõségû áru elõállításánál ma már inkább a vegetatív szaporítás a gyakoribb. A faiskolák, dísznövény lerakatok legnagyobb mennyiségben értékesítésre kerülõ anyagát a vegetatív úton elõállított növények adják. A szaporítás e válfaja azért valósítható meg, mivel számos növény képez olyan szervet vagy szerveket, amelyek a szaporodás, túlélés, terjedés célját szolgálják. A létrejött új növényt klónként is nevezik, mivel az anyanövénnyel azonos tulajdonságú utódot kapunk. Meg kell említenünk autovegetatív és xenovegetatív szaporítást. Az autovegetatív szaporítás során az elõállított új növény a saját gyökerén fejlõdik. Xenovegetatív szaporítás során transzplantációról is beszélhetünk, vagyis egy gyökeres alanyra helyezünk rá egy számunkra hasznos tulajdonságokkal rendelkezõ nemest. Autovegetatív szaporítást alkalmazunk dugványozásnál (hajtásdugványozás, fásdugványozás, gyökérdugványozás), valamint merisztéma tenyésztésnél. A fenyõk és tuják esetében a tõosztással és a bujtással történõ szaporítás kevésbé terjedt el. A dugványozás során a növények valamely ivartalan részét (szár, levél, gyökér) késztetjük regenerálódásra, járulékos gyökerek, járulékos hajtás vagy mindkettõ képzésére. A szaporításhoz használt növényrésztõl függõen beszélhetünk szárdugványról (hajtásdugványok), levéldugványról, gyökérdugványról (csak olyan növényeknél, melyeknek gyökerén rejtett rügy van). A szárdugvány a szárrész élettani állapota szerint lehet fás dugvány (levéltelen), hajtásdugvány (leveles), amely a fásodottság fokától függõen lehet zöld vagy félfás állományú. A „klasszikus” zölddugványt csak a hajtás 10–15 cm-es csúcsából készítik ott, ahol a fásodás megindult (meghajlítva nem pattan, hanem kissé rostosan törik). A szedés ideje májustól-júliusig terjed. A félfás dugványozás esetén már növekedésüket befejezett leveles hajtásokról beszélünk. Ezt a dugványt július-augusztusban, valamint egész télen lehet szedni. A dugványozásnak leggyakrabban két módját használják a faiskolákban. Így szaporítják a fenyõfélék közül a lucok törpe változatát, illetve az ezüstfenyõt. A tujafélék közül a ciprusfélék minden tagját, valamint tiszafafélék családjának tagjait.

Kísérletünk során, amelyet a Nyugat-Magyarországi Egyetem Mezõgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar Kertészeti Tanszékének növényházában állítottunk be (2004. március 08.) a gyökeresedés folyamata 127 napig tartott, így 2004. július 12-én felszedhettük a dugványokat. A dugványvágás szerszámai közül néhányat kell megemlíteni: oltókés, szemzõkés, metszõolló, dugványvágó olló. A dugvány vágása elõtt ki kell választani a megfelelõ korú és fajtaállapotú anyanövényeket. A dugványnak szánt hajtást célszerû 3–4 éves (telepítéstõl számítva) fiatal állományról szedni. Lehetõleg fiatal csúcsi hajtásokból kell dugványt vágni. A dugványanyagot alakító metszések formájában gyûjtöttem. Ezen ágakból 6–8 cm-es vágott dugványokat készítettem (ferde metszlappal). Az oldalhajtásból ezen kívül a dugványok még készülhetnek szakított vagy vágott talppal (kalapácsos). Az anyanövény lehetõleg jó kondíciójú, egészséges és jó tápanyagellátottságú legyen. Dugványvágás után lehetõleg egyszerre el kell helyezni a vesszõket a gyökereztetõ közegbe. Ha nem lehetséges, akkor beton aljzatra egyenletesen elterítve, majd beöntözve és fátyolfóliával takarva néhány napig tárolhatók az alakító metszésbõl levágott ágak. Ha kész dugványt tárolunk, akkor 50–100-as kötegekbe, nylonba csavarva, hûtõszekrényben helyezzük el.

Követelmények

Nagyon fontos a fertõzésmentes környezet biztosítása, a fertõzés lehetõségét minimálisra kell csökkenteni minden munkafázisban, egészséges növényrõl, egészséges dugványt kell szedni, tiszta körülmények között kell dugványozni, a szaporító berendezés tiszta és fertõzésmentes legyen, a gyökeresedés során folyamatos preventív védekezés szükséges. Emellett azonban nagyon figyelni kell még a szaporító közeg fertõzésmentességére is. A közeggel szemben támasztott kritériumok a következõk: fertõzéstõl mentes legyen, a beletûzdelt dugványt tartsa meg, porózus, jó víztartó, és jó levegõzõ legyen, jó vízelvezetõ, finom szemcséjû, a kémhatás enyhén savas legyen: pH 5,5–6,5 közötti.

Hormonkezelés és szaporítóközeg

A lerakandó dugványokat auxintartalmú gyökereztetõ hormonnal kezeltük. Incit-K gyártmánynevû hormont használtam, amelybe 0,5% IVS és 0,8% NES található. (IVS =  -Indolvajsav, NES = -Naftilecetsav). Ez a hormon talkumporos készítmény. Használata során elõször vízbe mártjuk a növényt, majd 0,5 cm-es vastagságig talkumporba. A felesleges port le kell ütögetni a növényrõl és a növényt pár percig állni hagyjuk. A már használt port nem szabad újra használni, ugyanis hatóanyaga megváltozhat a belehullott növényi részektõl.

Kertészeti termesztésre csak a 3 mm szemcsenagyságú, úgynevezett kertészeti perlit felel meg. Elõnye, hogy a dugványok tápoldattal öntözhetõk, így fejlõdésük meggyorsul. Nagyon könnyû, így a dugványok nagy gyökérlabdával szedhetõk ki, gyökérzetük nem sérül meg, növekedésükben nem esnek vissza. Jól megkötik a vizet, ezért nem kell sokszor öntözni a dugványokat. Jól a gyökérre tapad, szállításkor nem hullik le, nem szárad ki. Teljesen steril, expandáláskor minden mikroorganizmus elpusztul rajta. Száraz állapotban viszont nem tudnak a baktériumok a vízhiány miatt megtelepedni rajta. Hátránya, hogy a sekélyen eltûzdelt dugványok kidõlhetnek. Jellemzõ a perlit-homok keverék 1:1 aránya, ettõl azonban eltérõ is lehet.

Megfigyelések

A tuja dugványok gyökereztetési kísérlete keretében a Malonyanai tornyos tuján végeztünk hormonkezelést, a kereskedelemben kapható, koniférákhoz ajánlott Incit-K nevû standard készítménnyel. A dugványokat perlit közegû párakamrába tûzdeltük. A gyökeresedést a tûzdeléstõl számított 127. napon (gyökérhossz és darab) alapján figyeltük meg. Eredési százalék a hormonkezeltnél 89,4%, míg a kontrollnál 56,1%. Gyökérszám tekintetében hormonkezeltnél 3,8 db, míg kontrollnál 3,1 db; valamint gyökérhosszúság esetében hormonkezeltnél 153 mm, míg kontrollnál 146 mm volt az átlagos hosszméret.

A környezeti tényezõk közül elsõként az öntözést említjük meg. Naponta többször, kis mennyiségû vízzel öntöztünk. A páratartalmat így 90–100% körül állítottuk be. A páratartalmat mindaddig biztosítani kell, amíg a növény megfelelõ számú gyökeret nem fejleszt. A páratartalmat porlasztó szórófejekkel biztosítjuk. A szórófej azért elõnyös, mert 20–100 mikrométer nagyságú cseppméretet ad és így nem mossa ki a dugványt. A páratartalom megtartására fóliaalagút használata jellemzõ. Ez a fólia egy finom szövésû fátyolfólia, ami lehetõvé teszi a levegõ ki- és beáramlását egyaránt. Másodsorban a fényrõl néhány szót. Fontos tényezõ, mivel a hajtásdugványok minimális mennyiségû tartalék tápanyaggal rendelkeznek, így szükséges a fény a megfelelõ asszimiláták, elõállításához. Fontos szempont, hogy a légzéshez képest az asszimiláció mindig túlsúlyban legyen. A fényigény fajtól, fajtától, napszaktól és évszaktól függ. Az ezüstös növényeknek mindig nagyobb a fényigénye, mint a zöld színûeknek. Nyáron vastagabb árnyékolót kell feltenni a napsugarak égetõ hatása miatt, míg télen teljesen elhagyható az árnyékoló. A tavasz és az õsz átmenetet képez. Tavasszal, általában márciusban kell feltenni az árnyékolót, míg õsszel szeptemberben-októberben kell levenni. Az árnyékoló szerepét Raschell-háló tölti be. A harmadik kevésbé elhanyagolható tényezõ a hõmérséklet. Optimális gyökeresedési talphõmérséklet: télen 15–16 °C, tavasszal 20–22 °C, nyáron 25–28 °C ± 2–3 °C. A talphõmérséklet állandó szinten tartását egy automata fûtõszálas berendezés segíti, amely egy termosztát segítségével szabályozható. Ez jellemzõ nagyüzemi körülmények között. Ugyanakkor kísérletünkben ezt a célt a növényasztal alján elhelyezett radiátor szolgálta. A radiátor hõmérsékletét csap segítségével szabályoztuk. A hõmérséklet beállításánál ügyelni kell arra, hogy inkább alacsonyabb legyen az elõírtnál, ugyanis ekkor csak vontatottabb gyökeresedést kapunk, ha azonban túlfûtünk, akkor pusztulni fognak a dugványok (túlsúlyba kerül a légzés, elfogy a növény tartalék tápanyaga). Optimális az lenne, ha a talphõmérséklet 3–4 °C-kal magasabb, mint a léghõmérséklet, ekkor ugyanis alul lesz intenzívebb az anyagcsere, gyökeresedik a növény, ha azonban fent nagyobb a hõmérséklet, akkor a növény hajt, de gyökérzet hiányában hamar elpusztul.

Egyéb szaporítási módszerek

A fenyõknél és a tujáknál esetlegesen alkalmazható a gyökérdugványozás is, bár ez az eljárás üzemi szinten nem jellemzõ, és sokkal elterjedtebb a lombos díszfák és díszcserjék esetében. Szót kell ejteni a bizonyos értelemben még költséges (különösen a beruházást illetõen) modern eljárásról: a merisztématenyésztésrõl. Ebben az esetben a növény egy kicsi, mikroszkopikus ivartalan részét választják le és tenyésztik táptalajon. A folyamat laboratóriumi körülmények között zajlik. A meggyökeresedett növényeket a táptalajról konténerekbe ültetik, és megfelelõ páratartalmú üvegházba továbbnevelik.

A xenovegetatív szaporítások esetében téli, üvegházi oltást alkalmaznak. Egyes nehezen gyökeresedõ fajtákat vagy magas törzsön nevelt törpe növekedésû fajtákat szaporíthatunk így. Gondoskodni kell megfelelõ alanyról ezüstfenyõnek lucfenyõ a legjobb alanya, míg a tujaféléknél a Thuja occidentalis vagy a Thuja orientalis cserépben elõnevelt magcsemetéje. Az oltásra szánt szabadföldi magoncokat 2-3 éves korban konténerbe ültetik, hogy jól begyökeresedjenek. Ezen alanyokat egészen januárig fagymentes körülmények között kell nevelni, majd január közepén 12–14 °C-os üvegházba vagy fóliasátorba kell helyezni. Nagyon fontos a megfelelõ páratartalom biztosítása. Oltásra a nemes fajta szabadföldrõl frissen szedett hajtásai a legmegfelelõbbek. Az oltásmód oldallapozás vagy oldalékezés. Az oltványnak ugyanazokat a feltételeket kell biztosítani mind az alanynak. Ha az alany és a nemes sikeresen összenõtt, akkor fokozatosan megkezdhetjük az alanycsemete koronájának eltávolítását. Nyár elején az oltványokat szabadföldi árnyaló alá kell helyezni, a cserepeket pedig homokba süllyesztik. A növények tél beálltáig vannak ezen a helyen, télen ismét a fagymentes állapot biztosítása a legfontosabb feladat. A sikeres oltványok a következõ évben kiültethetõk.