MENÜ

A genetikai potenciál minél jobb kihasználása a kukoricatermesztésben

Oldalszám: 25
Dr. Szél Sándor 2014.05.16.

A genetikai potenciál fogalmát a fajták és hibridek termõképességének szinonimájaként szoktuk használni. E fogalom alatt tulajdonképpen azt a termõképességet értjük, amelyet egy fajta vagy egy hibrid el tud érni akkor, amikor a termésképzéséhez optimális környezeti feltételek jönnek létre.

A genetikai potenciál kihasználása alatt pedig azt értjük, hogy a termesztésben elért termés és a genetikai potenciálnak hány százaléka. A kukorica genetikai potenciáljának becslésére (mérésére) azok a szántóföldi, több ismétlésben elvetett kisparcellás kísérletek alkalmasak, ahol a kukorica élettani igényének legjobban megfelelõ feltételeket biztosítunk. Ilyen feltételeket sokszor nagyon nehéz teremteni, különösen, ha az idõjárás nem fogad a kegyeibe.

Az Országos Mezõgazdasági Minõsítõ Intézet (OMMI) a különbözõ nemesítõ intézmények fajtáit, ill. hibridjeit nagyon alaposan kidolgozott metodika szerint vizsgálja. A szakemberek egyetértenek abban, hogy a genetikai potenciál kihasználásának értékelésekor az OMMI eredményeket használják fel, az adatok származásának pontos megjelölésével.

Az OMMI kísérleti telepeinek kiválasztásakor alapvetõ szempont volt az, hogy a telepek Magyarország jellemzõ tájegységeit reprezentálják, a kísérleti terület homogén és a növények termesztésére kiválóan alkalmas legyen. Minden nemesítõ cég a saját hibridjeinek legjavát jelenti be hivatalos kísérletre, tehát az OMMI kísérletekben a legnagyobb teljesítményû hibridekrõl kaphatunk értékes információt.

Cikkünkben a genetikai potenciál kihasználásának megállapításához egyrészt OMMI által szervezett, államilag elismert hibridek kísérleti adatait másrészt a statisztikai jelentések alapján a kukorica országos termésátlagát használtuk fel.


Az 1. ábrán oszlopdiagrammal mutatjuk be az utóbbi 11 év adatait. Az oszlopok feletti vonal mutatja a genetikai potenciál kihasználásának értékét. Az adatok országos átlagok, amelyek kétségkívül nagyon kifejezõek, de természetesen sok részletet el is fednek.

A kukoricatermesztés feltételei Magyarországon nagyon változatosak. Csak néhány tájegységben vannak meg azok a kedvezõ feltételek, ahol évrõl évre 10 tonna feletti termésekkel lehet kalkulálni. Ha lenne kellõ számú adatunk ezekrõl a termõhelyekrõl, gyorsan kiderülne, hogy az ott gazdálkodó üzemekben az átlagosnál sokkal jobbak a kihasználási adatok, akár a 65–70%-ot is elérhetik. Az országos termésátlagok alapján az 1970–90-es években kaptunk 65% körüli értékeket. Kétségkívül az az idõszak klimatikus szempontból is kedvezõ volt a kukoricatermesztésre, nem beszélve arról, hogy a termelési rendszerek által integrált gazdaságok akkor szakmailag a legapróbb részletekig kidolgozott és szigorúan betartott, un. iparszerû technológiával dolgoztak.

A vetésterület jelentõsebb részén a kukoricatermesztés feltételei azonban közepesek vagy nagyon szerények. Az ideálistól eltérõ feltételek között (rossz idõjárás, gyenge termõ talajok) a kukorica termése alacsony, romlik a kihasználás mértéke.

Az ábrán két helyen van törés, az átlagosnál is lényegesen rosszabb kihasználási százalékot kaptunk. A két hely két évet jelent, a vizsgált periódus két legszárazabb évét.

Az adatok analizálása szinte azt is sugallja, miként lehetne a kihasználási értékeken javítani. A szeszélyes idõjárásból adódó hátrányainkat aligha tudjuk kiküszöbölni, valamelyest mérsékelni viszont igen. Teendõinket két csoportba oszthatjuk. Az egyik a termesztési feltételek, a másik pedig a hibrid tulajdonságok javítása.

Termesztési feltételek

A kukoricatermesztés technológiája jól kidolgozott. A gazdag irodalom és termesztési tapasztalat lehetõvé teszi, hogy minden táblára a technológiát úgy alakítsuk, hogy a kukorica növény számára kedvezõ feltételek alakuljanak ki. Cikkünkben csak néhány fontosabb kérdést emelünk ki.

Elõvetemény

Elvileg bármely növényfaj lehet kukorica elõvetemény, ha a betakarítását követõen még õsszel jó minõségben tudjuk a talajmûvelést elvégezni. A sok-sok kísérleti adat azonban azt bizonyítja, hogy a kukoricának legrosszabb elõveteménye a kukorica önmaga. A búza elõvetemény után termesztett kukorica például átlagosan 15%-kal több termést ad a monokultúrában termesztettel szemben. Még a napraforgó után is több a kukorica termése, pedig közismert, hogy a napraforgó jelentõsen csökkentheti a talaj vízkészletét, ha nincs elegendõ csapadék.

A monokultúrás kukoricatermesztés az elmúlt évtizedekben széles körben terjedt el. A kukorica monokultúrás termesztésének hátrányait akkor is ismertük, azonban bizonyos megfontolások, fõleg az alkalmazott gyomirtó szerek több éves tartamhatása, a kukorica kukorica utáni vetését indokolta. A monokultúrában kialakuló herbicidrezisztens gyomfajok irtására még találtunk újabb és újabb szereket, de a kukoricabogár megjelenése egyértelmûvé tette a vetésváltás szükségességét.

Talajmûvelés

Azonos tápanyagszinten a talaj tömõdöttsége komoly terméscsökkentõ tényezõ lehet. Ezért olyan talajmûvelési rendszert kell kialakítani, hogy a felsõ mûvelt és az alatta lévõ réteg a gyökerek számára könnyen átjárható legyen. Nem szabad megengedni, hogy talajainkban a mûvelõtalp (tömörödött réteg) kialakulhasson.

Csapadékellátottság – a kukorica vízigénye

Az utóbbi évtizedekben számos aszályos évet éltünk meg. Az aszályos évek néhány nagyon fontos dologra hívták fel a figyelmünket. Újra tudatosítani kellett magunkban, hogy Magyarországon a víz jelenti a kukoricatermesztésben az egyik legfontosabb korlátozó tényezõt. Az 1. ábrán is jól látszik, hogy a genetikai potenciál kihasználásának mutatója is a két legszárazabb évben a legalacsonyabb.

A kukorica termesztésének technológiájában olyan változtatásokat hajtottunk végre, amelyek a megváltozott idõjárási körülmények között kedvezõbb feltételeket teremtenek a kukorica számára. Csökkentettük a kukorica hektáronkénti növényszámát, és számba vettük mindazokat az eljárásokat, amelyekkel mérsékelhetjük az aszálykárt. A csapadék hiányából származó kedvezõtlen körülményeken a talajaink szakszerû mûvelésével nagyon sokat tudunk javítani.

Talajaink mûvelési rendszerének kialakításában gondoskodnunk kell arról:

  • hogy a lehulló csapadék a talajban jól tárolódjon,
  • a tápanyagellátás legyen optimális, mert ebben az esetben a kukoricanövény egységnyi szárazanyag-elõállításhoz kevesebb vizet használ fel,
  • a vetendõ növényszám a talaj víz- és tápanyagkészletével legyen harmóniában,
  • legyen gyommentes a tábla, mert a gyomok a vizet és a tápanyagot elvonják a kukoricától.

Tápanyagellátás

A kukorica tápanyagigényének kielégítéséhez szükséges mûtrágya mennyisége alapvetõen a talaj felvehetõ tápanyagtartalmától függ. Az adagolt tápanyag érvényesülését a termõhelyek és az üzemi körülmények befolyásolják. Jó példa erre a Gabonatermesztési Kutató Közhasznú Társaság (Szeged) és a Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrumának kísérleti területein beállított mûtrágya tartamkísérletek alapján tett megállapítás, hogy a 2005-ben vizsgált szegedi hibridek maximális terméséhez a debreceni löszháton mintegy 50 kg-mal kevesebb nitrogén hatóanyag kellett, mint az újszegedi öntéstalajon.

Mivel nagyon sok tényezõ játszik szerepet a növények tápanyagfelvételében és hasznosításában, célszerû a mûtrágyaszükségletet szinte minden termõhelyre kiszámítani.

A kukoricahibridek tulajdonságai

Termõképesség

A területegységrõl betakarítható termés meghatározó eleme a termõképesség. A termés nagysága és annak ára szabja meg bevételünket. A termõképesség, azaz a genetikai potenciál növelése a nemesítés megkerülhetetlen feladata. Azonban, mint megannyi más tulajdonság jobbítása, a termõképesség növelése sem lehet öncélú. Dr. Németh János közel 40 évvel ezelõtt ezt a gondolatot így fogalmazta meg: „Mit ér az a százmázsás termés, melynek szárítására sok pénzt kell áldoznunk! Mit ér az a százmázsás termés, ha az fuzáriummal fertõzött és takarmányként nem hasznosítható.” A termõképességgel tehát számos olyan tulajdonságnak kell párosulnia, amelyek az adott hibridre jellemzõ genetikai potenciál megvalósulását a változó termesztési feltételek között is lehetõvé teszi.

A tenyészidõ és a genetikai potenciál

Minden kukoricatermesztési övezetnek megvan a természet által meghatározott klimatikus feltételrendszere, amelyhez igazítjuk a termesztendõ hibridek tenyészidejét. Magyarországon a FAO 200 (igen korai) – FAO 500 (kései) hibridek termesztése jöhet számításba. A tenyészidõ relatív fogalom és mindig az adott termõhelyre vonatkozik. Ami nálunk kései hibrid, az a délebbi körzetekben már középérésû, vagy akár korai is lehet.

A tenyészidõ és a genetikai potenciál között szoros pozitív korreláció van. Ez az összefüggés a kukoricára kedvezõ feltételek esetén mindig jól érzékelhetõ. Ennek ellenére számos olyan esetet említhetünk, amikor látszólag ez az összefüggés megtörik. Erre az aszályos évek adnak jó példát. A júliusban fellépõ vízhiány, amely rendszerint magas hõmérséklettel is párosul, blokkolja a hosszabb tenyészidejû hibridek szemkitelítõdését, következésképpen termésük kisebb lesz, mint a rövidebb tenyészidejû hibrideké. Ezért minden termesztési körzetben az évek tapasztalata alapján kristályosodik ki az, hogy milyen tenyészidejû hibrideket lehet biztonsággal, gazdaságosan termeszteni. Munkaszervezési és termésbiztonsági okokból sohasem egy, hanem lehetõleg több, eltérõ tenyészidejû hibridre alapozzuk a vetésünket. A különbözõ tenyészidejû hibridek arányában korszakonként jelentõs változás lehet, amely a gazdasági helyzettõl és a termesztési feltételek változásától függ. A hatvanas években esküdtünk a FAO 500–FAO 600-as hibridekre, ma már az ennél korábbi hibrideket helyezzük elõnybe. Úgy véljük, a termesztendõ hibridek tenyészidejében ez a változás egy természetes folyamat volt, amelynek hátterében a jövedelmezõ termesztés igénye van. Sajnos azt is tapasztaljuk, hogy hajlamosak vagyunk csak az utolsó évre emlékezni, és bizony sokszor nem vesszük figyelembe a korábbi években kapott eredményeket. Egy-egy kedvezõ, melegebb év után sokszor hallani sem akarunk az igen korai hibridekrõl, mondván alacsony a termõképességük. Sok-sok kísérleti adat összevetése azt bizonyítja, hogy Magyarországon a korai hibridek termesztése a leggazdaságosabb. A középérésû, de különösen a késõi hibridektõl várt nagyobb termés – ha realizálódik is – a nagyobb betakarításkori szemnedvesség miatt nem minden esetben jelent nagyobb hasznot. Magyarországon az igen korai hibridek termesztését kellene szorgalmaznunk. Az igen korai hibrideknél van meg ugyanis a lehetõség arra, hogy a betakarításkori szemnedvességet a lehetõ legalacsonyabb szintre szorítsuk le. A nemesítõk módszeresen dolgoznak, és biztos vagyok abban, hogy pár év múlva sokkal gazdagabb lesz az igen korai hibridek választéka. A jövõben korántsem kell akkora kompromisszumot vállalni az igen korai hibridek termesztésénél, mint ahogy azt jelenleg véljük, ill. tesszük.

Állománysûrûség

A kukoricatermesztés biztonságát az alkalmazott állománysûrûség alapvetõen meghatározza. A korábbi évtizedekben a hektáronkénti legalább nyolcvanezer tõ/ha volt az ajánlott tõszám, mert ezzel az állománnyal tudtuk a legnagyobb terméseket elérni. A tápanyag-visszapótlás csökkenése, a csapadék hiánya, ill. annak kedvezõtlen eloszlása miatt fokozatosan csökkenteni kellett az állományûrûséget. Természetesen ez azt is jelentette, hogy a hibrid típusában is változás történt. Napjainkban a nagy termést nem az állománysûrítést jól tûrõ, kis testû hibridekkel, hanem a hektáronként kisebb tõszámmal elvetett, nagyobb termetû, nagyobb egyedi termõképességû hibridekkel érjük el. Az alacsonyabb tõszámon minden növénynek nagyobb a tenyészterülete. A nagyobb tenyészterület pedig az egyes növények harmonikusabb fejlõdését, biztonságosabb termésképzését segíti elõ. Mindaddig, amíg a klímaváltozás a kiszámíthatatlan és a szeszélyes idõjárási feltételeket jelentheti számunkra, a napjainkban általánosan elfogadott 60–65 ezres hektáronkénti tõállomány lehet az irányadó. Természetesen, ahol a feltételek az átlagosnál kedvezõbbek, a tõszám növelhetõ, ahol pedig kedvezõtlenebb, célszerû a kisebb tõszám alkalmazása. A nemesítõk törekvése a széles tõszámintervallumú hibridek elõállításában meghozta a maga eredményét, mert a ma termesztett hibridek jellemzõen jól tolerálják az állománysûrûség változását, tehát nem kell mérnöki pontossággal a tõszám nagyságára figyelni, de annál jobban ügyeljünk az egyenletes tõtávolságú vetésre.

A kukorica termesztése hosszú távon is sok családnak fogja a megélhetését szolgálni. A legújabb hírek nemcsak arról szólnak, hogy a kukorica fontos lehet az ásványi eredetû energia helyettesítésében, hanem arról is, hogy a kukoricakeményítõbõl mûszálat lehet elõállítani. A kukoricamûszálból készített textíliák kellemes viseletûek és elhasználódásukat követõen szemétre dobva természetes elemekre bomlanak le.

Összefoglalva: a kukoricahibridek genetikai potenciáljának növelése, annak minél nagyobb mértékû hasznosítása mindennapi feladatunk marad hosszú távon is. A genetikai termõképesség kihasználásának kutatási eredményekre alapozottan vannak meg az üzemekben alkalmazható eszközei.