MENÜ

Az agrotechnikai tényezõk hatása a napraforgó hozamára, termésbiztonságára

Oldalszám:
Dr. Sárvári Mihály 2014.05.16.

A napraforgó Magyarország legfontosabb olajnövénye. A napraforgó termesztés az elmúlt évtizedben jelentõs változáson ment keresztül. A fajták mellett általánossá vált a nagy olajtartalmú hibridek termesztése, amelyek olajtartalma általában 45–53% között változik. A termésmennyiség mellett az olajtartalom alakulását is nagymértékben befolyásolják a termesztett hibridek mellett az ökológiai- és agrotechnikai tényezõk. Az ökológiai tényezõk változásával függ össze, hogy napjainkban fõleg mezõségi talajon foglalkoznak a termesztésével és csak kisebb mértékben homoktalajon.

Az idõjárási tényezõk közül meghatározóvá váltak a klimatikus tényezõk. A globális felmelegedés következtében nõttek az idõjárási szélsõségek. Nõtt a száraz, aszályos évjáratok gyakorisága, azonban 2004-2005. év csapadékmennyisége meghaladta a sokévi átlagot (1. ábra).

 


 


 

Csapadékos évjáratokban nagyobb mértékû lehet a gombás eredetû betegségek fellépése. Ezzel együtt az országos termésátlaga – az utóbbi két évben – 2,23–2,50 t/ha volt, ami kedvezõnek mondható (1. táblázat).

 






1991 átlagos, csapadékos év termését 100%-nak véve az országos termésátlag 1991–2005 években 56–121% között változott. 1997-ben az országos termésátlag mindössze 1,16 t/ha volt, az ok, hogy a tenyészidõben a 30 éves átlagot meghaladó csapadékmennyiség következtében nagyobb mértékû volt a kórokozók fellépése.



2005 évben 0,53 t/ha-os eltérés volt a különbözõ megyék termésátlagai között, Bács-Kiskun megyében 2,08 t/ha, Gyõr-Moson-Sopron megyében 2,61 t/ha volt a megyei termésátlag (2. ábra).

Megállapítható, hogy a termõhelyi feltételek (idõjárás, talaj), továbbá az agrotechnikai tényezõk szerepe meghatározó a termés alakulása szempontjából.



Az agrotechnikai tényezõk közül a vetésváltás (3. ábra), tápanyagellátás, talajelõkészítés, vetés, növényvédelem és a betakarítás termésbefolyásoló szerepe jelentõs. Az agrotechnikai tényezõk közül a vetésváltás és a növényvédelem közel kétharmad (65%) arányban határozza meg az elérhetõ termést.

 


 

Vetésváltás



Az elõvetemény befolyásolja a kórokozók és a kártevõk elszaporodását, a gyomosodás mértékét. Továbbá eltérõ mértékben veszi igénybe a talaj hasznos vízkészletét. A mezõségi talajok akár 600 mm vizet is tudnak a 200 cm-es mélységig tárolni, amelynek 50%-a diszponibilis (felvehetõ), és 50%-a holtvíz, a növény számára már nem felvehetõ. A kalászosokhoz viszonyítva, pl. a cukorrépa vízigénye 60–70%-kal nagyobb, jobban kiszárítja a talajt (4., 5. ábra). A vetésváltás tervezésénél az ilyen szempontokat is figyelembe kell venni.

 







 

A napraforgó vetésváltásnál kiemelkedõen fontos szempont, hogy a kórokozók miatt önmaga után 4–5 évig ne kerüljön vissza azonos területre, ha a területen a napraforgó szádor megjelent, akkor csak 6–7 év után. Közepes elõveteményei a siló- és árukukorica.



Legjobb elõveteményei a napraforgónak a kalászos gabonák, amelyek idõben kerülnek le a talajról, nem merítik ki a talaj hasznos vízkészletét, jó a gyomelnyomó képességük, kevés tarlómaradványt hagynak maguk után és növényvédelmi problémát nem okoznak.



A napraforgó rossz elõveteményei:

 

 

    1. A talajt N-ben gazdagító hüvelyes és pillangós virágú növények,

 

  1. A közös betegségek miatt a repce, szója, dohány (szürke és fehérpenész stb.).

 

Talajelõkészítés

A napraforgó mélymûvelést és jó minõségû magágyat igényel, a mélymûvelés 30–35 cm mély szántás vagy lazítás. A nyirkos, kellõen ülepedett magágy biztosítása céljából szükséges a víztakarékos talajmûvelés, az elõvetemény lekerülése után a tarlóhántás, majd a tarlóápolás elvégzése és zárása hengerrel. A magágykészítést végezhetjük kombinátorral vagy még ettõl is korszerûbb a kompaktorral vagy germinátorral, melyet a vetésmélységnél 2–3 cm-rel járatunk mélyebben.



Tápanyagellátás



A napraforgó fajlagos tápanyagigénye 100 kg kaszatterméshez és a melléktermékhez nem kevés: N 4 kg, P 3 kg, K 7 kg.



Azonban a N-t bizonyos mértékig vissza kell tartani, mivel növeli a betegségekre való fogékonyságot, továbbá csökkenti az olajtartalmat.



A gyakorlatban a napraforgó optimális mûtrágyaadagja: N 30–80 kg/ha, P 70–80 kg/ha, K 100–120 kg/ha hatóanyag.



A P a N kedvezõtlen hatását bizonyos mértékig ellensúlyozza, a napraforgó olajtartalmát növeli. A K elõsegíti a szénhidrátképzõdést, növeli a növény fagy- és szárazságtûrõ képességét.



A napraforgó termését és olajtartalmát is növeli a megfelelõ K-kezelés mellett a MgSO4-os levélpermetezés. A MgSO4 növeli a növény fotoszintetikus aktivitását. A MgSO4 5%-os oldatát virágzás elõtt 4–6, illetve 6–8 leveles fejlettségi állapotánál célszerû kijuttatni (6. ábra).

 


 

Vetésidõ és tõszám



A napraforgó termesztésben nagy olajtartalmú, valamint kis olajtartalmú hibrideket és fajtákat használunk. A napraforgó csírázását-kelését, késõbbi fejlõdését, termésképzõdését, megbetegedésének mértékét jelentõsen befolyásolja a vetésidõ megválasztása. A vetésidõhöz a talaj hõmérsékleti értékei mellett az idõjárás várható alakulását is szükséges figyelembe venni. A napraforgó korai és megkésett vetésének egyaránt vannak kedvezõ és kedvezõtlen hatásai, melyeket a vetésidõ megválasztásánál mérlegelni kell.



A kórtani viszonyok, a különbözõ betegségek fellépése az optimális vagy a megkésett vetésidõben kisebb mértékû, mint a korai vetésidõben. A vetésidõ és a kórokozók fellépésének mértéke közötti összefüggést azonban az idõjárás számottevõen befolyásolja.



A napraforgó vetésideje április 10–25. közötti idõszakra tehetõ átlagos kitavaszodás esetén, amikor a talajhõmérséklet a vetésmélységben tartósan eléri – a kis olajtartalmú fajta/hibrid esetén – a 7–9 °C-ot, a nagy olajtartalmú hibridek esetén a 9–12 °C-ot.



A napraforgó optimális csíraszámát az ökológiai-, biológiai-, genetikai-, valamint a termesztéstechnológiai feltételek együttesen határozzák meg. A napraforgó hibridek eltérõ tõszámreakcióval jellemezhetõk (7. ábra).

 


 



A PR63A82 és a Lympil termése a 60 ezres tõszámig (eltérõ mértékben) nõtt, míg a PR63A90-es hibrid termése 45 ezer tõ/ha felett már csökkent. Az olajtartalom a legtöbb hibridnél a relatíve magasabb 60 ezer tõ/ha állománynál volt magasabb (8. ábra).

 


 



Optimális betakarításkori termõ tõszámnak a nagy olajtartalmú hibrideknél 45–50 ezer/ha, a kis olajtartalmú – rendszerint nagyobb habitusú fajtáknál – 35–45 ezer/ha tekinthetõ. A jelentõs csíra és fiatal növénypusztulás miatt a vetéskori csíraszámot 15–20%-kal növelni kell – a termõtõszám optimális értékéhez viszonyítva.

Növényvédelem



A napraforgó vegetációs periódusa során számos kórokozó és kártevõ károsíthatja, csökkentheti a termésmennyiséget és minõséget.



A napraforgót elsõsorban gombás eredetû megbetegedések fenyegetik, melyek közül a legveszedelmesebb betegség a barna (diaportés) szár- és tányérrothadás, a fehér- és szürkepenész és a peronoszpóra.



A diaportés szár- és tányérkorhadás a napraforgó legjelentõsebb gazdasági károkat okozó betegsége. A megbetegedés jellegzetes tünetekkel jár: a levélen ék alakú, száradó, barna foltok formájában jelentkeznek az elsõ tünetek, majd a gomba a levélnyélbe átnõve eléri a szárat, amelyen ovális, barna foltok jelennek meg. A kórokozó teljesen elroncsolja a szár belsõ szöveteit. A fertõzés következtében a levelek, késõbb már a szár és a tányér is teljesen leszárad. Korai fertõzés esetén (július) a kaszatok nem fejlõdnek ki, a termés minimálisra csökken. Minél késõbbi (augusztus) a fertõzés az érés idõpontjához képest, annál kisebb a bekövetkezett gazdasági kár.



A fehérpenészes szár- és tányérkorhadás a növény bármely földfeletti részét megtámadhatja. A párás, meleg, csapadékos idõjárás kedvez a fellépésének. A száron és tányéron a gomba hatására a szilárdító szövetek szétfoszlanak, a szár és a tányér a végsõ stádiumban széttöredezik.



A szürkepenészes tányérkorhadás a tenyészidõszak bármely szakaszában fertõzheti a napraforgót. Leggyakrabban csapadékos augusztus-szeptemberi idõjárás esetén a tányérokon okoz jellegzetes tüneteket, a tányér szétesik, a kaszatok a talajra hullanak.



A napraforgó peronoszpóra a növény bármely fejlõdési szakaszában képes fertõzni, leggyakoribb azonban a csírakori és a fiatal növények fertõzõdése. Ellene a leghatékonyabb védekezés a nemesítés, valamint a csávázás (metalaxil).



A gombás betegségek elleni védekezésnél fontos a prevenció, a megfelelõ vetésváltás, csávázás, egészséges vetõmag használata, az optimális tápanyagellátás és optimális tõszám biztosítása (9. ábra).

 


 


 


 

Állományvédekezésre virágzás elõtt (zöldbimbós állapotban) a leghatékonyabb a: Tiuram Granuflow, Amistar, Tanos 50 DF.



A kártevõk közül kiemelhetõk a talajlakó kártevõk, ellenük talajfertõtlenítéssel védekezhetünk. Levél- és szárkártevõk a vetési bagolylepke, a fekete répalevéltetû, a közönséges takácsatka.



Virág és terméskártevõk a levéltetvek, mezei poloskák, bodobácsok, madarak, emlõsök. Az ellenük való hatékony védekezés befolyásolja a termesztés hatékonyságát.



A gyomnövényei a kapásnövényekre jellemzõ gyomok, amelyek között az utóbbi idõben a legnagyobb gondot az egyéves (melegigényes) T4-es gyomok (Parlagfû, Csattanó maszlag, Selyemmályva, Kakaslábfû, Olasz szerbtövis), Fenyércirok (G1) és a Napraforgó szádor okozzák.



Az ellenük való védekezésnél fontos lehet a sorköz-kultivátorozás és a vegyszeres gyomirtás:

 

 

    • vetés után, kelés elõtt pl. Goal 2E + Trophy

 

  • állománykezelés: Express 50 SX (csak Gran Star toleráns hibrideknél alkalmazható), Racer-Dual.

    Fontos a gyommentes állomány biztosítása.

 

Betakarítás



A napraforgó virágzása hosszabb ideig tart, aminek következtében az érés is elhúzódik. Szeptember hónapban a biológiai érés végén a kaszat nedvességtartalma 30–35%, a tányéré 70–75%. A technikai érés kedvezõ a betakarítás szempontjából, amikor a kaszat 16–18%, a tányér pedig 30–35% nedvességtartalmú.



A biológiai érettség után a napraforgó betakarításának idejét defóliálással (állománydeszikkálással) hozhatjuk elõbbre.  Használatának elõnye, hogy a betakarítás elõbbre hozható, csökken a kórokozók és az állati kártevõk kártétele, nõ a kombájn teljesítménye, csökken a termés szárítási költsége és csökken a betakarítási veszteség.



Megállapítható, hogy az agrotechnikai tényezõk nagymértékben meghatározzák a termésmennyiséget és minõséget, a termesztés hatékonyságát. Fontos, hogy a betegségekkel szemben viszonylag jó toleranciával rendelkezõ hibrideket válasszunk (pl. Alexandra, PR63A82, Lympil, Util, Resia, Rondo, Arena, Mazurka, étkezési napraforgó közül a Birdy stb.). A napraforgó termesztésben különösen jelentõs az éghajlat, talaj, hibrid és az agrotechnikai tényezõk közötti interakciók hatása a termésalakulás szempontjából.