Az immunrendszer befolyásolása takarmányozással

A különbözõ külsõ hatásoknak – ebbe beleértve a patogén mikroorganizmusok által elõidézett megbetegedéseket is – kitett állatok szükséglete bizonyos táplálóanyagok iránt ugyanakkor jelentõsen megnõhet. Számos kísérleti eredmény és gyakorlati megfigyelés támasztja alá emellett, hogy nem az aktuális szükségletnek megfelelõ makro- (szénhidrát, zsír, fehérje) vagy mikro-(vitaminok, egyes ásványi anyagok, mikroelemek, esszenciális aminosavak) táplálóanyag ellátottság gátolhatja az immunválasz kialakulását és megnyilvánulását. Az aktuális szükséglet ebben az esetben nem csak az adott fajon belül az ivar- és korcsoport szerint meghatározott táplálóanyag szintet jelenti, hanem a külsõ környezet, a szükségletet megnövelõ hatásával korrigált értéket. Az egyes táplálóanyagok hiánya különösen akkor idézhet elõ jelentõs – akár a termelés biztonságát, akár annak gazdaságosságát súlyosan veszélyeztetõ – problémát, ha az a korai életszakaszok valamelyikében jelentkezik.

Az egyes gazdasági állatfajok táplálóanyag szükségletének meghatározása során azonban tekintetbe kell venni azt is, hogy míg az egészséges állatot az intenzív termelés érdekében takarmányozzuk, addig a beteg egyedek esetében a takarmányozás célja az életfenntartás és a termelés mellett az immun-válaszkészség maximalizálása, a gyógyulófélben lévõ egyedek esetében pedig a kompenzációs növekedés és a szöveti regeneráció igényeinek minél teljesebb mértékû kielégítése.

Az egyes táplálóanyagok iránt támasztott igények meghatározása, illetve a javaslatok elkészítése során figyelemmel kell lenni továbbá arra is, hogy az immunrendszer mûködéséhez szükséges táplálóanyagok mennyisége a szervezet egészének növekedéséhez viszonyítva elenyészõen kevés. Így például az új fehérvérsejtek és az immunglobulinok képzõdése brojlercsirkénél kb. 800 mg/kg testtömeg-értékre tehetõ naponta, amely a teljes testsúlynövekedéshez viszonyítva, annak mindössze csupán kb. 1%-a.

Az immunrendszer rendkívül összetett mûködésének maximalizálásához a táplálóanyagok az alább felsorolt fontosabb folyamatokhoz szükségesek:

• a lymphociták antigén-indukálta osztódásához;
• új monocyták és heterofil sejtek kialakulásához a csontvelõben;
• a patogéneket felismerõ és megsemmisítõ molekulák (antitestek és komplementek) szintéziséhez;
• a jelközvetítõ molekulák (pl. citokinek) szintéziséhez.

A táplálóanyagok immun-válaszkészségre gyakorolt hatásai
Az immunrendszerre kifejtett hatás szempontjából az egyes táplálóanyagok legfontosabb hatásait az alábbiakban lehet összefoglalni (táblázat). Az egyes táplálóanyagoknak az immunrendszerrel és az immun-válasz- készséggel való kapcsolatát tekintve azok, hatásukat és az egyes folyamatokban betöltött hatásuk fontosságát tekintve, három nagy csoportba sorolhatók. A táplálóanyagok egy része közvetlenül vagy közvetett módon csak nagyon kevéssé vagy egyáltalán nem befolyásolja az immunrendszer mûködését. Más táplálóanyagok ugyanakkor csak olyan módon hatnak az immunrendszerre, hogy azok részleges vagy teljes hiánya esetén csökken az immun-válaszkészség. Vannak ezek mellett olyan táplálóanyagok is, amelyekbõl az immunrendszer mûködésének támogatásához a létfenntartás, növekedés és a szaporodás szükségleténél lényegesen nagyobb mennyiségre van szükség. A takarmányban lévõ táplálóanyagok immunrendszerre kifejtett hatásának feltétele továbbá az is, hogy azok a bélcsatornából felszívódjanak. A felszívódási folyamat viszont feltételezi a bélcsatorna, egészen pontosan a vékonybél hámsejtjeinek épségét. A hámsejtek épsége más oldalról is lényeges lehet az immunrendszer szempontjából. A bélcsatorna ugyanis az állati szervezet számára „külvilágnak” tekinthetõ, amelyben számos potenciálisan patogén baktérium is elõfordulhat. Ezek bejutását a szervezet „belvilágába” a vékonybél hámsejtjei biztosítják fizikai gátat teremtve a baktériumok számára.
Az immunrendszer mûködését befolyásolhatja emellett az alkalmazott tartástechnológia is. Így például a tojótyúkoknál alkalmazott kényszervedletés fokozottan érzékennyé teheti az állatokat a fertõzések iránt, de egyes tartástechnológiai zavarok, például a folyamatos takarmányellátás hiányosságai, vagy a túlzottan nagy állománysûrûségbõl eredõ idõszakos vagy tartós éhezés hatására csökken a sejtes immunválasz.

Energia- és fehérjehiány hatása
A táplálóanyagok, ezen belül az energia- és fehérjeforgalmát a szervezet endokrin rendszerének mûködése szabályozza, más oldalról viszont a táplálóanyag ellátottság is befolyásolja egyes hormonok termelõdését, illetve azok szervezeten belüli további metabolizmusát. Így például a növekedési hormon egyik oldalról kifejezett hatást gyakorol a szervezet általános ellenálló képességére az antitest termelés befolyásolása révén. A másik oldalról viszont a növekedési hormon termelését az aktuális energiaellátottság is befolyásolja. A fertõzések nagy része egy ún. akut fázis reakciót idéz elõ a szervezetben, amelynek hatására nagy mennyiségû, a letális bakteriális endotoxinokkal szembeni védelmet biztosító, akut fázis fehérje szintetizálódik, megváltoztatva ezzel a szervezet egészének fehérje-anyagforgalmát és fokozva a májban az aminosavakból történõ cukorszintézis, azaz a glükoneogenezis folyamatát.

Az immunrendszer mûködése szempontjából az elsõdleges limitáló aminosav a metionin, mivel annak hiánya bizonyítottan csökkenti az antitest képzõdést. Meg kell jegyezni ugyanakkor, hogy az immunrendszer mûködésének optimalizálásához a növekedési intenzitás maximalizálásán alapuló mennyiségnél lényegesen több metioninra van szükség.

Az immunrendszer mûködése szempontjából optimális energia- és fehérje- (aminosav) mennyiség meghatározása során azt is tekintetbe kell venni, hogy a táplálóanyagoknak az aktuális szükségletet lényegesen meghaladó mennyisége negatív hatású is lehet, mivel a többlet táplálóanyagok hatására anyagcserezavarok következhetnek be, amelyek a szervezet számára stresszhatásként jelentkeznek, így viszont nemhogy nem növelik, hanem éppen ellenkezõleg csökkentik az immun-válaszkészséget.

Makro- és/vagy mikroelem hiány hatása
Az ásványi anyagok közül kiemelt jelentõségû a nátrium és klór szerepe, mivel azok hiányában a humorális immunválasz jelentõs mértékben csökken. Más oldalról tekintve viszont a klór aktuális szükségletet lényegesen meghaladó mennyisége csökkenti az immunfunkciókat.

A mikroelemek közül a legtöbb információval a szelénnel kapcsolatban rendelkezünk, mivel annak antioxidáns hatása révén az E-vitaminnal együttmûködve a biológiai antioxidáns rendszer részét képezi és így hatása a biológiai membránok, így az immunrendszert alkotó sejtek membránjainak védelmében kifejezett. Az immunrendszer mûködésének optimalizálásához az aktuális szükséglet felett 0,06–0,1 mg/kg takarmány szelén kiegészítés lehet indokolt. Az egyéb mikroelemek közül jól ismert, hogy a cink közvetett módon – az A-vitamin szerve-zeten belüli transzportjának optimalizálása révén – hat a membránok védelmére, így annak hiányában az immun-válaszkészség is jelentõsen csökkenhet. A cink kiegészítése során azt is tekintetbe kell venni, hogy különösen krónikus gyulladással járó betegségek esetén, a takar-mánnyal bevitt cink nagy része a májban tárolódik a szervezet védekezõ mechanizmusának, az ún. nutritív immunitásnak a hatására, emiatt a cinkkiegészítés csak rövid ideig és csak rendkívül nagy adagokban lehet valóban hatékony.

Vitaminok hatása
A membránok stabilizálása szempontjából, mint arra már a korábbiakban utalás történt, kiemelkedõen fontos a folyamatos A-vitamin kiegészítés, amely ennek révén javíthatja az ellenálló képességet. Az E-vitamin hiányában pedig nem csupán általános hatások jelentkeznek, hanem az immunrendszer tekintetében a humorális és sejtes immunválasz hatékonysága is csökken. Utalni szükséges arra is, hogy az immunrendszer aktiválódása során a szervezet E-vitamin iránti igénye is fokozatosan megnõ. Az E-vitamin igény a betegségekkel szembeni ellenálló képesség baromfi- és sertésállományokban 100 mg/kg takarmány értékben, míg immunstimuláció esetén 150–300 mg /kg takarmány mennyiségben javasolható célszerûen lökésterápia formájában. Azt is megfigyelték baromfiállományokban, hogy az A- és E-vitamin együttes hiánya esetén csökken a T-lymphocyta szám és a B-lymphocyta által termelt ellenanyag mennyisége is. A vitaminmennyiségek beállítása során azonban ügyelni kell arra, hogy nagy dózisú A-, illetve E-vitamin adagolás hatására az A- és E-vitaminok között antagonizmus léphet fel úgy a felszívódás, mint a májban való tárolódás szintjén. A vízoldékony vitaminok közül, amelyek a szervezetben nem tárolódnak, tehát amelyek folyamatos kiegészítése szükséges, a B6 vitamin, a pantoténsav és a folsav hiánya esetén észlelték a humorális és sejtes immunválasz csökkenését fõképp baromfi-, de esetenként sertésállományokban is. A C-vitamint a gazdasági állatok szervezete képes ugyan szintetizálni, de a termelés szintje esetenként nem éri el az aktuális szükséglet mértékét. Emiatt részleges hiány alakulhat ki, amelynek hatására a makrofágok fagocitáló képessége jelentõsen csökken. A makrofág funkció fenntartásához, tekintetbe véve a szervezet saját szintézis kapacitását is, fõképp fiatal baromfiállományokban, a C-vitamin igény minimálisan 200 mg/kg takarmány.

Az esszenciális zsírsavak hatása
Az esszenciális zsírsavak, így a linolsav és linolénsav, valamint az ezekbõl a szervezetben képzõdõ többszörösen telítetlen zsírsavak hiányában, elsõsorban baromfi fajoknál, a nyirokszervek sorvadása következik be. A hatásért nem önmagukban a takarmányokban lévõ zsírsavak, hanem ezek közül különösen a linolsavból képzõdõ arachidonsav és annak metabolitjai, a prosztanoidok felelõsek. Napjainkban, az állati eredetû zsiradékokkal szembeni aggályok miatt, egyre inkább elterjedten alkalmazott növényi olaj kiegészítõk a linolsavat általában – megfelelõ antioxidáns kiegészítés mellett – elegendõ mennyiségben tartalmazzák, így ilyen hiánnyal csak ritkán kell számolni.

Növényi illóolaj komponensek hatása az immunrendszer mûködésére
A fitoterápia, vagyis a növényi részek, növényi kivonatok és különösen a növények illóolaj komponensei potenciális gyógyhatásainak alkalmazása a gyógyászatban hosszú évezredekre tekint vissza. Az állatgyógyászatban való alkalmazásuk az utóbbi években került újra elõtérbe a nutritív antibiotikumok folyamatos betiltását követõen. A növényi illóolaj komponensek vagy éterikus olajok a növényekbõl, illetve azok egyes részeibõl vízgõz desztillációval kivont termékek, amely egy vagy több aktív, zömében zsíroldékony komponenst tartalmaznak.

A növényi olajok biológiailag aktív komponensei antioxidáns, a baktériumok szaporodását gátló (bakteriosztatikus), illetve baktériumokat elpusztító (baktericid), kokcidiosztatikus, vírusellenes (viricid) és részben immunstimuláns hatással is rendelkeznek. A felsorolt hatások közül antioxidáns hatását bizonyították a kakukkfûolajnak, bakteriosztatikus, baktericid, illetve kokcidiosztatikus hatását a citrom-, fokhagyma- és bors-mentaolajnak, viricid hatását a citromolajnak, míg immunstimuláns hatását a kakukkfû- és fokhagymaolajnak. A fent felsoroltak mellett újabban bizonyították a paprika olajában megtalálható kapszaicin hatását is a bélhámsejtek immunsejt termelésére, amely fõképp a Salmonella elleni védelemben lehet jelentõs.

Toxikus anyagok hatása
A takarmányokban a táplálóanyagok mellett elõforduló toxikus anyagok nagy része szintén hat az immunfunkciókra, ezek közül gyakorlati jelentõséggel is bírnak a takarmánynövények termesztése és tárolása során az azokon megtelepedõ penészgombák által termelt mikotoxinok. Számos mikotoxin, ezek közül fõképp a Fusarium gombák által termelt ún. trichotecénvázas toxinok, rendelkezik az immunrendszer mûködését gátló hatással, amely azon alapszik, hogy gátolják a fehérje-szintézis egyes lépéseit, amely viszont úgy a celluláris mint a humorális immunválasz szempontjából egyaránt nélkülözhetetlen.