A hidegvérû kancák reprodukciós teljesítményét befolyásoló tényezõk

A termékenységrõl tudjuk, hogy értelemszerûen rosszul öröklõdik. Így ezt a tulajdonságot környezeti tényezõk határozzák meg. Ezek sokszor nehezen számszerûsíthetõk (pl.: takarmányozás, management), de fontosságuk nem kérdõjelezhetõ meg. Más hatások azonban tényadatokkal írhatók le. Fõképp ezekkel kívánok foglalkozni jelen publikáció keretein belül. Az adatok több, mintegy 15 éves tartamkísérletbõl származnak, és a Kaposvári Egyetem Kísérleti Telepének hidegvérû lóállományára vonatkoznak.



A saját vizsgálatok bemutatása elõtt néhány fontosabb szakirodalmi megállapítást kívánok feleleveníteni a lovak reprodukciójával foglalkozó publikációk summázásaként.



A hazai termékenyített kancaállomány csikózása az utóbbi (több évtizedes) idõszakban nem haladta meg az 50%-ot.



Ócsag (1995) felmérése szerint Magyarországon a kancáknak csak 10–13%-a ellik meg évente. Márpedig minden állatfaj esetében kritikus pont a szaporaság. Különösen igaz ez a nagy egyedi értéket képviselõ, hosszú generációs intervallumú, unipara gazdasági állatok esetében. (Párhuzamként említhetõ, hogy a húslótartáshoz sok tekintetben közel álló húsmarhatartás jövedelmezõsége alapjának a jó szaporasági eredményeket tekintjük.)



Természetesen ilyen körülmények között gazdaságos tenyésztést nem lehet folytatni, legfeljebb más haszonvételre alapozni (sport, igaerõ, hobby stb.).



Gulyás (1995), Gulyás és mtsai. (1998) a bogyoszlói tenyészetben az alapítást követõ elsõ hat év átlagában 72,7%, míg 8 év alatt 82,1% választási eredményt regisztráltak.



Takács (1994) egy franciaországi hidegvérû állományban szerzett tapasztalatai szerint 62–80% közötti a választott csikószaporulat.



Az egyhasznú húsló állományokra vonatkozóan Káldi (1991) induló kancára vonatkoztatott 75–80% csikószaporulatot tekint kritikus értéknek.



A szakirodalom szerint a hidegvérû kancák már kétéves korban tenyésztésbe vehetõk ugyan, de ennek gyakran a rövidebb tenyésztésben eltöltött idõ az ára.

Bodó és Hecker (1992) húsló állományokban, megfelelõ tartási és takarmányozási körülmények között elfogadja a kétéves korban történõ tenyésztésbevételt. Szerintük ez a technológia elõbb-utóbb olyan vonalakat eredményez, amelyek károsodás nélkül elviselik ezt a terhelést.



Mások ugyanakkor a túl késõi tenyésztésbevétel veszélyeire is felhívják a figyelmet ( Pethe, 1814, Pál és Váradi, 1980).



Horn (1995) szerint a hidegvérû kancák vemhesülése a 6. és a 9. év között a legjobb. Felsõ határnak a 18–20. életévet tekintik.



A csikók növekedésével a kancák nevelõképessége mérhetõ, hiszen ezt az anyák tejtermelése és egyéb anyai tulajdonságai határozzák meg.



Martin-Rosset et al. (1986) a vemhesség utolsó három hónapjában vizsgálták a csikók növekedését. A kancák átlagos testtömege ezen idõszak alatt 8%-kal nõtt. Ez a csikó születési súlyának 73%-a volt. Az ellés utáni 1 hónapban a kancák súlya 6–7%-kal lett több. A csikók születési súlya a kancák elléskori súlyának 10%-a volt. Születéstõl választásig napi gyarapodásuk 1300 g volt. A csikók súlya az elsõ hónap végére megduplázódott, növekedésük jól jelezte anyjuk tejtermelését.

A hidegvérû kancák reprodukciós teljesítménye legeltetéses tartásban

A kísérletben szereplõ kancák reprodukciós teljesítményeit 1992–2005 között az 1. táblázatban mutatom be. Az adatokból látható, hogy a vizsgált idõszakban a kancalétszám nem változott lényegesen (a selejtezett, illetve elhullott kancák pótlása kizárólag saját nevelésû tenyészállatokkal történt). A fedeztetési idény május 15. körül kezdõdött, és mintegy két és fél hónapig tartott minden évben. Ebben az idõszakban 15–30 kancát osztottunk be egy ménhez (háremszerû fedeztetés). Mint látható akár 90%-os vemhesülés is elérhetõ ezzel a módszerrel. Az ennél kedvezõtlenebb eredményeknek több oka is volt. Kezdetben több olyan kancát is vásároltunk, amelyek szaporodásbiológiai problémák miatt kerültek volna vágásra. Egy ideig az állományt fejleszteni akartuk, ezért több éven át is próbálkoztunk némelyik állattal. Késõbb az államilag kihelyezett mének közül több nem vált be a háremben. A vetélések jelentõs része takarmányozási problémákra vezethetõ vissza. A vemhes kancák nagyon érzékenyek a penészes szénára, és sajnos elõfordult, hogy ilyet kaptak.

A holtellések egy része is a helytelen takarmányozásból adódott. Az optimálisnál jobb anyai kondíció túlságosan nagy vehemmel járt, így az ellési komplikációk több esetben végzetesek voltak. Tovább rontotta a helyzetet ha ellés elõtt a kancák zsúfoltan voltak tartva, illetve ha nem elég tapasztalt vagy lelkiismeretes gondozó végezte az éjszakai felügyeletet. Tapasztalataim szerint a csikó életében a legkritikusabb idõszak az elsõ 48 óra. A csikókiesések csaknem 100%-a holtellésbõl és az 1-2 napos-kori elhullásból adódtak.



Összességében elmondható, hogy az évjárati hatások mindenekelõtt a takarmányok változó minõségével, illetve a szaporítás során érvényesülõ emberi tényezõkkel hozhatók összefüggésbe.



Tekintettel arra, hogy a kísérletben szereplõ kancák eltérõ genotípusúak voltak, elvégeztem a reprodukciós teljesítmény elemzését fajtánként is (2. táblázat).

A fajták (genotípusok) teljesítményében érdemi különbségeket nem tudtam kimutatni. Megnyugtató azonban, hogy kirívóan gyenge teljesítményt egyetlen genotípusnál sem tapasztaltam. (Az eredményeket némileg tarkítja, hogy a nagy genetikai értékû import kancák gazdaságossági okokból indokolt selejtezése idõben „kitolódott”.)



Szakirodalmi források alapján feltételezhetõ volt, hogy a fertilitást és a növendéknevelõ-képességet az anyaállatok kora is befolyásolhatja. Ezért a 3. táblázatban úgy rendeztem az adatokat, hogy a reprodukciós teljesítmény a kancák életkora szerint is értékelhetõ legyen. E szerint a kancák életének elsõ 10 évében e téren nem tapasztalható lényeges eltérés. Bár az elsõ és második elléskor gyakoribb volt a holtellés, a 4 éves korban regisztrált 4 és 5 éves kori 3 adatból messzemenõ következtetést nem szabad levonni. Azt azonban meg kell említeni, hogy az elsõ ellés nem viselte meg annyira a fiatal kancákat, hogy a következõ évben észrevehetõ eredményromlás következett volna be. A 10 éves és ennél idõsebb kancák tartása a vizsgálati körülmények között megfontolandó, hiszen itt a hasznosult szaporulat érzékelhetõen (15%-kal) csökkent.

A csikók választása az egyes évjáratokban 6–7 hónapos életkorban történt. Ezt a választási gyakorlatot mindenek elõtt a technológia sajátosságai (legeltetési szezon hossza, értékesítési lehetõség stb.) határozták meg, de erre az idõre a csikók is képesek voltak önálló takarmányfogyasztásra, így a választás nem okozott törést a fejlõdésükben. A szoptatási idõszak hossza az idõjárástól függõen 152–207 nap között változott.



Az adatokból kitûnik, hogy legeltetéses viszonyok között a hidegvérû csikók a szoptatás alatt figyelemre méltó növekedési eréllyel rendelkeznek. Az élõsúlytermelésben megfigyelhetõ különbségek természetesen nemcsak a különbözõ évek eltérõ idõjárásának és az ebbõl következõ változó gyephozamnak köszönhetõk, hanem a szignifikánsan különbözõ választási korok is jelentõs szerepet játszottak alakulásukban.



Elhúzódó választás esetén a csikók növekedési sebességének jelentõs csökkenésével kell számolnunk. A számítások azt igazolják, hogy a kancák csikónevelõ-képességének jellemzésére nem célszerû a húsmarhatartásban általánosan alkalmazott 205 napos választási súlyt használni, ehelyett a technológiához igazodó rövidebb, számításaim szerint 185 napos választási súly alkalmasabb. Ezt egyébként a növekedés elemzésén túl a technológiai tapasztalatok (kanca vemhességi ideje, idõben kötött fedeztetési szezon) is megerõsítették. Mindezeken túlmenõen 185 napos korban a csikók törésmentesen választhatók voltak. Két évben a különbözõ testméretek változását és összefüggéseit is vizsgáltam. Ezen eredmények közül a legtöbb testméret változása a testsúly növekedését követte, így ezekkel kapcsolatban újabb megállapításokat nem tehettem. Figyelemre méltónak tekinthetõ azonban a testsúly és a viszonylag könnyen mérhetõ övméret viszonyát leíró, a legjobb becslési pontosságot adó hatványfüggvény (súly = 0,0002 × övméret 2,859, R= 0,941, n = 206, P < 0,001), ami a gyakorlat számára is fontos lehet.



A csikók növekedését befolyásoló tényezõk között érdemes megemlíteni a fajta, illetve az eltérõ takarmányozási technológia hatását is. A fajták eltérõ egyedszáma miatt fajtacsoportokat alakítottam ki, a magyar hidegvérû mellett a francia fajtákat összevontan értékeltem. Ez a megközelítés elsõsorban az eltérõ típusok különbségeinek érzékeltetésére alkalmas, de a hidegvérû állományban egyébként is inkább a típus-, mint a fajtamegjelölés alkalmazható.



Az 5. táblázatban a különbözõ típusú állatok 185 napos választási súlyait és élõsúlytermeléseit mutatom be.

A 4. táblázat adataiból kitûnik, hogy a genetikai csoportok között statisztikailag is igazolható különbség van. A kistestû haflingi fajtájú csikók többitõl elmaradó eredménye nem meglepõ. A francia fajtájú csikók gyarapodási fölénye a jövõbeni tenyésztõi munka fontosságára hívja fel a figyelmet. A magyar hidegvérû csikók növekedésében a genetikai hatások mellett a takarmányozás szerepe is kimutatható volt. Mivel a kaposvári és a gyúrói csikónevelés egy lényeges elemben különbözött csak, így a gyúrói csikók nagyobb választási súlya minden bizonnyal a csikóóvodában biztosított abraknak volt köszönhetõ.



A diagram arra hívja fel a figyelmet, hogy a korábbitól eltérõ fedeztetési mód alkalmazásánál bizonyos „türelmi idõt” kell biztosítanunk a mén számára. A korábban kézbõl fedeztetéshez szokott mén ugyanis hiába optimális korú, ha tapasztalatlansága az egy éven át üresen maradt kancák miatt súlyos gazdasági károkat okoz. Következésképpen az elsõ fedeztetési idõszakban a más oldalról indokoltnál kevesebb kanca osztható be hozzá.

Következtetések: a húshasznosítású hidegvérû lóállomány gazdaságos tartásának alapvetõ feltétele a jó reprodukció. Háremszerû fedeztetéssel biztonságosan vemhesíthetõk a kancák, ha mind a hím, mind a nõivarú állatok megfelelõ korban vannak, egészségesek, a ménnek van kellõ tapasztalata háremben fedezni és optimális a fedeztetési idõ hossza. (A túl hosszú fedeztetési idény munkaszervezési problémákat vet fel.) A mennyiségi és minõségi takarmányozásra a fedeztetési idõszakban különös hangsúlyt kell fektetni. Kerülendõ a zsúfoltság és ellési idõszakban szakképzett (tapasztalt), lelkiismeretes gondozó felügyelete szükséges.