Energia a szántóföldekrõl

Tudósok, kutatók dolgoznak azon, hogy mi lesz az olaj utáni világ meghatározó energiaforrása. Nem valószínû, hogy a nukleáris energia, amibõl bõséges tartalékokkal rendelkezik a világ (1. ábra), mert ettõl az emberiség, különösen Csernobil óta fél. A hidrogén, mint megújuló és szinte korlátlanul rendelkezésre álló forrás, felhasználási technológiájának kidolgozása várhatóan még hosszú idõt vesz igénybe.



A fosszilis források szûkösségén túlmenõen, elégetésük, motor-hajtóanyagként való felhasználásuk egy másik, igen súlyos problémát is okoz. Mégpedig az óriási széndioxid (CO2)-kibocsátás (2., 3. ábra), aminek következménye az üvegház-hatás fokozódása, az ózonréteg elvékonyodása, a globális felmelegedés.

A fent felsorolt problémák orvoslására kínálnak megoldást a mezõgazdasági területeken termelt energianövények. Felhasználásuk során csökken a légkör szén-dioxid szennyezése, részben mert alacsonyabbak a kibocsátási értékek, de fõképp azért, mert a termesztésükkel az asszimiláció során légköri szén-dioxidot kötnek meg. Emellett a vegetációs periódusonként megújíthatók, energiaforrásként a napsütést hasznosítják.



Az átlagosnál lényegesen nagyobb lehetõségei lesznek, remélhetõleg már az igen közeli jövõben Magyarországon a szántóföldi energianövény-termesztésnek, mivel:

• nagy a mezõgazdaságilag mûvelt terület aránya,

• kiválóak az ökológiai adottságok,

• az alacsony állatlétszám miatt óriási a gabonafelesleg, ami tengeri kikötõ hiányában csak drágán exportálható,

• Magyarország energia-import függõsége igen nagy,

• végül az EU csatlakozással vállaltuk a megújuló energiaforrások fokozódó felhasználását.

A szántóföldi energianyerés alapvetõen négy csoportba sorolható:

• 1. Közvetlen elégetés hõenergia-elõállítására;

• 2. Magas szénhidrát, nagy cukortartalmú növények erjesztése alkohollá (bioetanol) és üzemanyagként, illetve adalékként hasznosítva;

• Magas olajtartalmú növényekbõl sajtolással, vagy kioldással nyert hajtóanyag (biodízel);

• A biomassza (teljes növény, vagy melléktermék) anaerob körülmények között erjesztve, biogáz nyerése, amibõl szintetikus üzemanyag vagy hõ- és elektromos energia nyerhetõ.

Tüzelési célú biomassza lehet melléktermék, mint a szalma (4–5 millió t/év), kukorica, napraforgó vagy repceszár (8–10 millió t/év) de a teljes növény a terméssel együtt. Rendszerszinten ismert már az energia fû (szarvasi 1.), de egyéb más erre alkalmas növények, mint például a nád, a szántó egyrészén megvalósítható ún. „energia erdõk” fajai.



Ugyancsak jól ismert a repcék és a napraforgóból elõállítható biodízel – RME, SME – amely különösen Németországban, Ausztriában terjed. Hazai körülményeink, ökológiai adottságaink fõképp a napraforgóból észterifikációs úton gyártott SME-nek van nagyobb jövõje, mivel az egy hektáron megtermelhetõ olaj mennyisége kb. 1 tonnával nagyobb, mint a repcébõl nyerhetõé.



Magyarországon azonban, nagy valószínûséggel a kukoricából és a kalászos gabonákból erjesztett bioetanolnak (etil-alkohol) van a legnagyobb jövõje. Ennek alapja a már említett kiváló gabonatermõ ökológiai potenciál, a kialakult jó termesztéstechnológia és ezek eredményeként az évente képzõdõ nagy terményfelesleg. Könnyen belátható, hogy nem lehet a végtelenségig intervencióra termelni, a felhalmozott készletekkel valamit tenni kell, illetve hasznos termelési cél érdekében kell a növénytermesztést folytatni. A megoldás nagy volumenû bioetanol-elõállítás. 2005 augusztusa óta már folyik Szabadegyházán mintegy 200 000 tonna kukorica feldolgozásával etanol- (ETBE) elõállítás, ami a hazai gyártású benzinbe kerül bekeverésre. Felismerve a magyar mezõgazdaságban meglévõ lehetõségeket több külföldi (USA, Izrael, Svájc) tõkéscsoport tervezi, hogy a bioetanol üzemet épít hazánkban, így Hajdúsámsonban 1 000 000 tonna vegyes kalászos és kukorica, Marcaliban 500 000 t, Csurgón 300 000 t kukorica, mint nyersanyag feldolgozásával. A mezõgazdasági kormányzat terveiben is szerepel kisebb kapacitású 15–25 000 tonna alapanyag igényû feldolgozók építésének ösztönzése. Elsõsorban állattartó gazdaságokban, ahol a folyamatosan képzõdõ melléktermék a nagy nedvességtartalmú szeszmoslék közvetlenül feltakarmányozható. A fentiekben említett nagy kapacitású gyárakban, a mellékterméket szárítással szükséges besûríteni, hogy a képzõdõ kiváló, fehérjedús takarmány forgalmazható, tárolható, szállítható legyen.



A már említett gabonatöbblet levezetésén túl a beruházási tervek megvalósulását ösztönzi, a tartósnak ígérkezõ 70 $ feletti hordónkénti nyersolaj ár, ami mellett a tonnánkénti 24–25 000 forintos kukoricából elõállított bioetanol már olcsóbb, mint a benzin, adókkal, a melléktermék feldolgozási költségeivel együtt is. Ez új perspektívát nyit a magyar mezõgazdaság, a hazai gazdák számára. Biztos, belsõ felvevõ piacra termelhetünk, amelyek gazdaságosak, könnyen exportálható, és szállítható, nagy hozzáadott értékû keresett termékek. Emellett szolgálják a környezetmegóvás, a fenntartható gazdálkodás egyre fontosabb követelményeinek kielégítését.



Mindent összevetve, a szerzõk a kialakult és a jövõben várható energia-ellátási problémákat mérlegelve úgy vélik, hogy a szántóterületünk 1/3–1/4 részére tíz év alatt a bioenergia-nyerés szolgálatába állítható. Ami egyúttal azt is jelenti, hogy a fejlõdési spirál egy magasabb szintjén vetésszerkezetünk a XX. század elsõ feléhez hasonló lehet. Ugyanis az igaerõre alapozott mezõgazdaságban hasonló méretû területen folyt takarmány formájában az „üzemanyag” termesztése. Egy dologról azonban nem szabad megfeledkezni, amire éppen a történelmi összehasonlítás emlékeztethet. Az igaerõnek termelt „üzemanyag” mellékterméke trágyaként hasznosult, fenntartva a talajtermékenységet. Az új típusú energiafajták nyerése során is meg kell oldani a talajtermékenység megóvását, gyengébb termõhelyi adottságú területeken pedig annak javítását, mert csak a jelenlegi hozamokat meghaladó termésátlagok biztosítanak versenyképességet.