Rostforrások jelentõsége és minõsítése a tehenészetekben

A takarmányaink rosttartalma 4 módon befolyásolja a termelési folyamatokat:

1. a nyersrost mennyiségével,
2. a nyersrost kémiai összetételével,
3. a nyersrost hordozó fizikai formájával,
4. a nyersrost hordozó takarmányhigiéniájával.

A megfelelõ rosttartalom nem csak az egyes takarmányféleségek, az optimalizálással elkészült takarmányadag oldaláról, hanem leginkább a megvalósulás oldaláról, a jászolra osztott, illetve a felvett takarmány oldaláról bír jelentõséggel. Az optimális ellátás a minõségi takarmányok laborvizsgálati eredményei nyomán készült recepturákon alapul, de annak helyes és figyelmes megvalósítása, eredményessége a helyi menedzsment kezében nyugszik.

A nyersrost mennyisége és kémiai összetétele
Napjainkban a takarmányok minden általános laboratóriumi vizsgálatánál, a „klasszikus” Weendei-analízis részeként elvégzik a nyersrost meghatározását. Ez nélkülözhetetlen a takarmány energiatartalmának a kiszámításához. A vizsgálatsorozat ezen elemének kifejlesztése 1859-re datálható, Henneberg és Stohman nevéhez fûzõdik. A vizsgálat során a növényi eredetû takarmánymintát kénsav oldatban, majd – szûrés és mosás után – kálilúgban fõzik, újabb szûrés és több zsíroldószeres átmosás után hamvasztják. Ez az oldatba nem kerülõ szerves anyag a nyersrost. A nyersrost eredendõen a növényi sejtfallal, a növényi struktúrát adó résszel megegyezõ, bár a vizsgálat során a szerves anyagaiból sok kioldódik.

Az analitika fejlõdésével lehetõség teremtõdött a rost jobb megismeréséhez, a nyersrost különbözõ jelentõségû és hasznosíthatóságú alkotóinak a szétválasztásához, mennyiségeik méréséhez. A mai elfogadott módszert Van Soest dolgozta ki, a rostfrakciók meghatározását 1963-ban és 1991-ben rögzítette. Minden jelentõsebb hazai laboratórium vizsgálat kínálati listáján ez a lehetõség is szerepel már. A vizsgálati sor elsõ elemeként meghatározásra kerül a neutrális detergens rost (NDF = Neutral Detergent Fiber). Az NDF a takarmány sejtfal alkotóinak, rostjának az összessége. A vizsgálat második lépcsõjeként errõl a rosttömegrõl savas fõzés közben leválasztják a hemicellulózt. A visszamaradó hemicellulóz mentes frakció a savdetergens rost (ADF = Acid Detergent Fiber). A vizsgálat harmadik részében az ADF-bõl erõs savban való fõzéssel kivonják a cellulózt. A visszamaradó részt savdetergens ligninnek (ADL = Acid Detergens Lignin) nevezzük. Újabb módszerekkel az ADL tovább bontható: ligninre és úgynevezett rosthamura.

A laborvizsgálatok eredményei által egyre közelebb kerülünk a hasznosítható, emészthetõ hányadhoz. A takarmányok rostemészthetõsége állatkísérletekkel állapítható meg, ezek költséges és idõigényes módja miatt a takarmányadagok összeállításánál a különbözõ takarmányok eddigi kísérleti eredményeire támaszkodhatunk. Az emészthetõségre a rostfrakciók arányából is következtethetünk.

A jól hasznosuló rostalkotók poliszacharidok: hemicellulóz, cellulóz. A hemicellulóz átmenet a vázalkotó és a tartalék szénhidrátok között, míg cellulóz vázalkotó anyag. A szarvasmarha ezeknek az anyagoknak a bontására, emésztésére közvetlenül nem képes, ezekbõl táplálóanyaghoz csak a baktériumok (részben a gombák, a protozoák) tevékenysége által juthat. Tehát nem megkerülhetõ, hogy a tehén takarmányozása során ne csak közvetlenül a gazdaállatot, hanem annak szimbionta mikrobáit is helyesen lássuk el táplálóanyaggal. A közkézen forgó sarokszámok szerint a bendõmikrobák által elõállított mikrobafehérje 55–70%-ban fedezi a tejtermelés fehérjeigényét, a mikrobiális folyamatokban keletkezõ bendõbeli illózsírsavak, pedig kb. 65%-ban fedezik a tejtermelés zsírsav igényét. Ezek elõfeltétele megfelelõ mennyiségû minõségi rost felvétele.

A rost hasznosíthatatlan része a lignin, a növényi sejtfalat szilárdító, keményítõ feladatú része. Egyéb rostalkotók, melyek az emészthetõséget is rontják: kutin, szuberin, kovasav, mézga.

A szakmai munkához használt takarmányozási táblázatokban feltüntetik a nyersrost mennyiségét, emészthetõségét és a rostfrakciókról is tájékoztatást nyújtanak. A leggyakrabban használt takarmányok fontosabb rostadatait az 1. táblázat tartalmazza. A táblázat alapján látható, hogy rostban gazdag takarmányok körébe a szalma, a széna és a zöldtakarmányok, míg az alacsony rosttartalmú takarmányok körébe a magvak és egyes szemtermés eredetû melléktermékek tartoznak.

A tejelõ tehenek szükségleti értékei között az etetendõ rost mennyisége is meghatározásra kerül. Ennek ideális mértékét a tehén által felvett takarmánymennyiség szárazanyagának %-ában számolják. Kezdetben elsõdlegesen ezt a nyersrostban, majd az analitika fejlõdésével, a vizsgálati anyag növekedésével és a tapasztalatok bõvülésével mostanra már NDF-ben és ADF-ben adják meg. A jelenleg használatban lévõ takarmányozási ajánlatok javasolt értékeit a 2. táblázat mutatja. A laktáció elsõ 1–4 hónapjában a legalacsonyabb az adagok rosttartalma, majd a laktációs termelés csökkenésével, az adagok energia- és fehérje-koncentrációjának csökkenésével párhuzamosan növekszik. A legkoncentráltabb rostfogyasztás a szárazonállás idõszakában történik. Az ajánlások minden takarmányozási technológia mellett érvényesek, de teljesen csak teljes takarmánymix (TMR) etetése mellett érvényesíthetõk.

Az ajánlottnál kisebb rostmennyiség (és az ún. NFC érték, a nem rost eredetû szénhidrát mennyiségének emelkedése) esetén csökken a bendõ pH-ja és bendõacidózis, laktacidózis alakul ki. Alacsony és túlaprított rostfelvétel esetén hiperkeratózis váltható ki, amikor a bendõ nagy felvevõ felülete a bendõhám elszarusodik, csökken a táplálóanyag- felvétel. Az elõzõ folyamatok szövõdményeként könnyen kialakulhat: oltógyomor helyzetváltozás, májtályog, savós csülökirhagyulladás. A rosthiánynak általában elsõdleges jele a tejzsír csökkenése.

A túlzott rostetetés az állat elhízásához vezet, a kövér állat „serkenti” a ketózis elõfordulását.

A nyersrost hordozó fizikai formája
A fizikai forma kérdéskörének átgondolásánál érdemes a „rost hatásmechanizmusát” áttekinteni.

A felvett takarmány a rágással történõ mechanikai feltárás során, a száj-garatüregbõl a mechanoreceptoroktól induló reflex miatt termelõdõ nyállal keveredik. A falat a bendõbe jutva a nagy mennyiségû, 8,2–8,4 pH közötti nyállal pufferolja a bendõt. A nyáltermelés mértékét a lenyelt rostos falat tovább emeli, hiszen a bendõrecés kardiális receptorait izgatva fokozza a nyáltermelést. A termelt nyál mennyisége a kérõdzés folyamán több, mint a felvételkori rágásnál. Ez a fokozott nyálmennyiség a bendõtartalom felszívódását, foszfáttartalmával a cellulózemésztést, karbamidtartalma révén pedig a nitrogénellátást javítja. A bendõbe jutott falat a mikrobák táplálékául szolgál. A rost mennyisége és minõsége itt befolyásolja a bendõflóra és -fauna megjelenõ fajait és azok arányát, bendõbõl való kikerülését, élettartamát. „A bendõrecés a természetben elõforduló, mikróbák által legsûrûbben lakott helyek közé tartoz ik…” (Baintner, 2003) Ennek a kis élõhelynek a rost által kiváltott hatások, gazdaszervezeti reakciók (pl. pufferolás, aprítás) biztosítják a homeosztázisát, az illózsírsav termelésének egyensúlyát. Az evés, nyálelválasztás, rágás beindítja az elõgyomrok mozgásait, motorikáját, amely a bendõtartalmat keveri, elindítja a kérõdzést és a böfögést, az elõgyomrok tartalmát az oltó felé továbbítja.

A 3. táblázat néhány, a rost mennyiségével és minõségével közvetlenül, vagy közvetve befolyásolható élettani paramétert mutat be. A 4. táblázat konkrétan a különbözõ fizikai formákban feletetett réti széna hatásaira mutat rá. Legjobb eredményt a szálas szecskázott változata hozta.

A rost fizikai formája befolyásolja a mikrobák táplálóanyagokhoz való hozzáférését. Ez a megfelelõen aprított (3–5 cm), kissé sértett rosthordozón a legmegfelelõbb. A rostnak legalább 75%-a struktúrrost legyen, de a nagyobb méretû részek aránya már az ajánlatokban is szerepel. Ez azért fontos, mert a bendõfolyadékban nincs rostbontó enzim, enzimes bontás csak közvetlenül a megfelelõ felületû takarmányrészre tapadt baktériumok által történhet. A jó méretû rostrészecskék biztosítják a bendõtartalom megfelelõ fázisainak fenntartását. A lassan emészthetõ rostot a bendõflóra glükózra bontja, majd vegyes savas erjedés során illó zsírsavak keletkeznek. A folyamatok a mikrobák számára nagy energiaveszteséggel járnak, ez az erjedési végtermék nagy energiatartalmából ered, amit õk, nem is csak a gazdaszervezet, a tehén tud kiaknázni. A bendõbe került takarmány energiájának kb. 2/3-a lesz a tehéné. A folyamatban nagy mennyiségû gáz is termelõdik (3. táblázat), aminek kb. 27%-a metán, ezt a folyamatban részt vevõ szervezetek nem tudják hasznosítani.

A rostellátás minõsége folyamatosan ellenõrizhetõ a TMR laboratóriumi elemzésével, a bélsár konzisztenciájának és a tejtermelés alakulásának nyomon követésével vagy a TMR-szeparátor (E lapban is ismertetett!) alkalmazásával.
  
A nyersrost hordozók takarmányhigiéniája
A magas rosttartalommal rendelkezõ anyagok rossz higiéniája a takarmányozás jelentõs hibaforrása lehet.

A különféle tömegtakarmányokban jelentõs mennyiségû penészfaj fordulhat elõ. A szilázs és szenázs penészei a takarmányadag DON és zearalenon mikotoxin forrásai lehetnek. Ezek a mikotoxinok már a betakarításkor bekerülnek a takarmányba, de mennyiségük a silókazlak megbontásával, a penészek aktiválódásának hatására tovább nõhet. Hatásuk kedvezõtlen, csökkentik az étvágyat, a takarmányfelvételt, gyengítik a szervezet ellenálló képességét, rontják a szaporodás-biológiai mutatókat. Megjelenésük elkerülhetõ, mérsékelhetõ, ha a betakarításkor, betároláskor a levágott növény nem szennyezõdik a talajjal, gyorsan és jó tömörítés mellett történik a kazalba helyezés, minimalizáljuk a kazalfelületek bontás utáni levegõvel való érintkezését.

A rostforrásoknál elõforduló egyéb hiba lehet még a bemelegedett és rothadt állapot. A bemelegedés hatására elindul a takarmány gyors kémiai bomlása, a rothadás folyamán kedvezõtlen hatású anyagok képzõdnek. Ezek közvetlenül befolyásolják a bendõmûködést, az emésztést, az enzimmûködést, a májelfajulások kialakulását, a máj mûködési zavarait, valamint szerepet játszanak a hasmenések kialakulásában, a mérsékelt takarmányfelvételben.
A rossz minõségû szálastakarmány tömeges fogyasztása bendõalkalózist eredményezhet.