A mezei rágcsálók kártétele, és a védekezés lehetõsége

A gazdálkodó ezzel tisztában van, és tudja, hogy az õt megilletõ nyereség teljes valószínûséggel csak akkor remélhetõ, ha a termés már a magtárban, raktárban van. Addig pedig, még akármi is történhet. A termesztés legjelentõsebb kockázati tényezõi a károsítók, az általuk okozott kár elkerülése érdekében, pedig hatékony védekezésre van szükség. Az állati kártevõk közül gyakran súlyos károkat okoznak a mezei rágcsálók, de legfõképpen a mezei pocok. Aktivitásuk a nyári hónapokban fokozódik, kártételük az érésben lévõ kalászosokban gyakran észlelhetõ. Föld alatti járataikba az érett gabonaszemekbõl készleteket halmoznak fel.
Ismerkedjünk meg a mezei pocokkal közelebbrõl, tekintsük át az életmódját, viselkedését, kártételi szokásait, hogy fellépése esetén hatékonyabban tudjuk felvenni ellene a küzdelmet. Mint általában, a mezei pocok elleni védekezésre is elmondható, hogy legjobb védelem a megelõzés. Azaz a megtelepedésük megakadályozása. Eddigi tapasztalatok szerint a legsérülékenyebb pontja a kotorékaik megsemmisítése, élõhelyük állandó háborgatása. Ez a szakszerû talajmûvelésen és növényápoláson keresztül valósítható meg.

A mezei pocok (Microtus arvalis Pallas) rendszertani helye az állatvilágban
A mezei pocok az emlõsök (Mammalia) osztályán belül a rágcsálók (Rodentia) rendjébe, a hörcsögök (Cricetidae) családjába tartozó állat. Elsõ megközelítésre hajlamosak lennénk az egérfélék (Muridae) között keresni, de a megtévesztõ hasonlóságok dacára a hörcsögfélék közé tartozik.

A mezei pocok felismerése, alaktani jellemzõi
Zömök testû, cca. 10 cm hosszúságú, rövid farkú és fülû mezei rágcsáló. Szõrzete felül szürkésbarna, alul világos, de nem fehér. Elülsõ lába nem hosszabb a hátulsónál. Fogai gyökértelenek, és folyamatosan nõnek. Fogainak elrendezése felül és alul 2–2 metszõfog, valamint 6 (3 + 3) zápfog. A faji pontos beazonosításhoz a zápfogak redõzöttsége segítséget nyújt.

Életmód, viselkedés
Tápnövényeinek száma nagy, a termesztett növényeink közül szinte mindegyiket fogyasztja. A károsított növényi részek, zölden és szárazon, gyökér, szár, levél, virág, de gyakran maga a termés. Mondhatni nem válogat, az évszakra jellemzõ táplálék-féleséget fogyasztja. Szántóföldi körülmények között a kalászosok, pillangósok, repce stb. magjait szívesen fogyasztja. A mezei pocok föld alatti járataiban, kolóniákban él. A talaj felszínére csatlakozó járatai fölé földkupacot nem épít. A lakott járatok környezetében a növényzetet „kefére rágja”. Állandó jelenlétére a jól kitaposott járatok, ürülék és táplálékmaradványok hívják fel a figyelmet. A mezei pocok rendkívül szapora, tél végétõl késõ õszig több ciklusban is fiall. Száraz, de táplálékban bõvelkedõ években a betegségek nem tizedelik, ezért túlszaporodik. Szívesen telepszik, mezõgazdasági mûvelésû területek közelébe, vagy kevésbé háborgatott termõterületre. Az árokpartok, tarlók elhanyagolása kedvez a megtelepedésüknek. Szívesen telepszik meg gyümölcsösökben is ha a sorok elgyomosodnak. Erre nyár végén különösen figyelni kell, mert a háborítatlan, elgyomosodott területeken megtelepedve súlyos károkat okozhat a téli kéreg és gyökérhántolással, mely a fák pusztulásához vezethet. Faiskolában vagy csemetekertben különösen súlyos lehet az okozott kár.
Nem véletlen, hogy a mezei pocok veszélyes kártevõ az 5/1988 (IV.26) MÉM rendelet 2. számú melléklet B pontja szerint. Azaz megtelepedése esetén a védekezés kötelezõ. Amennyiben õsszel 100 m2-en 2–3, tél végén 1–2, vagy ezt meghaladó lakott járatot találunk, a védekezés szükségessé válik. Ha a lakott lyukak száma ezt az értéket meghaladja a védekezést haladéktalanúl el kell végezni.
A mezei pocok túlszaporodása általában a rezervátor területekrõl (ruderáriákról) indul, és az akkumulátor területeken (évelõ pillangósok, gabonafélék) vagy a depresszor területeken (kapások) fejezõdik be. A mezei rágcsálók áttelelési esélyeit a száraz meleg idõszakok növelik, sok csapadék, hideg és enyhe periódusok sûrû váltakozása jelentõsen csökkenti.

A védekezés lehetõsége
A természetes ellenségeik (ragadozó madarak, emlõsök) tevékenysége jelentõs pocokgyérítõ hatású lehet, de többnyire nem elegendõ. Ezért mechanikai úton és kémiai hatóanyagokkal is védekezünk ellenük. Hatásos eljárásnak számít a mélyszántás, mert nem csak a pockokat, de azok járatrendszerét is tönkre teszi, fészkeiket is elpusztítja. A túlélõket pedig a ragadozók és a kedvezõtlen idõjárás tizedeli meg. Kémiai védekezésre gyomorméreg (Arvalin), vagy véralvadásgátló hatóanyagú készítménnyel kezelt csalétket, gabona magvakat (Redentin) helyeznek ki számukra. Ezekre a kezelésekre õsztõl tavaszig van lehetõség, akárcsak az endosulfan hatóanyagú (Thiodan-os) permetezésekre, vagy a foszfor-hidrogén hatóanyagú (Polytanol-os) lyukgázosításokra. E kezeléseket eseti engedély birtokában végezhetik el. A kezelt területen vadriasztást is kell végezni.