Õszi árpa termesztés kulcskérdései

A termesztési módszerek, az agrotechnika optimális alkalmazásában azonban még akadnak hiányosságok, amelyekre feltétlenül fel kell hívnunk a figyelmet.



Talaj- és tápanyagigény

Õszi árpa elvileg hazánk egész területén, minden szántóföldi talajon termeszthetõ, de legkedvezõbbek a rentábilis termesztés számára az enyhén savanyú középkötött mezõségi vályogtalajok és a barna erdõtalajok. Ezeken s az ennél gyengébb talajokon (pl. barna homokon, vagy sekély termõrétegû erodált talajon) a termés mennyiségét illetõen méltó versenytársa az õszi búzának, de csernozjomon, löszháton sosem „veri meg” a búzát s a megdõlés veszélye is fennáll. Jobb tápanyag- ellátottságú talajon erre a veszélyre mindig számítanunk kell és például az utóbbi két év – jóval átlag feletti – csapadékmennyisége próbára is tette õszi árpáink állóképességét. Ilyenkor az esetleges mûtrágya-hatás is sokkal kifejezettebb.

Azt mondtuk, elvileg minden szántóföldi talajon termeszthetõ õszi árpa… Hosszú évek tapasztalataiból azonban leszûrhetõ: futóhomokon, szikeseken, erõsen erodált talajon termesztése semmiképpen sem rentábilis!

Mint tudjuk, az õszi árpánál is a termés mennyisége elsõsorban a tápanyag-ellátottság függvénye. Jóllehet, ma országosan kevés mûtrágyát használnak, mégis – a megdõlés veszélye miatt – a N-trágyázás a „neuralgikus pont”… Általánosságban azt szoktuk javasolni, hogy közepes NPK-ellátottságú talajon a tavaszi N-fejtrágyázás (max. 80 kg/ha) biztos termésnövelõ tényezõ, de árpának jó talajon ennél mindenképpen kevesebb N-hatóanyag kell.  Ha pedig a fajta amúgy is gyengébb szárú, N-t egyáltalán nem szabad kijuttatni. Igen jó szárú fajtáknál – ilyen a kétsoros GK Stramm – ez a veszély nem áll fönn, akár 7 tonnás termésre is „belõhetjük” a mûtrágyaadagokat.

Nem szabad elfelejtenünk, hogy az õszi árpa fajlagos foszfor-és káliumigénye nagy, így a nyárvégi talajelõkészítésnél – hacsak a talajvizsgálatok mást nem jeleznek – e mûtrágyákból a szükséges mennyiségeket (120–150 kg/ha hatóanyag) feltétlenül ki kell juttatni. A kálium különösen fontos a télállóság fokozásához és a szárszilárdság növeléséhez. 

Fajtaválasztás

Ma Magyarországon legalább 40 fajtából választhat az, aki õszi árpát kíván termeszteni és hosszabb-rövidebb tájékozódás után hozzá is juthat a keresett fajta fémzárolt vetõmagjához. Választhat magyar és külföldi fajták közül egyaránt. A magyar fajták két nemesítõ intézménytõl származnak: Kompoltról, a Fleischmann Rudolf Kutatóintézettõl (KH jelzésûek) és Szegedrõl, a Gabonatermesztési Kutató Kht-tól (GK jelzésûek). A többi hazai cég, vagy multinacionális cég hazai leányvállalata külföldi õszi és tavaszi fajták honosításával foglalkozik. A külföldi honosított õszi fajták fõként német, francia és horvát származásúak.

A honosított fajták használata kevésbé biztonságos, sokszor meglepetést okozhatnak. Fõként azért, mert Kárpát-medencei kórtani viselkedésükrõl általában keveset tudunk, azt is csupán az OMMI kisparcellás kísérleteibõl. Nemesítésük, elõállításuk helyén ugyanis más környezeti feltételek mellett egészen más biotikus stresszek érhették, így itteni kórtani állapotukról vajmi keveset tudhatunk. Így pl. néhány honosított fajtáról az utóbbi 3 évben derült ki, hogy levélfoltosságot okozó gombabetegségekre (lisztharmat, helminthosporium) kifejezetten fogékonyak (Palágyi–Tomcsányi 2006). Van garantáltan lisztharmat-rezisztens fajtánk, a hatsoros GK Rezi, s a 2005-ben elismert kétsoros GK Judy pedig gyakorlatilag valamennyi árpabetegséggel szemben ellenálló.

A vetés ideje

Október elsõ fele! És nem szeptember és „pláne” nem november! A túl korai vetést – fõleg régebben – munkaszervezési okok is indokolták, hiszen addig nem vethettek búzát, amíg az utolsó szem árpa földbe nem került…

Ma már a fajták télállósága megközelíti a búzákét, nem indokolt tehát a korai vetés, vagyis hogy „nagyon erõs állomány menjen a télbe”. Mert ha mégsem jön a decemberi tél, az árpa szárba szökken s a biztos kifagyás veszélyezteti. Ugyancsak kifagy, ha novemberi vetéskor a tél beálltáig nem éri el a legalább háromleveles állapotot.

A túl korai vetésnek van még egy igen fontos rizikófaktora: a vírusfertõzés. Az árpa sárgatörpeség vírus (BYDV) és a búza törpeség vírus (WDV) vektorai, a levéltetvek és kiskabócák leginkább a szeptemberi vetésnél telepednek meg a fiatal levélállományon és az epidémia pillanatok alatt kialakul. Fogékony fajták használata esetén – szerencsére egyre kevesebb ilyen van – meglepõdve tapasztalhatja a gazda, hogy kora tavasszal kisárgult, „földhöz ragadt”, ritka állomány fogadja.

Intézményünk Táplánszentkereszti Kutató Állomásán évek óta teszteljük õszi árpáinkat vetésidõ kísérletben. A szakaszos vetéseket szeptember közepétõl november közepéig hetenként végezzük. Így a vetésidõ és a fagytûrõ képesség összefüggésébõl kívánunk közvetlen információkat szerezni a fajták különbözõ fejlettségi állapotában mutatott viselkedésérõl. Jóllehet az optimális vetésidõ megválasztásában az egyes genotípusok között vannak különbségek, a sokéves adatok egyértelmûen az október közepi vetést erõsítik meg, mint legmegfelelõbbet. Míg az október közepi vetés esetén csak 10% körüli kipusztulási százalékok tapasztalhatók, addig a szeptember és november közepi vetésidõkben 50% fölötti ez az arány. A túl korai vetéseknél pedig gyakran jelentkezik az említett víruskártétel is, amely további kipusztulást eredményezhet.

Gyomirtás, fungicidhasználat, állománykezelések

Az õszi árpa gyomirtása ma már jól megoldott. Nemcsak hormonbázisú szerek alkalmasak, amelyek kijuttatásánál elõírás a +5 C° fölötti hõmérséklet, hanem az újabb generációjú szulfonilureák, amelyek talajból felszívódva is hatnak, sõt õsszel, akár preemergensen is kipermetezhetõk. A hosszan tartó hatás miatt persze gondolni kell a majdani utóveteményre, de a vetésforgót amúgyis több évre alakítjuk ki. Ma már egyedüli probléma a mélyen gyökerezõ tarackos, rizómás fajokkal lehet (apró szulák, acat), így elõfordul, hogy tavasszal hormonbázisú védelemre is szükség lehet. Az õszi árpa legkorábbi bokrosodása és talajtakarása miatt természetesen ennek ellenkezõje is elõfordul, azaz hogy jó kultúrállapotú talajba vetett árpát gyomirtózni sem kell. A sûrû levélállomány, a búzákhoz képest magas szár nem enged felnõni egyetlen gyomot sem. Ennek fõleg a biotermesztésnél van nagy jelentõsége. (A GK Rezi fajtát az OMMI bio-standardnak tekinti.)

A fungicidkezelést – amennyiben szükséges – a tavaszi gyomirtással egy menetben szoktuk elvégezni. Ez  általában megelõzõ védekezés szokott lenni, hiszen a szárbainduláskor – a lisztharmat kivételével – nem igazán látszanak még kórtani tünetek. Általános gyakorlat, hogy levélbetegségekre fogékonyabb fajtáknál a zászlós levél megjelenésekor mindenképpen permetezni kell, ha nem akarunk jelentõs termésveszteséggel és minõségromlással számolni.

A mi klímánkon a legnagyobb kórtani problémát a helminthospórium (újabb nevén Drechslera) jelenti. Mind a levélcsíkoltság, mind pedig a hálózatos levélfoltosság okozhat könnyen epidémiát és sem genetikailag rezisztens fajta, sem totális hatású fungicid nincs. A bajt csak tovább tetézi, hogy a jelenleg forgalomban lévõ gombaölõ szerek legkevésbé a helminthospóriumra hatásosak. Itt is a megelõzõ védekezés a leghatásosabb, ezért is fontos a fajták fogékonyságának az ismerete. A könnyebb tájékozódás kedvéért az 1–4. táblázatban közöljük az OMMI kisparcellás kísérleteinek lisztharmat és hálózatos levélfoltosság felvételezési adatait (általunk összesítve), amelyekben az állami elismert fajták szerepeltek az utóbbi három évben (2003–2005). A nekrotikus foltok százalékos megjelenésének adataiból jól lehet következtetni a fajták fogékonysági fokára. Így pl. az Angora, Esterel honosított fajták hálózatos levélfoltosságra igen fogékonyak, termesztésük a mi klímánkon kockázatos. Vegyszermentes (bio-) termesztésre a 24 db, mindhárom évben vizsgált fajta közül teljes felelõsséggel csak kettõt javasolhatunk: a korai csoportból a GK Rezit, a középérésûbõl a KH Malkót.

Õszi árpa termesztés esetén mindenképpen szólnunk kell a szárrövidítõ regulátorok állománykezelésének jótékony hatásáról. Az etefon hatóanyagú szerek kijuttatása feltétlenül indokolt a megdõlés elkerülése végett a következõ esetekben: a/ ha a termesztett fajta eleve gyengébb szárszilárdságú, b/ ha a megdõlést elõidézõ esõzések gyakoriak és c/ intenzívebb N-használat esetén, fõként jó talajon. Egyébként tõlünk nyugatabbra a szárrövidítõ szerek használata õszi árpánál (és a többi kalászosnál is) az intenzív termesztési technológia része, míg nálunk ez inkább csak eseti kezelést jelent. Tavaszi állománykezeléseknél mindenképpen gondolnunk kell az egy menetben történõ kijuttatásra (pl. gyomirtó + fungicid, fungicid + szárrövidítõ).

Betakarítás

A kalász és a szemek érettségi állapotának megállapítására több tradícionális módszer is kialakult. Ehhez a hagyománykomplexumhoz éppúgy hozzátartozik az „aranyló kalász” vagy a „feje, ha kellõképpen bókol”, mint „a fogunk között pattanó szem” vagy „a szeme, ha már nem szúrható” stb. A lényeg, hogy a szem 15%-os víztartalomhoz közel legyen! A túl korai aratás – a magas nedvességtartalom miatt – ugyanolyan káros lehet, mit a túl késõi, amely szempergéshez, kalásztöréshez, egyszersmind komoly termésveszteséghez vezet. A betakarítás idõpontjának jó megállapítása tehát a termesztéstechnológia egyik fontos kulcskérdése. A Kárpát-medencében az õszi árpát általában Péter-Pálkor, azaz június végén már aratni lehet. Legkorábbi érésû kalászos gabonánk délen kicsit hamarabb, északabbra késõbb, de július elején mindenképpen kombájnolható és szárítást nem igényel, így tisztítás után azonnal tárolható, raktározható.

Tekintettel arra, hogy az idõjáráson és az adott talajtípuson kívül minden más paramétert befolyásolni tudunk, a búzánál, tritikálénál „konstitúcionálisan” gyengébb szárú árpát – mivel bizonyos mértékû megdõlésre mindig számítani kell – általában nem könnyû betakarítani. Régóta tudjuk, hogy a megdõlt állomány a kombájnosok réme! A termesztõnek tehát mindenre figyelnie kell, mégpedig a tõállomány optimális megválasztására éppúgy, mint a nem túlzott mûtrágyaadagokra. Nem véletlen, hogy az új fajták elismerésekor a nemesítõ mûhelyek megkísérelnek a fajtaajánláshoz némi agrotechnikai útmutatót is adni, amely persze mindig csak átlagos viszonyokra, körülményekre szól. Az évek során ez az egyéni tapasztalatok és a közös konzultációk révén egyre inkább csiszolódik, konkretizálódik. Mi, nemesítõk mindig nyitottak vagyunk a gyakorlati szakemberek, farmerek tapasztalatainak befogadására és mindig is számítunk – egy-egy fajtánkra vonatkozó – építõ kritikájukra.

Dr. Palágyi András

tudományos fõmunkatárs,

Gabonatermesztési Kutató Kht.

Ajánlott irodalom:

Tomcsányi A.–Kismányoky T.: 1995. Árpatermesztési ismeretek.

Regiocon Kft. kiadása, Miskolc.

Kismányoky T.–Vágó I.–Palágyi A. (szerk.: Palágyi A.): 1997.

 Az árpa, a rozs és a zab termesztése.

A Gabonatermesztési Kutatóintézet és a Winter Fair  Kft. közös kiadványa, Szeged.

Tomcsányi A.–Turcsányi G.: 2004. Az árpa. Magyarország Kultúrflórája VIII. kötet, 14. füzet. Akadémiai Kiadó, Bp.

Palágyi A.–Tomcsányi A.: 2006. Õszi árpák természetes fertõzõdése lisztharmattal és hálózatos levélfoltossággal 2003–2005 között. Gyakorlati Agrofórum, 17/6. szám. Veszprémi Nyomda Rt.