Cél az állattenyésztés talpra állítása

Sertésbõl egy ötödével, baromfiból közel egy hatodával tartanak kevesebbet, mint a csatlakozás elõtt. A tejhasznú szarvasmarhák létszámcsökkenését a húshasznú állomány bõvülése sem tudta ellensúlyozni, így összességében 5 százalékos a visszaesés. Állattartással a gazdasági szervezetek 28, az egyéni gazdaságok 63 százaléka foglalkozik.

Az uniós tagság hatására tovább emelkedett a kizárólag növénytermesztéssel foglalkozók aránya, miközben az állattartó gazdaságok száma 21 százalékkal csökkent. Ez nem csoda, hiszen a támogatási és intervenciós rendszer gabonatermesztésre ösztönzi a termelõket. Gazdasági szervezetek esetében a szarvasmarhatartás, egyéni gazdaságoknál a sertéstartás a meghatározó. Az állattartó egyéni gazdaságok zöme (78%) saját fogyasztásra termel, miközben a növénytermesztõk egyötöde piacra állít elõ terményt. Az állattenyésztés külkereskedelmi mérlege közel 450 millió euró volt 2005-ben, amely a teljes mezõgazdasági aktívum több, mint harmada! Mindezekkel a számokkal röviden érzékeltetni kívántam az ágazat jelentõségét, sajátos helyzetét.

A Magyar Állattenyésztõk Szövetsége (MÁSZ), mint az ágazat legfõbb szakmai szervezete elkészítette azokat a javaslatait, amelyek feltétlen szükségesek az állattenyésztés talpra állításához. Ezeket az alábbiakban foglaljuk össze.

Tenyészállat beállítás ösztönzése: külföldrõl jelentõs érdeklõdés van a magyar tenyészállatok iránt, a keresletet azonban nem tudjuk kielégíteni. Eközben a hazai árutermelõk egyre kevesebb tenyészállatot vásárolnak, mert nem tudnak/akarnak ilyen célra komoly összeget kifizetni. A kínálat beszûkült, mind kevesebben vállalták és vállalják a tenyésztés többletköltségeit (és feladatait), helyette az árutermelést választják, rosszabb esetben abbahagyják a gazdálkodást. Az állam ugyanis a tenyészállat-elõállítás többletköltségeihez egyre kisebb mértékben járul hozzá. A minõségi árutermelés záloga és alapja a tenyészállatok beállítása, termelésbe vonása. E nélkül romlani fognak a fajlagos mutatók (nincs genetikai elõrehaladás), a versenyképesség, végsõ soron pedig a termék minõsége. A tenyészállat használat ösztönzésére, az értékesítési lehetõségeink jobb kihasználása érdekében tenyészállat marketing programot készítettünk.

Árutermelés feltételeinek javítása: hiába vannak piaci lehetõségeink, ha nem tudjuk a vevõk igényeit kielégíteni, vagy nem vagyunk versenyképesek a konkurenciával. Ez csak akkor valósul meg, ha a tenyészállatok beállítása folyamatos. A jó gazdálkodás és munkaszervezés mellett kulcskérdés a technológiai fejlesztés. Amíg azonban a régi tagállamok termelõi a sok évtizedes tõkefelhalmozás következtében nagyrészt maguk ki tudják termelni ennek az árát, úgy hazánkban az amúgy is tõkehiányban szenvedõ állattartók erre kevés kivételtõl eltekintve képtelenek. Amennyiben azt akarjuk, hogy a magyar gazdák versenyképesen tudjanak állati termékeket elõállítani, az államnak – lásd gabonatárolók építésére kifizetett több, mint 30 milliárd Ft – sürgõsen meg kell találnia a megoldást, miként tudja az ilyen beruházásokat hatékonyan segíteni az EMVA forrásaiból. Ide tartozik az oly sokszor emlegetett rugalmatlan és indokolatlanul szigorú szabályozási háttér felülvizsgálata.

Az állattenyésztés fejlesztését szem elõtt tartó egységes területalapú támogatás: alapvetõ kérdés, hogy az új egységes gazdaság-támogatási rendszerben (SPS) – amelyet remélhetõleg 2009-ben vezetnek be hazánkban – milyen hangsúlyt kap az állattenyésztés. Számos nyitott kérdés van még a döntéshozók elõtt, amely segítheti a mezõgazdaság jelenlegi aránytalanságait megszüntetni. Erre vonatkozó részletes javaslataink októberre készülnek el.

A tenyésztés-szervezés finanszírozása: a nõi és hímivarú tenyészállatok képezik az ún. biológiai alapot, amely az árutermelés versenyképességének fenntartásához elengedhetetlen. A biológiai alapok fejlesztése állami feladat, amelyet megbízásból a tenyésztõszervezetek végeznek. Az ágazat jövedelemtermelõ képessége még nem elegendõ ahhoz, hogy a tenyésztõk maguk fizessék az ezzel kapcsolatos költségeket (törzskönyvezés, teljesítményvizsgálatok, tenyészértékbecslés, egyedi megjelölés stb.). Más tagországokban is az állam hozzájárul bizonyos mértékig az ilyen kiadásokhoz. A tenyésztõszervezetek munkájának részbeni finanszírozását egy termelõi befizetésekbõl mûködõ önjáró alap segítette. Miközben a feladatok sokasodtak, az alapba történõ termelõi befizetések évrõl-évre csökkentek. A növekvõ hiányt eleinte az FVM saját költségvetésébõl pótolta, majd az alapot átemelte saját jogkörbe és költségvetési fejezetként kezelte. Ez azonban csak átmeneti megoldásnak volt jó. A költségvetés hiánya utolérte az állami feladatot végzõ tenyésztõegyesületeket is és a tavaly második félévben elvégzett feladatokra járó normatív pénzt (mintegy 470 millió Ft) az FVM a mai napig nem tudta kifizetni, illetve az idei támogatást 40 százalékkal csökkentette. Hosszú távú megoldást – az egykori Állattenyésztési Alap mintájára – a MÁSZ kezelésében, stabil pénzügyi háttérrel mûködõ önfinanszírozó rendszer jelenthet. Ez ösztönzõleg hatna a tenyészállat-elõállításra, javítaná versenyképességünket, illetve segítené a magyar fajták fenntartását és fejlesztését.

Az állattenyésztési ágazatok jelenleg piaci lehetõségeiket nem használják ki. Tenyészállataink iránt rég nem látott mértékû kereslet mutatkozik külföldön. Az állati-termékelõállítást illetõen pedig sok esetben a belsõ keresletet sem tudjuk kielégíteni (pl. sertéshús, tej). A mezõgazdaság jövõjét tekintve ellentétes az érdekünk a régi tagállamokéval, hiszen nálunk nem vissza kell fogni az állattenyésztés kibocsátását, hanem növelni (természetesen fenntartható fejlesztésrõl beszélünk és nem lehet célunk raktárra termelni!). Ehhez elsõsorban több törzstenyészetre, több tenyészállatra, majd ezeken keresztül több árutermelõ gazdaságra és jobb minõségû, egységes végtermékre van szükség. Az ágazat szereplõi zömében tõkeszegények, saját maguk nem képesek elõteremteni a fejlesztésekhez szükséges összeget (lásd AKII tanulmányok). Úgy ítéljük meg, hogy nem lehet a nálunk szerencsésebb történelmi fejlõdésû régi tagországokkal együtt kezelni a magyar és más új tagállamok gazdáit. A rendszerváltás, majd a csatlakozás a nyugodt tõkefelhalmozást nem tette lehetõvé, a termelõk egy jelentõs része, illetve a társadalmi szervezetek nem erõsödhettek meg. A következõ évtizedben a szükséges források mellérendelésével a folyamatos és zavartalan fejlõdés lehetõségét kell biztosítani.