Szemes kukorica tartósításának alternatívái, különös tekintettel a nagy nedvességtartalom mellett alkalmazott roppantásos technológiára II. rész

Mikotoxin-vizsgálati eredmények
2002-ben az F-2, T-2, és DON toxinokra vonatkozóan összehasonlító analízist végeztünk, azt feltételezve, hogy a korábbi betakarítású kukorica esetében, ha már voltak is jelen szántóföldi penészgombák, akkor sem léptek még toxintermelõ fázisba, míg a hagyományos, októberi betakarítású termény esetében már felléphet toxintermelés is. A minták F-2 és T-2 toxintartalma mind a korábbi, mind a hagyományos nedvességtartalom mellett betakarított termény esetében a kimutathatósági szint alatt maradt, a DON-tartalom esetében viszont észleltünk változásokat (3. táblázat).

A kezeléskor és a feletetés kezdetekor vett minták DON-szennyezettsége a kimutathatósági szint alatt maradt (0,200 ppm; depresszív koncentráció: 0,4 ppm), a normál (októberi) betakarítású kukoricában viszont 10 mintából 7 esetében mutatott emelkedést a DON-szint, sõt 2 mintánál jelentõsen meghaladta az állatok számára depresszív koncentrációt (1. táblázat).

A penész- és toxinvizsgálati eredményekbõl látszik, hogy szerves savas kezelés elpusztítja a betakarításkor jelenlévõ gombákat, baktériumokat és megakadályozza újbóli elszaporodásukat. Ebbõl, valamint a korábbi betakarításból következõen megakadályozza a mikotoxin-képzõdést.

GYAKORLATI TAKARMÁNYOZÁSI TAPASZTALATOK
A 2004. évben a roppantásos technológiát választó üzemek döntõ többségében megmintáztuk az erjesztett takarmányokat és felbontás után, tavaly elvégeztettük azok teljes beltartalmi analízisét. Most szeretném bemutatni önöknek az elvégzett beltartalmi vizsgálatok eredményeit.

Roppantott kukorica beltartalmi paraméterei:
az alábbi táblázat adatai 14 gazdaságban vett minta eredményeinek átlagát tartalmazzák. A szárított kukorica adatsorban az általunk vizsgált legjobb beltartalmú kukorica adatait tettük közzé. A mintákat a kezelések megtörténte után 3–6 hét elteltével vettük. (2. táblázat)

Mivel a gazdaságok a roppantott kukoricát vegyesen, falközi silóban, illetve fóliahurkában tárolták be, szükségesnek tartottuk, hogy a kapott eredményeket külön-külön is értékeljük.

A táblázat adataiból látható, hogy a kezelt kukoricák és a szárított termény között a legnagyobb eltérés a fehérjék emészthetõségében mutatkozott meg. Annak ellenére, hogy a szárított kukoricánál a nyersfehérje-tartalom 1,37%-kal magasabb a roppantotthoz képest, az emészthetõ fehérje vonatkozásában már 0,52%-os elõny mutatkozik a kezelt termény javára.

Ha az emészthetõ nyersfehérjét nézzük a nyersfehérje százalékában, megállapíthatjuk, hogy mintegy 20%-kal jobb az emészthetõsége a roppantott, erjesztett szemeknek. A magasabb emészthetõ fehérjetartalmat megítélésünk szerint az okozza, hogy a 30–35% víztartalom között betakarított kukoricában a tápanyag-bevándorlás már befejezõdött és a tápanyagok az állatok számára még könnyebben felvehetõ kémiai formában vannak jelen, illetve az erjedés folyamán a tápláló anyagok valamelyest feltáródnak. Ezt a tényt látszik alátámasztani az UDP-RDP arány megfordulása és a nyersrost-tartalom csökkenése a nyers mintához képest. Ezzel összhangban vannak azok a külföldi vizsgálatok, amelyek az NDF-tartalom csökkenését mutatták. A kukoricaminták közül a falközi silóban tárolt kukoricáknak azért nagyobb a fehérjetartalma a fóliahurkában tárolténál, mert alacsonyabb víztartalommal lettek betakarítva a falközi silóban tárolt kukoricák és azokban nagyobb eséllyel fejezõdött be a tápanyag-bevándorlás. Fenti tényen kívül a táplálóanyag-tartalmat befolyásolhatja még a fajták eltérõ beltartalma is.

A SZÁRÍTÁS ÉS ROPPANTÁS KÖLTSÉGEINEK ÖSSZEHASONLÍTÁSA
Mivel a segédüzemi költségek és a szárítási, illetve bérszárítási tarifák gazdaságonként nagymértékben eltérõek, a költségeket az elõzõ évi adataink alapján csak alsó-felsõ határokkal tudjuk közzétenni (4. táblázat). A roppantás költségeinél falközi silóban történõ tárolásra határoztuk meg a bekerülési költségeket. A költségek alakulásánál nem vettük figyelembe a két tartósítási módnál egyaránt felmerülõ költségeket. (aratás, szállítás, stb.). A fóliahurkás tárolás esetén további 1000–1250 Ft/tonna költséggel kell számolni, amely összeg a fólia árát és a töltés díját tartalmazza. Fóliahengeres tárolás esetén a költségek alakulása nagymértékben függ a fólia nagyságától.

A szárítás költségei átlagosan 4500–5000 Ft/tonna termény áron alakultak az elmúlt évben. Ha ezt összevetjük a nedves tartósítás költségeivel, akkor megállapítható, hogy a korábbiakban felsorolt állattenyésztési, takarmányozási, növényvédelmi, takarmányhigiéniai, állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági elõnyök mellett az erjesztéses technológiával falközi tárolás esetén átlagosan 2000–2500 Ft/tonna, fóliahengeres tárolás esetén pedig 1000–1200 Ft/tonna megtakarítás érhetõ el a szárítással szemben.

A tartósítási technológiánk betartása mellett a tárolási veszteségek falközi silónál 2–5%, fóliahengernél pedig 1–2% között alakulnak. A fóliahurkás tárolás a látszólagosan nagyobb bekerülési költségek ellenére a tárolási veszteségeket is figyelembe véve olcsóbb lehet a falközi silós tárolásnál.

A nedves kukorica irányított erjesztéssel vagy propionsavval történõ tartósítási (és esetleges elõkészítési) technológiája megítélésünk szerint könnyen beilleszthetõ az üzemek mindennapi gyakorlatába. A technológiában megfelelõen illeszkednek egymáshoz a különbözõ ágazatok termelési célkitûzései. A kapcsolódási pontokat az mellékelt ábrával szeretnénk érzékeltetni.