A minõségi búzatermesztés fajta, termõhelyi és termesztéstechnológiai összefüggései

Az elsõ csoportba tartozók közül a legfontosabb a fajta, melynek genetikai struktúrája nagy mértékben meghatározza annak termõképességét és minõségét, a különbözõ élõ- és élettelen hatásokkal szembeni viszonyát. Ugyanakkor az utóbb felsorolt tényezõk, mint majd látni fogjuk, hatnak a fajtára, annak tulajdonságaira.



Az ökológiai tényezõk szintén két csoportra bonthatók, éghajlatiakra és talajtaniakra. Az éghajlati csoportba tartozó elemek közül lényeges a vegetációs ciklusban, vagy annak egyes szakaszaiban lehullott csapadék mennyisége, a hõmérséklet (napi-, havi és évi átlag), a napfénytartam. Kisebb, bár korántsem elhanyagolható jelentõségû elemek a levegõ páratartalma, az uralkodó szél iránya, erõssége, vagy a hõség, illetve forró napok száma. A talajtani faktorok közül meghatározó az adott tábla földrajzi elhelyezkedése, a makro- és mikro-domborzati viszonyok, a talaj típusa /annak fizikai és kémiai tulajdonságai/, -összetétele, valamint a talajvízszint mélysége. A talaj összetétele nagymértékben kihat annak tápanyag-, hõ- és vízgazdálkodására. Mindezen tulajdonságok termõhelyi adottságok néven összegezhetõk, melyek viszonylag rövid távolságokon belül is jelentõs mértékben változhatnak. A sík vidékekre a viszonylag nagyobb kiegyenlítettség a jellemzõ. Ha ez utóbbi csoport egyes tulajdonságainak súlyát rangsorolni kell, úgy azok közül az éghajlati elemeké fokozottabb, bár az is elõfordulhat, hogy egy-egy növényfaj, vagy fajta adott helyen történõ termesztését önmagában már a talaj típusa is meghatározhatja.



A termesztéstechnológiai/agrotechnika tényezõkön belül a tápanyag-visszapótlás és gazdálkodás szerepe kiemelkedõ, ezen belül a termés mennyiségét és annak minõségét legnagyobb mértékben a nitrogén mennyisége, a tápelemek kijuttatásának ideje, valamint azok egymáshoz viszonyított aránya befolyásolja. A termésösszetevõk alakulására a vegetációs idõ elõtti és alatti vízviszonyok mind-mind hatással vannak, s a termésbiztonság mesterséges vízpótlással fokozható. Bár a búza termesztésében éghajlati viszonyaink között általánosságban véve kisebb az öntözéses termesztés jelentõsége, azonban az eltérõ termõhelyi adottságok miatt egyes térségekben (pl. Alföld) annak szerepe is fokozottabb. Az öntözés következtében célul kitûzött termésmaximalizálás azonban még optimális vízellátottsági feltételek biztosítása esetén sem biztos, hogy a minõségi tulajdonságok javulásával jár együtt. Sõt! Az öntözés elemei közül az egyszerre kiadott víz mennyisége és az öntözési forduló ideje gyakran determináló tényezõ. A technológiai elemek közül lényeges szerepe van a vetésváltás rendszerének, s közvetlen a hatása a búzát megelõzõ elõveteménynek. A hazai termesztésre jellemzõ 70% körüli gabonaarány a növényvédelem fontosságára is ráirányítja a figyelmet, azon belül változtatni kell a technológián a gyomnövények, a kórokozók és a kártevõk megjelenése esetén. A fajták tenyészidõszükséglete különbözõ, ami kihat mind a vetés-, mind a betakarításkori munkamûveletekre, ugyanakkor e munkafázisok egyes elemei, pl. csíraszámigény akár fajtánként is eltérõ lehet. A búza a sekélyen gyökeresedõ növények kategóriájába tartozik, emiatt számára a talajelõkészítés mélységének nincs olyan nagy jelentõsége, mint van annak pl. kapás kultúrák termesztése esetén.



A vázolt tényezõk között kapcsolatrendszer áll fenn, melynek minél alaposabb megismerése a felhasználási célonként is eltérõ tulajdonságú fajták racionális használatát és a fajta igényeihez alkalmazkodó termesztéstechnológia kimunkálását teszi megalapozottá.



A hazai fajtaellátottság kifejezetten jó, már ami a fajtaszámot illeti. A 2006. évi Nemzeti Fajta jegyzékben 3 éréscsoportban (korai-, közép- és középkései érésû) 116 államilag elismert fajta található. Ezek közül 79 fajta hazai nemesítésû, míg 37 fajta honosítás révén került köztermesztésbe. Az utóbbi évekre nagyfokú fajtarotáció a jellemzõ, hiszen 2004-ben 11, 2005-ben 16 fajtát töröltek, míg ugyanebben az idõszakban 15 új fajta (2004-ben 8 db, 2005-ben 7 db) került állami elismerésre.



A fajták tulajdonságai sokfélék, közülük a morfológiaiakról (pl. szem- és kalászszín, szálkásság, levélállás, levélfelület nagysága stb.) az OMMI „Leíró Fajtajegyzéke”-ibõl lehet tájékozódni. Az agronómiai tulajdonságok közül lényeges az érésidõ, a bokrosodó képesség, az állománymagasság, a szárszilárdság, valamint az õszi vetésidejû fajtáknál a télállóság. A Leíró Fajtajegyzékek a fajták egyes minõségi tulajdonságairól is közölnek adatokat, azonban a minõség fogalomkörébe a közölteknél több tulajdonság is beletartozik. A minõségi paraméterek köre egyébiránt állandóan bõvül, a leggyakrabban használt tulajdonságok a következõk: hektolitertömeg, betakarításkori nedvességtartalom, ezerszemtömeg, szemkeménység, fehérje- és aminosavtartalom, sikértartalom, sikérterülés, sikérnyúlás, szedimentációs érték, Hagberg-féle esésszám, valorigráfos/farinográfos érték, sütõipari érték, alveográfos értékek (P, L, G, P/L, W-érték), próbacipó térfogat, próbacipó alaki hányados, ásványianyag-tartalom.



A tulajdonságok közül a gyakorlati szakemberek a fajlagos szemtermés mennyiségét tartják még ma is a legfontosabbnak. A fajták eme tulajdonságáról rendelkezünk a legtöbb információval, s azt meghatározó tényezõk szerepe is a legjobban ismert. Hosszú adatsorok állnak már rendelkezésre a hozamok nagyságát illetõen egy-egy régió, vagy az ország területére vonatkozóan, melyek közül az 1870 és 2005-ös évek közötti országos átlagtermések alakulását az 1. ábrán mutatjuk be.

Az ábrán jól látható, hogy a hozamok hosszabb idõszakokat tekintve az 1980-as évek végéig növekedtek, melyet részben a nemesítés eredményeként megjelenõ új fajták nagyobb termõképessége, részben a technikai színvonal fejlõdése váltott ki. Az 1990-es évek elejétõl kezdõdõen fokozatosan csökkentek a hozamok, amely elsõdlegesen tápanyag-gazdálkodási hiányosságokra (a szükségesnél kevesebb tápanyag-visszapótlás és helytelen tápelem-arányok) vezethetõ vissza.



Kétségtelen dolog, hogy a hozam meghatározója a termesztésnek, de a termény értékesíthetõségét egyre inkább annak minõségi tulajdonságai határozzák meg. Történelmi tény, hogy a hektolitertömeg mértékszáma már az 1870-es években is szerepet játszott a piacokon. Az elsõ minõségi búzatérkép a hektolitertömeg alapján 1879-ben készült el, melyet Hankóczy Jenõ a búza sikértartalmára átdolgozva 1885-ben tett közzé (2. ábra). E térkép alapján meghatározhatók azok a körzetek, ahol még ma is a legjobb minõségi tulajdonságú búza termeszthetõ (Tiszavidék, Bánát, Mezõföld, Pest-megye egyes részei).

A legutóbbi idõszak (1998–2005.) országos búza termesztési adatainak bemutatására részben a KSH adatait, részben az FVM által kiadott 2005. évi Búza Minõségi Térkép értékszámait használjuk fel (1. táblázat), s az egyes tulajdonságok közötti összefüggések feltárása érdekében értékeljük is az FVM által közzétett 2005. évi OMMI fajtakísérleti eredményeket.

Az 1. táblázat a hozam- és minõségi mutatók évenkénti adatai mellett az azokból számított átlag-, minimum és maximum értékeket is ismerteti.

Az évek közötti változékonyságot (évjárathatás) jól érzékeltetik a szélsõ értékek közötti különbségek, melyek közül különösen nagy eltérések fordulnak elõ a termésátlag, a sikérterülés és az esésszám esetében. A legelsõ paraméternél kétszeres (2,63 t/ha és 5,13 t/ha közötti), a sikérterülés értékénél háromszoros, míg az esésszámnál másfélszeres differencia alakult ki a vegetációs ciklusok eltérõ idõjárási körülményeinek (csapadékellátottság) hatására. Az évenkénti átlagértékek mögött nagy adathalmaz áll (pl. 2005-ben 805 db. minta), amelyek így alkalmasak az évjárathatás bemutatására. Az átlagok azonban sok mindent elfednek! Elfedik a termõhely, a fajta és a termesztéstechnológia egyes elemeinek direkt hatásait. Az FVM hivatkozott kiadványa megyei szintû adatokat is tartalmaz, amelyek értékelését elvégezve a 2. táblázatban ismertetjük az egyes tulajdonságok megyénként mért minimum és maximum értékeit.

A táblázat adataiból kiolvasható, hogy a különbözõ termelési körzetekben mért legnagyobb mértékû változások sorrendben a sikérterülés, a nedves sikértartalom és a sütõipari értékszám esetében következtek be, míg a hektolitertömeg a legstabilabb tulajdonság. Az 1. és 2. táblázat adatainak egybevetése alapján következik, hogy az évjárathatás nagyobb, mint a termõhelyi. Ez azonban nem minden esetben van így! Szélsõséges idõjárási körülmények közepette egy adott évjáraton belül a régiók termésmutatói között nagyobb különbségek is kialakulhatnak.



Az egyes résztulajdonságok közötti kapcsolatrendszer meghatározása végett az 1. táblázat adataiból összefüggés vizsgálatot végeztünk, melynek eredményét a 3. táblázatban ismertetjük.

A táblázatban – miként a továbbiakban is – a megbízhatóság mértékét a szakirodalomban ismert módon jelöljük: „+”a 10%-os; „*” az 5%-os; „**” az 1%-os; és „***” a 0,1%-os szintû kapcsolatot mutat). A legszorosabb összefüggés a fehérje- és a sikértartalom között található, s nagyon szoros a kapcsolat a sütõipari értékszám (farinográfos/valorigráfos érték) és az esésszám között is. Az adatok közül kiemelendõ még a termés mennyisége és a fehérjetartalma között számított igazolt negatív korreláció. A szemek fehérjetartalmának nagysága fõleg az utóbbi idõkben az egyes tételek minõsítésénél fontos szemponttá vált. Ennek ismeretében figyelemre méltó e tulajdonság, valamint az esésszám közötti igazolt pozitív korreláció is.



A Búza Minõségi Térkép 15 elismert, 7 helyen termesztett õszi búza részletes beltartalmi értékeit is ismerteti. Az értékek kísérleti helyenkénti ismertetésére nincs lehetõség, de a különbözõ helyekrõl származó minták átlagait, valamint az adatokból számított korrelációs koefficiensek értékeit a 4. táblázatban ismertetjük. A fajták egyes tulajdonságai között még azonos kísérleti hely esetén is nagyon jelentõs különbségek vannak. A kísérleti helyeken mért értékek átlagai között a különbségek ugyan kisebbek, de pl. az esésszám és a sütõipari érték vonatkozásában még így is számottevõk.



A 4. táblázat adatai alapján az is megállapítható, hogy a korrelációs koefficiensek a szedimentációs érték kivételével nem mutatnak legalább 10%-os valószínûségi szintnél erõsebb összefüggést, amibõl levonható az a következtetés, hogy a fajták tulajdonságai termõhelyenként az adottságokhoz igazodóan változó (nem egy esetben a különbözõ helyekrõl származó minták mért értékei között negatív összefüggést mutattunk ki).

A fajták jellemzõit befolyásoló éghajlati elemek hatásainak vizsgálatát megbízható módon csak tartamkísérletek értékelése alapján lehet elvégezni. Az általunk 1996. és 2003. között beállított mosonmagyaróvári kísérletek eredményei azt igazolták, hogy a fajták egyes tulajdonságaira a legnagyobb mértékben a május-júliusi idõszak meteorológiai értékei (csapadékösszeg, napfénytartam, átlaghõmérséklet) voltak a legnagyobb hatással. A szemtermés mennyiségére, a fehérjetartalom, az ezerszem- és hektolitertömeg, az esésszám, a nedves sikértartalom, a sikérterülés és -nyújtás mértékének változására nagyobb az évjárat hatása, ennek megfelelõen egy évjáraton belül a fajták közötti különbségek kisebbek. A felsorolt tulajdonságok közül legnagyobb variabilitást az esésszám, a sikérterülés és sikérnyújtás mutattak, míg legkevésbé a hektolitertömeg változott. A vizsgálati idõszak évenkénti fajtaátlag értékeit az 5. táblázatban ismertetjük, ahol külön feltüntetjük az átlag feletti, az átlagos és az átlag alatti csapadékellátottságú évek jellemzõk szerinti átlagértékeit.

A 2001–2005. között végzett kísérletek összevont értékelése alapján azt is megállapítottuk, hogy azonos termesztéstechnológiai körülmények között a fajták különbözõ évjáratok közötti tulajdonságai sem azonos mértékben változnak. Nagyon szoros összefüggést kaptunk a fajták sikértartalom, sikérterülés, szedimentációs értékszám és fehérjetartalom értékeinek évjáratok között számított koefficienseinél, ami e tulajdonságok termõhelytõl függõ stabilitására is utal. Nem mutatható ki ugyanakkor ilyen konzekvens kapcsolat a szemtermés, az esésszám, a valorigráfos értékszám, valamint a próbacipó alaki hányadosának alakulása esetén. A résztulajdonságok közötti összefüggésrendszert a 6. táblázat ismerteti.