Kalászosok csávázószer körképe

Ebben az évben ráadásul különösen olyannak mutatják magukat egyes táblákon az aratásra váró kalászosok magvai, hogy ennek az alapozó növényvédelmi eljárásnak egyre jobban fel kellene értékelõdnie. Egyszerû magyarázat lenne ugyan az idei csapadékosabb idõjárásra hivatkozni, hiszen ugyanezek a kórokozók ott lapultak a rögök között a korábbi száraz nyarakon is. Napjainkban tehát ideje lenne visszatérni újra ahhoz a vetõmag-kezelési hányadhoz, amely az elmúlt évtizedekben kialakult még akkor is, ha az uniós elõírások ezt a védekezési technikát a növényegészségügy más területein már megismert és megszokott szigorral nem támogatják.

Ismét eljött a csávázás ideje – ezzel a mondattal akartam kezdeni ezt a rövid csávázószer körképet, amirõl rögtön egy régi történet jutott eszembe. Talán már másfél évtizede is lehet annak, amikor azzal a – szlogennek szánt – kiszólással nyitottam be ilyentájt egy ismert, nagy vetõmagüzem professzor igazgatójához, hogy „eljött a csávázás órája”. „Vagy ütött” – hangzott a frappáns válasz.

Azóta is mindannyiszor visszacsengett fülembe, ahányszor csak a csávázószer felhasználás hányadát, azaz a csávázottan és csávázatlanul elvetett vetõmagok részarányát próbáltuk kiszámítani vetõmagos szakmai körökben. Mert vajon mi lehet a magyarázata annak, hogy sok helyen üszkös kalászok porzanak a kombájnok vágóasztalán, amikor ez ellen a gomba ellen a legegyszerûbb egykomponensû rézhatóanyagú készítmények is képesek védelmet biztosítani? Közben eltelt az a tizenvalahány esztendõ és ma is sok helyen látni üszkös kalászokat, pedig amikor egykori oktatóim éppen ezt a kárképet akarták megmutatni nekünk hallgatóknak, bizony csak a szertárakból elõvett szemléltetõ anyagokon, vagy akkoriban még diaképeken ismerkedhettünk meg vele. Azt már csak halkan jegyzem meg, hogy akkoriban mennyivel szûkösebb volt a csávázószer választék, mint napjainkban. Éppen ezért mindig meglepve nézem, hogy mennyi gombaölõ szert engedélyeztek, illetve engedélyeznek a vetõmagok kezelésére ma is, amikor már szinte minden igényt kielégítõ a kereskedelem csávázószer kínálata. Sokan joggal meg is kérdõjelezhetik tehát, hogy vajon mi szükség van a gombaölõ szereknek csávázószerként történõ használatára, hiszen ezek sem színezéket, sem tapadásfokozó segédanyagokat nem tartalmaznak. Tehát éppen azokat a segédanyagokat, amelyektõl megkülönböztethetõk lennének más, állománykezelésre kidolgozott szerformuláktól. Szinte ide kínálkozik a „cipõt a cipõboltból!” régen elfelejtett reklámszöveg újrahasznosított változata; „csávázzon csávázószerrel!”

Merthogy csávázni kell, az már nem lehet kérdés.

Most pedig nézzünk szét, hogy milyen csávázószerek közül választhatnak a termelõk és a vetõmagüzemek?

Kezdjük tehát mi is a leggyakrabban feltett kérdéssel! Milyen csávázószert válasszunk?

Könnyû lenne egyszerûen megválaszolni ezt a kérdést két szóban: olcsót és hatékonyat. Ilyenkor persze sok gazdának eszébe jut az a régi, népi bölcsességbõl fogalmazott szólás is, miszerint olcsó húsnak híg a leve, ami bizonyára igaz a csávázószerek levére is. Szerencsésebb ezért használati értékarányosan összehasonlítani számításba jöhetõ készítményeket.

A csávázószerek használati értékmérõi közül az egyik legfontosabb a hatásspektrum, amely arra ad felvilágosítást, milyen kórokozók ellen ad hatékony védelmet a készítmény. A hatóanyag ismeretében arra is választ kaphatunk, hogy kontakt vagy felszívódó hatáskifejtéssel védi a magot, hiszen sokszor nemcsak a mag felületén, de a héj alatt, a magban is találkozhatunk a kórokozóval. Fontos tulajdonsága a hatóanyagnak, hogy ne legyen csírakárosító, ne akadályozza a magot az életfolyamataiban – légzés, vízfelvétel stb. – s hasonlóan a csávázószer segédanyagai se okozzanak ilyen tüneteket. Most visszautalnék a már említett csávázásra is használható gombaölõ szerekre, amelyeknek segédanyag összetétele elsõsorban a hatóanyag levélre kipermetezhetõségét vannak hivatva elõsegíteni. Ugyancsak mindig kényes téma a festék, a csávázószer színezésére használt anyagok kérdése is, mert bizony míg sok ételfesték nem okoz gondot a fagylaltban, ugyanaz azonban akár csírázás gátló is lehet a csávázószerben. Ezért nem tanácsos ízlés szerint felül színezni a gyári készítményeket. És mennyire nem, a már említett lombvédelemre engedélyezett gombaölõ szerek esetében találomra választani a festékek közül. Még annak ismeretében sem, hogy mindannyian tudjuk, hogy a gazda a szemével választja, vagy minõsíti a kezelt vetõmagot. A használati értékmérõk sorában rangos helyet kell, hogy kapjon még a csávázószer tapadási tulajdonsága és a mag felületén kialakuló borítottsági képessége is. A magra tapadásnak a leporlás elkerülése a célja, amely tulajdonság a csávázott maggal dolgozók egészségének védelmét éppen úgy szolgálja, mint a környezetünk kémiai terhelésének csökkentését, nem beszélve a sok biológiai kísérlettel bemért hatékony adagok pontos megtartását a csávázógéptõl egészen a mag talajba jutásáig. Maradjon a hatóanyag a magon, ha már kifizettük az árát – mondogatják a gazdák, ha nagyon porzik a zsák, amikor a vetõmagládába töltik.

Visszakanyarodva a hatásspektrumhoz, közismert, hogy a betegségeket okozó gombák akár jelentõsebb kártételi tünetek nélkül is, hosszú évekig képesek kivárni a felszaporodásukhoz kedvezõ körülményeket. Olyanokat, amilyenek éppen most jöttek létre, az idei csapadékosabb idõjárással. Ezek közül is talán a fuzarium érdemel nagyobb figyelmet, mert bizonyára sokan emlékeznek még a néhány évvel ezelõtti „fuzárium átvételi kritériumra”, amit sok termelõ a „szemmelverés” eseteként jegyzett meg (hiszen akkor sok átvevõ egyszerû ránézéssel minõsítette a fuzáriumos fertõzöttség mértékét) pedig akkor az uniós normák még nem is voltak érvényben a hazai földön.

A fuzárium kérdéskörbe azonban most e sorok írásakor nagyon korai lenne belemerülni, többnyire még a betakarítás kezdetén is kevés adat szokott rendelkezésre állni, hogy eligazító ítéletet alkothassunk a külsõ és belsõ fuzárium fertõzöttség mértékérõl. A korábbi évek tapasztalatai pedig olyan széles skálán szórnak, hogy minden elõzetes, íróasztalnál kiszámítható feltételezésre képesek rácáfolni. Vannak gondos állománykezeléssel is védett táblák magas fertõzöttségi indexszel, míg ennek ellenkezõjére is akad példa. Egy régi-régi tanulság azonban megkérdõjelezhetetlen, csávázatlan magot nem szabad elvetni sem a magunk sem a környezetünkben termelõ gazdák kockázatára. Legyen az a csávázószer egy vagy több hatóanyag kombinációja, de a vetõmagon rajta legyen.

Ha a hatóanyagok szerinti csoportosítást vesszük figyelembe, vannak egy hatóanyagot tartalmazó és több hatóanyagból kombinált készítmények a kínálatban. Ha további felosztásra is figyelünk az egy hatóanyagúakat is megkülönböztethetjük kontakt és felszívódó hatású csávázószerekre. És ráadásul mind között vannak szélesebb és szerényebb hatásspektrummal rendelkezõ hatóanyagok, arról már nem is beszélve, hogy egyes kórokozók bizony már mérhetõ ellenállást, toleranciát – egyes kutatók szerint kezdeti rezisztenciát – mutatnak a kezelésekkel szemben.

A felszívódó és kontakt hatóanyagok kombinációja pedig még a lombvédelemben használt permetezõ szerek esetében is – a sokszoros gyakorlati tapasztalatok tanúsága szerint – akadálya a rezisztencia kialakulásának. Ezért szerencsésebb olyan csávázószert választani, melyben a hatóanyagok egyike sem azonos a kalászosok lombvédelmére alkalmazott készítmények hatóanyagával. Mert ha a kalász- és levélvédelemre használt hatóanyagok azonosak, valószínûsíthetõ, hogy jobb eséllyel alakul ki tolerancia – mint a rezisztencia elsõ állomása – a kórokozókban.

Akkor hát lássuk a választékot!

Az alábbi táblázatokban foglaltam össze az egy és kombinált hatóanyagok felosztása szerint a hazánkban kapható kalászosok vetõmag kezelésére engedélyezett csávázószereket, konkrétan azokat, amelyek az egyik legnagyobb kínálattal rendelkezõ kereskedõnél be is szerezhetõk. Tettem ezt azért is, mert aki fellapozza a Növényvédõ szerek, termésnövelõ anyagok ez évi I. kötetét, amely a hazai engedélyezett készítményeket tartalmazza, bizony sok olyan csávázószert is találhat lapjain melyek felhasználása engedélyezett ugyan, de még sincsenek kereskedelmi forgalomban.

Az uniós gyakorlatban ugyan nem kötelezõ a csávázás, de a termés kórokozó, illetve gomba mentessége viszont értékesíthetõségi feltétel. A megelõzés elsõ alapozó eljárásának számító vetõmagcsávázás tehát így válik indirekt módon kötelezõ technológiai elemmé.

Aki pedig – majdnem azt írtam, hogy ad magára, de inkább úgy fogalmazok, hogy javítani akarja a gabona termesztése gazdaságosságának biztonságát, annak talán érdemes törekedni inkább a két hatóanyagot tartalmazó készítmények alkalmazására. Ennek miértjére pedig nem csak az idei év példája adhat majd választ, hanem az a régi üzemi gyakorlati tapasztalat is, miszerint egy kontakt és egy felszívódó hatóanyag kombinációjának széles hatásspektrumán sem képes egyhamar lyukat ütni a kórokozók rezisztenciája.
Befejezésül nem is kívánhatnék mást, minthogy legyen minél eredményesebb a jövõ évi kalászos betakarítás, hogy jusson belõle az igényesebb csávázószerek közötti válogatásra.